Az isteni Diego Maradona mellett immár David Beckham is a Pro Evolution Soccer 2018 legendáinak nagykövetévé vált. A Konami nem bízza a véletlenre, és újabb egykori világsztárral gyarapítja névsorát, így próbálja meg még inkább megszorongatni a nagy rivális FIFA-sorozatot.
David Beckhamet talán senkinek sem kell bemutatni, az angolok legendájának jobb lábát mindenhol ismerik a világon. Beckham volt az első brit futballista aki 100 Bajnokok Ligája-mérkőzésen lépett pályára. A Manchester Unitedben ismerte meg a nevét - és persze félelmetes szabadrúgásait - a világ, de játszott ezenkívül a Real Madridban, az AC Milanban, a PSG-ben, vagy éppen a LA Galaxyben is. Most pedig a PES 2018-ban fog feltűnni, és a videó alapján fénykorában lép majd pályára.
Érdemes megfigyelni a lábtartását szabadrúgás közben, pont olyan, mint a valóságban. Apró dolog, mégis rendkívül jó látni, hogy ilyen finomságokra is odafigyelt a Konami.
A PES 2018 idén szeptember 12-én jelenik meg PC-re, PS4-re, Xbox One-ra, PS3-ra és Xbox 360-ra.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.