Az Atari felvásárolta az Intellvisiont

  • Írta: osan
  • 2024. május 23.
  • Biznisz
Link másolása
A két videójátékos veteráncég, akik eddig inkább vetélytársaknak számítottak, most megszűnnek annak lenni, hiszen az Atari felvásárolta az Intellvision márkát és az alá tartozó játékkönyvtárat is.

X-posztban jelentették be az akvizíciót, mely során az Atari megszerezte magának az Intellvision márkáját és játékkönyvtárát. Az Atari vezérigazgatója, Wade Rosen úgy fogalmazott, hogy ez egy ritka alkalmak egyike, mikor két vetélytárs összeáll és közelebb hozza a videójátékok aranykorának rajongóit.

A hosszabb sajtóközleményben leírják, hogy milyen tervei vannak az Atarinak: kiterjesztik mind a fizikális, mind a digitális eladásait az Intellvision legendás játékainak, illetve potenciálisan új játékokat is készítenek majd.

Az Intellvision neve azok számára csenghet ismerősen, akik már régebb óta mozognak videójátékos körökben, példának okáért ők készítették a BurgerTime portját is. A felvásárlással az Atari több, mint 200 címhez szerezte meg a jogokat.

Az Intellvision vezérigazgatója, Phil Adam kifejezte bizalmát a most már anyacégként tetszelgő Atariban és várja már a kibővített együttműködést, illetve az új Atari és Intellvision címeket is.

1.
1.
memoryman
OFF: Habár a cikkben szereplő képen is jól szerepel a cég neve, a szövegben végig Intellvision van Itellivision helyett.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...