The Outer Worlds teszt

Mi sül ki belőle, ha az Obsidian Entertainment összeáll az eredeti Fallout-játékok megálmodóival? A The Outer Worlds nemcsak, hogy megadja a kérdésre a választ, de az utóbbi évek egyik legjobb akció-RPG kalandjával ajándékoz meg minket.

Azt hiszem, álmunkban sem kívánhattunk volna jobb fejlesztőcsapatot a The Outer Worldshöz: a játékot az az Obsidian fejlesztette, aminek többek között a Knights of the Old Republic II-t, a New Vegast, a South Park-szerepjátékot, vagy éppen a Pillars of Eternityt köszönhetjük. A csapathoz ráadásul Tim Cain mellé becsatlakozott Leonard Boyarsky is, vagyis összeállt az álomduó, hiszen javarészt ennek a két embernek a nevéhez fűződik a Fallout-univerzum megalkotása. Nem csoda tehát, hogy minden RPG-rajongó tűkön ülve várta a The Outer Worlds megjelenését.

A játék univerzuma sokat merít olyan klasszikusokból, mint a Firefly vagy a Futurama, de az összképet végül mégis egyedivé sikerült varázsolniuk a fejlesztőknek. A történet a Halcyon nevű rendszerben játszódik, mely egyfajta ultrakapitalista rendszerben sínylődik. Mindent nagyvállalatok irányítanak, ezek a hatalmas cégek határozzák meg a gazdaság működését és a politikai életet is. Emiatt igazából akadálytalanul kihasználhatják ki a kolónián élő embereket, hiszen a saját maguk által alkotott törvények szerint minden dolgozó a cég tulajdona. Főhősünk a Hope-nak nevezett több évtizede eltűntnek hitt kolonizáló hajón ébred fel egy finoman szólva is fura tudósnak hála, feladatául pedig azt kapja, hogy leleplezze az egész Halcyon jövőjét befolyásoló összeesküvést.

A történetből kár lenne többet elárulni, mert a kezdeti értetlenkedés után az írók remek érzékkel vezetik be a játékost az általuk megalkotott univerzumba. Pár óra után minden kérdésünkre választ kapunk, utána pedig a már említett összeesküvés fog elég rejtéllyel szolgálni ahhoz, hogy folytassuk a kalandot. A fő sztoriszál cselekménye rengeteg érdekes karakterrel ismertet meg, emellett pedig végigvezet minket a naprendszer összes fontosabb helyszínén. Természetesen egy jó RPG-hez hűen rengeteg mellékküldetést is elvállalhatunk – bedolgozhatunk a különféle nagyvállalatoknak, de a társaink személyes történeteivel is elbíbelődhetünk. Ezek között már akadnak kevésbé fantáziadús missziók is, de ha jobban el akarunk merülni az univerzumban, mindenképp érdemes rájuk nézni!

A küldetések felépítése és a társakkal való interakció szempontjából a játék erősen hasonlít a Mass Effectre, de ez egyáltalán nem zavaró. A fejlesztők csak az alapötletet integrálták a játékba, azaz van egy saját űrhajónk, az Unreliable, amivel a játék univerzumát járhatjuk be; a naprendszer térképét használva juthatunk el egy-egy küldetés helyszínére. A hajó egyfajta közösségi tér is, ahol az utunk során mellénk szegődött társakkal beszélgethetünk, így elindítva az ő saját kis történetüket. A BioWare klasszikusához hasonlóan a küldetésekre két tagot vihetünk el magunkkal a legénységünkből, és amellett, hogy a harcban aktív szerepet vállalnak, még az eseményeket is kommentálják.

Játékmenet szempontjából a The Outer Worlds egy másik sikeres sorozattól, a modern kori Fallout-játékokból vett kölcsön ötleteket. A harcrendszerről és úgy általában a bolygókon való kalandozásról elkerülhetetlenül eszünkbe jut majd a Bethesda valamelyik szerepjátéka, mivel a fejlesztők itt is ezekre az alapokra építkeztek. Ez csak természetesen az első benyomás, különbségek azért akadnak majd bőven (mondjuk például, hogy a játék alapverziójában is kevesebb bug van, mint a Bethesda bármelyik ötször patchelt címében – a szerk.).

Először is, mivel a játék egy egész naprendszerben, azaz több bolygón, aszteroidán, űrhajón játszódik, nincs egy egybefüggő hatalmas bejárható terület, inkább több kisebbre osztották a fejlesztők. Ezek közül talán a legnagyobb a játék első felében meglátogatott Monarch bolygó, de ez sincs a közlében mondjuk a Fallout 4 Bostonjának. Őszintén nekem annyira nem hiányoztak a hosszú percekig tartó bandukolások, ráadásul 15-20 óra játék után az ember úgyis egyre gyakrabban nyúl már a gyorsutazás gombért.

