Cairn teszt

A hegymászás profi szinten nem tartozik a veszélytelen szabadidős tevékenységek közé, a dicsőség oltárán sokszor az életüket is kockáztatják egyes csúcstámadók, közülük pedig akadnak olyanok is, akik kifejezetten csak több ezer méter magasságban érzik igazán elemükben magukat. A hardcore bullet hell Furi és az egyedi szerelmi történetet feldolgozó Haven miatt ismertté vált The Game Bakers stúdió ismét valami egészen egyedit rakott össze, a Cairn ugyanis az imént említett extrém hegymászást mutatja be testközelből. Főszereplőnk Aava, aki a világ legjobbjai közé tartozik, ezúttal a legveszélyesebb csúcsot szemeli ki, a legendák és a feljegyzések szerint még senki nem tért vissza a Kami-hegy tetejéről, minden próbálkozó vagy visszafordult a legkíméletlenebb szakasz előtt, vagy életét vesztette a túra valamely pontján.

A játék 2024-es bejelentésekor felkerült már a radarra sokaknál, a mutatós cell-shaded grafika és az akkor villantott játékmenet kifejezetten ígéretesnek mutatkozott, így még meg sem jelent, de már számos díjat bezsebelhettek a készítők vele. A grafika tökéletesen hozza a kedvcsinálókon látottakat, de PS5-ön sajnos van egy kis bökkenő vele – PS5 Prón is –, bizonyos részeken a kamera mozgatásával elég kellemetlen szaggatásoknak lehetünk szemtanúi – szerencsére a mászásnál nem jelentkezik a jelenség. Ezért a többi aspektus bőven kárpótol minket, egy idő után pedig már teljesen megszoktam az akadást, csak néha bosszankodtam rajta.

A bevezető részt zseniálisan oldották meg a fejlesztők, lényegében egy falmászó teremben indítunk, ahol három egyre nehezedő gyakorlófal meghágása után már ugorhatunk is bele a kalandba, ami egy bemelegítő hegy lesz a legendás Kami előtt. A Cairn dugig van tömve titkokkal és érdekességekkel, amit rögtön a tutorial közben megtapasztalhatunk, a falon körbetekintve látnivalók és ismeretterjesztők szővik körénk a lore-t, elszórva pedig az automatákba való aprópénzt szedegethetjük fel, így az élelmesebbek több extra elemózsiával vagy itókával indíthatják a sztorit. A maximalisták lenyomhatják a nem kötelező falakat is jutalmakért, majd a tetőn kimászva derül ki, hogy a felkészítő pálya ötletesen és organikusan vezet tovább az említett bemelegítő hegyre, ami egy baromi kreatív megoldás.

Az alap mozdulatok betanulása után így már élesben is bevethetjük tudásunkat, a vadonban ráadásul a mászórobotunk működése, a mentőpont használata, a sátorverés művészete, valamint a falon alkalmazható mászószögek bevetése is terítékre kerül. Utóbbi elengedhetetlen kelléke minden falon történő mutatványnak, az öncsavarozó biztosítóeszközök nélkül ugyanis könnyen végzetes zuhanások következhetnek be, amit a játék sokféleképpen próbál elősegíteni. Az esős időjárásnál csúsznak a kövek, a feltámadó széllökéseknél minden végtaggal kapaszkodni kell, a kisebb kiszögellések használata pedig valósággal zabálja a staminánkat. Ezek mellé jön még karakterünk folyadék és élelem igénye, valamint a hideg is negatívan befolyásolja a teljesítményt, szóval ezt a szenthármast folyamatosan monitorozni kell majd az életcsík alatti indikátoroknál.

A bemelegítő hegy után két opciót kínál fel a játék: meg lehet ismételni a gyakorló részt, vagy indulhat az igazi kihívás, ezt viszont annyira hirtelen és indokolatlan helyen szegezi nekünk, hogy percekig zsörtölődtem a fel nem fedezett placcon jól láthatóan ottmaradt hirdetőtábla és egyebek miatt. No mindegy, nagy levegő és térjünk is vissza a fontosabb dolgokhoz: jólétünkről elsődlegesen a hegyre hozott rakomány gondoskodik, de ahogy haladunk előre a sztoriban és a magaslatokban, úgy érződik át egyre jobban az erőforrások szűkössége. Az automatákból összevásárolt portéka és a kezdő cuccok nem tartanak örökké, szóval a természet kincseit érdemes megbecsülni, ugyanis a különféle növényekből forró teát, melegételt és kivonatokat, a tojásból, tejből és gyümölcsökből pedig laktató fogásokat rittyenthetünk. A játék ezen része fantasztikusan hozza a túlélőjátékos vonalat, ami remekül illeszkedik a szimulátoros mászáshoz és a magányos küldetéshez.

