godach

godach

Ennyi volt számomra 2019/2

Megint eltelt egy negyed év és bizony igencsak kellemesen gaming téren.

"Sziasztok!

Szeretnék bemutatkozni. Becses nicknevem,  Godach. A gamekapcson kezdtem az írást, elég sok kívánnivalót hagyva magam után, de menet közben nem csak megpróbáltam fejlődni, de sikerült nagyon jó és egyben fontos "virtuális" barátokra szert tennem. Jelenleg a TheGamers Hungary csoport tulajdonosa vagyok, de ha nem is olyan sűrűn, rendületlenül irkálok a Gamekapocsra is, hisz úgy érzem valahol mélyen, az út eleje innen indult.
2014-ben kezdtem itt egy posztsorozatot, Ennyi volt számomra néven, amit immár több mint négy éve és több mint tíz résszel bővítettem, aktuális évek szerint és persze visszamenőleg pótolva is. A mostani blog a 2019-es év második negyed évéről szól."

483 Stranded Deep v.00.53 (PC)

Kicsit, olyan egy Early Access játékkal játszani, visszajelzéseket küldeni majd a következő frissítéssel, belemerülni az anyagba, mintha te is része lennél a fejlesztésének. Másodjára és az előző patchek után pár frissítéssel, megint bevonzott a játék és elértem benne, amit csak lehet. Remélem, a következőnél végre az achievementeket is pótolni, javítani fogják a fejlesztők. A játék egyébként még mindig gyönyörű.

484 Halo Reach (XboxOne)

Nos, szinte vért kellett izzadni egy Normal fokozaton való végigjátszásért, de eszméletlen jó játék volt ez a Reach. A mesterséges intelligencia látszata egész meggyőző volt és tényleg élvezte az ember, hogy többször kell próbálkozni ha érvényesülni akartál. A történet is érdekes volt és a pályák, küldetések váltakozása is. Azt hiszem nekem a számozatlan Halo részek valóak, hisz az ODST-vel is remekül elvoltam.

485 Ace Combat 3 - Electrosphere (PSX)

Végeláthatatlan folyamatnak tűnik a régi játékok, sorozatok bepótlása, de a rám-rám törő retró láz miatt azért mindig akad valami amivel játszogatok. Az AceCombat széria, immár szinte minden része megvan de még így is csak most sikerült a harmadik részt befejeznem. Most, a 99'-es Electrosphere befejezése után a következő rész már generációváltás utánra tehető, így még kíváncsibbá tett a széria amit egyébként irgalmatlan mód szeretek.

486 Rage (XboxOne)

Tökéletes példa ez a játék arra, mennyit változhat az évek alatt az ember ízlése. Tisztán emlékszem, hogy ez a játék megjelenésekor nem tetszett nekem. Amikor bejelentették a második részt akkor is csak továbbkattintottam a híreket, míg nem egyszer belefutottam és kiderült hogy az Avalanche Studios csinálja. No a trailer megnézése után bizony rögtön elkezdett érdekelni és mivel a Gamepass kínálatában benne van, leszedtem. Nem is bírtam lerakni. Hatalmas játék, bátran ajánlom minden olyan rajongónak aki szereti a poszt apokaliptikus témát egy kis Doom és Fallout játékmenetet keverve.

487 Dead Rising (PC)

Húhhh.
Elég nehéz nyilatkoznom most végigjátszás után, mert annak idején emiatt a játék miatt is akartam 360-ra váltani, aztán valamiért el lett felejtve az egész. Immár a könyvtáraimat vizsgálgatva úgy, hogy már 4 rész plusz kiegészítők be voltak vásárolva, eszembe jutott hogy bizony ez annyiba maradt. Nos, nekikezdtem hát de már a felénél bántam a dolgot és nagyon sok minden miatt a pokolra kívántam magam, a készítőket, a kiadót és mindenkit akinek köze volt a játékhoz. Az utolsó egy negyed részt csak már azért játszottam végig, mert nem akartam hogy kárba vesszen az az idő amit addig beleöltem.
Visszagondolva viszont, ez olyan mint az Assassin's Creed első része. Bántam volna ha kimarad, de soha többet.

