Overlord II

  • Írta: zoenn
  • 2009. július 16.
Most még azt hiszik, hogy behódoltak nekem, majd megint szép idők következnek a birodalomban? Egy fenét, még elhitetem velük, hogy béke lesz ismét, aztán egy hűvös hajnalon a hitvány kegyeltjeimmel véres szántást hagyunk magunk után.
Nevetségesen kákabelű elfek, megelégeltetem velük a bódult andalgásukat, karóba húzom nyurga testüket és kerítést emelek belőlük kastélyom köré. Ohh, a felemelkedés győzelemittas íze, pusztulás lészen rajta eme képmutató világon, hős vagyok én, egy alapjaiban romlott vidéken – korántsem gonoszság, hanem a szilárd érdekek felülkerekedése a gyarló és képmutató felszínességen.


2007-ben, az akkoriban még csak két Age of Wonders-ről ismert, Heroes-klónt gyártó  Triumph Studios-ról álmunkban sem hittük volna, hogy az év egyik meglepetéstermékével rukkolnak elő. Az Overlord követte a legendás, de dögrégi Dungeon Keeperről mintázott, „gonosznak lenni jó" elvet egy relatíve újdonságnak számító játékmenettel, karikatúraszerű fantasy világgal megspékelve, ahol szálltak az apró poénok. Megkapta mindenki a magáét, a kövérek és a homoszexuálisok egyaránt, persze a felszínesség álcáját megtartva. Éppen ezért érthetetlen, hogy a folytatásra még olyan szabad kezet sem kapunk, mint az elődben, sőt itt, a stílusosan változatos terep (bizonyos keretek közötti) bebarangolhatóságát is elvették. A kalandozás elkerülte az új Nagyúr teljhatalmú törekvéseit, helyette marad egy majdnem lineáris hatalomátvétel, s bárhogy is szépítjük, ezt azért fejlődésnek nem nevezhetjük. Avagy a Codemasters szerint a népszerűség olyan kockázati tényező, amit egy második résszel meg lehet inogtatni? Kétségtelen, hogy a móka még így is előbújik, szinte könnyedén, mint a félszerzetek húsa a Kegyeltek odvas fogai közül.


Ne lábadjon könnybe a szemünk, olyan drasztikus visszalépésnek nem leszünk tanúja, tény, hogy a Triumph egy már bejáratott címmel a második részre szélesebb közönség félé nyit, ami a könnyedebb játékmenettel jár kéz a kézben, jelen esetben. Maga a világ, amit hitvány talpnyalóink élén az uralmunk alá hajtunk még így is jóízűen kidolgozott, erről maga a a Korongvilágot megalkotó Terry Pratchett lánya, Rhianna gondoskodik -nyert is szép számú elismerést az előddel. Paródiába menő, érezhető túlzásokkal tarkított, ámbár hangulatilag magába szippantó pompás színskálát mutat fel, elhatárolható népségekkel – virágos réteken, zord fagy birodalmában, hajókon és ostromgépek kezelőpultja között folyik a dúlás. A gonosz hadurak váltják egymást sűrűn, ám csillaguk egyszer kihuny, mígnem egy új trónkövetelő hajtja igába a korrupt, és nevetséges népeket. Mint hősünk, ki nem egy bukott vezér, mint korábban, hanem már egészen fogékony gyermekkora óta azt sulykolják belé, hogy ő lesz az, aki majd egyszer baljós dolgokat visz véghez. De hol van a véráztatta mészárlás és megbecstelenített asszonyok sikolyától tarkított, lángba borított falvak? Az Overlord 2-t továbbra sem kell komolyan venni, még az erőszak is elnagyolt, és ferde tükröt állít a maradi angolszász fantasynak.


Rosszak vagyunk, velejűnkig romlottak. De ha az új frakciók, kikkel találkozunk, végignéznének magukon, körömfeketényi jóságot sem találnának magukban sem. A légionáriusokat mindjárt a dicső Római Birodalom hasonszőrű katonáiról mintázták a készítők, gyűlölik a mágiát, katonás rend uralkodik köztük, az acél erejében bíznak, meg persze a díszes tollpamacsban a sisakjuk búbján. Vagy az elfek, kik csak külsőleg békés és szeretetreméltó lények, kik a fény mágiáját, valamint teremtményeit őrzik, és a természet rendjét követik, de igazából túlzottan is nőiesek, még a férfiak is, mindinkább kicsinyes érdekeiket tartják szem előtt. Ahogy a jól ismert lakosok is élnek, hálnak, háborúznak, de bármikor megfojtanának egy kanál vízben. Szinte öröm huszáros rendet rakni közöttük!


