Az ATLUS tavaly bemutatta, hogy milyen is tud lenni egy felújított és modernizált Persona-játék, és meg kell hagyni, a Persona 3 Reload igazán jól szerepelt. Az időközben DLC-vel kiegészült játék tavasszal demót is kapott, azonban az eredeti játék rajongói számára a felújított verzió sokkal több hiányosságot tartalmazott, mint amennyi újdonságot.
Az egyik ilyen az eredeti énekesnő, Yumi Kawamura hiánya volt, akit kihagytak a Persona 3 Reloadból. Az ATLUS most bejelentette, hogy október 23-án, a játék Switch 2-es megjelenésekor, érkezik egy ingyenes frissítés, amelynek keretein belül az eredeti játék nyolc dalát kapjuk meg Kawamura előadásában. A hölgy is üzent a játékosoknak, és nagyon örül, hogy dalaival újra támogathat minket a harcokban.
Fontos kiemelni, hogy az új (vagy inkább visszakerülő) dalokat csak a dungeonökben és harc közben érjük el, ott tudjuk bekapcsolni és beállítani őket. A frissítés 2025. október 23-án élesedik minden platformon.
Hát az nem az igazi. Beleraktam már 80 órát az elmúlt nem is tudom, talán fél évben, de egyszerűen nincs meg az a magával ragadó hangulat mint az ötödik részben. Annyira erőltetett és klisés a felütés, hogy azon nem bírok túllépni. Ráadásul a társaink és a mellékszereplők többsége is olyan semmilyen.
Alapvetően a P5R alapsztorija is egy halom klisé, azt a Royallal belekerült plusz történet tette igazán naggyá a szememben. Az valami lenyűgözőre sikerült.
A P3R-hez megvettem a DLC-t is és lehet, hogy ezúttal is ott találnám meg a gyöngyszemet, de hogy odáig mikor jutok el, az rejtély. Egyszerűen nem is érdekel, hogy kivel mi fog történni, egyik karakter sem szimpatikus.
De, hogy a zenéről is legyen szó, az viszont nagyszerű. Na a P5R szintjét nem éri el, de vannak benne olyan dalok, amik piszok jól sikerültek. Ki tudja, talán ez a nyolc feldobja majd a Tartaroszban való bolyongást is.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.