Azt hiszem, álmunkban sem kívánhattunk volna jobb fejlesztőcsapatot a The Outer Worldshöz: a játékot az az Obsidian fejlesztette, aminek többek között a Knights of the Old Republic II-t, a New Vegast, a South Park-szerepjátékot, vagy éppen a Pillars of Eternityt köszönhetjük. A csapathoz ráadásul Tim Cain mellé becsatlakozott Leonard Boyarsky is, vagyis összeállt az álomduó, hiszen javarészt ennek a két embernek a nevéhez fűződik a Fallout-univerzum megalkotása. Nem csoda tehát, hogy minden RPG-rajongó tűkön ülve várta a The Outer Worlds megjelenését.
A játék univerzuma sokat merít olyan klasszikusokból, mint a Firefly vagy a Futurama, de az összképet végül mégis egyedivé sikerült varázsolniuk a fejlesztőknek. A történet a Halcyon nevű rendszerben játszódik, mely egyfajta ultrakapitalista rendszerben sínylődik. Mindent nagyvállalatok irányítanak, ezek a hatalmas cégek határozzák meg a gazdaság működését és a politikai életet is. Emiatt igazából akadálytalanul kihasználhatják ki a kolónián élő embereket, hiszen a saját maguk által alkotott törvények szerint minden dolgozó a cég tulajdona. Főhősünk a Hope-nak nevezett több évtizede eltűntnek hitt kolonizáló hajón ébred fel egy finoman szólva is fura tudósnak hála, feladatául pedig azt kapja, hogy leleplezze az egész Halcyon jövőjét befolyásoló összeesküvést.
A történetből kár lenne többet elárulni, mert a kezdeti értetlenkedés után az írók remek érzékkel vezetik be a játékost az általuk megalkotott univerzumba. Pár óra után minden kérdésünkre választ kapunk, utána pedig a már említett összeesküvés fog elég rejtéllyel szolgálni ahhoz, hogy folytassuk a kalandot. A fő sztoriszál cselekménye rengeteg érdekes karakterrel ismertet meg, emellett pedig végigvezet minket a naprendszer összes fontosabb helyszínén. Természetesen egy jó RPG-hez hűen rengeteg mellékküldetést is elvállalhatunk – bedolgozhatunk a különféle nagyvállalatoknak, de a társaink személyes történeteivel is elbíbelődhetünk. Ezek között már akadnak kevésbé fantáziadús missziók is, de ha jobban el akarunk merülni az univerzumban, mindenképp érdemes rájuk nézni!
A küldetések felépítése és a társakkal való interakció szempontjából a játék erősen hasonlít a Mass Effectre, de ez egyáltalán nem zavaró. A fejlesztők csak az alapötletet integrálták a játékba, azaz van egy saját űrhajónk, az Unreliable, amivel a játék univerzumát járhatjuk be; a naprendszer térképét használva juthatunk el egy-egy küldetés helyszínére. A hajó egyfajta közösségi tér is, ahol az utunk során mellénk szegődött társakkal beszélgethetünk, így elindítva az ő saját kis történetüket. A BioWare klasszikusához hasonlóan a küldetésekre két tagot vihetünk el magunkkal a legénységünkből, és amellett, hogy a harcban aktív szerepet vállalnak, még az eseményeket is kommentálják.
Játékmenet szempontjából a The Outer Worlds egy másik sikeres sorozattól, a modern kori Fallout-játékokból vett kölcsön ötleteket. A harcrendszerről és úgy általában a bolygókon való kalandozásról elkerülhetetlenül eszünkbe jut majd a Bethesda valamelyik szerepjátéka, mivel a fejlesztők itt is ezekre az alapokra építkeztek. Ez csak természetesen az első benyomás, különbségek azért akadnak majd bőven (mondjuk például, hogy a játék alapverziójában is kevesebb bug van, mint a Bethesda bármelyik ötször patchelt címében – a szerk.).
