Az EA szerint ne várjuk a The Sims 5-öt, mert még nem végeztek az aktuális résszel
- Írta: zoenn
- 2025. augusztus 1.
Egy ideig úgy tűnt, hogy a The Sims ötödik része készülőben van, pletykák is keringtek arról, hogy a The Sims 5 teljesen nyitott világgal operál majd, de egy interjúból kiderült, hogy mostanság nem működne egy új rész, mivel a The Sims 4 köszöni szépen, él és virul.
Laura Miele, az EA Entertainment elnöke nemrégiben leült csevegni a Variety magazinnal, és utalt arra, hogy már dolgoznak a The Sims 4 többjátékos módján, mivel szerinte "ez az Electronic Arts egyik legnagyobb növekedési lehetősége" a jövőben, és a csapat "keményen dolgozik és lázasan fejleszti" a többjátékos platformot.
A multiplayer azon kevés fő funkciók egyike, ami hiányzott a The Sims 4-ből, de úgy fest, hamarosan ez is megvalósul. Nem úgy mint a The Sims 5:
"Nem szeretnénk, hogy megtörténjen, hiszen ez azt jelentené, hogy a nulláron kell kezdeni mindent, le kell mondani mindenről, amit alkottunk és az évek során megvásároltatok. Az elmúlt 10 évb en több mint 85 tartalomcsomagot adtunk ki a The Sims 4-hez, így az egész újraindítása nem lenne játékosbarát és nem lenne jó ötlet a közösségünk számára." - magyarázta Miele.
11 év telt el a The Sims 4 megjelenése óta, és nem tűnik úgy, hogy a Maxis lezártnak tekintené a fejlesztést. A The Sims 5 egyelőre jegelve van, barátkozzon meg mindenki a gondolattal.






Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.