Megjelenési dátumot kapott a Black Book

  • Írta: gorien
  • 2021. július 23.
  • Megjelenés
Link másolása
Vasilisa, a démonokat irányítani képes fiatal boszorkány a Fekete Könyv keresésére indul egy autentikus, szláv mondákra épülő világban. A legújabb előzetes felfedi, mikor jelenik meg a Black Book.

A Morteshka nagyon komolyan vette a szláv folklóron alapuló szerepjátékát: még néprajzkutatókkal is összedolgoztak, hogy a Black Book sötét világa a lehető legautentikusabb legyen. A Guerrilla Collective nyári műsorában már szemügyre vehettük, hogyan fest a kártyákra épülő harcrendszer, később pedig magunk is próbát tehettünk a demójával – sőt, a prológus még mindig elérhető ingyenesen.

A Black Bookban egy fiatal boszorkányt fogunk irányítani. Vasilisa nagy kihívásra vállalkozott, ugyanis a címbéli Fekete Könyvet keresi, amely a legendák szerint teljesíti egy kívánságát annak, aki megtalálja mind a hét pecsétjét. A kalandot hét, különböző kihívásokat tartalmazó fejezeten át követhetjük.

A Black Book augusztus 10-én jelenik meg PC-n, PlayStation 4-en, Xbox One-on és Nintendo Switchen.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...