Halo MMO

Master Chief világában játszódó MMORPG az Age of sorozatot jegyző Ensemble Studios-tól. A fejlesztők 2008-ban kénytelenek voltak bezárni a kaput, a projekt pedig a kukában landolt.
1288190112

Az Apple is meg akarta venni a Bungie-t

Folytatjuk a tegnapi sztorit: mint azt már olvashattátok, Steve Jobsban, az Apple atyaúristenében felment a pumpa, mikor megtudta, hogy a Microsoft megveszi az addig főleg Mac-es játékokat fejlesztő Bungie-t. Ahogy az ma kiderült, nem is véletlenül: az Apple-t is érdekelte a csapat.
1288104000

Steve Jobs berágott a Bungie felvásárlására

Ez még akkor történt, amikor a Microsoft vásárolta meg a céget 2000-ben, amivel Xbox-exkluzív fejlesztőkké változtatták a korábban szinte csak Macintosh-játékokat készítő Bungie-t. Steve Jobs mérges lett, így a Microsoft egy külön céggel portoltatott PC-s játékokat a Mac-re.
1288075092

A Blizzard besegítene a Bungie MMO-jába

A World of WarCraft fejlesztője az EDGE magazinnak adott interjújában kifejtette, hogy szakértelmükkel szívesen besegítenének a Bungie-nak a készülő MMO-juk munkálataiba. A WoW designjáért felelős vezető, Rob Pardo szerint bár a Halo-fejlesztői újoncok az Activision családban, online játék készítésekkor érdemes megfogadniuk a nagy öregek tanácsát.
1285228852

Sűrítené a Halo-megjelenéseket a Microsoft

Phil Spencer alelnök szerint jelenleg nem elég gyakoriak a Halo-megjelenések, a két éves szünetek már nem működnek. Hozzátette, nincs szó arról, hogy évente dobálnák ki az új játékokat, de azért az évről-évre megújuló Call of Duty érdemeit elismeri: mint mondta, van mit tanulni az Activisiontől.
1284466661

Új motort fejleszt az Activision-projekthez a Bungie

Ma jelent meg a Halo: Reach, ezzel pedig a Bungie történetében is egy korszak zárult le. Egy sorozaton dolgozni közel tíz éven át annyira nem izgalmas, ezért is dönthettek úgy a srácok, hogy ideje valami új felé nyitni - ezért töltik a következő tíz évet az Activision szárnyai alatt.
1274201880

Az Electronic Arts is a Bungie felé kacsintgat

Mielőtt a Bungie megállapodott volna az Activisionnel, az Electronic Arts is rástartolt a csapatra, hátha sikerül besorolni őket az EA Partners címke alá.
1272730200

A Bungie léphet majd az Infinity Ward helyére

A Sterne Agee elemzője, Arvind Bhatia szerint jó esély van arra, hogy a jövőben a Bungie léphet az Infinity Ward helyére, mint az Activision legfőbb FPS-gyára.
1271242500

WoW-gyilkos lehetett volna a Halo MMO

Az Ensemble egyik alapítója szerint a Halo MMO tényleg legyűrhette volna a World of Warcraftot, bármennyire is úgy tartja a közvélemény, hogy ez lehetetlen.
1270812660

Nem adja fel a Halo filmet a Microsoft

Hosszú ideje próbálják meg nyélbe ütni a Halo filmet, ám valami mindig közbejött. Az legfrissebb pletykák Steven Spielberget említik, mint a produkció új nagyfőnökét.
1264157340

Jelenet a Halo Legends Homecoming epizódjából

Másfél perces klip érkezett a Halo Legends Homecoming című epizódjából, amelyben egy maroknyi katona próbál helytállni a Covenant ellen, s mikor minden veszni látszik...