HWSW: A Valve felkészült a VR kudarcára

  • Írta: fojesz
  • 2017. február 18.
  • Hír
Link másolása
A jó tartalom viheti sikerre a VR-t Gabe Newell szerint - jelenleg azonban a piacról hiányoznak a milliókat a szemüvegek mögé vonzó címek. A Valve az esetleges bukás gondolatával is megbarátkozott - írja a HWSW.

Nem köntörfalaz sokat Gabe Newell, a játékipar legendás alakja a VR jövője kapcsán: a Polygonnak adott interjújában elmondta, a technológia teljes kudarcnak is bizonyulhat, a gondolattal pedig már vállalata is megbarátkozott. Ezzel együtt a Valve csapata alapvetően optimista, hiszen a terület nagyjából a cég várakozásainak megfelelően halad - mondja Newell, a Valve társalapítója és elnöke.

Newell elsősorban a tartalomtól teszi függővé a VR szemüvegek és kiegészítők jövőjét, szemben a sokak által fájlalt vaskos árazással - ezen a téren ugyanakkor egyelőre senki nem áll jól, a Valve-ot is beleértve. Ahogy a vezérigazgató fogalmaz, jelenleg egyetlen olyan címet se tudna mutatni, amely miatt milliók változtatnák meg otthoni számítógép-használati szokásaikat, sőt szerinte még akkor sem nőne túl nagyra a piac, ha a létező VR-rendszereket 80 százalékkal olcsóbban kezdenék árulni. Egyszerűen nincs ok rá (egyelőre), hogy bárki is egy nap nagy részét a VR-ben töltse, egyelőre tehát a tartalomoldalon kell belehúzni a területen próbálkozóknak, és majd ha a VR platformokon megjelennek a nyálelválasztást intenzívebben beindító címek, akkor lehet elkezdeni az árak csökkentését.

Newell a technikai oldallal sem elégedett egyelőre - a további részletekért irány a HWSW cikke!

75.
75.
Zoli0507
#73: Ez az ami szerintem nem igaz. A vr-t most vegyük egy külön platformnak. Ha ezt a platformot nem tudja a cèg egy bizonyos x milliòs darabon eladni akkor a jàtèkfejlesztőnek sem èri meg a platformra fejleszteni egy AAA cìmet. A resi 7 vr se vèletlenül csak sony-ra van 1èvig.
Szòval semmifèle puhatolòdzàs nincs a nagy cègek rèszèről, egèsz egyszerůen olyan kevès vr tulajdonos van hogy nem èri meg ètkèzlàb jàtèkot fejleszteni rà.
Ha jòl tàjèkozòdtam, MA egy AAA cìm 200-300 milliò euròt emèszt fel. A vive ès rift-ből összesen mennyit adtak el?? 2milliò? Ha 2milliòan megvesznek a vr-ra egy jatèkot mondjuk 60euro-èrt az mèg mindig csak 120milliò eurò. De ugye magànak a jatèkfejlesztő cègnek ennek csak 50-60% jut el.
Szòval vèlemènyem szerint a resi 7 FŐLEG azèrt kèszült ès kèszülni fog vr-ra mert a sony megadta az anyagi tàmogatàst a fejlesztèsre
71.
71.
sasncore
Kihozták a Steam OS-t, Steam gépeket. Mi lett belőle? Semmi. A saját farkát nem látja már a hasától Newell, nem hogy a jövőt..
66.
66.
zozo76hun
erre a psvr-ben "kevesbe pixeles a kep" dologra en is felkaptam a fejem, mert eddig mindenhol azt olvastam hogy a psvr a legpixelesebb vr-headset az osszes kozul, plusz a latoszog is itt a legkisebb.
53.
53.
azureknight0715
Hu milyen háború bontakozott ki :D Ahogy nézem tiszta resi 7 elöti megjelenés :D Vannak akik nem tudtak megbarátkozni a gondolattal hogy más lesz és rögtön leszarozták és vannak akik érdeklődve vártak és kellemesen csalódtak. Itt ugyebár az előbbi bukott nagyott. Esélyes hogy akik jelenleg szintén szarozzák a vr-t azok nemsokára egy kis idő múltán majd sajnálkozni fognak, vagy elbújnak jó mélyre :D Addig hagy trollkodjanak , valakinek csak ez jut és nem egy vr :D
52.
52.
zozo76hun
nagyon jo a 3D elmeny, tapasztaltam en is. ossze sem lehet hasonlitani a hagyomanyos 2D-s tartalomfogyasztasaval. en egyenlore kivarok vele de figyelemmel kiserem masok felhasznalasi elmenybeszamolojat, velemenyet es ami a legfontosabb, a novekvo ideju felhasznalasi kovetkezmenyeket mint peldaul a szem-romlast.... :)
33.
33.
Netricho
"Mellesleg aki ps vr-t akar venni, annak 99%-ban van ps4-e, nem hiszem, hogy egy nem ps4 tulajdonos megvenné csak a szemüveget vagy egybe tervezi a gép+szemüveg vásárlást."