Kedves kis dögök, apró, ámde fenyegető goblinszerű lények viszik el a hátukon imádott gazdájukat, ezek a kegyeltek, kiknek csapatos irányítása, terelgetése ismételten ránk hárul. Dolgainkat megkönnyítendő, a maguk esetlen módján követik is utasításainkat, s az előttünk álló feladatokhoz a négyféle minion közül kell összeállítani a legütősebb csapatot. Kezdetben be kell érnünk pár nyúzott kobolddal, ám később a földből gejzírszerűen előtörő mágikus hasadékból -kellő számú zsákmányolt lélek fejében- bármikor előcsalhatjuk a kívánt számú társaságot, lelkeket pedig a leölt ellenfelek után kapunk. A barna kegyencek igazi erőfitogtatók, közelharcban járatosak, kamikáze-szerűen kezdik el püfölni azt, kit szeretnénk, tetejébe még kellően szívósak is, ám van, mikor ők is kevesek, mert mágiához kell nyúlni. A pirosak például tűzlabda-dobálásban jártasak, a kékek és a zöldek inkább a taktikusabb, lopakodósabb modort kedvelik, előbbiek még úszni is képesek, ha a szükség úgy kívánja. A különböző célokhoz különböző kegyeltek a legmegfelelőbbek, így aztán párat szélnek kell eresztenünk, hiszen a keret nem enged minden fajtából túl sokat. Még mindig egyszerű az irányítás, egérrel kiválasztjuk a célt, végigszlalomozunk vele az útvonalon, a kis bitangok pedig ügyesen araszolnak is oda. Vicces, amint a környezettel is interakcióba lépnek, erősítik ütött-kopott fegyverzetüket, giccses és lehetetlen dolgokat használnak páncélzatként, mi pedig fetrengünk a jól eltalált beszólásaikon, idióta mozgásaikon.


Legnehezebb az persze, hogy életben tartsuk alattvalóinkat, ehhez némi stratégiai érzék sem árt, de a folytatásra még annyira sem kell megerőltetnünk magunkat, mint korábban. Ellenséget megcélozva az egész bandát ráküldhetjük a delikvensre, vagy külön minion-típusokat kijelölve más, háttérben asszisztáló feladatokkal bízhatunk meg. Ami leginkább sajnálatos, hogy mire a negyedik kegyeltfajtát is megkapjuk, addigra majdnem vége a játéknak. Az a kevés puzzle, amit meg kell oldanunk alapvetően jól eltaláltak, kicsit gondolkodni is kell, de ismételten nem fog elforgácsolódni az agyunk. Károgni lehet okunk, panaszkodni már kevésbé, nem voltak elég megfontoltak a designerek, mikor a nehézséget gondolták ki.


Mégis mi vagyunk a szent és az egyedüli döntőbíró minden helyzetben, akár csupán a kegyeltekre bízva az oroszlánrészt, akár ha mi is felvesszük a pallost és bárdot, bíborszín testnedvekkel megfestve azt. Továbbra is fejleszthetjük fellegvárunkat az összegyűjthető javak felkutatásával, áldozva ezzel akár a talpnyalóink sorában is egyedeket – bizonyos helyzetekben viszont eldönthetjük, hogy a falvak lakosságát uralmunk alá hajtjuk, elnyomó dominanciát tartva fent, esetleg kardélre hányva a szerencsétleneket tesszük egy csapásra lakatlanná a telepüést. Részben ez a befejezésre is kihat, ám nem egyértelműen, amikor pedig mégis döntő a szituáció, ott a fejlesztők homályba burkolják a lehetőséget. A választások befolyásolják még a megkapható varázslatok számát is, mégis olyan üresek és jelentéktelenek, hogy zsigerből érdektelenné válnak számunkra. A kutatás és a stratégia mindinkább a háttérben kullog, ugyan visszatérhetünk a korábban felfedezett és uralmunk alá hajtott területekre is, de teljességgel felesleges, ugyanis az idemutató célok unalmasak és ostobák, nincs bennünk elhivatottság. Aztán elég sokszor érezzük úgy, hogy az Overlord 2 egy szimpla hack 'n slash, mintsem egy reformernek kikiáltott program.


Az előd túl magasra tette a lécet, s hiába próbálta meg a folytatás feljebb tornászni a mércét azzal, hogy új területek felé veszi az irányt, hajókon fordulunk meg, vagy, hogy a minionok már hegyen-völgyön-vízen grasszálnak, az alapoktól nem kívánkoztak túlzottan eltérni, sőt a felesleges könnyítések nem mindenkinek vállnak ínyére. Hol vannak már az izzasztó bossharcok? Most mindinkább egy kaptafára épülnek és kevésbé eredeti a legyűrési formájuk, néhány táposabb vértezet is hiányzott, főleg miután az elsőben telenyomtam zöld kegyelttel a kohót, aztán az életerőm másodpercek alatt regenerálódott -itt már ilyen nincs sajna. A tűzlabda hová lett, kérdem én? Nálam alapvarázslatnak számított, most más vizekre eveztek. Viszont továbbra is vihetünk úrnőt a várba, két küldetés közötti levezetésnek, már ha kedvében tudunk járni a perszónának.


