Egyre több bennfentes állítja, hogy a Valve lesz a negyedik konzolgyártó
- Írta: zoenn
- 2025. július 24.
Már tavaly decemberben és idén februárban is felreppentek olyan híresztelések, hogy a Valve a Microsoft, a Sony és a Nintendo vetélytársa lesz, hiszen egy olyan otthoni konzolt fejleszt, amely a következő generációban szeretné megvetni a lábát a piacon.
A legújabb hír megfelel a korábbi szóbeszédeknek: már az iparág jól ismert bennfentese, Moore’s Law is Dead is úgy tudja belső forrásokra hivatkozva, hogy a Valve egy combos teljesítményű, következő generációs konzolon dolgozik, amit a Steam feneketlen játékkatalógusával támogatnak meg. A gépben ugyanaz az AMD Zen 6 alapú Magnus APU dolgozik, ami a pletykák szerint a nextgen Xboxot és PlayStationt is hajtaná.
Ezek alapján a Steam Deck lényegében egy kísérlet volt a Valve részéről, hogy felmérje a játékosközösség fogadtatását. Egy bennfentes szerint a cég komolyan veszi a következő iterációt és már úgy kezeli, mint egy igazi konzolt, teljes körű támogatással és hosszú távú vízióval.
A Sony mindent megtesz, hogy saját fejlesztésű játéka Steam Deck-hitelesítéssel rendelkezzenek, és az új platformon is natívan fussanak. A legmerészebb feltételezések szerint egy titkos partnerség is lehet a Valve és Sony között - főként a kézikonzolok terén.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.