Először is, mivel a játék egy egész naprendszerben, azaz több bolygón, aszteroidán, űrhajón játszódik, nincs egy egybefüggő hatalmas bejárható terület, inkább több kisebbre osztották a fejlesztők. Ezek közül talán a legnagyobb a játék első felében meglátogatott Monarch bolygó, de ez sincs a közlében mondjuk a Fallout 4 Bostonjának. Őszintén nekem annyira nem hiányoztak a hosszú percekig tartó bandukolások, ráadásul 15-20 óra játék után az ember úgyis egyre gyakrabban nyúl már a gyorsutazás gombért.
A másik különbség a Bethesda szériáihoz képest, hogy a harcrendszer határozottan jobb, így sokkal kellemesebb élmény a lövöldözés a játékban. A Fallout VATS-rendszeréhez hasonlóan itt is akad majd segítségünk: le tudjuk lassítani az idő, így könnyítve a célzáson. A csatákat a csapattársaink különféle képességeivel, többféle fegyverrel és ellenféllel próbálták izgalmassá tenni a fejlesztők, de nem voltam teljesen megelégedve. Tizenöt óra után kissé unalmassá válik a pufogtatás, és hiába nyújt kellemesebb élményt a Falloutnál, a komolyabb FPS-ekkel nem veszi fel a versenyt. Érezhetően inkább a történeten és az univerzum megalkotásán volt a hangsúly a fejlesztés során, a harcrendszer esetében csak a kötelezőt hozza az Obsidian.
A fejlődés a játékban a szokásos módon zajlik: a küldetések teljesítéséért vagy az ellenfelek megöléséért tapasztalatai pontokat kapunk, szintlépéskor pedig fejleszthetjük a képességeinket. Először csak a főbb kategóriákban oszthatjuk el a pontokat, bizonyos szint felett azonban már az alkategóriákat külön is menedzselhetjük. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy 50-es szintig az összes dialógushoz köthető képességünket egyszerre fejlesztjük, utána azonban már külön kell pontokat költeni a meggyőzésre, a hazugságra vagy a megfélemlítésre.
Minden harmadik szintlépés után perköket is választhatunk, melyekkel például a mozgási sebességünket, a teherbírásunkat vagy a bizonyos ellenfelek után kapott XP-mennyiséget befolyásolhatjuk. Társaink velünk együtt lépnek szintet, esetükben azonban a tapasztalati pontokkal nincs lehetőség bíbelődni. Kizárólag perkök közül választhatunk, ráadásul kissé fantáziátlan módon, mindenkinél ugyanazzal a képességfával találkozunk.
Ahogy fentebb írtam, érezhetően a világ megalkotására helyezték a hangsúlyt a fejlesztők, így a játék legerősebb része mindenképpen a történet és az univerzum. A párbeszédek egyszerűen parádésak, zseniálisan vannak megírva, és szerencsére a válaszadási lehetőségeink sem merülnek ki egyszavas gondolatokban. A két Fallout-alkotónak hála fekete humorból sem lesz hiány a játék a során, így nem egyszer fogunk vicces, abszurd vagy éppen való világnak ferde tükröt mutató történet szálakkal találkozni.
A játék legkomolyabb negatívuma a töltő képernyőkhöz köthető. Mivel nincs egybefüggő bejárható világ, így a helyszínek között gyakran fogunk „loading” felirattal találkozni. Ha a fő sztorit követjük, akkor egészen a tűrhető határon belül marad a töltögetés, a mellékküldetésekbe becsatlakozva azonban néhol többet néztem a töltőképernyőt, mint ameddig zajlott az akció. Ez annak köszönhető, hogy például a társaink személyes küldetései elég egyszerűek és rövidek, cserébe azonban négy-öt helyszínen játszódnak, így elengedhetetlen, hogy ide-oda utazgassunk a naprendszerben. Azaz van, hogy három töltésen is átverekedjünk magunkat, hogy végül részt vegyünk egy durván háromperces beszélgetésben. Kényelmesebb lett volna az egyes küldetéseket egy-egy bolygóhoz kötni, kevesebb utazással, mert így, ha valaki hozzám hasonlóan egyszerre akar több kisebb mellékküldetést teljesíteni, akkor egy hatalmas töltőképernyővé változik a játék.
