Frissítve: Star Wars: The Last Jedi - többes szám

  • Írta: fojesz
  • 2017. február 18.
  • Cooltúra
Link másolása
Folyamatosan potyognak az infómorzsák az idei Star Wars-filmmel kapcsolatban. Most már egy picit okosabbak vagyunk a címet illetően, és Rey új frizurájáról is lehullott a lepel.

Habár az első trailer és a fajsúlyosabb infók még váratnak magukra, azért így is beesik egy-két apróság a Star Wars: The Last Jedi kapcsán, aminek örülhetnek a Star Wars-rajongók.

A januárban leleplezett alcím például nem sejtetett túl sok jót első blikkre, elvégre szinte azonnal bele lehetett látni Luke halálát, a minap azonban kiderült, hogy nem is annyira vészjósló, mint gondoltuk. A Star Wars hivatalos Twitter-csatornáin sorra bukkantak fel a cím fordításai, a spanyol, a francia, az olasz és a német alternatívából pedig már egyértelműen kiderül, hogy az utolsó jedikre, és nem az utolsó jedire utalnak a készítők.

Ez eddig azért lehetett kérdés, mert az angolban a jedire egyes és többes számban is ugyanúgy hivatkoznak. A két formát nyilván eltérő módon lehet értelmezni, a pesszimistább rajongók pedig már-már biztosra vették, hogy újabb népszerű karaktertől kell elbúcsúznunk. Oké, így sem fix, hogy Luke megéri a stáblistát, de azért árnyaltabb a kép.

Az új generációs trilógia két jedit vonultat fel, Luke mellett Rey képviseli az újoncokat. A promó során őt már fénykarddal és kibontott hajjal ábrázolják majd, ez az egyik játékdoboz látványtervéből derül ki - ezt láthatjátok fent.

Update! A magyar forgalmazó Facebook-oldala szerint itthon Az utolsó jedi alcímmel fut majd a film, vagyis magyar fordításban maradt az egyes szám.

54.
54.
user101
Egyébként igaza van Firsttime-nak és teljes mértékben alulértékeljük a 7-et és nem látjuk a valós értékét.
Abban viszont neki nincs igaza, hogy hova pozicionálja a filmet magát.
Ha a kettőt összehozzuk egyensúlyba kerül a galaxisban és elhozzuk a rendet és a békét...
Mert ez ( hét ) nem egy hollywoodi tripla-a szuperprodukció, hanem egy youtube rajongói indie-remake... és minden a helyére kerül ! :DDD
49.
49.
KőbányaKispest
#48: Karakter jellemzőket úgy, mint ahogy benyögted ide a régi trilógiánál.

Köszönöm. A többi bullshit nem érdekel. És nem vagyok gülüszemű, nagyon messze vagyok tőle.
48.
48.
Firsttime
#47: Jó hallod menjél gyújtsál gyertyát a régi trilógia oltárodon. Magasról lefosom. Ha akarok írok jót is vagy rosszat is mind az új mind a régi karakterekről. Ha akarok ki tudok sarkítani mindent. Ha akarnék abba is beletudnék most kötni, hogy milyen zavartan fogalmaztad meg ezt a mondatod:
"Én meg unom azt a majom bandát, akik ezt a mocsok semmitmondó copy paste új reményt istenitik, de ha nem is isteniti, akkor elmagyarázza, hogy nem, nem szar." Mert ebből azt is leszűrhetem, hogy unod azokat akik azt a mocsok copy paste új reményt istenítík... Az új reményt istenítik? Hát akkor mi ugyanazok az embereket utáljuk. Na. Ki lehet sarkítani mindent.
Tisztában vagyok vele milyen film az ébredő erő.
De fogd már fel két az oltárod előtt elmorzsolt ima között, hogy attól még az a film, mint film, meg úgy is tenkintve, hogy mi volt a célja a dolognak, nem szar. Pont. És én befejeztem. Faszom magyarázkodik már itt a tikkesedett szemű güzü barmoknak, akik reggel felkelnek és felkiáltanak az égbe, hogy AZ ÉBREDŐŐŐŐŐ ERŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐ EGY SZAAAAAAAAAAAAAR.
Amúgy meg ha nem nosztalgát kaptatok volna akkor meg az lenne a baj bazdmeg...
47.
47.
KőbányaKispest
"Unom már ezt a habzoszaju bandát akik mint egy darab szart úgy kezelik az ébredő erőt. Mert nem az."