A másik különbség a Bethesda szériáihoz képest, hogy a harcrendszer határozottan jobb, így sokkal kellemesebb élmény a lövöldözés a játékban. A Fallout VATS-rendszeréhez hasonlóan itt is akad majd segítségünk: le tudjuk lassítani az idő, így könnyítve a célzáson. A csatákat a csapattársaink különféle képességeivel, többféle fegyverrel és ellenféllel próbálták izgalmassá tenni a fejlesztők, de nem voltam teljesen megelégedve. Tizenöt óra után kissé unalmassá válik a pufogtatás, és hiába nyújt kellemesebb élményt a Falloutnál, a komolyabb FPS-ekkel nem veszi fel a versenyt. Érezhetően inkább a történeten és az univerzum megalkotásán volt a hangsúly a fejlesztés során, a harcrendszer esetében csak a kötelezőt hozza az Obsidian.

A fejlődés a játékban a szokásos módon zajlik: a küldetések teljesítéséért vagy az ellenfelek megöléséért tapasztalatai pontokat kapunk, szintlépéskor pedig fejleszthetjük a képességeinket. Először csak a főbb kategóriákban oszthatjuk el a pontokat, bizonyos szint felett azonban már az alkategóriákat külön is menedzselhetjük. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy 50-es szintig az összes dialógushoz köthető képességünket egyszerre fejlesztjük, utána azonban már külön kell pontokat költeni a meggyőzésre, a hazugságra vagy a megfélemlítésre.

Minden harmadik szintlépés után perköket is választhatunk, melyekkel például a mozgási sebességünket, a teherbírásunkat vagy a bizonyos ellenfelek után kapott XP-mennyiséget befolyásolhatjuk. Társaink velünk együtt lépnek szintet, esetükben azonban a tapasztalati pontokkal nincs lehetőség bíbelődni. Kizárólag perkök közül választhatunk, ráadásul kissé fantáziátlan módon, mindenkinél ugyanazzal a képességfával találkozunk.

Ahogy fentebb írtam, érezhetően a világ megalkotására helyezték a hangsúlyt a fejlesztők, így a játék legerősebb része mindenképpen a történet és az univerzum. A párbeszédek egyszerűen parádésak, zseniálisan vannak megírva, és szerencsére a válaszadási lehetőségeink sem merülnek ki egyszavas gondolatokban. A két Fallout-alkotónak hála fekete humorból sem lesz hiány a játék a során, így nem egyszer fogunk vicces, abszurd vagy éppen való világnak ferde tükröt mutató történet szálakkal találkozni.

A játék legkomolyabb negatívuma a töltő képernyőkhöz köthető. Mivel nincs egybefüggő bejárható világ, így a helyszínek között gyakran fogunk „loading” felirattal találkozni. Ha a fő sztorit követjük, akkor egészen a tűrhető határon belül marad a töltögetés, a mellékküldetésekbe becsatlakozva azonban néhol többet néztem a töltőképernyőt, mint ameddig zajlott az akció. Ez annak köszönhető, hogy például a társaink személyes küldetései elég egyszerűek és rövidek, cserébe azonban négy-öt helyszínen játszódnak, így elengedhetetlen, hogy ide-oda utazgassunk a naprendszerben. Azaz van, hogy három töltésen is átverekedjünk magunkat, hogy végül részt vegyünk egy durván háromperces beszélgetésben. Kényelmesebb lett volna az egyes küldetéseket egy-egy bolygóhoz kötni, kevesebb utazással, mert így, ha valaki hozzám hasonlóan egyszerre akar több kisebb mellékküldetést teljesíteni, akkor egy hatalmas töltőképernyővé változik a játék.

A játék technikai részét az egyedi dizájn menti meg, mert az jól elfedi a hiányosságokat. A látványvilág a már korábban is említett Firefly-sorozatban látottakhoz hasonlít a legjobban, de természetesen a Falloutból ismerős retrofuturisztikus stílus is felbukkan. A belső terek általában rendben vannak, a sok NPC ellenére pedig az arcmozgás is egészen jól sikerült a játékban. A nagyobb külső terek azonban néhol elég elnagyoltak, üresek. Olyan érzésem volt egyes helyszíneken, mintha valami amatőr modder csapat készítette volna el az adott pályarészt, annyira semmilyennek és fantáziátlannak tűntek. A játékot PC-n és Xbox One S-en is kipróbáltam, utóbbin a nagyobb területek bejárása közben találkoztam kisebb-nagyobb beakadásokkal, valamint a felbontás és az élsimítás sem volt valami jó. A generáció végén vagyunk, azt hiszem, az ilyen helyzetekhez az alapkonzolokon jobb lesz a következő egy évben hozzászokni.

