Tony Hawk: Ride

  • Írta: Daks
  • 2009. július 6.
Link másolása
Emlékeztek még a NES korszak előtti régi TV játékokra? Mindenhez külön hardvert kellett venni, egy mini játékkonzolt súlyos pénzekért, amire aztán új címeket se lehetett szerezni. Volt amiben egyszerre több, tényleg fantasztikus játék is helyet kapott, volt ami nem is azt tartalmazta, mint amit a címke írt, és persze ott voltak a 3000in1 csomagok is, tele olyan gagyi 1D-s szemetekkel, hogy az ember az ötödik után elajándékozta az egészet.
A régi trend kezd visszajönni, de csak a kontrollerfronton, és szerencsére 21. századi minőségben. A SingStar, a Buzz, a Guitar Hero, a Rock Band, a DJ Hero és a többi, saját irányítóval érkező cucc után most bemutatkozik a Tony Hawk: Ride, melyben egy igazi gördeszkát kell meglovagolnunk!


Az EA-féle Skate csúnyán földbe döngölte az öreg Tony Hawkot, a gombnyomogatást lecserélő, két karra támaszkodó irányítás forradalmasította a műfajt, a 2007-es Proving Ground bukása után nem is hallottunk semmit a konkurenciáról. Aztán miután kiderült, hogy a Neversoft a Guitar Hero sorozat miatt teljesen lemond a Tony Hawk játékok fejlesztéséről, már temettük is a címet, ám a Madárember mint egy főnix a hamvaiból, úgy éledt fel idén nyáron. A Robomodo májusi Tony Hawk: Ride bejelentése után az E3-on végre mozgásban is láthattuk az új, mozgásérzékelős kontrollerrel érkező játékot.


A Microsoft konferenciáján a világbajnok legenda személyesen mutatta be a segítségével kifejlesztett új hardvert. A kontroller mérete és alakja megegyezik egy átlagos gördeszka lappal, préselt fa helyett azonban komoly elektronikákat rejt a kicsike. A teteje csúszásgátlós anyaggal van bevonva, az első és a harmadik harmadában pedig egy-egy érzékelő kapott helyet, ami látja, hogy merre állnak a lábaink, hogyan mozognak, illetve rajta vannak-e egyáltalán a deszkán. Ezen kívül a két szélén és a két végén infravörös szenzorokat rejtettek el, amik észlelik például, ha a lábunkkal hajtjuk a deszkát, vagy ha mondjuk kezünkkel letakarjuk a két szemben lévőt, akkor tudja, hogy a játékbéli karakternek is le kell hajolnia, megfognia deszkáját.


És a kontrollerben elhelyezett hat különféle szenzor még nem minden, hiszen ezekkel még csak épp, hogy a karakterünket tudjuk irányítani. A lényeg a két gravitációs gyorsulásmérő (accelerometer) berendezésben leledzik, amik hasonlóan az iPhone, vagy a WiiMote mozgásérzékelőjéhez, észlelik a legkisebb dőlést is, történjen az bármelyik irányba. Kanyarodni például úgy lehet majd, mint az igazi deszkával, csak áthelyezzük valamelyik oldalra a súlypontunkat, megdöntve ily módon a domború talpú kontrollert, és a játékosunk máris a kívánt irányba fordul.


Trükközéskor a processzor összehangolja a szenzorok és a mozgásérzékelők által fogott jeleket, és egy fél pillanat alatt a képernyőre varázsolja minden mozdulatunkat. Persze a trükkök számát limitálni kellett, hiszen nem lehet bármit szimulálni a nappaliban, pláne nem álló helyzetben, de mondjuk egy manual, egy ollie, egy kick flip, egy heelflip, egy stiffy, vagy például egy christ air nem igényel egy egész gördeszkapályát. Nem mellesleg azon se kell majd aggódnunk, hogy széttörik alattunk a kontroller, jól megerősítették a kényes helyeket, kilencven fölött is bátran ráállhat a játékos, a strapabíró anyagok elbírnak majd mindent!


A deszka az elképzelhető legtöbb kombinációra fel lett készítve, de természetesen egy kövér tutorial is tartozik majd a játékhoz, ami a szájába rágja mindenkinek, hogy mit kell csinálni az egyes mozdulatok elővarázsolásához. Először csak az egyensúlyozást kell gyakorolnunk, aztán ahogy haladunk előre az advanced szinteken, úgy jön sorban a fordulás, a minden trükk alapjául szolgáló ollie, majd a többi, már bonyolultabb mozdulatsor.


A készítők nem csak az irányítás területén, de magában a játékban is megnyomták a nagy reset gombot. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a grafika átvált képregényes, cel-shaded stílusra, a játékmenet pedig felhagy a szabadon kóborlással, és ezúttal az előre lekerített helyeken és a skate parkokban listaszerűen végrehajtandó trükközésekre, pontgyűjtésekre, valamint challenge feladatokra megy rá. Természetesen egy nagyvárosi környezetben is kihasználható lenne a kontroller, de valószínűleg a további részek is ezzel fognak futni, úgyhogy a készítők érthető módon nem akarták már az első körben ellőni az összes puskaporukat.


Jópofa találmány a gördeszka kontroller, meg kell hagyni, bár az is igaz, hogy nem lesz könnyű beletanulni a használatába, és mivel csak állóhelyzetben kell szimulálnunk a mozgást, nem is ér majd fel egy igazi négylépcsős haveri találkozóval. Talán a mozgásérzékelős Project Natal kamerával együtt reálisabb élményt fog adni, de mivel az csak jövőre érkezik, idén karácsonykor marad ez. Aztán óvatosan bánni majd a kicsikével, apu nem örülne, ha átfúrná a százhúszas plazma közepét!

11.
11.
Dani999
10.
10.
fojesz
Körülbelül annyiba kerül majd, mint egy gitáros Guitar Hero szett.
9.
9.
krisz.hu
Jó cikk de ez a játék am menyi lesz ?
8.
8.
huszti
elite_hun: el kelll h keserítselek, 1 igazi deszka még több mint ez ;) olyan 30 ezer körül vannak a jónak számító deszkák még ha össze is teszed magadnak. és annak tényleg jobb a grafja meg a szavatossága:d
7.
7.
Jocilus
Hát ezt 100%,hogy nem fogom megvenni.
6.
6.
trialboj
szerintem sincs sok ertelme, nem hiszem, hogy van ennek jovoje :P
5.
5.
asdal99
Hát szerintem engem csak az ára fog eltántorítani..Marad a real skate :p
3.
3.
elite_hun
Én csak azt nem értem mi az értelme ennek? Akkor már inkább egy igazi gördeszka a feléért és még jobb a grafika ;)
2.
2.
K2 The Highest
A Legjobb mindíg is a Th volt:) Én mindet imádtam:) Főleg a THPS2-őt meg az Underground 2-őt:)
1.
1.
lajos123
a tony hawk XY részében az lesz a fő feladat, hogy vedd meg a deszkát, és menj ki az utcára xD
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...