Khm...jelen. :D
19.
19.
shatterhand
#10: El is hiszem hogy kiraly. De ennyi penzert nem csoda hogy nem fogy. Ertem ezalatt hogy ku..a okos szakerto elso evre 30millio vr cuccot vazolt eladasvan! Ilyen arral? Akinek van penze megveszi, de az nem ennyi ember. A legolcsobb psvr-hoz is jell egy ps4. De ha az van akkor meg onmagaban a sisak ara is sok. Tudom lehet sporolni, de onmagaban is sok. Plusz hozza a minimalisan AAA tartalom.
Nincs gond. Jo szorakozast. Csak nem csodalkozom ha leul az egesz. Amig nincs filleres megoldas max vmi holo lens megoldasba sose lesz anbyira elterjedve amennyire szeretnek.
12.
12.
kergabi83
#8: Arra tökéletes. Csak VR-el tolom a szimeket. Amire még tökéletes, az az összes mozgásérzékelős okosság! :)
A másik kedvencem pedig a Shooter, igyekszem mindet összeszedni, ami kijött már, illetve még megjelenik.
Ebből kijön napi kb átlag 1-2 óra VR, többet meg úgy sem szándékozom használni. (van még pár hobbim)
11.
11.
azureknight0715
Hát ezekre a dolgokra hogy pl hányinger meg az a érzés hogy rajtad van a vr sisak az megszokás kérdése. Én pl ps vr-nál amint elkezdtem játszani már kb nemis éreztem hogy rajtam van, persze a kialakítása is teljesen olyan neki hogy kényelmes, és viszonylag könnyű, mintha egy szimpla sapka lenne rajtad.
10.
10.
Angelwing
#9: Volt már rajtad a PS VR? Játszottál már az UNTIL DAWN: RUSH OF BLOOD-al például? Az élmény leírhatatlanul jó! Aki nem próbálta fel sem fogja milyen benne lenni a játékban. Kúrva nagy élmény! Ja és hogy sisakban vagyok? Fel sem tűnik játék közben!!!
9.
9.
shatterhand
Draga es tök szokatlan hogy sisakkal jatszon az ember mintha be lenne zarva. Sose lesz ilyen formaban sikeres.
8.
8.
bitbandita
#7: Szimulátorokkal hogy állsz? Ez a VR -a mai formájában- leginkább a szimulátor rajongóknak lehet csábítás, legalábbis ha magamból indulok ki. Amikor a '90-es években főleg csak űrszimekkel toltam, egy ilyen minőségű VR cucc + Star Citizen, Eve, Elite kombótól instant magam alá élveztem volna.
7.
7.
CitromH
#1: Alapjában véve igaz amit írsz, de egy dolgot még kalkulálj bele. A TV célközössége nem egyezik meg a VR célközösségével. Míg a TVje mindenkinek van, értelmi szinttől függetlenül (igen pistike, neked nincs mert te kúl vagy) a VRt annak a közösségnek szánják, aki eleve zabálja a technológiai újdonságokat. Én is megvenném, de a pornó nem motivál, a resident evil7 pedig a tesztek alapján erősen horror, azt meg már nem bírja a gyomrom. Tartalom lenne szaporodna a VRtulajok száma.
5.
5.
azureknight0715
Nós részben van igazság a dologban, jelenleg resident evil az egyetlen olyan játék amiért megéri vr-t venni. Lehet a felbontása még nem az igazi, de az élmény hogy benne vagy egy játékban kárpotol mindenért. Úgy gondolom, ahoz hogy ez a technologoa teljesen kiforjon ahoz még kell 3-4 év. Játékokmeg még csak most fognak rá jönni,szóval ha valaki resin kívül szeretne majd mással is játszani az várjon vele :D Én csak támogatni tudom ezt az egész vr dolgot, saját tapasztalataimból kiindulva, és azoknál az emberek élményeiktől kiindulva akikre felraktam a vr-t egy teljesen új dolog van kibontakozva, ami garantált siker lesz.
Hányinger amúgy megszokás kérdése, nem egyszerre kell 10 órát letolni vele. először fél órát aztán egyet, 2-öt és így tovább...
3.
3.
Heldengeist
Inkább az a meglepő, hogy bárki komoly fantáziát látott a VR-ban. Legalábbis a jelenlegi formájában. Szvsz sosem mutatott több potenciált egy múló hóbortnál. Egyszerű marketing által felfuttatott divathullám, aminek még annyi gyakorlati értéke sincs jelenleg a szórakoztatóiparban, mint az előző generáció végi 3D láznak.
2.
2.
dcba
Sztem a VR eloszor is draga. Ahhoz, h valami siker termek legyen kell belole also, kozep es felsokategorias is, h mindenkihez eljusson ne csak azokhoz, akiknek nem gond kirakni egy 1200 dollaros PC-t, meg egy 800 dollaros VR szemcsit.

