Nem tagadjuk, három éve minket is elbűvölt a Frictional Games első Amnesiája, amely kicsavarta, szétszaggatta és kinevette az olyan hatalmas költségvetéssel dolgozó horrorjátékokat, mint a Dead Space vagy a Silent Hill aktuális része. A műfaj kőbe vésett jellegzetességeit meglehetősen szabadon értelmezik a kiadók: sok harccal, vérrel és szinte végtelen lőszerrel lövöldözünk az ugyanúgy kinéző ellenfelekre, s csupán ócska ijesztgetésekkel próbálnak többnek látszani, mint amilyenek valójában. Sebaj: egy jó helyre kifüggesztett plakát és a be nem váltott ígéretek kimossák az agyunkat, és majd szépen sorban állunk a kasszáknál. A marketing tehát ugyanolyan, ha nem fontosabb tényező, mint a kreativitás. Ezzel szemben a független Frictional csapata a Penumbra-sorozatot nem ismerők számára megmutatta, hogy mi az a túlélőhorror, a szó legszorosabb értelmében. Elhintette bennünk, hogy tényleg sebezhetőek vagyunk, s a harcnál a menekülés és az agymunka sokkal fontosabb. A folytatás tehát nem volt kérdéses, ám az már érthetetlenebb, hogy miért adták ki A Machine for Pigs munkálatait a The Chinese Roomnak.


Ha az elődöt és a második részt, egymást mellé állítanánk, akkor a The Dark Descent lenne az

Na, és az első rész?

Egy hároméves elmaradásunkat pótoljuk most. Resteljük, de anno nem írtunk ismertetőt az Amnesia: The Dark Descentről, ám most, egy mikroteszt erejéig írunk pár sort róla. A Frictional Games alkotása 2010-ben teljesen váratlanul érte a nagyközönséget. Pontosabban a Penumbrák rajongó azt kapták, amit várták. Emlékezetkiesésben szenvedő hősünk egy elhagyatott porosz kastélyban tér magához. Daniel folyamatosan térképezte fel a helyszínt, a sötétben rettegett, víziói támadtak, majd hamarosan rájött a titokra. A fény egyet jelentett saját épelméjűségével. Harc nem volt a játékban, ám menekülés és bujkálás annál inkább. A hangulat nyomasztó, s néhány jól elhelyezett ijesztgetés maradandó élményekkel gazdagította a horrorfanokat. Bár a fejtörők összetettsége meg sem közelítette a Penumbrában látottakat, mindent összevetve a The Dark Descent instant klasszikussá vált. Megérdemli a kövér 9-est.

erős, izmos és sikeres bátyó, akire mindenki felnéz és büszke, míg A Machine for Pigs az alacsony, zömök öcsike, aki hiába próbálja lemásolni testvére érdemeit, rosszul csinálja, ő a feketebárány, akit esetlensége miatt semmibe vesznek. A játék tehát megmarad az előd árnyékában, pedig az előjelek nem voltak teljesen reménytelenek: a The Chinese Room tavaly februárban hozta el a Dear Esther-t, amely voltaképpen egy szomorú és rejtélyes történetet mesélt el, ám a narratívának szinte mindent beáldozott, s a srácok elfelejtették, hogy végül is egy játékot készítenek, nem egy interaktív filmet (ezért járna dádá a Quantic Dream csapatának is, ugye?) Nos, a brightoni stúdió nem hazudtolta meg magát. az új Amnesia játékmenetet sokkal kötöttebb, mint korábban, a fejlesztők nem léptek ki saját árnyékuktól: habár a sztori érdekes és csavaros, viszont a megszokott mechanika csak nyomokban van jelen. Egyszerűsödött, populárisabbá vált: gyorsan végigsétálunk rajta, hüledezünk egy keveset, de nem hiszünk a szemünknek, hiszen a címmel ellentétben, a játékosok nem amnéziások.


Pedig elsőre semmi gyanús nem tűnik fel: a program ugyanúgy indul, mint korábban, sejtelemes dallamok csendülnek fel, a bevezető idézet szinte fenyegetően hat, s ékes magyar felirattal kommunikál velünk a program. Történetünk 1899 szilveszterének éjjelén veszi kezdetét, egy gazdag mágnást, Oswald Magnust irányítjuk, aki mély alvásból ébred egy üres kamrában, s fátyolos tekintettel nézünk körbe kastélyunkban, ahol látszólag nincs senki rajtunk kívül. Az elmúlt pár hónapban csupán lábadoztunk, egy Mexikóban szerzett betegség folytán, s ez idő alatt furcsa rémálmaink és látomásaink voltak. Lázasan forogtunk az ágyunkban, s egy nagy, rejtélyes masina lebegett a szemünk előtt. Most, hogy felébredtünk, ideje megkeresnünk két gyermekünket, hiszen feleségünk, egy évvel ezelőtt életét vesztette. Az események sokkal rémisztőbbek, mint hinnénk: paranormális jelenségek sora vár ránk, a tárgyak önálló életre kelnek, gyerekeink hangját ugyan halljuk, de forrásukat már nem. Elsuhanó alakok, látomások kínoznak, ajtók csapódnak be, vagy a hirtelen a mennydörgéstől hűl meg ereinkben a vér.


