Ghostbusters: Sanctum of Slime teszt

Négyezer éve szunnyad a föld mélyén. Halála megnyugvást és békét hozott világunkba. Ő Dumazu, a pusztítás ősi démona, a pokol seregeinek ura. 1989-ben járunk, Janosz Poha, a New York városi múzeumban történt eseményeket piheni ki éppen egy csendes, vidéki szanatóriumban, amikor összeismerkedik egy rejtélyes, beteg emberrel, Ismaellel. A férfi Dumazu utolsó követőjének vallja magát, szerinte a nagyúr hamarosan feltámad, egy ősi ereklye segítségével vissza lehet őt hozni a halálból, s ha életre kel, mindkettejüknek adósa lesz, valóra váltja kívánságaikat, még azt is, melyre legtitkosabb álmaikban gondoltak csak. A csábító ajánlat sötét szövetséget szül, hamarosan pedig bekövetkezik a legrosszabb.


New York utcáit elözönlik a túlvilág teremtményei. A páros sikerrel járt, felélesztették a démont, szörnyek ezrei szabadultak rá a városra, rettegésben tartják a lakókat, káoszt és pusztítást hoznak a mindennapokba, s ekkora túlerővel még Dr. Peter Venkman csapata sem bír el. A szellemirtók ezért felvesznek négy újoncot maguk közé: Alan Crendall, Samuel Hazer, Bridget Gibbons és Gabriel Sitter a második számú egységet fogják alkotni, a feladatuk pedig nem más, mint az események végére járni, és visszaküldeni a szörnyeket oda, ahonnan jöttek.


A Sanctum of Slime a második Szellemirtók film után játszódik, így közvetlen folytatása a tavalyelőtt megjelent Ghostbusters játéknak. Hatalmas szörnyvadászat vár ránk benne, az újonc csapat tagjaként szellemek egész hordájával kell megküzdenünk. Utunk során megfordulunk a város legnagyobb luxusszállodájában, betörünk Ismael és Janosz szanatóriumába, továbbá felforgatunk tucatnyi másik helyszínt is: járunk a csatornákban, a temetőben, a belvárosi parkban, de még egy párhuzamos dimenzióban is.


Küldetéseinket kézzel rajzolt képregények kötik össze, a történet fényt derít Dumazu titkára, illetve a főszereplőn kívül feltűnik Dr. Egon Spengler, Dr. Raymond Stantz és Winston Zeddmore is, a csapat minden legendás tagja. A játék egy vérbeli arcade anyag lett, felső nézetből tizedelhetjük a rohadékokat, minden lelőtt szörnyért, és összetört berendezési tárgyért pénzt kapunk, elesett társainkat fel lehet segíteni, s minket is újraélesztenek, ha megroskadnánk az invázió súlya alatt.


Ahogyan halad a történet, úgy kapunk új fegyvereket. Kezdetben legjobb társunk a filmben is látott protonágyú lesz; nem szabad keresztezni a sugarakat, tartja a legfontosabb szabály, később pedig Egon készít egy sörétes puskára hasonlító, lassú, de igencsak hatásos eszközt, majd egy gyorstüzelésű, de egyszerre csak egy fénylöketet kilövő plazmafegyvert is. A stukkerek egyetlen lövéssel végeznek a kisebb ellenségekkel, s a nagyok se tudnak sokáig kitartani, feltalálójuk pedig még arra is gondolt, hogy a töltetek színben mindig illeszkedjenek az áldozathoz. A piros, sárga és kék szörnyeket csak a hozzájuk készített fegyverekkel lehet megölni, eltéveszthetetlen, hogy hőseink melyik helyzetben hova nyúljanak, további különlegesség pedig, hogy később kapunk védelmet biztosító energiapajzsot, illetve gyógyító kiegészítőt is.


A játékot lehet egyedül, számítógép által irányított társakkal vinni, de barátok is segíthetnek, illetve van egy klasszikus, online többjátékos mód is, ahol a már jól ismert helyszíneket kell újra megtisztítanunk. A szereplők között mindenki megtalálhatja a hozzá illő karaktert, Alan egy szakállas, baseballsapkás fickó, elsőre egy jó kondiban lévő technikusnak mondaná az ember, Samuel egy fiatal, lelkesnek tűnő szőke srác, bármelyikünk alteregója lehetne, míg Bridget egy vagány csajszi, Gabriel pedig egy izmos feka, mindig kell egy verőember a csapatba.


Az irányítás rendkívül egyszerűre sikerült: a bal kar mozgatja a szereplőnket, az XYB gombokkal lehet fegyvert váltani, a jobb ravasz a csapda eldobása, melyre akkor van szükség, ha valami nagyobb főellenség kerül az utunkba, lőni pedig a jobb karral tudunk. Egyszerűen abba az irányba kell tolni, amerre szeretnénk, hogy a plazmasugaraink menjenek, jópofa dolog pedig, hogy a legyőzött ellenfelek olykor különleges tárgyakat is elhagynak, lehet felvenni életnövelőt, pajzsot, pénzt, szorzót, s nem egyszer még egy gyűjthető, plüss habcsókember is hátra marad utánuk. Ezen a ponton viszont a végére is értünk minden fontos részletnek, laza játék a Sanctum of Slime, nem bonyolították túl, nagy kár, hogy hamar monotonná, unalmassá válik.


Folyton ismétli magát a játékmenet, a pályák berendezésén túl sosem változik semmi. Ha belépünk egy szobába, akkor bezárul mögöttünk az ajtó, s csak akkor mehetünk tovább, ha végeztünk minden szellemmel, rövid lazítást csak az autós rész ad, de akkor sincs szabadság. Az Ecto-4WD platóján utazva ki kell lőni a minket üldöző szörnyeket, egy Jeff nevű fickó vezet, de nem valami nagy szám ez se, vagy azon vesszük észre magunkat, hogy nagyokat ásítozunk, vagy azon, hogy már véget is ért a játék, a 12 pálya nem volt valami nagy eresztés, még egy olcsó árkategóriás, letölthető címhez képest sem.


Nem rossz játék a Ghostbusters: Sanctum of Slime, színvonalban hozza a pénzéért elvárt szintet, jópofák a kézzel rajzolt, igényes átvezetők, illetve imádtuk, hogy folyton felcsendül a Szellemirtók film betétdala is, de a hangulat még ezektől függetlenül is lapos. A monoton játékmenet rányomja bélyegét az értékelésünkre, jó vele tombolni egy kicsit munka után, de egyhuzamban egy óránál többet nem lehet bírni a képernyő előtt, illetve poénokban sem dúskál a történetvezetés, egy szép közepest javaslunk tehát neki, semmivel sem jobbat.