A hátizsákban eleinte katonás rendben sorakoznak a cuccaink, de ezt nagyjából 10 perc után elfelejthetjük, egy idő után pedig konkrétan felér egy élet halál harccal a tatyóban lévő hely felszabadítása, amihez manuálisan is rendezhetjük a dolgokat, de egy külön rázás gombot is adtak – nagyon gyorsan arrébb nyomják egymást a kaják. Az egyik legötletesebb rész szerintem a folyadék tárolása lett, a táskánk oldalára rögzített kulacsot mászás közben is meghúzhatjuk, viszont az extra löttyök tárolásához kellenek újratölthető palackok vagy üvegek. A vízforrásoknál vagy egyéb itókáknál – a hegyikecske tőgyét is ki lehet szívni – ezeket mindig újra lehet tölteni, viszont a hátizsák nem feneketlen, sokszor jön a dilemma mit komposztáljunk krétának, vagy mit dobjunk ki, amit érdemes alaposan megfontolni – vagy addig kell rázni a táskát őrült módjára, ameddig valahogy nem slusszan be a kiszemelt loot.

A kaján, vízen, növényeken, gyümölcsökön és gyógyszereken kívül lehet találni még számtalan hasznos dolgot, a medvebiztos tárolók, az elhagyott táskák, a barlangok, a hátrahagyott pakkok és a szerencsétlenül járt mászók holttestei besegítenek a folyamatos utánpótlásban, viszont a történet haladtával az útvonalak némileg elágaznak, így már azt is számításba kell venni pluszba jövünk-e ki egy bonyolultabb kitérő után – lehet a szomjúság és az éhség többet visz el, mint amit ott találunk. A mászás nem csak a vízháztartásunkat, gyomrunkat és a testhőnket teszi próbára – no meg néha az idegeinket –, a vadabb manőverek és a keskeny kiállások fogása először a fáslit koptatja le a kezünkről, majd ha nem pótoljuk a bőr is kezd elköszönni az ujjbegyekről. Ez drasztikusan csökkenti a tapadást, amit igyekeztem mindig elkerülni, csak ugye ez is el tud fogyni, szóval az okos lootolás kötelező feladattá lép elő.

A játék legfontosabb részére is érdemes kitérni azért, ami a mászás. Alapbeállításnak az automata rendszert javasolják, ami természetesebb élményt biztosít a falakon és szirteken, a rendszer mindig a nekünk legideálisabb végtagot kínálja fel a következő mozdulatokhoz, így egészen fluid és élvezetes a végeredmény. A magabiztosabbak manuális üzemmódban külön választhatnak melyik végtaggal akarnak haladni, itt viszont nem lesz figyelembevéve a jelenlegi terhelés elosztása, szóval könnyebben lehet pofára esni és bénázni. Karakterünk hiper hajlékony és módfelett agilis, így egészen lehetetlennek tűnő helyzetekben is fel lehet tenni a pacskert magunk fölé a haladáshoz, máskor viszont tök laza helyzetekben remeg, mint a kocsonya, aztán már csak az óbégatás és zuhanás marad.

A játék hibáktól nem mentes azért, az említett szaggatáson kívül néha nem engedelmeskednek a végtagok, a repedés mellett olykor a lapos falra támaszkodik hősünk, ami borzasztó kellemetlen egy könnyebbnek gondolt biztosítókötél nélküli átkelésnél. Volt már olyan, hogy egy térképpel jelölt collectible tárgy miatt oldalirányba másztam szögekkel percekig, majd az alattam lévő párkányhoz ereszkedve nem vettem igénybe a kötelet, ezután 2 méter magasságban elfogyott a szufla. A karakter nemes egyszerűséggel pofával levette a kis füves területet, majd tovább pattant rongybaba módjára és a létező összes sziklán végigbucskázva a mélybe zuhant.