488 Days Gone (PS4)

Majdnem ötszáz kerek játéknál tartok a gamer pályafutásom során, és voltak igen nagy meglepetések az életemben már. Ilyen volt a Gothic, Arx Fatalis, vagy hogy közelebbit mondjak nemrég a Titanfall 2 és Assassin's Creed IV: Black Flag. Azonban a Days Gone akkora pozitív meglepetés volt számomra, hogy bizony egy forintot sem bánok a teljes árából valamint a félve leadott előrendelést sem.
Deacon St. John neve beleivódott az emlékeimbe, a története részese lettem és az otthona adott menedéket nekem is.
Ha kapok egy játékot, meg szoktam köszönni az ajándékozónak. Most a Bend stúdiónak tartozom köszönettel.

489 Flatout 3 - Chaos And Destruction (PC)

Hosszú idő alatt, végre a végére értem ennek is. Ennek az oka, a gyér kivitelezés ami naponta max egy versenyre korlátozta a kedvem. Az elején még reménykedtem és a menü betöltéséig abban bíztam, hogy talán azért kapott a játék negatív visszhangot, mert nem lett olyan kiváló mint a Flatout 2. Sajnos viszont nem és a pletykák igaznak bizonyultak. Ez egy nagyon rossz játék, senkinek nem ajánlom.
Azt viszont hozzá kell tennem, hogy kicsit sajnálom, mert a pályák nagyon tetszettek volna és az újítások is jó ötletek lettek volna, ha a kivitelezéssel komolyan foglalkoznak. Így, nem csak hogy egy felejthető címmel, hanem egyenesen egy olyannal volt dolgom, amiről azt tudom mondani, hogy jobb ha messziről elkerülitek.

490 Assassin's Creed Freedom Cry (PS4)

Mivel a Black Flag a kedvenc AC részem lett, gondoltam hogy nem fogja felülmúlni a Freedom Cry azonban sok véleménnyel ellentétben, nekem nagyon tetszett ez a kis rövidke standalone kiegészítő is. Nem mondom, hogy teljes mértékben visszahozta a hangulatot, de felkavarta az állóvizet és ismét elkapott az Assassin's láz. Folytatom is az Unity-vel és aztán alig várom a Roguet is.

491 The Surge (PS4)

Nos, azt hiszem életemben nem találkoztam még ilyen nehéz játékkal. Talán még az Xboxos időkben a Ninja Gaiden BLACK volt ami ilyen sok időt és energiát felemésztett, de nem merném ráfogni, hogy volt ennyire nehéz. A játék, nagyon tetszett és bár nem volt még huzamosabb ideig dolgom efféle soulsborne játékkal, itt a világ és a dizájn annyira bejött, hogy mégis belevetettem magam és azt kell mondjam, megszerettem. 105 óra volt a végigjátszásom.
Jöhet a BloodBorne!

A sorozatban eddig megjelent blogok:
Ennyi volt számomra 2006-ig a játék!
Ennyi volt számomra 2006-2008
Ennyi volt számomra 2009
Ennyi volt számomra 2010
Ennyi volt számomra 2014
Ennyi volt számomra 2015
Ennyi volt számomra 2016
Ennyi volt számomra 2017
Ennyi volt számomra 2018/1

Ennyi volt számomra 2018/2
Ennyi volt számomra 2018/3

Ennyi volt számomra 2018/4
Ennyi volt számomra 2019/1
Ennyi volt számomra 2019/2

Kifejezetten élveztem ezeket a játékokat kivéve a Flatout 3 és a Dead Rising vége. Jelenleg a Kingdom Hearts sorozatba kezdtem bele amivel párhuzamosan szorgalmasan pótoljuk a Disney meséket a családdal. Assassin's Creed téren az Unity-t nyüstölöm, néha kicsit benézek a Rage2-be de borzalmasan bánom az első napos vételt. Elkezdtem folytatni a Hitman szériát is, amiben az Absolution a következő. Nem szeretnék annyira lemaradni vele mint a Splinter Cell-el, és a Division első részét valamint a Wildlandst is tervezem még ezek mellé. Pörögnek a körök a Project Cars-ban is amíg kedvem van hozzá, valamint a MotoGP19 ami igencsak pofásra sikerült. Bloodborne pedig csak tervben van, mert kicsit elijesztettek tőle.

