Far Cry 3 teszt

Ha a szépen számba vesszük az utóbbi évek legintenzívebb nyitott világú FPS-eit, rögtön dilemmába esünk. Szépek voltak, emlékezetesek, de valami mindig hiányzott az üdvösséghez:  vagy a kimunkálatlanságon csúszott el a dolog, vagy a küldetések voltak unalmasak, netán az egész koncepció nem működött. Hiába hízelgő a határtalan szabadság gondolata, ingoványos talaj ez, amelyben nem egy fejlesztő merült el, s nem maradt utána csak kigúvadt szemű, felfúvódott hulla. A Ubisoft Montreal által szervezett afrikai utazás is az utóbbi csoporthoz tartozott: a Far Cry 2 hiába vette át a Crytek hagyományát, a repetitív játékmenet miatt nem beszélhettünk kiemelkedő alkotásról. De mire való a folytatás, ha nem arra, hogy újradefiniálja a sandbox műfaját? Nehéz volt megtalálni az ideális egyensúlyt: a harmadik részben az akció dominál, a világ viszont hatalmas, s ami a legfontosabb: szinte mindent kihoztak a moszkitózúgással teli trópusi témából. Amíg a Fallout 3 alapvetően egy RPG, addig a Far Cry 3 egy hamisítatlan belső nézetű lövölde szerepjátékos elemekkel és opcionális lopakodással felvértezve. És a történet? Továbbra sem ájulunk el tőle, de meg kell hagyni, a montreali gigastúdió ért hozza, hogyan tálalja fel a zsíros kenyeret úgy, hogy a budai sznobok is mesterfogást lássanak benne.

Hálát adunk az égieknek, hogy apuci pénze megadta nekünk az örök ifjúság ígéretét: jachtra szállunk testvéreinkkel és barátainkkal, koktélokat kortyolgatva egy szál fecskében süttetjük a hasunk a festői szépségű szigeten. Telik nekünk extrémsportra és non-stop bulizásra is. Azt sem tudjuk, hogy mi az a szalagmeló és az izzadságos munka, hiszen gazdagok vagyunk, akikkel semmi baj nem történhet. Pedig de! A késői tinédzser, Jason Brody és társai csupán az úticélt választották meg rosszul: a Rook-szigeteken ugyanis hemzsegnek a drogcsempészéssel és fegyverekkel üzérkedő kalózok, élükön Vaas-szal, egy minden hájjal megkent, festett szemhéjú pszichopatával. Így aztán a kirándulás rövidre vágódik, a katona bátyunkkal, Granttel együtt egy barátságtalan bambuszketrec komfortját élvezzük összeverve, megkötözve. A nyitó képsorok halmozottan is élvezetesek a kispénzű, kárörvendő játékosok számára, de a reménytelen helyzet – testvérünk leleményességéből kifolyólag - 20 perc alatt megoldódik. A meneküléssel teli oktatómód után kis híján mi is fűbe harapunk, nem úgy, mint a nagytesó, aki már az első perctől kezdve szimpatikusabbnak tűnt, mint Jason, de ilyen az élet. Béke poraira.

A vad vakáció tehát a túlélésért vívott harcba torkollik, ahol a sziget önzetlen segítője, Dennis a halálból ráncigálja vissza hősünket. Egy békés bennszülött faluban térünk magunkhoz, karunkon egy mágikus tetoválással. A kiöregedett gerilla-hipszter csakhamar meggyőz bennünket, hogy mi vagyunk az a misztikus harcos, a sziget egyetlen reménye, aki majd szépen sebbe rúgja a lakosságot terrorban tartó kalózokat, és elhozza a megváltást. Túl nagy falat ez egy mihaszna újgazdag számára, de a jövendölések nem tévednek. Ahelyett, hogy azon nyomban elhúznánk a trópusi pokolból, gyorsan kell cselekedni, elvégre a baráti társaság néhány tagját még fogva tartják. A narratíva nem kínál magasztos mondanivalót: egyszerű, mint a faék, s a feladat lényegében az, hogy szépen sorban ki kell szabadítanunk a hozzánk közelállókat, helyrehozni a hazautat jelentő hajót, valamint szépen elfenekelni Vaas kompániáját. Persze, semmi sem megy hasraütésszerűen, nem vagyunk olyan bátor katona, mint a bátyánk, ám a folyamatos tanulás meghozza a gyümölcsét: a felnyalt hajú nyápicból lassan, de biztosan egyszemélyes hadsereg válik.

