Diablo: Immortal
- Mobil
- PC
Megjelenés
Júniusban jelenik meg a Diablo Immortal, ráadásul PC-re is
A Blizzard bejelentette, hogy június első hetében jelenik meg a 2018-ban bemutatott, eredetileg mobilokra szánt Diablo-mellékszál, a Diablo Immortal. A jó hír mellett az is kiderült, hogy PC-n is játszható lesz a játék.
Hír
Nem, nem készít NFT-s játékokat a Blizzard
A napokban felröppent a pletyka, miszerint a Blizzard NFT-ket és "pay-to-earn" rendszereket építene a játékaiba. A stúdió elnöke, Mike Ybarra azonban tiszta vizet öntött a pohárba.
Hír
Diablo: Immortal - jöhetnek a kozmetikai elemek
A Diablo-sorozat mobilos mellékága, az Immortal sem marad valódi pénzen megvásárolható, ám pusztán vizuális változásokat jelentő kozmetikai elemek nélkül. A Blizzard bemutatta, hogyan gondolja ezek implementálását a játékba.
Megjelenés
Diablo: Immortal - továbbra is az idei start a terv
Befejeződött a Diablo: Immortal zárt bétatesztje, a Blizzard pedig összeszedte, milyen tanulságokat szűrt le belőle. A tapasztalatok alapján változtatásokat terveznek, és változatlanul idei megjelenéssel számolnak.
Hír
TGA 2021: Távol marad az Activision Blizzard
Az Activision Blizzard körüli botrányok után a kiadó nem képviselteti magát az idei esztendő utolsó nagy játékeseményén, a The Game Awardson. Ezt a műsor vezetője, Geoff Keighley jelentette be a Twitteren.
Hír
Bobby Kotick is sáros lehet a szexuális ügyekben
A Wall Street Journal azt állítja, hogy az Activision Blizzard CEO-ja, Bobby Kotick is tudott az Activisionnél zajló szexuális visszaélésekről, ráadásul a peres ügyek közül jó néhányat el is hallgatott az igazgatótanács előtt.
Homo Nobilis
Távozik a Blizzard új társigazgatója
Hatalmas vihar tombol a Blizzard felett, amit úgy tűnik, az új társigazgató sem viselt sokáig. Jen Oneal és Mike Ybarra augusztusban örökölte meg J. Allen Brack egykori szerepét, a duó egyik tagja azonban jobbnak látta, ha inkább más vizekre evez.
Korai verzió
A nekromantával erősit a Diablo: Immortal
A Diablo-sorozat mobilos mellékága elérte a bétatesztek fázisát, és tegnap kezdetét is vette az első zárt bétateszt. A vadonatúj kihívások mellett egy új karakterosztály is érkezett: már a nekromantákat is bevethetik a játékosok.
Rendezvény
Elmarad a következő BlizzCon
A koronavírus-járvány hatalmas első döfés volt, a szexuális zaklatással kapcsolatos perek pedig beütötték az utolsó szöget a 2022-es BlizzCon koporsójába. Elmarad a Blizzard éves rendezvénye, és az is meglehet, hogy végérvényesen.
Homo Nobilis
Felmondott a Blizzard jogi igazgatója
Úgy tűnik, Claire Hart nem állt rá készen, hogy a bíróságon is kiálljon az Activision Blizzard mellett. A játékóriás jogi igazgatója lemondott a posztjáról, éppen akkor, amikor újabb jogi vizsgálatok indultak a vállalattal szemben.