Hibái ellenére nem tudtam haragudni a The Outer Worldsre, még így is az utóbbi évek egyik legjobb akció-RPG-jét hozta össze az Obsidian. A történet, a párbeszédek és az univerzum kiválóra sikerültek, a falloutos srácokra jellemző fekete humor pedig olyan egyedi hangulattal árasztja el a játékot, amivel tényleg csak hosszú évekkel ezelőtt találkoztunk. A pozitívumok bőven ellensúlyozzák az esetlen harcrendszert vagy a technikai bakikat, így nem csak, hogy bőven az ajánlott kategóriába esik a The Outer Worlds, de az év játéka címre pályázhat.

A The Outer Worlds PS4-re, Xbox One-ra és PC-re jelent meg, mi az utóbbi két platformon teszteltük. 2020 első negyedévében egy Switch-verzió is várható belőle.

Kapcsolódó cikk

19.
Ooorky
#18: Mondjuk a sok apró méretű szöveg engem is irritált, mások is írták, hogy kényelmetlenül közel kellett ülni a tv-hez miatta.
Elvileg javítva lesz, de nem tudom, hogy lehet ekkora hibát benne hagyni miközben a játék történetének 70%-át log-okból lehet összerakni.
18.
pierre le fou
Heló

Nagy várakozással ültem le játszani, úgy terveztem a november felfedezős, kalandozós játékélménye a the outer worlds lesz, de sajnos kb 7-8 óra játék után
abbahagytam - fárasztott. ennek okai röviden:

- Ha a sztorit egyben akarja tudni az ember, a párbeszédekre való folyamatos
odafigyelés szükséges - ugye ez nincs másként a fallout, vagy a tes esetében -
de itt annyira domináns a szöveg a felfedezés és az akció ellenében, hogy
egyszerre csak egy - egy órát bírtam vele játszani, aztán már billent le a fejem,
vagy csak pörgettem a párbeszédeket, hogy legyen végre már valami tennivaló
is, ne csak az olvasás. (máskülönben humoros, jól megírt szövegek vannak, de
túúúúl sok), a végén már tényleg nem voltam kíváncsi 2 percenként valami npc
hülyeségére, csak valami akciót, hangulatot vártam.

- A harcrendszer sztm rém gyenge, futkorászás ide-oda, teljesen agyatlan
ellenfelek, még a Borderlandsben is több ötletesség volt. szambázó, jégkorcsolyázó, random mozgású célpontok, repetitív harcok

- Először megkapónak tűnt a világ, később túlságosan behatároltnak, ismétlődőnek, elnagyoltnak, ízléstelennek. Nagyon színes, nagyon gicces
sokszor, szinte bántja a szemet, nem igazán vannak egyedi, emlékezetes helyszínek, inkább a városok, a belső terek érdekesek, de a külső terepek nem szépek. Designos? Inkább patchwork.

A Fallout - new vegas volt az egyik kedvenc részem, a 4-et inkább a látványáért szerettem, és még mindig szívesen leülök Skyrimezni akár, de itt pont a markáns hangulat hiányzik.

Nem azt akarom sugallani, hogy ez egy rossz játék, mert nem az, a pozitívumait mások már leírták előttem, de úgy érzem sokak végül csalódottan fognak felállni egy-egy átjátszott délután után.

17.
Rezsidémon
Ez a rengeteg ipari hulladék jatek közül egyértelműen kiemelkedik minden tekintetben idén, komoly hibák nélkül jelent meg, kész, játszható állapotban.

Szuper párbeszédek, nagyon jó humor, nekem még a lövöldözés is bejött és hard fokozaton kellemes kihívás volt. Az art design is tetszett, ez ízlés dolga mondjuk.