A játék technikai részét az egyedi dizájn menti meg, mert az jól elfedi a hiányosságokat. A látványvilág a már korábban is említett Firefly-sorozatban látottakhoz hasonlít a legjobban, de természetesen a Falloutból ismerős retrofuturisztikus stílus is felbukkan. A belső terek általában rendben vannak, a sok NPC ellenére pedig az arcmozgás is egészen jól sikerült a játékban. A nagyobb külső terek azonban néhol elég elnagyoltak, üresek. Olyan érzésem volt egyes helyszíneken, mintha valami amatőr modder csapat készítette volna el az adott pályarészt, annyira semmilyennek és fantáziátlannak tűntek. A játékot PC-n és Xbox One S-en is kipróbáltam, utóbbin a nagyobb területek bejárása közben találkoztam kisebb-nagyobb beakadásokkal, valamint a felbontás és az élsimítás sem volt valami jó. A generáció végén vagyunk, azt hiszem, az ilyen helyzetekhez az alapkonzolokon jobb lesz a következő egy évben hozzászokni.
Hibái ellenére nem tudtam haragudni a The Outer Worldsre, még így is az utóbbi évek egyik legjobb akció-RPG-jét hozta össze az Obsidian. A történet, a párbeszédek és az univerzum kiválóra sikerültek, a falloutos srácokra jellemző fekete humor pedig olyan egyedi hangulattal árasztja el a játékot, amivel tényleg csak hosszú évekkel ezelőtt találkoztunk. A pozitívumok bőven ellensúlyozzák az esetlen harcrendszert vagy a technikai bakikat, így nem csak, hogy bőven az ajánlott kategóriába esik a The Outer Worlds, de az év játéka címre pályázhat.
A The Outer Worlds PS4-re, Xbox One-ra és PC-re jelent meg, mi az utóbbi két platformon teszteltük. 2020 első negyedévében egy Switch-verzió is várható belőle.
Kapcsolódó cikkek
https://www.humblebundle.com/games/spaced-out
Vajon az acti cimeket is majd így dobálja a MS vagy azokat többre tartja majd? Hm érdekes lesz ,hogy mit hoz a jövő
Az eredeti első rész fejlesztése a Take Two szárnyai alatt kezdődött és valósult meg, de a micro röviddel az előtt vette meg magának a csapatot a játék jogaival + GP megjelenéssel együtt, mielőtt az megjelent volna. A folytatás már valóban vérbeli micro cím lesz (jelentsen ez bármit is), de ne felejtsük, hogy eddig csak egy CG trailert láttunk belőle és nem egy játékot. De szerintem az Obsidian mindent megtesz annak érdekében, hogy jól süljön el a második rész és ehhez lehet, hogy volt is büdzsé és támogatás egy totál ismeretlen forrásból. Erre is és az Avowed-re is kíváncsi leszek, hogy miként sülnek el, de nekem nem lesz ellenemre, ha csak úgy az arcomba dobják őket.
Emellett a minap nyilatkozta a micro, hogy a game pass előfizetőik 20%-al több időt játszanak, mindezt 30%-al több címmel teszik és 40%-al több zsánert próbálnak ki. Azt is hozzátették, hogy mindemellett 50%-al költenek több pénzt játékokra, mint a nem előfizető felhasználóik.
Az én listámon az Outer Worlds egy nagyon jó játék, ami jókor jött és meglehetősen bejött. Van már hozzá két nagyobb single DLC is, ami persze nincs bent a GP-ben. Létezik az a jelenség, hogy annyira elvoltál és sokat játszottál vele első naptól, hogy tényleg örülsz, hogy csak úgy hozzád vágták. És ha élvezted, akkor csak egy keveset kell fizetned a DLC-ért és lehet, hogy annyit meg már a játék ismeretében nem sajnálsz rá.
