Fülszöveg

Az ég gyökerei után itt a folytatás, A gyermekek keresztes háborúja, egy trilógiára tervezett mű második része.
A Tribuláció után sötétség borult a világra. Sötétség és fagy. Vegetáció csak a metró állomásain. Élelem, ivóvíz alig. Hús: jobb esetben patkány, a rosszabbikról hallgatunk. Gyerek? Kevés. Városok csakis a föld alatt – egyáltalán mi az, hogy város? Például Velencét ez a generáció már hírből sem ismeri.
John Daniels atya pedig éppen onnan érkezett háromhavi fényes nappal megtett út után a szánjával, amelyen egy nukleáris robbanófejet vontatott a valaha volt Milánóig embertelen körülmények között, egyes-egyedül.

"– Tanultál valamit az olvasmányaidból?
A fiú keserűen mosolygott.
– Úgy érted valami hasznosat? Nem. Semmit. Azelőtt az emberek semmit nem tudtak arról, mit lehet tenni egy ilyen helyzetben.
– Arra nem gondoltál, hogy esetleg tévedsz? Hogy esetleg csak nem találtál még rá a megfelelő könyvekre?
Kósza a fejét rázta.
– Azt hiszem, nincs a könyvekben semmi nekünk való. Azokat a könyveket, amikre szükségünk volna, most kellene megírni. De manapság senki nem ír könyveket. Nincsenek már könyvek."

Cselekmény

A trilógia első részéről itt írtam, úgyhogy annak részletezésébe nem megyek bele. Bárki, aki olvasott, látott vagy játszott egy olyan történettel, amit három részre bontottak, beleütközhetett abba a probléma, hogy a folytatások nem feltétlenül jobbak az eredetinél. Érdekes egyébként, hogy erről a Sikoly 2-ben is vitatkoznak a szereplők, ami tipikus példája annak, hogy miért nem kell folytatni egy horrort. De ha ez már egy gamer oldal, akkor például a Dragon Age 2 is idepasszol, vagy a Haegemonia folytatás, ami azóta is fáj.

Ugyanakkor van erre ellenpélda is. Na most, ebben az ajánlóban az a valódi kérdés, hogy a „A ​gyermekek keresztes háborúja” melyik halmazba tartozik?
Az az igazság, hogy az első rész, „Az ég gyökerei”, szerintem nem kiáltott folytatásért. Természetesen nyitva hagyta a cselekményt az író, sőt, mindezt viszonylag érdekes módon is tette, viszont miután elolvastam, nem éreztem úgy, hogy kell a következő.
De, mindennek ellenére is azt gondolom, hogy ez egy jó folytatás lett, ha a főszereplőt nézzük. A világot is sikerült még több érdekes és megdöbbentő dologgal megtölteni. Azonban az átívelő szál nem lett igazán markáns. Nagyon érezni rajta, hogy ez egy felvezetés. Bár úgy tűnhet, de ez a könyv olvasása közben nem érződött gondnak, igazából csak most tűnik fel, ahogy írom ezt a cikket, és szedem össze a gondolataimat a történettel kapcsolatban.

Az első rész befejezéséhez képest egy néhány hónapos ugrással kezd a „A ​gyermekek keresztes háborúja”, míg annak története néhány nap alatt zajlik le. Szerencsére a kiesett időről is említést tesz az író, így a sztori során nem marad fehérfolt. Ez nekem szimpatikus húzás volt, ugyanis a legtöbb film, könyv, játék, az ilyen ugrásokat azért alkalmazza, mert nem tudja normálisan összekötni a korábbi eseményeket a mostaniakkal. Ugrik, és eközben varázsos megoldások jutnak a szereplők kezébe, vagy olyan információk, amiknek a megszerzését nem lehetett volna izgalmasan vagy logikusan elmesélni.

Ugyanakkor a történet izgalmas, és olyan témát boncolgat, amit egyéb posztapokaliptikus sztorik kerülnek, mint ördög a tömjént. A gyermekek - és a vallás - sorsát – kettős értelme van. Nem fejtem ki jobban, mert az már spoiler.

"Isten félresöpri a haszontalan terveket, és az eredeti tervet teszi vissza az emberiség munkaasztalára."