Én meg unom azt a majom bandát, akik ezt a mocsok semmitmondó copy paste új reményt istenitik, de ha nem is isteniti, akkor elmagyarázza, hogy nem, nem szar.

De. Szar. De szar hirem van. Ugyanarról a filmről beszélsz. De értem, tetszik a kilo meg a rey, finn. Ok, megértelek. De nem jellemezted az újakat. Habzó szájjal leugatsz, de nem válaszolsz a kérdésemre.

Ja hogy nincs kit jellemezni?? Értem :)
46.
46.
Firsttime
De ezt még akkor sem biztos hogy abrahamsre kell kenni. Meg ettől ez még nem szar...
44.
44.
delphijos
Azt azért már többször leírtam, hogy könnyű okosnak lenni ( akár nekem is ) és egész más eldönteni, elfogadtatni, és összeszedni 100 millió dollárokat egy filmre. Egy ilyen projektnél az ember nem "magának" csinál filmet. Ezzel nem azt mondom hogy ez volt minden idők legjobb filmje, de a STÚDIÓ SZEMPONTJÁBÓL, hozta a kötelezőt. Ha a régi szereplők nélkül csinálják meg, szerintem százmilliós bevételektől estek volna el. Rajongóként persze bosszankodik az ember ha valami nem olyan lesz ahogy elképzeli, de nagyon könnyű hatalmas bukásba belefutni ekkora pénzeknél, és nem egy filmkészítő cég bukott már bele egy-egy balul sikerült projektbe. Nem akarok a stúdiók "védőügyvédje" lenni, és tudom hogy kívűlről úgy látszik mintha a semmiből dőlne a pénz, de még egy nagy stúdiónak is elég egy-két-három nagy bukta, és lehúzhatja a rolót. Nem az van hogy Abrams-nak átutaltak 200 milát, és mondták hogy csinálj egy filmet, és csak erre futotta...
33.
33.
Firsttime
#30: Tudod a mondandóm lényege fricska. Fricska neked meg mindazoknak akik a régi trilógiát a segglyukuk köré varraták. Mert unom. Unom már ezt a habzoszaju bandát akik mint egy darab szart úgy kezelik az ébredő erőt. Mert nem az. Nem tudjátok helyén kezelni ezt a filmet??? Nem ertitek amit még a film MEGJELENÉSE ELŐTT mondott a rendező??? (isten áldja a mi urunkat a lens flare mindenható istenét megannyi sorozat és film producerét és rendezőjét)
Konkrétan a megjelenés előtt közölték, hogy ismerős környezetben szeretnék felvezetni az új karaktereket és szeretnék felspanolni a rajongókat az elkövetkező részekhez. Hát ezeket a kritériumokat kb kiplatinázták. Pont. (pont vesszőcske)
32.
32.
Firsttime
31.
31.
#30: Véleményt lehet mondani, csak az ilyen "egyenként többet adott a lore-hoz, mint az ébredő erőben összesen" fölösleges túlzásoktól mászik az ember a falra. Nem kell tetszenie a filmnek, jogod van hozzá, csak nem kéne vállalhatatlan mozinak beállítani, mert attól a szinttől messze van.

"Ami akkor menő volt, meg újitást hozott, az ma már értelemszerűen nem dobbant akkorát." Ez így van, csak nem erről volt szó, hanem a karakterekről, ott pedig nem mentség a film kora. Firsttime is erre próbálta felhívni a figyelmet, miszerint az eredeti gárda is simán kifogásolható, csak hát ugye a régi trilógia támadhatatlan, és aki rosszat szól róla, annak a fejét veszik. Aztán jönnek az okoskák és megmondják, hogy 6 film, meg könyvek, sorozatok és egyéb történetek alapján Vader nem is csak szuszog meg áll a kamera előtt (pedig mást tényleg nem nagyon csinált), és képtelenek felfogni, hogy ezzel szemben az új karakterek eddig csak egy filmből tudtak építkezni. És ez a lényeg: ha csak az első filmet vesszük figyelembe, a régi szereplőkről ugyanúgy nem lehetett tudni semmit, és ugyanannyira voltak egysíkúak, de ezek mellett szórakoztatóak és szerethetőek is, mint a mostaniak.