Szerintem érdemes tenni egy próbát vele, ha meg majd lemegy az ára, akkor főleg
16.
dabsol
Az látszik, hogy sok időt fektettek a játékba, de nekem annyira nem jött be. Szerintem vannak sokkal szebben kinéző játékok. Rövid, kevés akció, élettelen az egész, fizika semmi. De lehet az a baj, hogy a Borderlands-en és a Fallout-on nevelkedtem, és ez a játék nem is annak készült :)
15.
NECROSMOKE
Mi történet a GK-al? Csak úgy adjáak a 9-es pontszámot :D
14.
Neotechtr
#9: Maximum az év grafikájára. XD Amúgy tényleg jó játék, viccen kívül.
13.
user101
#9: Pályázhat... azt végül is megteheti nem ? :)))

Mindenesetre előre megmondom, ki és mi fogja kapni ! Fogadunk ? :)))
12.
Ooorky
#11: Színvak a fődesigner, így nem kellett külön színvak módot csinálniuk, sőt az UI először monokróm volt. Úgyhogy ha valaki arra élvez, végigtolhatja grayscale módba kapcsolt kijelzőn is, nem fognak összefolyni a dolgok.
11.
br1Koo
Imádtam a New Vegas-t, és komplexitásában ez is biztos a helyén van, de bazdki ezt a stílust egyszerűen nem veszi be a gyomrom. Úgy néz ki az egész, mintha a Ratchet & Clank univerzumában játszódna, ami nekem egy komoly rpg-hez nagyon nem passzol. Elképesztő kaotikus.
10.
Diabolis83
Úgy egy órát játszottam vele. Annyi elég is volt. Maradok a Diablo 2-nél, az századjára is jobban beszippantott :D
De komolyabban : valahogy nem fogott meg. Sem a világ, sem a grafika, a hangulata át sem jött. Tőlem kapna max. 1 pontot.
9.
LiquidSnake
"az év játéka címre pályázhat".

Azért na. :'D
8.
Neotechtr
#6: Én is sok minden ellen vagyok, de ez a dolog szerintem vicces és biztos, hogy szándékos. Hogy nem ezzel lett előre reklámozva a játék, mint a bioware esetén szokott lenni az azért hozzájárult, hogy ne ezt véárd a karakterkészítőtől. Így viszont tényleg lehet röhögni rajta, mert annyira nem számítasz rá, és annyira keményen néznek ki a modellek, hogy nálam abszolút poénnak sült el, de mások is röhögtek rajta. Kb egyszer sem látod a karakteredet a játék során a karakterszerkesztőn kívül, de azért beletették becsülettel és item shop nélkül a játékba, az egész szerkesztőt, hogy legyen min röhögni.
7.
Nyarlako
#6: Na és? Ha csak lehet és nem kötelezö, meg nyomja az npcket ilyen stílusban na meg progresszív gander pronounokat használva felölem aztán.
Amúgy még dark soulsban is feladhatsz a férfi karakterre nöi ruhákat ha arra van ferde hajlamod.
6.
Rókalesőcipő
És ne feledjünk, hogy simán lehet lenni szakállas nővel! XD Mint ahogy az itt bemutatott egyik speedrunner is tette. De az NFS Heat-be is simán női ruhákba öltöztetheted a férfi karaktert. XD Bocsi nekem ez vesszőparipám. Ellene vagyok ezeknek a dolgoknak.
5.
Őrnagy
#3: Mondjuk erre is kíváncsi vagyok, mert még nem próbáltam.
4.
Őrnagy
#2: Most lelőtted a poént baszki. Már nem is érdekel az egész :D
3.
Őrnagy
Ügyes húzás lett volna a Microsoft részéről, ha Xbox exkluzív lett volna a game. Kíváncsi vagyok a következő Obsidian alkotásra, milyen lesz a Micro égisze alatt.
2.
Ooorky
Ja és szikkadjanak le azért, mert beleírtak egy mesterszakácsot a történetbe, akinek minden álma elhagyni a bolygót, de nem tudja megfizetni az űrutazást és nem lehet meghívni a csapatba!
1.
Ooorky
Én 3 companion küldetést csináltam végig, abból szerintem 1 volt értékelhető (Vicar Max), egy arckaparóan gyerekes (Parvati, ki is vágtam a csapatból a végén, hogy éljenek boldogan), 1 pedig furán rövid lett (Felix).

Az egyik companion-t meg se találtam, gondolom a részeges nő lett volna Monarch-ról, de az első mondat után ignoráltam és nélküle boldogultam.

Lehet a nosztalgia miatt, de szerintem a New Vegas sztorija összeszedettebb volt, női karaktereknek is volt személyiségük, nem pedig "gyerekes naiv #1" és "kemény nő #16" sablonokat húzták rájuk + Caesar-nak is volt egy nagyon jó oka arra amit csinált, ellentétben a OW Board-jával amiről az összes log-ot átolvasva se találtam egyetlen jó dolgot.

Puffogtatást szerintem elég jól feldobják a Science fegyverek, a kicsinyítő pisztoly inkább vicces, mint hasznos, de az antigravitációs zselét lövő puska és az elmekontroll fegyver felpimpelve a játék végéig hasznos. Az utóbbi eredettörténete különösen tetszett XD

Szerintem egy erős 8.5.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...