Karakterek

A regény kevés meg nem változott dolgához tartozik a korábbi és a mostani főszereplő is, Daniels atya. Ha elolvastátok „Az ég gyökerei”-ről írt ajánlómat, akkor nem fog meglepetésként érni senkit, hogy én továbbra is baromira kedvelem ezt a karaktert. A folytatásoknál az szokott zavaró lenni, ha a főhős vagy nem változik, vagy érthetetlen irányba teszi azt. Olyanba, ami nem logikus, mondhatnám azt is, hogy amit a cselekmény elvár tőle –a The 100 című sorozat kitűnő példa erre.
Nos, bár ebben a részben változott, de olyan irányba, ami továbbra is hihető. Az egyik legjobb karakter, akivel eddig „találkoztam”, az Daniels atya.
A drámája továbbra is átélhető, hiába gondolná azt elsőre az olvasó, hogy „áh, ő egy pap, nem lesz benne semmi újdonság”, pedig de! Folyamatosan gyötrődik, hogy vajon helyes-e amit tesz, tényleg Isten-t szolgálja ezzel, egyáltalán köze van-e hozzá vagy csupán csak a személyes ambíciók vezetik? Az új világ pedig állandóan olyan helyzetekbe állítja, amikor túl kell lépnie önnön kétségein, közhelyesen fogalmazva, férfiként kell viselkednie.

Azért végtelenül szimpatikus a karakter, mert a valóságot tükrözi. Rengetegen marcangolják magukat, és hagyják, hogy ez megkeserítse a sorsukat, ahelyett, hogy úgy viselkednének, ahogyan Daniels is. Ne értsétek félre, az önvizsgálat fontos dolog, muszáj megismernünk magunkat és nyilván, gyakran elbizonytaladunk, de nem szabad, hogy ez elhatalmasodjon rajtunk. Dönteni kell, és kitartani mellette, férfiként viselkedni. Nyilván, nőknél más a helyzet, de ebbe most nem mennék bele, mert arról is sokat lehetne írni.

További fontos szereplők még Kósza és a rabbi, illetve valamennyire az Ügyvivő és a Szerzetes is, de az ő bemutatásukat már spoileresnek gondolom, ezért meghagyom a felfedezés örömét számotokra. (Ha elolvastátok a könyvet, kommentekben szívesen elbeszélgetek róluk is.)

"– Nagy dolgokat vittél végbe a népedért. De most ideje továbblépni. Felnőni.
– Inkább azt mondd: meghalni.
– Ha a búzaszem nem hal meg, nem hoz termést."

Benyomás

Tullio Avoledo nagyon okosan nyúl a valláshoz. Nem titok, „Az ég gyökerei” széria főleg ettől üt el a Metró univerzum többi könyvétől (nem pedig csak azzal, hogy többségében a felszínen játszódik).

Nem didaktikusan kezeli, nem ítélkezően, hanem megpróbálja úgy ábrázolni, ahogyan az egyszerű ember viszonyulna hozzá egy kataklizmát követően. Hiszen olyan nem lehet, mint előtte, de állattá sem válhat az ember. Mihez viszonyítsa hát magát? Mi mentén határozza meg a lelkét? Egyáltalán van-e értelme még hinni? Rettenetesen szimpatikus a regény ezen szála. Emellett persze akciódús is, hiszen nem pusztán egy filozófiai kötetről van szó.

Be kell ismernem, hogy az „Éjszakai lények”-hez továbbra is kapcsolódik egyfajta misztikum. Azonban az előző résszel ellentétben ez nem egy éles váltásként következik be a könyv háromnegyedénél, hanem olykor-olykor kerül előtérbe. Szóval, ha csak ez taszított a korábbi regényben, akkor ebbe nyugodtan vágj bele.
Plusz megmaradt az előzőleg már megszokott rengeteg utalás, könyvekre, popkultúrára, teológiára.

"Azután pedig hozzálátott a terve megvalósításához. Pofonegyszerű terv volt, mindenki naivnak vagy gyerekesnek tartotta volna. Csakhogy sokszor éppen a gyerekek meg a bolondok szava jut el legtisztábban és a leghangosabban Isten füléhez."

A szokásos kérdés pedig, hogy érdemes-e elolvasni úgy, hogy nem ismered a játékokat vagy éppen az alapművet, a Metró 2033-at és annak folytatásait?
A válasz az, hogy igen. Az egyetlen kapocs ezek között annyi, hogy 2033-ra elpusztult a világ, és csak a föld alatt lehet túlélni, másban nem függnek össze a történetek. Ezekben az olasz szálakban például maga a metró, ritkán tűnik fel – főleg a korábbi epizódban.
Az egyetlen dolog, hogy mindenképpen „Az ég gyökerei”-vel érdemes kezdeni, mert bár anélkül sem érthetetlen „A ​gyermekek keresztes háborúja”, de kisebb az élmény, amit nyújtani tud.

Ui: Akit érdekel, a Moly felhasználómon nyomonkövetheti, hogy mikbe kezdtem bele, és ennek következtében mik kerülnek terítékre a jövőben, itt a blogon.

Legutóbbi cikkem:
A "Life is Strange" élményem

Legutóbbi könyvajánlóm:
Dalton Trumbo: Johnny háborúja