Igen ám, de eljön az óra, amikor a játék kikerül GP-ből. (csak éppen nem a micro játékok). Ilyenkor, főleg, ha már a DLC is megvan hozzá és még akciós áron is van a cucc, lehet, hogy rádobod pénzt. Ha ezt megteszed, utána mindegy, hogy melyik micro platformba írtad be a neved, úgy lesz elérhető az adott cím, mint Windows-ból a pasziánsz. Egyben a GP egy lehetőség, ami speciel nincs ingyen, de nem két óra alatt kell eldöntened utólag, hogy megérte-e pénzt adni a cuccért.
Elvileg javítva lesz, de nem tudom, hogy lehet ekkora hibát benne hagyni miközben a játék történetének 70%-át log-okból lehet összerakni.
Nagy várakozással ültem le játszani, úgy terveztem a november felfedezős, kalandozós játékélménye a the outer worlds lesz, de sajnos kb 7-8 óra játék után
abbahagytam - fárasztott. ennek okai röviden:
- Ha a sztorit egyben akarja tudni az ember, a párbeszédekre való folyamatos
odafigyelés szükséges - ugye ez nincs másként a fallout, vagy a tes esetében -
de itt annyira domináns a szöveg a felfedezés és az akció ellenében, hogy
egyszerre csak egy - egy órát bírtam vele játszani, aztán már billent le a fejem,
vagy csak pörgettem a párbeszédeket, hogy legyen végre már valami tennivaló
is, ne csak az olvasás. (máskülönben humoros, jól megírt szövegek vannak, de
túúúúl sok), a végén már tényleg nem voltam kíváncsi 2 percenként valami npc
hülyeségére, csak valami akciót, hangulatot vártam.
- A harcrendszer sztm rém gyenge, futkorászás ide-oda, teljesen agyatlan
ellenfelek, még a Borderlandsben is több ötletesség volt. szambázó, jégkorcsolyázó, random mozgású célpontok, repetitív harcok
- Először megkapónak tűnt a világ, később túlságosan behatároltnak, ismétlődőnek, elnagyoltnak, ízléstelennek. Nagyon színes, nagyon gicces
sokszor, szinte bántja a szemet, nem igazán vannak egyedi, emlékezetes helyszínek, inkább a városok, a belső terek érdekesek, de a külső terepek nem szépek. Designos? Inkább patchwork.
A Fallout - new vegas volt az egyik kedvenc részem, a 4-et inkább a látványáért szerettem, és még mindig szívesen leülök Skyrimezni akár, de itt pont a markáns hangulat hiányzik.
Nem azt akarom sugallani, hogy ez egy rossz játék, mert nem az, a pozitívumait mások már leírták előttem, de úgy érzem sokak végül csalódottan fognak felállni egy-egy átjátszott délután után.
Szuper párbeszédek, nagyon jó humor, nekem még a lövöldözés is bejött és hard fokozaton kellemes kihívás volt. Az art design is tetszett, ez ízlés dolga mondjuk.
Szerintem érdemes tenni egy próbát vele, ha meg majd lemegy az ára, akkor főleg
De komolyabban : valahogy nem fogott meg. Sem a világ, sem a grafika, a hangulata át sem jött. Tőlem kapna max. 1 pontot.
Az egyik companion-t meg se találtam, gondolom a részeges nő lett volna Monarch-ról, de az első mondat után ignoráltam és nélküle boldogultam.
Lehet a nosztalgia miatt, de szerintem a New Vegas sztorija összeszedettebb volt, női karaktereknek is volt személyiségük, nem pedig "gyerekes naiv #1" és "kemény nő #16" sablonokat húzták rájuk + Caesar-nak is volt egy nagyon jó oka arra amit csinált, ellentétben a OW Board-jával amiről az összes log-ot átolvasva se találtam egyetlen jó dolgot.
Puffogtatást szerintem elég jól feldobják a Science fegyverek, a kicsinyítő pisztoly inkább vicces, mint hasznos, de az antigravitációs zselét lövő puska és az elmekontroll fegyver felpimpelve a játék végéig hasznos. Az utóbbi eredettörténete különösen tetszett XD
Szerintem egy erős 8.5.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.