Csak ezt egyesek az istenért sem lennének hajlandóak elismerni.
30.
30.
KőbányaKispest
#29: Nem tudom számitásba veszed azt, hogy te egy 30-40 évvel ezelőtti filmes dologról beszélsz?! Meg amiket leirsz itt karakterjellemekről. .. Vader szuszog.:D b*zmeg nemmár.

Tisztába vagy vele, hogy ami akkor menő volt, meg újitást hozott, az ma már értelemszerűen nem dobbant akkorát.

"Finn-Rey páros és a párbeszédeik meg elképesztően szórakoztatóak voltak" - Hát, de.. . Most te ezeken biztos jókat szórakoztál, meg marha poénost volt, de kérlek most ez bezzeg nálad milyen fasza, hogy a rey meg a finn szórakoztak egymással, de a vader szuszog az ciki.... Akiket felsoroltál az egyenként többet adott a lore-hoz, mint az ébredő erőben összesen.

Persze, be fogunk ülni. El fogok menni megnézni, le fogom szarni azt a 2 ezer forintot érte. De ettől véleményt el lehet mondani róla és attól, mert beülök rá az nem egyenlő azzal, hogy jót is csináltak.

De légyiszives, kijellemezted a régi karektereket. Az újakhoz is fogj mér hozzá. Kérlek... Kiváncsi vagyok tényleg.
29.
29.
Firsttime
#28: Én nem értem ezt az egészet. Számomra a régi trilógia "személyzete" sem olyan húde karakteres.
Luke: bárgyú arc a snittek 90%-ában, mintha mindig azon gondolkodna mi a következő line, meg mit is keres itt ő egyátalán.
Leia: Tipikus idióta szűzk**va. Engem aztán haggyon békén Mr. Solo... Ja persze. Verí karakterisztik.
Solo: Tipikus korabeli mozik nagy western hőse. Csípőből tüzel olcsó poénokat, és rámegy a megszerezhetlennek tűnő nőre.
Obi: Haggyuk... Szegény nagyimnak nincs egy darab porc se a forgójában, kerettel mászkál, de badass-eb lézerkard csatát vívna még így is...
Vader: Neki semmi sem jó, megfojtja a fél gárdát, mert nem elégedett a teljesítményükkel. Mi a karaktere? Szuszog? Meg azért ő a gonosz mert fekete? És piros a kardja? :D Nahát...
Yoda: Egy igazi vérbeli idióta... Egy idegesítő vén trotty. Konkrétan bolond. Megtanította kézenállni Luke-ot. Micsoda mester!!!!
3CPO: vállalhatatlan, tervezőm...
R2D2: egy guruló kék fehér ívelt tetejű köztéri kuka. Ráadásul mindig prüttyög. Mindenki érti csak mi nem.
Lando: érezték már akkoriban is,hogy kell egy néger ide.
Boba fett: Ha később nem mondják meg ki az, senki sem tudná a nevét.
Meg sorolhatnám még tovább de nincs értelme. Lényeg a lényeg. Semmivel sem roszabbak az új karakterek mint a régiek. BB8 például annak ellenére hogy nincs arca, több érzelmet todtak kifejezni vele mint amire egy kutya képes. Bámulatos.
Finn-Rey páros és a párbeszédeik meg elképesztően szórakoztatóak voltak.
Amúgy meg mindenben lehet ám hibát találni, meg bele kötni. De a legnagyobb érvem mégis az maradt így a végére, hogy tessék már figyelembe venni a régen volt talán igaz sem volt de jó volt faktort. Khm...
Jók ezek az újak. És jók is lesznek. És velem együtt itt mindenki ugyanúgy be fog ülni a moziba és meg fogja nézni mindegyik részt.

28.
28.
KőbányaKispest
#26: Igen, erről beszélek, hogy egy nagy semmi az egész. Nincs karakter benne. A cukipofa Rey és lefőtt az egész. Azért erre egy trilógiát felhúzni, elég merész. Mert gyakorlatilag róla szól az egész.

Fogadni mernék, majd ő lesz a következő atyaúristen. Mert ha mér képzés nélkül kardozik, meg telepatikusan meggátolja a sulykolást, akkor gondolom most Luke kitanitja kicsit és már csillagrombolót fog lehozni az égből.

