Itthon is megjelenik a Super Mario All-Stars

  • Írta: fojesz
  • 2010. október 7.
  • Bejelentés
Link másolása
Pár hete még irigykedtünk a japánokra, amiért csak ők kapnak a Super Mario All-Stars huszonötödik születésnapi kiadásából, most már azonban nincs mire: a Nintendo bejelentette, hogy decemberben Európában, így többek között nálunk is kapható lesz a gyűjtői csomag.

December 3-án kerül a magyar boltok polcaira a Wii-exkluzív Super Mario All-Stars - 25th Anniversary Edition. A különleges kiadásban egy lemezen találhatók meg a NES-re megjelent Super Mario Bros., a Super Mario Bros. 2, a Super Mario Bros. 3 és a Super Mario Bros.: The Lost Levels játékok, emellett egy CD is jár a csomaghoz, amely az elmúlt 25 Mario-játékainak zeneivel kényezteti a rajongókat. A díszdobozban egy könyv is megbújik, amelyben Mario történetéről tudhatnak be többet az érdeklődők.

Huszonöt éve már annak, hogy az első Super Mario játék felbukkant a japánok konzoljain, a köpcös vízvezeték-szerelő azóta töretlen népszerűségnek örvend. A Super Mario Bros.-sorozat mára több, mint 240 millió eladott példánnyal büszkélkedhet, ez a csomag pedig kiváló lehetőség lehet nosztalgiázásra vagy a hiányzó epizódok bepótlására is.

9.
9.
zola2000
"mivel ez az egyetlen fasza játék ami csak nintendon van."

hátő, azért ne felejtsük el a zeldát, -újabban-, a monster huntert, a fatal framet, meg a rohamosan növekvő jrpg választékot (tales of graces, xenoblade, last story, sakura taisen 6, dragon quest x) mégha jópár nehezen is angolosodik le.

bár az is érdekes, hogy talán csak japánban veszik komolyan a wiit is (?), legalábbis nyugati fejlesztőtől még egy komolyabb exkluzív fejlesztést sem láttam a gépre...
8.
8.
Raam989
Nekem az All Stars SNES-re volt meg, a fent említett játékokat tartalmazta. Ám most PSP-re is megvan (emulátorral), és abban benne van a Super Mario Word is, nekem az a kedvenc Mario játékom.
Ám hülyeségnek tartom ezt a kiadást, mert ez csak lemez pazarlás. Az emulátor .rom fájlja nincs több pár megánál, szóval biztosan elfért volna a lemezen a többi, régebbi Mario játék is...
7.
7.
daenath
Nah akkor, a 25 evfordulot meguneplendo, elokapom es leporolom a SNES masinat a szekrenybol es berakom a Super Mario kazit nosztalgiazni :D
5.
5.
Birkazoli
Ez tuti vétel lesz=D Ahogy danez11 is mondja, még szerencse, hogy nem jelent meg PS-re vagy Xbox-ra:D
4.
4.
danez11
sztem nem lenne jo, ha ps-re megjelenne, mivel ez az egyetlen fasza játék ami csak nintendon van. ne vegyük el tőlük :D
3.
3.
Top Secret
Zsír csak hát igen wii nincs kár hogy ps vagy xbox nem jelenik meg.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...