Half-Life 2: Episode One

Az első kiegészítőlemez a 2004-es év legütősebb FPS-éhez! A játék korábban az Aftermath nevet viselte, majd később kapta meg az Episode One alcímet.
1305552600

Három nagyágyút vett fel a Valve

A Valve így is tetemes mennyiségű tehetséget alkalmaz, Gabe Newell azonban sosem áll meg az újabb nagyágyúk felkutatásában és felbérlésében. Most három legendás programozót szerződtetett a céghez, akik tovább erősítik majd a Valve egyébként sem gyenge kóder brigádját.
1305396022

A Valve még nem akar új Source motort

A Valve még mindig nem akar új Source motort fejleszteni, noha az engine nem éppen mai csirke. Nagy gondolatokat nem kell keríteni a dolog mögé, a cég szerint mindössze arról van szó, hogy nagy feladat lenne új kódot készíteni, sokkal jobban tudnak haladni, ha inkább fokozatosan fejlesztik a régit.
1304938823

A Valve kitart a single player mellett

Gabe Newell megcáfolta azokat a korábban felvetett híreszteléseket, miszerint a Portal 2 volt a cég utolsó, kimondottan az egyjátékos élményekre koncentráló játéka. Sok rajongó szívéről most nagy kő esett re, hiszen a washingtoni stúdiótól továbbra is várható masszív narratívával megáldott fejlesztés.
1304857200

Becélozta a mobilokat a Valve

A Steam-szolgáltatások bevezetése a PlayStation 3-on hatalmas siker volt a Valve számára. Innen nézve pedig felmerül a kérdés: hol maradnak a cég szoftverei az egyre inkább népszerűvé váló mobilplatformokról. A cég fejesei szerint már célba vették az iPhone-t és az Androidot.
1300955428

Képeken a törölt Half-Life fejlesztés

Randy Humphries egy kiemelkedő tehetségű illusztrátor, modellező és koncepcióművész, aki 2004 óta dolgozik az EA berkeiben. 10 éve minden jelentős projektben közreműködött, saját portfóliójában szemezgetve egy olyan Half-Life játék képei bontakoznak ki, mely sajnos soha nem látta meg a napvilágot.
1298197800

40 perc marketing Gabe Newell társaságában

Vannak olyan emberek, akikre muszáj figyelni még akkor is, ha nem szeretnénk. Nos, Gabe Newell, a Valve elnöke nem éppen szép ember, és nem is valami szimpatikus, de az tény, hogy tud valamit. Most ő tartott egy 40 perces előadást az egyik amerikai iskola óráján.
1295719243

Elkészült a Beyond Black Mesa fanfilm

A szükség nagy úr - gondolhatják a Half-Life 2 fanatikusok, ha egyszer a Valve képtelen lepaktálni valamelyik hollywoodi stúdióval egy HL2 mozi kapcsán, akkor a rajongók csinálnak maguknak egyet. Két éve hallottunk először a Beyond Black Mesaról, most eljött az idő, hogy Ti is megtekintsétek! Forró anyag!
1289489400

A Steam ellen lázad a konkurencia

Az MCV értesülései szerint két nagyobb - természetesen meg nem nevezett - digitális játékterjesztéssel foglalkozó üzlet is arra készül, hogy a Steamet használó játékokat nem fogja árusítani a jövőben - ez első furcsának tűnhet, hiszen közöttük van például a Call of Duty-sorozat is.
1287416864

30 millió felhasználója van a Steamnek

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Steam. A Valve játékos szolgáltatása nem kevesebb, mint 30 millió felhasználót tudhat a háta mögött, s nem csak mint közösségi rendszer, de digitális üzletként is kiválóan működik. A Steam nyolc éve indult el, azóta töretlen népszerűségnek örvend.
1282906861

Valve: mi magunk fogunk Half-Life filmet csinálni

Gabe Newell szerint eddig egyetlen olyan ötletet, vagy fogatókönyvet sem kaptak a Half-Life megfilmesítésével kapcsolatban, amivel elégedettek lettek volna. Éppen ezért a kissé túlsúlyos cégvezér úgy gondolja, az lesz az egyedüli jó megoldás, ha ők maguk készítik el a mozit.