A hegy precízen kivitelezett módon épül fel, ami számos eltérő nehézségű útvonalat rejt, így hatalmas szabadságot kapunk a terepen. Itt az említett titkok, barlangok, felszerelések, kaják, feljegyzések és más jóságok vannak elszórva, az adott szakasz végén pedig általában a legtöbb járat befut a célállomáshoz, majd jöhet a következő etap. A táj soha nem válik unalmassá, mindig van valami szépség vagy történés amire rácsodálkozhatunk, itt nem csak kövek és sziklák vesznek körül, olyan mintha élne és lélegezne az ősi hegy. Erre jobban nem térnék ki, de meglepetésekkel teli kaland vár a mászni vágyókra, a barlanglakó őslakosok által vájt létesítmények pedig szintén rejtenek egyet, s mást, így már csak a trogloditák sztorija miatt is érdemes kitérőket tenni.

A grafika iszonyatosan tetszett, a váltakozó időjárás ezer arcát mutatja be a magaslati létnek, néha festményeknek tűnő felhők vándorolnak az égen, máskor milliónyi csillag ragyogja be fényszennyezéstől mentesen a Föld kupoláját, megint máskor pedig a víztükör duplázza meg a mesés látványt valami lélegzetelállító módon. A zenék lágyak és nyugtatóak, amit csak a természet csendje tör meg, na meg persze a szenvedős nyögések, melyeknél legtöbbször Lara erőlködései ugrottak be a Tomb Raider 1-2-ből – főleg a kő és láda tologatós részek. A játékmenet kifejezetten élvezetes, az egygombos mászás tökéletesen működik, így többnyire csak a saját hibánkból fogunk lezuhanni, viszont vannak esetek amikor nem a kívánt helyre kerül a terhelés, ilyenkor viszonylag kevés idő van korrigálni.

Szavatosságot tekintve kaptam számokat mire lehet számítani, ami teljesen reális képet fest, a nézelődős és felfedezős játékstílust preferálók 15 óra feletti végigjátszással számolhatnak – ebbe estem bele én is –, a sietősebbek viszont ennél pár órával rövidebb idő alatt is elérhetik a befejezéseket – több van. Bejön még a képbe azonban egy egyéletes hardcore mód, ahol biztosító felszerelések nélkül lehet nekivágni a brutális kihívásnak, ezt viszont csak a legelvetemültebbeknek javaslom, ugyanis itt nincs második esély sem – tökéletes tartalom streamereknek. Ha valaki ezt is bevállalja, akkor jóval 30 óra fölött ér célba, már ha egyáltalán sikerül legyűrni hiba nélkül mindent.

Az extrém túra közben a kicsit elavult, de roppant hasznos mászórobotunk ügyesen visszaszedi a kötelet hívásra, sőt, még a csavarokat is begyűjti – ha nem tökéletesen fúrtuk be, akkor csak az újrahasznosítható maradványait. A sétához egy hűséges mászóbotot is kapunk, aminek a végén a világítást is be lehet kapcsolni, így este sem áll le az élet. A szemetet tudatos természetjáró módjára fel lehet szedegetni, ha van éppen elég helyünk, majd ezeket és az üres csomagolásainkat krétává komposztálhatjuk robot asszisztensünknek hála – a kréta adott számú extrém tapadós mozdulatot ad mászás közben. Van azonban egy mindennél hasznosabb funkciónk, amivel az időt megállítva eltávolodik a kamera, egy plusz gomb megnyomása után pedig még azt is látjuk merre másztunk és haladtunk a játék kezdete óta. Ilyenkor egész messzire engedi vinni a kamerát, így nem csak a ránk váró falakat lehet tanulmányozni útvonaltervezés céljából, de bizonyos mértékig barlangokba és járatokba is bevihetjük az „operatőrt” – ez néha kicsit csalásnak érződik, így nem kukucskáltam be a felfedezésre váró helyiségekbe mélyebben.

A karakterdizájn pofás és egyedi, de ezt az előzetesben és a demóban is tapasztalhattuk már, viszont nehéz elsiklani egyetlen pont felett, Aava valamiért mezítláb és fáslival indult neki a világ legveszélyesebb ormának, ahol azért a magasabb részeknél bőven kijut a fagyoskodásból. Ettől eltekintve remek munkát végeztek a fejlesztők, a The Game Bakers stúdió egy igazán élvezetes kalandot sütött ki – höhö –, remélem valamilyen formában érkezik majd DLC a játékhoz, szívesen másznék még hasonló minőségű és művészi meggondolással összegyúrt digitális hegyeken.

A Cairn január 29-én fog megjelenni PlayStation 5, Xbox Series X/S és PC platformokra, jelen teszt a PlayStation 5 verzió alapján készült. Köszönjük a tesztpéldányt a Popagenda csapatának.