Az irányítás szokható, ám a PC-sek egérrel némileg könnyebb helyzetben vannak, mert kontrollerrel kipróbálva némileg frusztráló a minionok, nagyurunk, és a kamera mozgatása egyidejűleg, ha már az útkeresési mechanizmus továbbra is fél lábon áll. A grafika semmi extra látványtortát nem tol az arcunkba, itt is inkább a stílus, az elnagyolt formákkal operáló, mesés, színes világ az, ami gyönyörködtet – mindez alacsony poligonszámmal körítve. Ámbár a karaktermodellek és főleg Overlordunk külseje kapott némi ráncfelvarrást, echte egy mértékkel magasabb részletességet, azért hasra esés veszélye nem áll fenn, de igazából nem is várjuk el, ha belegondolunk. A szinkront viszont dicsőíteném, és külön a kegyeltek megszólaltatóit illeti hatalmas érdem, egy idő után viszont sablonossá és ismétlődővé válik ez is, a brit akcentus pedig a Fable 2 után mindinkább helyénvaló egy torz mesében.


Végre van multi is, már ha annak lehet nevezni a két résztvevős, egyetlen térképen zajló csatározást, négy feledhető móddal – talán egy DLC megoldhatja itt is a hiányérzetet. Ama hiányérzetet, amit az Overlord 2 keltett bennünk. Szó sincs arról, hogy gyenge lenne, bár ennyi eredetiség és mulatságos helyzet lenne minden hasonló szoftverben, csak folytatásnak elég karcsú, sőt érhetetlen linearitásánál fogva vissza is lépett. Kellett ez  a túlzott akciósdás? Nem lett volna jobb rágyúrni még a vár- és antihősfejlesztésre? Vagy a vár úrnője túlságosan rátelepedett férjére, ezért kevésbé nagy volumenű tetteket hajt végre?

13.
13.
xddddd4
12.
12.
X-es Csoka
Sziasztok! Az Overlord ritka azon játékok egyike amelyben a lineális pályákat úgy megoldották hogy még sincs tér hiány érzetünk. A grafika mese szerű mégis nagyon illik a világhoz és első pillanattól megteremti a játék hangulatát! Az első részt is végig gonoszkodtam a 2. ban tetszett az hogy a minionok énekelnek és sokkal több egyéni kis gonosz karakter jön létre és sokkal egyedibbek ez az újítás tetszett a legjobban ja meg az hogy elfoglalt városokból dől az arany az embereket rabszolgává téve folyamatos nyersanyag forrást biztosítanak. A gonosz kastély szerintem az egyik legjobb húzás akkora mint némelyik pálya tökéletesen bejárható és lélegzetelállító elsőre! Ez a játék ötletességből *5 a Code Masters remekműve szerintem az eggyik legjobb kiadásuk várom a 3. részt üdv!
11.
11.
Croniel
Mostszereztem be a játékot eddig nagyonjó, a cikk jólett.
10.
10.
Well
Kipróbáltam a demot és kb úgy szaggatott mint a crysis meden :O:)
9.
9.
krisz.hu
7.
7.
Maxxer
Nekemis nagyon tetszik ,az 1 annyira nemjött be ,de ezmár igen csak azabaj hogy néha elakadok ,most példáúl a annál hogy várba bekellene törnöm de 1 katapult mindig bombáz ,és ha nem futok agyon vágja a minionjaimat ,meg engemis és meghalok amúgy ez a nemtudom melyik résznél van ,de most mennék a kék minionokért aki tud segitsen plz:)
6.
6.
K2 The Highest
Velem van a baj, de mindíg Rihannát akarok olvasniXD
5.
5.
Gula
Azt hiszem teljesen egyet értek a cikkel :(.....Az egyessel a maga idejében jobban szórakoztam, és ennek minimum 9.5 -t jósoltam

......de még igy is a többi játék felett áll részemről
4.
4.
Razielhu
Jó lett a cikk, egy gépelési hiba van benne a: 6. bekezdésben az agyunk aguynk-nak van írva ;)

De am jó lett, a fogalmazás meg nagyszerű külön dicséret :P XD



A játékról annyit h nekem nem nagyon tetszett, boxon próbáltam, de hamar meguntam, tényleg nem ártott volna tobb upgrade-elési lehetőség, mind a kegyenceknek mind a nagyúrnak
3.
3.
megalonagyix
zoenn az egyik legjobb fogalmazó;) grat a cikkhez jó volt
2.
2.
N360
Korrekt a cikk, kipróbáltam a játékot, és a pontszámmal is egyet tudok érteni! ( Mondjuk a FNR4 most háttérbe szorít minden más játékot nálam ( is:)! )
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...