Nektek hogy és persze mivel telt az elmúlt negyed év?

29.
FrankBlack
#28: Igen, már van is egy listám miket szeretnék kipróbálni, aztán ami tetszik megveszem pc-re :D Mondjuk ott meg van refund szóval ott is ki tudnám próbálni, de ez így mégis szimpatikusabb nekem valahogy. Itt egy hónap alatt vagy 100 játékot próbálhatok ki, és ez idő alatt korlátlanul játszhatok velük (akár teljesen ki is játszhatom, ha rövidebb). Amúgy is kíváncsi vagyok hogy fut némelyik game Xbox-on.
28.
Fata Morgana
#27: Szerintem lesz pár játék ami tetszeni fog néked, a gamepass olyan kb. mintha játék demo-kat tudnál kipróbálni hogy el tudd dönteni egy-egy játékról hogy tetszik vagy sem így ha meg akarod vásárolni nem nagyon nyúlhatsz mellé.
Hali örülök hogy megint látni téged az oldalon el voltál tűnve egy ideig talán így jobban beugrik ki vagyok (üdv Raptor+30) !!:))
27.
FrankBlack
#26: Hali :)

Köszönöm szépen. Egyelőre még csak a RDR2 pörög benne egy hónapja, de majd kicsit jobban belemerülök a Forza Horizon 4-be is, aztán ha szabin leszek akkor aktiválom a géphez kapott 30 napos Gamepass kupont, és ott majd még sok játékot ki tudok próbálni.
26.
Fata Morgana
#4: Hali Frank!
Gratula a konzolhoz jó szórakozást kívánok hozzá!
25.
Fata Morgana
#8: Nekem is ajánlottad a Mad Max-etde nálam nagyon betalált, komolyan mondom hozta a film hangulatát utólag is köszi az ajánlást!
24.
Fata Morgana
#8: Nekem is ajánlottad a Mad Max-etde nálam nagyon betalált, komolyan mondom hozta a film hangulatát utólag is köszi az ajánlást!
23.
Diabolis83
Aki beléd akar kötni, az úgy is beléd köt. Emlékszem még mit anyáztunk amikor megtudtuk, hogy a Fallout 3 fps játék lesz. Aztán ránőtt a seggünk a székre, annyit toltuk :D
A NV - t most vettem elő újra, de én nem szeretem. Csak azért poroltam le, mert LARP-ra készülünk, és fel akartam frissíteni az NCR tudásomat.
22.
Mr.Dead
#18: Nem kell félned, a nagy többség szerintn az NV sokkal jobb mint a harmadik rész, kb mindenben. (Kivéve látványban persze, ugyanannyira ronda :D )
21.
Kawada
#15: Azon ritka játékok egyike, ami jobb lenne, ha egy sétaszimulátor lenne. Borzalmasan üres, ostoba és fölösleges benne a harc.
19.
godach
#15: Én emlékszem, hogy már rég az Infinite-t promózták, amikor még mindig köpködtem a sorozatot. Megjelenés előtt nagyon vártam de hatalmasat csalódtam. Horror játékot vártam végtagroncsolással, fejlövéssel erre jött egy fizikától mentes mmo sebzésrendszerű valami. Végül valamiért elkapott a gép szíj és a Gears of War lenyomja (amit szintén ezekért utáltam) annyira megszereztem a sorozatot hogy gondoltam adok egy esélyt a Bioshocknak, és végül az is beszippantott. (hozzáteszem, a második rész a kedvencem) :D
18.
godach
#14: Nos, ez most főleg a régi F rajongóknak szentségtörés lesz, de nekem a Fallout3 olyan magasra tette a remek DLCivel a lécet, hogy kicsit félek hozzáfogni a többihez. Én a Morrowind óta nagyon szerettem volna Sci-fi környezetbe, ami a gyengém egy ilyen játékot. Posztapokaliptikus, ami Megint csak a gyengém ráadásul a DLC-k olyan változatosak mégis odaillőek, hogy kilóra levett a lábamról. VATS rendszer, időlassítás, roncsolás. Megint csak a gyengém. Így egyben meg olyan élvezetet nyújtott 2x egymás után, hogy féltem az emlékeket, de egye fene. Most a Kingdom Hearts rmx pörög de ahogy végzek vele, nekifekszem a New Vegasnak. :)
17.
Yanez
#15: Egyetértek! Bár a játék második fele szerintem már nagyon hent, amit rohadtul utáltam, de azért kitalicskáztam.
15.
RangerFox
#11: Kicsit érdekes az Infinite, mert az első két Bioshock egyáltalán nem tetszett a világa miatt. Ez viszont bejött, igaz, sokszor egy béna és középszerű shooter hangulatát adja, de a pályadizájn, a sztori és a videojátékos jelenetek elviszik a hátán a játékot, nagyon jó game, előző generáció egyik legjobbja.
14.
Heldengeist
#8: Még mindig nem? Mikor került szóba köztünk először? Vagy 2 éve?

