Europa Universalis IV teszt

Furcsa egy jószág a lassan másfél évtizedes múltra visszatekintő Europa Universalis-sorozat. A csontkemény stratégiák sorát erősíti, olyan címek előtt taposta ki a talajt, mint a második világháborúra kihegyezett Hearts of Iron, vagy a Crusader Kings. A Paradox Interactive kiváltságos helyzetben van, hiszen a célközönsége soraiban történészek, egyetemi diákok, vagy csak a témát behatóbban ismerők közül kerül ki, akik nem elégednek meg a felszínt karcolgató RTS-ekkel, vagy más, birodalomépítős stratégiákkal. Sajnáljuk nagyon, de ez utóbbiba a Total War-széria is beletartozik. A hardcore élvezeteket viszont az Europa Universalis nyújtja. Ugyanakkor, aki háborús filmekre emlékeztető látványt vár, annak csalódnia kell: a puritán külcsín szintén a műfaj velejárója, a legtöbb időt a világtérkép bogarászásával töltjük, az akció szöveges utasítások és ikonok formájában jelentkezik. Még mindig nem tágítasz? Akkor készülj fel, elvégre hosszú hónapokig más programot nem tűrsz meg a képernyőn.


Mivel a cím nem izzasztja meg a grafikus magokat, így a gépigény is leragadt egy tíz éves játék szintjén, még a nagypapa őskövületén is elfut (és ami a legfontosabb: a munkahelyi gépeken). A laikusokat persze elriaszthatja a rengeteg opció, az évszámok és a száraz törtélelmi adatok, ám abban az esetben, ha nem szamárfület és kackiás bajuszt rajzoltál a történelemkönyvekben szereplő személyeknek, hanem urambocsá’ bele is olvastál, s nagyvonalakban emlékszel is a leírtakra, akkor szép lassan megpróbálhatod Európa sorsát befolyásolni a kiválasztott nemzeteddel. A rajongókat persze kell ösztökélni, minden egyes fontos menüpontot megtalálnak a kezelőfelületen, az újdonságok sora inkább a mélységekben rejtezik. Kifinomult, letisztult rendszer dolgozik a játék alatt: az uralkodói teendők sorát háborúk, diplomáciai lépések, fejlesztések és az erőforrások menedzselése teszi ki. A cél persze a globális hatalom megszerzése lesz, ám az odáig tartó út számos váratlan fordulatot és megannyi ősz hajszálat eredményezhet.


A negyedik rész története egy négyszáz éves időszakot ölel fel. 1444 november közepén a várnai csatát elvesztették a lengyel és magyar csapatok az Ottomán Birodalom ellen. A törökök utat találtak a kontinens szívébe. Az addigi dicső, biztos lábakon álló államokat gyakorlatilag lefejezték, trónviszályokba csöppenünk, miközben a török haderővel is számolnunk kell. Abszolút hálátlan korszak ez, annak ellenére, hogy itt még befolyásos hatalomként tekintettek a Magyar Királyságra. Európa számos nemzetét irányíthatjuk a játékban, de hithű szittyaként naná, hogy hazánk fiaival kezdtük a térhódítást. Mindegyik államnak megvan a saját erőssége és gyengesége – természetesen úgy, hogy a történelemhűséget a legnagyobb tiszteletben tartották a fejlesztők. Az események szinte ugyanúgy követik egymást, ahogy az a valóságban is történt, rajtunk áll, hogy követjük-e a számunkra kitaposott ösvényt, vagy szembe megyünk vele és megpróbáljuk megváltoztatni a krónikákat. A kampány egyébiránt Napóleon jobblétre szenderüléséig, azaz 1821-ig tart – addig az erőviszonyok folyton változnak, milliók halnak meg a csatákban vérbe fúlva. Lesz itt harminc éves háború, véletlenszerű felkelések, várostromok. Persze aktívan nem veszünk részt bennünk, csupán parancsokat osztunk – a vérontás végkimenetelét számtalan tényező határozza meg reális keretek közt.