Szerencsére a Far Cry 3-at nem sújtja a sandbox címek rákfenéje, nevezetesen, hogy elveszünk a terebélyesre hízott játszótéren. A program talán már túl erősen sulykolja belénk az aktuális tennivalókat a képernyőn kétpercenként felvillanó utasítás keretében – de miért is akarnánk lezavarni a kampányt, amikor annyira látványos és magával ragadó a sziget? A térképet elsőként kinyitva csak egy apró szegletet látunk, mindaddig, míg meg nem másszuk és újra működésbe nem hozzuk az elszórva található rádiótornyokat. Erre már rögtön a játék elején felhívja a figyelmünket Dennis. A térkép készségesen jelöli a főbb pontokat, de minden más érdekes zegzugot nekünk kell felfedeznünk. A főbb csomópontoknál található helyőrségeket rendszerint a kalózok őriznek - nem árt, ha egyenként szépen visszafoglaljuk azokat, s aztán a tetovált arcú törzsek képviselőire bízzuk. Itt később mindig találunk majd ellátmányt rejtő automatákat és járműveket is. A Rook-sziget lankás hegyi lejtőin barangolhatunk, folyómedrekben búvárkodhatunk, ősi romoknál hasznos kacatokat kereshetünk a ládákban, de komolyabb javak után is loholhatunk, ha a kereskedőknél nem sajnáljuk a pénzt kincses térképekre. A távolságok tényleg megnyerőek, mehetünk gyalog - ezernyi véletlenszerű eseményt kockáztatva -, vagy autóval, netán quaddal, de a lustábbak egy kattintással élhetnek a helyőrségek közti gyorsutazás lehetőségével is. A szigetek közti távolságok jetskivel is legyűrhetőek, csak vigyázzunk a vízbe lógó lábakkal, sok erre a cápa. A magaslatokról indulva nem szükséges a lejtmenetet erőltetni, jó pár vitorlázó sárkányrepülőt vehetünk birtokba, amikkel átszelhetjük a fél szigetet – csak aztán ügyesen landolni!

Az önfeledt kalandozásnak egyhamar nem vetünk véget, hiszen könnyen lehet, hogy anélkül teszünk bele öt-hat órát a Far Cry 3-ba, hogy a főküldetéshez hozzá sem nyúlunk. Pedig érdemes, hiszen ha nem is csordul ki tőle a könnyünk, legalább a kötelező rigmusokat perfektül hozza. A Ubisoft Montrealnak pedig sikerül azt elérnie, ami sok más akciójátéknak nem sikerült: idővel kötődünk a főhőshöz, átérezzük fájdalmát, s amikor örül, mi is örülünk. Egy régóta áhított préda levadászásától könnyűszerrel diadalittas üvöltés hagyja el a szánkat. Minden a rendező érdeme: a belső nézetből átélhető scriptelt jelenetek jó érzékkel lendítik tovább a bonyodalmakat, főként akkor, amikor újra és újra csapdába esünk. Szinte már várjuk, hogy Vaas milyen elborult mondókával vár minket. Megijedni nem kell: a vert helyzetből is képesek vagyunk talpra állni – ahogyan egy szarrá szteroidozott akcióhős tette azt a nyolcvanas évek B-filmjeiben. Az arcmimika, a karakterek játéka és a csipetnyi érzelem egyáltalán nem tolakodó. Külön jó pont, hogy megalázott, ágrólszakadt hölgybarátainkat a legszívesebben ott helyben, azon nyomban megvigasztalnánk, ahogy csak lehet, minden pozitúrából. Nem lennénk olyan puncik, mint Jason, aki csak az állukat csipkedi és a karjukat simogatja, s még lesmárolni se tudja őket. Minden jelentős NPC kellően mély jellemeket kapott - az ősi vallás képviselője, Citra nem követi testvére Vaas útját, hanem a Rakyat-törzzsel szimpatizál. Ha a bizalmába férkőzünk, bevezet minket a drogmámoros tiltott tanokba is.