rawtenor.gifraw7bBZ3vg.gif

Mindenesetre ez most nekem nem csak egy sima végigjátszás, most a DLC-kkel tolom. Azok eddig nekem is kimaradtak.
13.
Yanez
#8: Mad Maxet azóta sem próbáltam, pedig már rég megvan.
12.
godach
#7: Ferenc. Nem akartam külön ezzel foglalkozni itt, ezért is írtam privátban de ez a fajta pofátlanság amit leművelsz, főleg azok után amit kaptál tőlem és a csoporttól, nagyon felidegesít. Nem igazán szoktam ilyeneket írogatni és most is még utoljára, az eddigiek mellett szépen kérlek hogy fejezd be a bosszantásom, de ha nem hát nem.
Ahogy kifizettem helyetted a dolgokat és lusta voltál megtenni 6km távolságot, én nem leszek lusta szétrúgni a segged, csak hogy legalább egy ember legyen, aki megtanít viselkedni ha már a szüleid nem tették. Gondolom, tudod mire értem. :like:
11.
godach
#6: Igen, tudom az AC-ra emlékszem, hogy még írtad is, hogy ha befejeztem, majd írjam meg milyen volt. Pár órám van csak benne, de a BlackFlag és Freedom Cry után (nem vagyok nagy kapitány, de imádtam a hajózást benne) nekem kicsit olyan üres. Minden esetre, tuti nem hagyom félbe, de nagyon várom már a Rogue-t is.
Bioshock Infinite-t kb az egy harmadáig vittem el többször is. Utáltam PC-n valamiért kontrollerrel boxon meg imádtam, de mindig odalett a mentés, ezért nem volt kedvem negyedjére belekezdeni.
MK11-re nem mertem beruházni, a Yakuza Kiwamit meg a feléig vittem el (és magam sem tudom miért hagytam abba mert nagyon élveztem) de abbamaradt. Portal várólistán van, az elsőt imádtam (100%-ra teljesítettem) a Red Dead Redemptionra pedig szintén nagyon fáj a fogam az első rész után, szóval annak is neki ugrok valamikor, amikor be tudom reggel kapcsolni a 2 hó szabit és infinite állóképességet :D
10.
godach
#4: Érdekes, mert mint ahogy írtam is, nekem első végigjátszásra megjelenéskor nagyon nem jött be a RAGE. Valami teljesen mást vártam és tényleg csak a "kidobott" pénz miatt vittem akkor végig. Most, évek után meg le se tudtam tenni és most a kettőnél érzem ezt.
Úgy látom hasonló az ízlésünk AC téren. Megvolt a Liberation sőt tetszett is.
Wreckfest a blogod után még várósabb. Most a Flatout 4.-et nyüstölöm, de ha lepörgettem első lesz hogy megveszem a Wreckfestet, vagy ha addig lesz valami tuti akció.

