Időzíteni tudni kell: a sütőből túl korán kikapott csirke nyers érzete közel sem annyira vonzó, mint a tökéletesre sült verziója; az első csókot már a legelső pillantás után követelni egyenes út a csalódás vagy még annál is kínosabb dolgok felé; egy teljesen új és évek óta várt megjelenést beárnyékolni egyenesen annak alkotói által pedig talán még annál is nagyobb balgaságnak tűnik, de a Nihon Falcom vagy bátor, vagy épp a maga kárára vakmerő. Elvégre a tizedik Ys-epizód nyugati megjelenése után alig 3 héttel bedobni a köztudatba annak továbbfejlesztett, tartalomban gazdagabb verzióját nehéz másként, mint önszabotálásnak értelmezni, még úgy is, hogy ez a kiadási metodika az elmúlt évtizedben a műfajban már sztenderddé vált, de sem a Ys-re, sem a Nihon Falcomra nem volt jellemző - és remélhetőleg a Proud Nordics után inkább megmarad egy a múltban ragadt hibának, és nem egy új hagyománynak.
A Proud Nordics ugyanis nem más, mint az eredetileg 2024 októberében megjelent Ys X: Nordics felvizezett, minimálisan utántöltött verziója, annak finomhangolással és nagyon szűk marokkal mért extra tartalommal megáldott remixe... ami nagyon sokáig egyáltalán nem is érződik annak, legalábbis az alapjáték ismeretében. A Proud Nordics azt ugyanis szóról szóra mondja vissza, olyannyira, hogy még a felmenőjében létrehozott mentésével is kompatibilis, és az ott elért eredmények mindegyikét (a befejezés utáni állapotot) képes magába szippantani, hogy pont úgy menjen tovább, mint egy sok év távlatából kidobott remaster. Csakhogy a Proud Nordics remasterelni - főleg ilyen rövid idő alatt – semmit sem akar, így a története is ugyanaz, mint eddig.
Azaz az északi mitológiából táplálkozó kalamajkába belekeveredik a Ys-széria örökös főhőse, Adol, a nyakába pedig nem csak átkot, de egy állandó társat is kap a meglehetősen forrófejű Karja, egy normann kalóz képében, és ha mindez még nem lenne elég, közben egy halhatatlan néppel is szembe kell nézniük. A 15-20 órás történet nem annyira maradandó, mint a sorozat csúcsát jelentő nyolcadik felvonás, de még így is napjaink egyik legkellemesebb és legszórakoztatóbb akció-szerepjátéka, amely remekül hasznosítja az Ys-elemeit, és modernizálja azokat, megfejelve mindezt egy minden alkalommal lebilincselő kalózos tematikával.
Ennél azonban már sokkal izgalmasabb, vagy épp fontosabb kérdés az, hogy mit is nyújt a Nordicshoz képest? Röviden és tömören: nem sokat, és abból is meglehetősen keveset. Alapvetően két kategóriára oszthatók az újítások: azokra a quality-of-life újításokra, amik elsősorban a kampány végigvitelét igyekeznek áramvonalasítani, valamint a kevéske új tartalomra, amely ténylegesen is korábban nem látott elemekkel toldja meg az északi kalandot. Előbbi táborba az elsősorban a konzolos, főleg a Switches kiadást érintő felbontás- és képkockaemelés jelent, nem beszélve a rövidebb töltési időről, de ide sorolható például a hajózás minimális újragondolása is, ahol új, opcionális csaták nyitnak meg olyan útvonalakat, melyek jelentősen fel tudják gyorsítani a zónák közti közlekedést. Szintén az áramvonalasítást szolgálja az az új kijelző is, amely mutatja, hogy az adott zónában pontosan mennyi, még megtalálásra váró láda, kristály és hasonló található anélkül, hogy ehhez el kellene látogatni a világtérképre, de... de ezzel gyakorlatilag ki is fullad szinte minden említésre méltó.
A tartalmi rész viszont legalább már pár százalékkal vaskosabbnak mondható - például mert egy egész, korábban nem látott sziget is meglátogatható. Öland Island területei fokozatosan, a nagyobb sztorifejezetek után fedik fel magukat, és mindegyik egy új, harcokkal, tárgyakkal, ládákkal teli kis zónaként funkcionál. A sziget története ugyanakkor teljesen elkülönül a fősztoritól, inkább csak olyan háttérelemeket tartalmaz, melyek jobban kibontják például a griegek és a klánok eredettörténetét, például két teljesen új karakter segítségével, akik ugyan nem játszhatók, de egészen hangulatos társként szolgálnak.
Adol és Karja még mindig egymásra van utalva, harci tudásukat pedig az Ölandon található arénában is próbára tehetik. Az ott megnyíló kolosszeumban egyre nehezedő ellenfelek győzhetők le, és az elért teljesítmény fényében zsebelhetők be olyan jutalmak, melyek aztán jelentősen meg tudják könnyíteni például a karakterfejlesztést. Egyedül és párban is teljesíthetők a kihívások, és kiválóan kiszolgálják a remek harcrendszert.
Mindez azonban nem válaszolja meg azt a kérdést, amit a Proud Nordics bejelentésekor mindenki feltett: miért van mindehhez szükség egy új játékra? A Proud Nordics ugyanis nem egy letölthető tartalom, nem folytatás, hanem egy teljes áron kínált újrakiadás, ami sehogy máshogy nem szerezhető be. Az ATLUS-játékok esetében ez megszokott, ugyanakkor a Persona, Shin Megami Tensei újragondolások minden alkalommal 20-30 órányi új tartalommal, jelentősen átdolgozott alapjátékkal érkeztek, és a bejelentés és a megjelenés között eltelt időt sem hetekben vagy hónapokban, hanem inkább években mérték. A Proud Nordics így leginkább két tábornak szól: a legelkötelezettebb Ys-rajongóknak, akik egyetlen morzsát sem akarnak a tányéron hagyni, és azon új Ys-játékosoknak, akik a megjelenéskor kihagyták a Nordicsot. De ez a két tábor együttesen sem akkora, mint azok, akik csalódhatnak az újnak nevezett tartalom mennyiségében.
A Ys: Proud Nordics 2026. február 20-án jelent meg PC-re, PS5-re és Nintendo Switch 2-re. A teszt a PC-s verzió alapján készült. A kódot a játék kiadója, a NIS America biztosította - köszönjük!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.