Nintendo Switch SW

Hibrid konzol a Nintendotól.
1633935600

Nintendo: velünk maradnak a driftelő Joy-Conok

Régi, a Nintendo által is ismert és garanciálisan javított probléma, hogy a Switch kontrollerei "driftelnek", a kiotóiak pedig a minap lényegében elismerték: habár folyamatosan dolgoznak rajta, teljes mértékben nem tudják felszámolni a hibát.
1633719600

Boltokban a Nintendo Switch OLED-modellje

Egy konzolpremier is jutott mára, boltokba került ugyanis a Nintendo Switch ráncfelvarráson átesett kiadása, az egyszerűen csak OLED-modellnek nevezett masina. Az már más kérdés, hogy nem egyszerű beszerezni.
1633338000

DLSS-szerű eljárást szabadalmaztatott a Nintendo

Egy, a DLSS-hez hasonló funkcionalitással bíró technológia kapcsán nyújtott be szabadalmakat a Nintendo. Habár ezek nem minden esetben fordulnak termőre, létjogosultsága mindenképp lenne a platformon egy ilyen megoldásnak.
1633082400

Megint a Switch Próról pletykálnak, a Nintendo cáfol

Alaposan meglepte a Nintendo a közvéleményt, amikor bemutatta az OLED-kijelzővel szerelt Switch-modellt, az ugyanis a korábbi pletykák ellenére egyáltalán nem erősebb az alapgépnél. Pedig a sajtó szerint a Switch Pro igenis létezik.
1632328222

A téli szezonra koncentrál majd a Nintendo Direct

A Nintendo megerősítette, hogy holnap új Nintendo Directtel jelentkezik. A közel negyvenperces eseményen a hangsúly azokon a játékokon lesz, amelyeket az idei téli szezonban szeretnének majd bevetni.
1631779200

Amerikai toplista: mindent letarolt a Madden NFL

Szinte már hagyomány, hogy a Madden NFL-sorozat aktuális epizódja letarolja az amerikai toplistát a megjelenésekor. Nem volt ez másképp idén sem, lássuk, hogyan sikerült a helyi piac augusztusa!
1631701800

Nintendo Switch - helló, bluetoothos fejhallgatók!

A játékosok nagyjából a Switch bemutatkozása óta könyörögtek a Nintendónak, hogy tegye lehetővé a bluetoothos fejhallgatók használatát a konzolon, azonban erre egészen eddig várniuk kellett, ha nem akartak külső kiegészítőt használni.
1631538000

Hivatalos: csökkentik az eredeti Switch-modell árát

Beigazolódtak a múltheti pletykák, és Európában már csökkentette a Switch alapmodelljének árát a Nintendo. Az új árcédula jobban igazodik az október elején érkező OLED-változathoz.
1631363433

Nintendo Switch - jövő héten csökken az ára?

A Nintend'Alerts értesülései szerint jövő héten nagyot esik a jelenlegi Nintendo Switch ára, a kiotóiak ugyanis készülnek az OLED-változat megjelenésére, és szeretnék kisöpörni a jelenlegi készleteket.
1630947630

Akár 2023-ig is eltarthat a konzolhiány

Takeshi Kamebuchi, a Toshiba félvezetőkért felelős igazgatója a Bloombergnek adott interjúban elárulta, hogy a chipellátás legalább 2022 szeptemberéig biztosan nagyon szűkös lesz, és sok partner 2023-ig biztosan nem kapja meg a készleteit.