Nagy gratula a boxhoz. Én is most készülök lecserélni a Slim-et egy X-re. Nem fogsz csalódni benne. (Halkan megsúgom, hogy van vagy 200 játékom rá, ha gondolod és felkeresel privátban, szívesen megosztom az accountom veled. A saját profilodon sőt egyszerre is tudunk játszani a játékaimmal, szóval nem akadály.) ;)
9.
godach
#2: Sajna én még a New Vegas-ig még mindig nem jutottam el, de már annyira kíváncsi vagyok rá, hogy az hihetetlen. Dumálásaink után bár nem teljesen azonos az érdeklődési körünk, ami érdekel engem is és téged is abban viszont úgy látom jó ízlésed van, szóval mindenképp előreveszem pár játékkal az NV-t. A Blood-ot szintén tacskó korom óta pótolni akarom, de mindig "elfelejtődik".
8.
godach
#1: Úgy emlékszem, ajánlottam a Mad Max-et és nem tetszett. Akkor lehet a Days Gone sem fog, mert én ahhoz tudnám a legjobban hasonlítani a játékmenetet, bár itt a történet azért nagy húzóerő volt. A Spidermant kijátszottam, szerintem a legjobb Spidey játék. Mondjuk annyira nem kötött le, hogy tovább foglalkozzak vele vagy a DLCkkel amikről szintén nincs valami jó kritika.
6.
RangerFox
Szép lista, az áltlad felsorolt játékok közül egyedül az AC-t játszottam végig.
Én az alábbiakat pótoltam:

211: Fifa 19 (lenyomtam egy seasont a kedvenc csapatommal)
212: Bioshock Infinite
213: Mortal Kombat 11
214: Portal 2
215: Yakuza Kiwami
216: Red Dead Redemption 2
5.
Heldengeist
#3: Nem ritka eset. Szerencsére a Build Engine játékok azok, amiket pont nem nehéz modern gépen életre kelteni és általában van hozzájuk egy halom rajongói source port is.
4.
FrankBlack
Sok szép emlék. A Rage atmoszférája, és a gunfight nagyon betalált nálam, többször is végigtoltam. A Rage 2 annyira nem győzött meg. Én meg ezzel vagyok úgy, hogy mennyire változik az ízlésem, mert régen még rajongtam az ilyen Speedy Gonzales rohangálós gameplay-ért, és első napos vétel lett volna, de ma már annyira nem hoz lázba az ilyen túl pörgős, és túl véres gunplay. Majd egy jó akcióban, olcsóbban valamikor beszerzem később.

A Black Flag nekem is a kedvenc AC részem (volt, amíg nem jött az Origins). Nekem is tetszett a Freedom Cry, jó kis standalone. Amúgy ajánlom még az AC Liberation-t is, ha még nem volt meg. Nekem az is tetszett. Nem kedvenc, de elment egynek. Női karakter, érdekes helyszín, nem nagy, nem hosszú, de egész jó.

Én amúgy csendesen elvoltam a Wreckfest-el, meg sokat kamionoztam (American Truck Sim) és elővettem megint a Divison 2 után a Ghost Recon WL-t.

De aztán nem bírtam tovább, és rászántam magam a nagy lépésre:
vettem egy Xbox One X-et, csak a Red Dead Redemption 2 miatt!!!
Semmilyen konzol ex nem tudott rávenni már régóta, hogy konzolt vegyek, ezt kivéve. Egy hónapja csak ezt tolom, és azt kell mondjam nagyon megérte! Ez a nekem való game. Amúgy is imádom a western-t, és ez meg ráadásul elég lassú, és realisztikus, lassan szöszölős, autentikus, stb. Nagyon állat game :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...