Earnhard doki szemein már látszik az elfogyasztott kábító gombák hatása, de ideális menedéket nyújt számunkra a hegycsúcson lévő villája. Vaas mellett még bőven találunk velejükig romlott fickókat a szigeteken: Buck egy igazi hidegvérű bérgyilkos, aki pénzért még az anyja torkát is elvágná, Holy Wolker zsoldosserege élén szintén nem a leányregényekbe való hősszerelmes, ahogyan a paranoiás CIA-ügynök Willis sem - ez utóbbi igazi kakukktojás. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nem kell csak saját magunkra hagyatkozni, hiszen számos barátságos hajlamú segítőre bukkanunk a történet folyamán. A Dramaturgia nem nélkülözi a beszivárgós jeleneteket, a hatalmas robbanásokat, a vadvilággal való összetűzést, s a végletekbe menő lelki terrort sem. Ha pedig a kábítószer hatása alatt átélhető, álomszerű szekvenciákra gondolunk, tényleg le a kalappal a készítők kreativitása előtt. Lehet, mégsem olyan rossz dolog a drog? Emlékezetes jelenetekkel sem állunk szűken, s az sem biztos, hogy mindent elsőre jól csinálnunk: olykor súlyos döntési kényszerbe kerülünk, amelynek általában a barátaink isszák meg a levét. Ráadásul korántsem biztos, hogy elsőre a jó befejezést kapjuk meg, legyünk bármennyire is leleményesek és körültekintőek. A játék egyszerűen túl hatalmas ahhoz, hogy mindent az ellenőrzésünk alatt tartsunk.

A harcok ellenben élvezetesek, ráadásul a fegyverfelhozatal kellően bőkezű. A mordályokat fejleszthetjük is, ha előrehaladunk a sztoriban. Különféle irányzékokat, nagyobb tárat és hangtompítót pakolhatunk rájuk. Ráadásul folyamatos túlerővel nézünk szembe, de szerencsére nem kell folyton a nyílt tűzharcot preferálnunk. Guggolva is botorkálhatunk előre egyik fedezéktől a másikig, hátulról intézve el a delikvenseket, netán a hangtompítós csúzlinkban vagy telepíthető aknáinkba bízva. Minden szituáció előtt nem árt feltérképezni a terepet: a fényképezőgépünket előkapva automatikusan megjelölhetjük a rosszfiúkat, akik aztán a minitérképet láthatóvá válnak. Ha pedig a képernyőn látható indikátor kiteljesedik, akkor bizony gáz van, s csak a fegyverek erejében bízhatunk. Sajnos a gazfickók intelligenciája hagy némi kívánnivalót maga után: látszólag összevissza támadnak, máskor képtelenek észrevenni minket a harminc centis aljnövényzetben is. Egyenként nem tudnak megszorongatni, de ha minden kötél szakad, nem egyszer csak futásnak eredve maradunk életben. Minden leölt ellenfél után XP üti markunkat, szintlépés után pedig újabb használható képességekre költhetjük a skillpontokat. A legalapvetőbb kunsztok közé tartoznak a késsel való kivégzések, de kombinálhatjuk úgy is a műveletet, hogy a leszúrt ellenfelet elvonszoljuk egy félreeső helyre. Legyünk bármennyire is leleményesek, előbb-utóbb kevésnek bizonyulunk egy-egy ádáz ütközethez. Mi ilyenkor a teendő?

A játékban hangsúlyos szerepet kapnak a karjainkon lévő tetoválások. Az írásjelek akkor bővülnek, amikor egy újabb képességre teszünk szert. Rögtön háromféle skillfa áll a rendelkezésünkre. Fejleszthetjük fizikai rátermettségünket egy újabb életerő-csíkkal, netán a túlélési ösztöneinket is javíthatjuk több lépésben. A látványos ütésvágásokról és durva harci kunsztokról már nem is beszélve. Jason pazarul forgatja a kést, később még el is tudja dobni. Egy idő után gyorsabban úszunk a vízben, sprintelés közben is újratölthetünk – rengeteg apró elemmel bővíthetjük ki a véletlenszerű harci helyzeteket, melyek tényleg használhatóak és változatos játékmenetet eredményeznek. Érdemes mérlegelni, hogy mire költsük a nehezen megszerzett pontokat. A hozzáértőbb fegyverhasználat, a jobb célra tartás nem biztos, hogy a túlélésünket segíti, hiszen többet ér, ha kigyúrjuk magunkat.

