Gears of War 2

A nagysikerű Gears of War második része: a játék először Xbox 360-ra fog megjelenni, később pedig számítógépre is elérhetővé válik.
1286797016

Az élen nyitott itthon a FIFA 11

Talán nem nagy meglepetés, a FIFA 11 rögtön letarolta a mezőnyt, még a múlt heti sztárjátékunkat, az F1 2010-et is könnyű szerrel szorította vissza a második helyre. Az új FIFA egyedül Nintendo Wii-n nem tudott az élre kerülni - a Super Mario Galaxy 2-vel még neki is meggyűlt a baja.
1286794044

Kórházba került a Gears of War zeneszerzője

Habár nem túl vidám történet, kötelességünk beszámolni a játékvilágban történt szomorúbb eseményekről is. A legutóbbi ilyen a Gears of War zeneszerzőjének kórházba és ezzel együtt lélegeztetőgépre kerülése. Kevin Riepl állapota egyelőre eléggé súlyos.
1284823351

Szépen nyitott itthon a R.U.S.E.

Noha csak az utolsó helyen végzett a legjobb tíz között, a Ubisoft második világháborús stratégiája bebizonyította, hogy van még mit és hogyan feldolgozni a történelem ezen cseppet sem derűs korszakának a segítségével. Ja, és már nem vezet a The Sims második része.
1284300315

Még mindig vezet itthon a The Sims 2

Mit sem változott a múlt hét óta a toplista: a dobogós helyezettek még mindig ugyanazok, lejjebb sem történt komolyabb helycsere, új trónkövetelőkből pedig pláne nem érkezett egy sem. Marad hát a Sims- és Blizzard-uralom, ki-ki örömére, ki-ki bánatára.
1283785805

150 ezret jótékonykodott össze a Gears of War

Mindezt dollárban természetesen. A pénzt a Gears-rajongók gyűjötték össze virtuális, vagy valódi pólók vásárlásával, s végül a Penny Arcade jótékonysági szervezetéhez, a Child's Playhez került. A játékosok ezzel eldöntötték az utolsó Carmine testvér sorsát is.
1283164054

Töretlen itthon a Starcraft II sikere

Negyedik hete vezeti a hazai játékeladási toplistákat a Starcraft folytatása, ennek köszönhetően természetesen a World of Warcraft előfizetői kártya is sorozatban negyedszer kényszerül a dobogó második fokára állni, az aranyérmet pedig átadni a Blizzard legutóbbi üdvöskéjének.
1280477940

Hazai eladási toplista - minden a régi

Uborkaszezon van, új megjelenés nincs, így a hazai játékeladási toplistákon is alig találni változást - természetesen a World of Warcraft előfizetői kártya vezet.
1279279380

Itt a legfrissebb hazai játékeladási toplista

Nem történt sok változás a toplistákon, mert bár a blockbusternek vélt Crackdown 2 megjelent, az összesített listán nem sok vizet tudott zavarni.
1278704760

Kilencedik helyen nyitott itthon az APB

Meglepően jól nyitott itthon az All Points Bulletin: bár az első értékelések alapján a játék nem sikerül túl jól, kíváncsiak vagyunk, meddig tud az új MMO az élbolyban maradni!
1278168720

Epic Games: Még mindig a PC-nek élünk!

Furcsa, de az egykori PC-s sztárcsapat legsikeresebb címe, a Gears of War elsősorban Xbox 360-on érhető el - pedig az Epic még mindig sokat foglalkozik a PC-vel.