De nem baj, eladja Rey a 3 részt. Az előző részt (reméket) is ő vitte a hátán, na majd még kettőt is eladnak az arcával.
27.
27.
roli33
#26: Volt benne Iko Uwais és Yayan Ruhian. Csak nem lett kihasználva a harctudásuk, valami aktívabb szerep kellett volna nekik, mint a Hant üldöző banda fejei. Megtartani őket Ren lovagnak pl.
26.
26.
user101
Alapvetően az a baj ezekkel a remakelt vackokkal, hogy a Disney baromi sablonos és szűk látókörű, korlátolt "családbarát" eszköztárából épülnek fel

- Kylo Ren attól gonosz, hogy szétcsapkod mindent a lézerkardjával, ( igen, tudom, direkt volt :)
- Snoke attól nagyon gonosz, hogy nagy hologramon, mély hangon gonoszkodik,
- Han solo karakter öngyilkosságot követett el ( még mielőtt kilóval találkozott volna ),
- Finn az meg ki a pöcsöm ? :D Ren ? Pilóta, vak majdnem dzsedi ?

Nincs egyetlen értékelhető szereplő sem. Leszámítva talán az új robotot, de annak sem emlékszem a nevére, szóval az sem... Már pedig így nem lesz legendássá a cucc... Kéne bele legalább egy Danny Trejo vagy mit tudom én :)))

25.
25.
TheNick
Ez az arckifejezés fájdalmasan irritálóra sikerült :D
23.
23.
Firsttime
#22: Én a maga suta módján szeretem mindegyik filmet. Régieket annyira nem, nekem vontatott. De osztom, hogy ha még egy halál csillag lesz, én nem kólát vágok hozzá, én felgyujtom az egész mozit ahogy van.
22.
22.
KőbányaKispest
Az a nevetséges ebben az egészben, hogy Reyen meg a titokzatos Sith/Ren hatalmasságos úristenen kivül nincs csak 1, azaz egy badass szereplő.

Mert a niga Finn, meg a pilótáért egy percet nem izgulok, mert annyira senkik, hogy nincs miért. Luke meg talány. Jó hogy látjuk újra, de szerintem utoljára is.

Azért ez elég nevetséges. remélem jönnek be új szereplők, vagy bárki, mert ez egy nulla. Azért az előzőekben volt Obiwan, Vader, Leia, Han Solo, Chubi, Yoda, Anakin, meg még sorolhatnám őket, de itt kik vannak mégegyszer? Nem látom őket.

De ha bemernek rakni még egy halálcsillagot ebbe a szarba, biza nekidobok a mozivászonnak egy félliteres kólát.
20.
20.
Firsttime
#18: Ezzel kapcsolatban annyi rémlik, hogy a vén trottyos is meglepődött rajta milyen sikeres.
19.
19.
Pain
Na látom Anakin fénykardját itt is erőltetni fogják. Pedig bíztam benne, hogy Rey kap egy dupla pengéset.
18.
18.
#14: Lucas bácsi egyszer régen írt és rendezett egyetlen egy filmet, ami aztán bejött neki, és rájött, hogy ezt folytatni is lehet. Hallani mindenféle hülyeséget, hogy alapból 3, 6, vagy 9 (!) részt tervezett a kezdetektől fogva, de ez csak rizsa. Utólag könnyű ilyeneket állítani. Előszeretettel teszik is sokan, egy másik legenda szerint például a teljes HP sorozat csak úgy kipattant egy kávézóban Rowling fejéből. Mármint nem az ötlete, hanem az egész. Go figure.
16.
16.
Onion
The last Jedi vagyis új rész Return of the Jedi Remake lesz. Habár 7-rész is remake volt. Gondolom SW filmek alapján. Rey vagy Kylo ren egyik karját elfogja veszíteni.
14.
14.
Firsttime
#12: És az nem úgy történt, hogy szegény Lukas György megírta már az előzményt, de kénytelen volt a negyedik résszel kezdeni, mert technológiailag csak azt tudta akkoriban megvalósítani? Vagy tis just an urban legend?
10.
10.
Firsttime
#9: És mit szólsz ahhoz a gondolatmenethez, hogy ugyi Anakin volt a kiválasztott. Aki majd egyensúlyt hoz az erőben. És igazából meg is tette. Azt mondták mindig két sith van. Egy nagyúr és a tanítványa. Emellett volt több száz vagy nem is tudom mennyi jedi. Volt. Mert Anakin barátunk egyensúlyba rakta a mérleget...
9.
9.
giga321
#4: Kemény megtudni ezt X év után mi? Hogy a cím az Vaderről szól igazán, hogy visszatér.
8.
8.
janomano
"...és Rey új frizurájáról is lehullott a lepel." Na végre!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...