Kezdetben egyetlen árva fegyvert cipelhetünk magunkkal, s pénz sem sokat, ahogyan gránátot sem. Előbb utóbb ravaszkodni kell, ha szeretnénk a gyűjtőszenvedélyünknek élni. A halott kalózokat átkutatva olyan tárgyakra bukkanunk (napszemüveg, cigi, kártyapakli, heroin-készlet, nyaklánc stb.), amit jó pénzért elpasszolhatunk a bennszülötteknek. Sajnos a játék elején elérhető hátizsák túlságosan is kicsinek bizonyul a temérdek zsákmányhoz, új és nagyobb tatyókat persze nem lehet venni csak úgy. A pénztárcánkba sem fér el végtelen mennyiségű dollár. A Far Cry 3-ban találunk egy remekül használható crafting-rendszert, a tárgykészítéshez nekünk kell megtalálni a szükséges állati bőröket. Mégpedig úgy, hogy módszeresen levadásszuk a vadállatokat. Legyen szó varacskos disznóról, kecskéről, röpképtelen madárról, komodói sárkányról, dingóról vagy extrém esetben cápáról, medvéről, tigrisről, vagy jaguárról, el kell látogatnunk az adott jószág előfordulási helyére a térkép segítségével. Néhányuk már akkor menekülőre fogja, ha megérzi a szagunkat, szerencsére a vadászatösztönünket előcsalogató szerrel már messziről kiszúrhatjuk a prédát. Néhány lövés, netán csendes becserkészés az íjjal, s máris miénk a kívánt bőr. A ragadozók persze nem adják olyan könnyen magukat, húzósabb helyzetben ők néznek minket zsákmánynak, így egy QTE-szegmens erejéig le kell őket birkóznunk, ami nem minden esetben könnyű. Gyakorta előfordul a vadont járva, hogy a kalózok is összetűzésbe kerülnek a helyi élővilággal. Ha megvan a kívánt összetevő, egy külön menüben azon nyomban legyárthatjuk a táskát, vagy szütyőt, amellyel több lőszert és fegyvert cipelhetünk magunkkal. Sajna egy idő után már azt is ki fogjuk nőni. Mehet minden előröl, új egzotikus fajok legyilkolásával – ha nem csíped a vadászatot, talán tolakodónak veszed az összekapcsolódó rendszereket.

Az életben maradáshoz szükségünk lesz gyógyító injekcióra (vagy a sebkötöző képességre). A szigeten található, színnel jelölt növényekből érdemes mindig levágni egy hajtást, elvégre különböző célokra használhatjuk a zöld, sárga, fehér, vagy vörös virágokat. Valamelyikből gyógyszert készíthetünk, a másik a harci lázat erősíti, némelyiket a vadak észleléséhez fecskendezünk magunkba. A készleteink legyártása után némileg biztonságban érezhetjük magunkat, de még így belerondít a biztonságérzetünkbe egy nem várt találkozás a nagymacskával, vagy az, ha az ellenség bekerít. A kalózok előszeretettel járőröznek az utakon, olykor kétpercenként összetalálkozunk velük. Nem nehéz még az autóban elintézi a banditákat, de egy idő után már a könyökünkön jön ki az ugyanolyan végkimenetelű harc. A hirdetőtáblákon olvasható ajánlatokat elfogadva vérdíj fejében végezhetünk egy hírhedt gazfickóval, netán pénzért ölhetjük a békés településeket tizedelő nagyvadakat. Lehet, hogy néhány mellékküldetés nem elég kidolgozott és az is tény, hogy az őslakosok csak dísznek vannak - két-három mondatnál nem beszélnek többet – de az bőven jó, hogy a stúdió itt húzta meg a határt és nem fontosabb pontoknál.

Elcsépelt sztereotípia az, amikor egy sandbox cím esetében élő és lélegző világról beszélünk, ám a közhely jelen esetben stabil lábakon áll. Mindenhol találunk valami érdekeset: a fűben lapuló leopárd a mit sem sejtő kecskéket les, a dögszagra keselyűk gyülekeznek, netán a part menti második világháborús erődben elfeledett titkokra bukkanunk egy mumifikálódott katona zubbonyában. A naplemente utolsó fényei átszűrődnek a faágak között, ám a dzsungel ilyenkor van igazán elemében. Néma közönnyel hazafelé zötykölődve hallgatjuk az autórádiókból előszökő bugyuta, ám autentikus zenét. Unjuk a folyamatos harcot? Undorodunk az állatok kizsigerelésétől? Térjünk be a helyiek falujába, toljunk le pár partit a pókeren, netán ápoljuk a kapcsolatokat késdobáló-versenyben. A Far Cry 3 az a játék, ahol egyetlen unalmas percünk sem lesz.

