New Super Mario Bros.

Baromi jól sikerült Mario-játék, kizárólag DS-re. Kihagyhatatlan darab, ha rendelkezel a kézikonzollal, szerezd be!

Spéci konzolcsomagok Mario születésnapjára

Folytatódik Super Mario huszonötödik születésnapi bulija, a Nintendo pedig még több újdonsággal rukkol elő az ünnep alkalmából. Ezúttal egy-egy új Wii és DSi XL csomagot jelentett be: mindkét gép meggyvörös színben pompázik, melyek stílusosan igazodnak derék vízvezeték-szerelőnk svájci sapkájához.

Az élen nyitott itthon a FIFA 11

Talán nem nagy meglepetés, a FIFA 11 rögtön letarolta a mezőnyt, még a múlt heti sztárjátékunkat, az F1 2010-et is könnyű szerrel szorította vissza a második helyre. Az új FIFA egyedül Nintendo Wii-n nem tudott az élre kerülni - a Super Mario Galaxy 2-vel még neki is meggyűlt a baja.

Itthon is megjelenik a Super Mario All-Stars

Pár hete még irigykedtünk a japánokra, amiért csak ők kapnak a Super Mario All-Stars huszonötödik születésnapi kiadásából, most már azonban nincs mire: a Nintendo bejelentette, hogy decemberben Európában, így többek között nálunk is kapható lesz a gyűjtői csomag.

Az élen nyitott itthon az F1 2010

Szeretjük az őszt, hiszen ilyenkor alapos vérfrissítésen esnek a heti toplisták. Lassacskán megérkeznek az aktuális Call of Duty-, World of Warcraft- és FIFA-játékok, addig pedig az új slágercímek kényeztetik a játékosokat. Két héttel ezelőtt az F1 2010 volt a nagy kedvenc.

Miyamoto álma: feltalálni az új Rubik-kockát

Az ember bele sem gondol, milyen népszerű a Rubik-kocka, el sem tudja képzelni mennyien ismerik és rajongják körül Rubik Ernő találmányát. Adunk egy kis viszonyítási alapot: még Shigeru Miyamoto, Mario apukája is irigykedve nézi a játékszert, és bízik benne, hogy egyszer ő is készíthet valami hasonlót.

Az élen nyitott itthon a Halo: Reach

Rögtön az első helyen nyitott a hazai játékeladási toplistán a Halo: Reach. Bár a sorozat előzményeit elmesélő rész továbbra is Xbox 360-exkluzív, a játék nem csak az xboxos, hanem az összesített listán is jól szerepelt, neki köszönhetően pedig a Halo Wars eladások is a magasba szöktek.

Szépen nyitott itthon a R.U.S.E.

Noha csak az utolsó helyen végzett a legjobb tíz között, a Ubisoft második világháborús stratégiája bebizonyította, hogy van még mit és hogyan feldolgozni a történelem ezen cseppet sem derűs korszakának a segítségével. Ja, és már nem vezet a The Sims második része.

25 éves a Super Mario Bros.

Huszonöt éves lett mindenidők egyik legnépszerűbb, legismertebb, legkeresettebb és legjobb sorozata, a Super Mario Bros. Az első rész 1985. szeptember 13-án jelent meg Japánban, és azóta több mint 40 millió példány kelt belőle, a teljes sorozat pedig már 240 milliónál jár.

Még mindig vezet itthon a The Sims 2

Mit sem változott a múlt hét óta a toplista: a dobogós helyezettek még mindig ugyanazok, lejjebb sem történt komolyabb helycsere, új trónkövetelőkből pedig pláne nem érkezett egy sem. Marad hát a Sims- és Blizzard-uralom, ki-ki örömére, ki-ki bánatára.

Csökkentek a Wii eladások, tarolt a Madden NFL 11

Megérkezett az NPD Group amerikai konzolos eladásokat összegző hardver- és szoftvertoplistája. Az augusztusi hónap a tengerentúliaknak egyértelműen a Madden NFL 11-ről szólt, míg a Wii most sem tudta visszaküzdeni magát a toplista élére - az elemzők szerint változhat a helyzet.