Váratlan helyre igazolt át a Marvel's Wolverine kreatív rendezője
- Írta: pandaril
- 2024. október 31.
Aki követi a játékiparon belüli történéseket, annak nem idegen fogalom az, amikor egy vezető beosztásban lévő fejlesztő elhagyja a csapatot hogy egy másik stúdiónál dolgozzon, vagy esetleg sajátot alapítson. Láttunk már ilyen ikonikus nevekkel, így egyáltalán nem nevezhető sem meglepőnek, sem precedens értékűnek. Azonban így is vannak helyzetek, amik minimum érdekesek.
Például amikor a Marvel's Wolverine kreatív rendezője nem egyszerűen projektet vált, hanem stúdiót, sőt kiadót és egyben platformot is. Brian Horton ugyanis pontosan ezt tette. A kreatív rendező még a nyáron hagyta el a Rozsomákkal foglalkozó játékot, és a jelek szerint igen hamar megtalálta a helyét a The Initiative csapatában, és meg is kezdte a munkát a Perfect Darkon, ami majd az Xbox Game Studios égesze alatt jelenik meg.
A Marvel's Wolverine esetében a továbbiakban az a Marcus Smith fogja ellátni a kreatív rendezői feladatokat, aki korábban a Marvel's Spider-Man játékoknál és a Ratchet & Clanck: Rift Apart esetében is kreatív rendezőként munkálkodott. Személy változás volt a játék rendezői posztjában is, az eddigi rendező Cameron Christian Mike Daly váltotta. Christian az Insomniac-nál maradt, de más projekthez került. Daly az első két Spider-Man játék vezető dizájnere volt, valamint a számozott második rész és a Rift Apart játékrendezője. A Sony nem kommentálta a változásokat.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.