Háztartási robotokkal kísérletezik az Apple?

  • Írta: aronsz
  • 2024. április 5.
  • Pletyka
Link másolása
Belsős információkra hivatkozva írja a Bloomberg, hogy az elektromos autó projekt kukázása után az Apple az otthonokba tervez különböző robotokat, jelenleg állítólag két projekten dolgoznak.

A hírt, miszerint az Apple új iránnyal próbálkozhat, a Gamespot szúrta ki, a Bloomberg belsős forrásokra hivatkozó cikkére mutatva. A projekthez közel álló személyek állítása szerint az elektromos autó, az otthon és a “kevert valóság” a három legfontosabb irány a vállalat jövőjében.

Az elsőről már letett az Apple, az utolsót meg lényegében az Apple Vision Pro-val megvalósították, bár a 3,500 dolláros ár mellett egyelőre inkább technológiai különlegességről beszélhetünk, mintsem elterjedt, mindennapi eszközről.

A Bloomberg forrásai két projektről számoltak be, az egyik egy olyan eszköz, ami követi az embereket a házban fel alá és egy robotizált okos kijelző, ami különböző felületeken áll (például asztal, vagy konyhapult). Ez utóbbi fejlesztése már előrehaladottabb állapotban van, azonban az Apple egyelőre egyik projekt mellett sem köteleződött el teljesen.

A kísérletezés minden techvállalat életében normális, az Apple 2007-ben piacra dobta az iPhone-t, ami drasztikusan megváltoztatta az üzleti modelljüket. Olyannyira, hogy 2023-ban is a vállalat eladásainak 52 százalékáért a mobilok feleltek. Nem csoda tehát, hogy folyamatosan keresik a következő nagy dobást, hogy ez az otthon robotizálása lesz-e, majd kiderül.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...