Hiába is szeretnénk rögtön elagyabugyálni a törököket, majd szépen terjeszkedni a szélrózsa minden irányába, amikor a belső viszályokkal és lázadásokkal is szembe kell néznünk. Míg mi a sebeinket nyalogatjuk, addig a többi hatalom is éli a mindennapjait, ezernyi a teendő, eszünkbe sem jut hódításokba kezdeni, mivel esélyünk sincs rá. A katonai fellépések csupán egyetlen apró részei a játéknak. Például szinte lehetetlen szövetségek nélkül beleköpni bárkinek a levesébe, egyensúlyban kell lennie a vallásnak, a gazdaságnak, a háborúknak. Okos diplomáciai döntéseket kell hoznunk, amelyek minden félnek előnyösek, fenn kell tartanunk államunk stabilitását gazdasági és technológiai téren, lehetőleg úgy, hogy belső mételyek ne fertőzzék. Naná, hogy akár külső, akár belső csoportokról van szó, mindenki a hatalomra és a területek feletti ellenőrzésre törekszik. Szerencsére a mechanika annyira lebilincselő, hogy bármilyen vérmérsékletű uralkodónak teret enged – de a hadvezéri képességek mellett a politikához is konyítanunk kell, nem is keveset.


Ne ijedjünk meg, hogy elsőre semmi nem megy simán. A kísérletezés a sikerhez vezető út első lépcsőfoka. Kezdésnek nem árt barátságba kerülni a szomszédos államokkal, hogy egy támadás ne érjen felkészületlenül bennünket. Bevétel nélkül hiába is reméljük, hogy fennmaradunk az utókor emlékezetében, szoros kereskedelmi kapcsolatokat kell kiépítenünk. A szerződések felrúgása akár blokádokhoz, embargókhoz, vagy rosszabb esetben háborúkhoz is vezethetnek. Ettől függetlenül az adásvétel kihatással van a technológiára. Egy kereskedelmi csomópontot persze erővel is elfoglalhatunk. Lehetőségeink gyakorlatilag végtelenek, csak akkor lehetünk irányító hatalom, ha presztízsünk is növekszik. A képernyő bambán bámulása helyett okosodjunk: ha például nem elég a játék által nyújtott háttértörténet az adott egységről, ötletekről, vagy technológiákról, nyissuk fel az internetet és tudakozódjunk, és az alapján hozzunk meg a döntéseinket, természetesen a földrajzi jellegzetességeknek megfelelően. Az időzítés szintén fontos tényező, nem egyszer előfordult, hogy két állam sokáig fújt egymásra, összecsaptak, miközben mi a székben hátradőlve vártuk a végeredményt. Utána a vesztes ezernyi sebből vérző országról mi is lehúztunk el bőrt, miután persze lepacsiztunk a győztessel. Ilyen ez a politika, csak a dögkeselyűk maradnak életben.


A szép teljesítményért fejében uralkodói pontok ütik a markunkat – a Paradox egyelőre még csak puhatolózik a szerepjátékos elemekkel, de kezdésnek nem is olyan rossz. Ezek a pontok szükségesek a technológiai kutatásokhoz, illetve a nagyobb húzásokhoz. A közigazgatáshoz szinte elengedhetetlenek, fokozza a stabilitásunkat. Lehet, hogy évtizedekig azonos döntéseket hozunk, ami nem lenne túl kifizetődő, elvégre minden nemzetnek időnként szüksége van irányváltásokra is (kevesebb háború, még több diplomácia és fordítva). A közgazdaságtan nagyon nem menne, fogadhatunk híres tanácsadókat is, ezzel a havonta érkező monarch pontjainkat is fokozhatjuk.  Ha már végkép elemünkben érezzük magunkat, akkor gyarmatokat szerezhetünk Afrikában, vagy Dél-Amerikában, de legyünk tiszteletben azzal, hogy a bennszülött lakosság nem éppen egy civilizált fajta, ha megsértjük őket, esélyünk sem lesz kiengesztelni.


Megannyi komplex lehetőség, s mindez a mi ölünkben – csak tudni kell bánni vele. Rajtunk múlik, hogy mennyire merülünk bele, s mennyit engedünk az automatizált folyamatoknak (semennyit!). Hozzátennénk, hogy a felhasználói felület és világtérkép nem minden esetben lesz a segítségünkre, a tippekből sokkal többet is elfogadtunk volna, a kereskedelmi térkép pedig egyszerűen túlbonyolított a rengeteg kördiagramjával. Az Europa Universalis IV egy ijesztő játék, ijesztően sok lehetőséggel, nemzettel és az előző részekhez hasonlóan remek moddolhatósággal. A Paradox alkotása még mindig a műfaj legjobbja, s már nem is annyira rétegjáték. A 3D-térképeknek hála látvány is fejlődött, igaz, csak módjával. Hódítsunk akár a technológiai oldalon, netán a szavak erejével és a kereskedelemmel, a játék minden stílusnak teret enged – csak aztán a nehogy kimaradjunk Európa sorsfordító eseményeiből, miközben mi valamilyen sehonnani szigeten molesztáljuk az indiánlányokat.