Rengeteg olyan élményt szerettünk volna visszaadni a játékosoknak, amik a nettó 14-15 órás játékidő alatt értek bennünket, de nem tesszük. Egyrészt azért, mert akkor még holnap is tesztet olvasnátok, másrészt azt tanácsoljuk, fedezze fel mindenki a Far Cry 3 világát saját maga, s éljen benne úgy, ahogyan szeretné. A lemezen helyett kapott egy kooperatív kampány is, ahol akár négyen is belevethetjük magunkat egy kapitány előkerítéséért zajló küldetésszálba – a kurafi arra vetemedett, hogy ellopta a pénzünket. Választhatunk magunknak egy hőst az orosz bérgyilkos, a skót lázadó, a kiégett zsaru és a szexi fekete amazon közül, és máris indulhat az összedolgozós móka. Lehet, hogy nem olyan hosszú és tartalmas, mint a single, ám a montreali brigádnak sikerült elérnie azt, hogy teljes értékű, használható adalékként tekintsük a co-opra, semmint a szükséges rosszra. A kompetitív multi is hasonlóan erőteljes tartóoszlopa a Far Cry 3-nak, az elvárható szintlépés, megnyitható kiegészítők, fegyverek is helyet kaptak a Team Deathmatch, Domination és más, megszokott játékmódokban Ám az igazi vigasság a beépített pályaszerkesztő, amellyel mi magunk alakíthatjuk ki a terepviszonyokat, minden apró tárgyat és objektumot könnyedén a helyére rakva. Némi türelem és gyakorlat után a kész műveket megoszthatjuk a nagyközönséggel, így gyakorlatilag DLC-k nélkül is biztosítva lesz a tartalmi utánpótlás. Ezt csinálja valaki utánuk!

Ami a Far Cry 3-at igazán különlegessé teszi az a gyönyörű és lélegzetelállító környezet, ami szinte lemászik a képernyőről. A Dunia 2 engine élettel tölti meg a kolosszális méretű szigeteket, legyen szó meredek hegyoldalról, kagylókkal és folyami rákokkal teli partvidékről, rozsdás roncsokkal tarkított hajótemetőről, esetleg a kusza és szinte áthatolhatatlan dzsungelről. Félelmetes, hogy milyen aprólékos munka áll mögötte, s emellett a Havok fizikai motor is jól vizsgázik, a tűz meggyőzően terjed a környező növényeken, ám a belső terekben bolyongva is elismerően csettinthetünk. Barlangok, japán erődítmények, régi isteneknek hódoló bennszülöttek indákkal beszőtt templomai elevenednek meg előttünk. Egy csapásra véget érhet a szikrázó napsütés, gyorsan elered a vihar úgy, hogy még a pöcsünkről is folyik a víz. A pompás külcsínnek viszont ára van: konzolon gyakran 30 fps alá esik a framerate, ami a sok résztvevős ütközeteknél bizony zavaró tud lenni. A vörös ruhát viselő kalózokból azért több típust is elviseltünk volna, némileg okosabb gógyival. A textúra-betöltések sem folyamatosak, sok helyen az árnyékok is furcsán törnek meg, ám összességében tényleg nem érheti szó a ház elejét. A Far Cry 3 bődületesen jól néz ki – nincs kecmec.

Az őserdő számtalan nesze, duruzsoló ütemek, motorhangok, fegyverek ropogása mind-mind megannyi autentikus hang, amely szinte kényezteti a füleinket. A zenéknek igazából harc közben és az átvezetőkben lesz nagy szerepük, de ott aztán tényleg pumpálják az ereinkbe az adrenalint. Legyen szó Jason káromkodásairól, netán a hölgyek folyamatos nyivákolásairól, a szinkron tényleg átlagon felüli. Mielőtt még megnyugodnátok, hogy a Vaas csupán egy kitalált személy, csalódni fogtok. A fickó arcát és hangját a kanadai Michael Mando kölcsönzi – őt már ismerjük az élőszereplős előzetesekből is - nagyszerű alakítást nyújt. A karakter abszolút telitalálat, hosszú évek óta a legőrültebb és legkiszámíthatatlanabb főellenség, akit a játékvilág valaha a hátán cipelt.

Nehéz szavakkal leírni, hogy a Far Cry 3 mennyire addiktív tud lenni hosszú órák után is. Az első pillanattól kezdve úgy szippant magába, ahogy drogfüggő kalóz orra elnyeli a kokaint. A betöltési képernyőn olvasható, látszólag összefüggéstelen kifejezések is azt sugallják, hogy idő előtt megőrültünk és a tesztelő fejében is hasonló intenzitással tolongtak a gondolatok a cikk írása közben. A relatíve fogyasztható történet, s az, hogy vadászatnak és a tárgykészítésnek is fontos szerepe van a játékban, egyöntetűen győzködik szigorú énünket afelől, hogy pozítív ítélet szülessen, ami egy percig nem kérdés. A Far Cry 3 a nyitott világú FPS-ek új uralkodója, egy végletekig kimunkált intenzív akcióorgia, s nyugodtan kijelenthetjük, hogy talán az idei év legjobbjával van dolgunk a belső nézetű címek között. Egy videojáték áráért valódi trópusi utazásban vehetsz rész, az már más kérdés, hogy a Rook-szigeteket a világ legveszélyesebb helyei között tartják számon.

Kapcsolódó cikk

• Far Cry 3: Classic Edition teszt