Diablo: Immortal
- Mobil
- PC
Hír
Idén nem lesz nagyobb Blizzard-megjelenés
Az Activision Blizzard is megtartotta negyedéves pénzügyi beszámolóját, ahol a kiadó CFO-ja, Dennis Durkin megerősítette, hogy idén gyengébb teljesítményre számítanak a Blizzardtól, a stúdiónak ugyanis nem lesz nagyobb megjelenése.
Homo Nobilis
Mike Morhaime végleg otthagyja a Blizzardot
Mike Morhaime, a Blizzard egyik alapítója még októberben jelentette be, hogy lemond a cég vezetéséről, a háttérben maradva viszont stratégiai tanácsaival továbbra is segítieni fogja a csapat munkáját. Azonban most már ennek is vége.
Teaser
Jövőre új Diablo-projekteket jelentenek be
Már a Blizzard is tudja, hogy a BlizzConon kicsit félrementek a dolgok a Diablo kapcsán, hiszen sokan nem egy mobilos spin-offra vártak. Aggodalomra nincs ok, 2019-ben egy rakás bejelentéssel készülnek a fejlesztők.
Biznisz
Több Diablo-projektet is törölt a Blizzard
A Diablo: Immortal bejelentése a gamer világ idei egyik legnagyobb botrányába torkollott, hiszen a franchise rajongói többet vártak egy egyszerű mobiljátéknál. A Kotaku most beszámolt a Blizzard korábban törölt Diablo-projektjeiről.
Érdekesség
A Diablo alkotója ostorozza a Blizzardot
David Brevik egyike volt az 1996-os Diablo designereinek, és noha már nincs a cégnél, a feleségével közös livestreamben azzal vádolja a Blizzardot, hogy jobban törődik a profittal, mint a saját dolgozóival.
Pletyka
BlizzCon 2018: Tervben volt a Diablo 4 bejelentése?
Ha felháborított a mobilos Diablo: Immortal híre, most sem fogsz túlzottan örülni. Bennfentes infók szerint a fejlesztők korábban úgy tervezték, hogy a Diablo 4-et is bejelentik a hétvégén, ám ezt végül skippelték.
Hír
Diablo: Immortal - a Blizzard jobb reakciót várt
Veszélyes lépés egy évtizedekre nyúló, hardcore fanokkal rendelkező franchise-ot mobilképernyőre vinni. A Blizzard számított némi negatív visszajelzésre, de arra a felháborodottságra nem, amit végül kaptak.
Hír
Diablo - mit hoz a jövő?
Örülhet az, aki a buszon, vagy séta közben irtaná a démonokat, hiszen Switchen és mobilon is debütál a Blizzard legendás szériája. Részletekbe merülünk a Diablo: Immortal kapcsán és megnézzük, hogy hogyan áll a Diablo III szénája.
Bejelentés
Diablo: Immortal - mobilra költözik a sorozat
Azt már korábbról tudtuk, hogy az idén több Diablóhoz köthető bejelentésre számíthatunk, de arra talán senki sem számított, hogy a mobilokat is meghódítja a sorozat. A Diablo: Immortal a harmadik rész előtt 20 évvel játszódik majd.