Aztan, megha meg is van, akkor ugye ott van az, h nincs ra tartalom, hanem csak par indie szemet van ra, vagy techdemok.

Ha van is ra tartalom (Resident Evil 7), akkor ugye ott a suta iranyitas, a pocsek grafika.

Ha meglenne az iranyitas, akkor meg mindig melozni kene azon, h ne hanya ki a belet az emberek nagy resze, vagy ne veszitsen azonnal 40%os viztartalmat, csak mert 10 perce VR-ban jatszik.

A legfontosabb, h nincs hosszutavon tesztelve, nem tudjuk milyen modon art a szemnek, illetve a leleknek az, ha valaki mondjuk napiszinten 2-3 orat VR-ban ucsorog. Nyilvan egy 5"os kijelzot bamulni 3 centirol nem eppen a szem legjobb baratja, meg kitudja mennyire mehet valaki lelkileg abba tonkre, h gyilkossagoat, verengzest, rettegest el at ugy, h az agya at van verve es sokkal valosagosabbnak eli meg.

En az Outlast-et laptopon jatszottam ki, de a gyomrom vegig okolbe volt szorulva, el sem merem kepzelni milyen hatasa lett volna, ha teljesen elszeparal a vilagtol a jatek es elkezdem magam beleelni, h ott vagyok es valoban az eletemert kuzdok.
Johetnek itt a nagykepu dumak, hogy: "rohogve jatszottam ki az Outlastet insane fokozaton, kozben sutottem egy pitet es megirtam a doktori disszertaciomat, annyira kemeny gyerek vagyok", de arra is gondolni kell, h az emberek nagyresze viszont nem ilyen kemeny csavo, sokaknak meg a Resident Evil 7 olyan felelmetes, h nem tudjak jatszani, pedig ott azert nem vagy olyan vedtelen, mint az outlastben.

En alapbol tartozkodom a VR-tol mint napiszinten hasznalatos eszkoztol, mert en azt latom, h rettentoen artalmas es kiforratlan technika, amirol alig tudjuk meg, h milyen hatasa van mondjuk 10 ev utan. En a 3D filmekkel is meg ezzel a VR-ral is ugy vagyok mint a hullamvasuttal. 1 evben 1x baromi jo moka, de itthonra nem kene, h mindennap hullamvasutazzak.
1.
1.
Animejetix
Noffene...
3D mögé beállt a filmipar AAA színe java.
3DS-vel a játékipar közel 70 milliót értékesített.
3D mobilok jöttek ki a 3DS-vel hasonlóan szemüveg nélküliek.
AAA 3D Ps3,360,PC játékok jöttek ki.
3D mögé beállt a pornóipar is.
3D TV csatornák jelentek meg.
3D szó használata tömegessé vált minden értékesítési területen.
3D készülékek minden egyéb másra is jók, olcsóbbak is sokkal a VR-nél.... VR csak arra jó amire készült és semmi mással nem kompatibilis, ergo luxus cikk. Sokan azt se tudják hogy van.
Mindezek után a 3D teljes kudarc.....
Miért épp a VR maradna életképes?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...