Kifejezetten jó hír, hogy a Wube Software gyárépítős, menedzselős stratégiai játéka a Space Age című kiegészítővel együtt fog megjelenni Switch 2-re, így azt nem kell külön megvásárolni hozzá. A Factorio jelenleg PC-n és az első Switch konzolon érhető el. A Switch 2 kiadás a korábbi verzió minden funkcióját tartalmazni fogja, de számos technikai fejlesztéssel is megspékelték.
A fejlettebb hardvernek köszönhetően az új kiadás már natív 1080p felbontásban fog futni kézi üzemmódban, dokkolva pedig a 4K is elérhető. De lesz itt változó képfrissítési ráta (VRR), részletesebb animációk, egyéb vizuális fejlesztések, és gyorsabb betöltési idő is. De még a bázisunk mérete is sokkal nagyobb lehet, az új konzol még azt is elbírja. Ám talán a legérdekesebb újdonság a különleges „egér mód”, amiben a Joy-Con mozgásérzékelője egérként használható (ahogy azt korai reklámokban is mutatták a Switch 2-ről).
A Space Age kiegészítő – ami 35 dolláros áron lesz elérhető – tartalmilag teljesen megegyezik a PC-s verzióval, tehát semmit sem szedtek ki vagy egyszerűsítettek le. A bővítés új bolygókat, technológiákat és gazdasági kihívásokat tartalmaz.
A megjelenési dátum még nem végleges, mivel a Nintendo tanúsítási folyamata a fejlesztők szerint sok időt igényel, de remélhetőleg karácsonyig tényleg kijöhet.





Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.