Az Amnesia: A Machine for Pigs legnagyobb erőssége kétségtelenül a története, amely elsőre kicsi keszekusza, de a mozaikdarabok csakhamar összeállnak, s fény derül a titokra is, de az egész nem tart tovább négy-öt óránál. Bizony, a játék elég rövid, s ez idő alatt még csak meg sem kell erőltetnünk magunkat, nincsenek megerőltető fejtörők, s a rémek sem olyan veszedelmesek, mint korábban. A kúriánkon kívül megfordulunk London lámpafényes utcáin, elhagyatott gyárakban, egy üres templomban, illetve a pokoli gép szívében. Nem mondom, kísérteties helyszín mind, viszont teljesen lineárisan haladunk előre, még csak akkora szabadságunk sincs, mint az elődben, a folyosók szűkösek, rengeteg a nyithatatlan ajtó és a zsákutca, eltévedni nemigen lehet. Persze a rejtély szerencsére elég érdekes ahhoz, hogy folyton továbbmenjünk, a hangulat egész kellemes, de korántsem olyan csontig hatoló, mint korábban. Ha sötétedés után nekikezdünk, egy ültő helyünkben is végignyomhatjuk úgy, hogy még aludni is marad időnk.


Az igazság persze sokkal fájóbb, mint azt gondolnánk, a nyomokat kutatva, a leveleket összegyűjtve lassan tisztában leszünk a körülményekkel, a ránk törő látomások és egy bizonyos Professzorral folytatott beszélgetések felvételei egyre közelebb visznek a megoldáshoz, időnként a telefon is megszólal, melyben egy ismerős hang némi útbaigazítással is szolgál. Elsőre talán összefüggéstelennek tűnnek a múlt eseményei, ha viszont minden sarkokba, fiókba bekukkantunk, egyre több támpontunk akad, s végül összeáll a kép – persze nagy meglepetések nincsenek, ám a sztori viszont még így is elég tisztességes. A játékmenetet számos aspektusában érvágás érte: továbbra sincs fegyverünk, de ez nem is olyan nagy baj. Az már igen, hogy az eszköztárunk teljesen eltűnt, nem kombinálhatunk elemeket, hogy egy új tárgyat hozzunk létre. Az olajlámpa eltűnt, helyette egy elektromos változatot használunk, amely soha nem merül le, a tartalékokkal való játszadozás hiánya miatt a kiszolgáltatottság érzése is minimálisra csökkent, igaz, a fény legalább vonzza a rémeket.  Főhősünk bár sokszor zihál a furcsaságok láttán, sajnos a megőrülési folyamatot is kivágták a játékból: a sötétben, vagy az ellenséget látva a józanságunkon nem esik kár, nem fogunk hallucinálni, ha sokáig a sötétben időzünk, rovarok sem cikáznak már a képernyőn, nem kell gyertyát gyújtani a lenyugodáshoz. Érthetetlenül állunk a casualosodás előtt, hiszen pont a fenti elemek adták az Amnesia valódi egyediségét és feszültségét. 


Az emberszerű sertések sem olyan veszedelmes lények, mint a The Dark Descent mutánsai, sokszor váratlanul botlunk beléjük, ha vakon botorkálunk, ilyenkor elbújhatunk előlük, vagy elszaladhatunk, s egy idő után felhagynak a keresésünkkel. Még a viszonylag szűk pályák

Próbáld ki a zsánerdarabot!

A Fricitional első alkotása, a Penumbra mindenki számára ingyen elérhető. Az Antarktiszon játszódó hideglelős kalandban fizika-alapú fejtörők is helyet kaptak, s a fanok szerint a rémek is sokkal félelmetesebbek, mint az Amnesiákban.

ellenére sem kerülünk patthelyzetbe, s bár vannak feszes pillanatok, azért a malacszörnyek nálam már kicsit a komédia határát súrolják.  A rejtvényeket összetettsége köszönőviszonyban azzal, amit már megszokhattunk, ráadásul minden egyediséget nélkülöznek: a legtöbbször egyetlen eszközt kell megtalálnunk, ami ráadásul nincs is eldugva, majd azzal szépen elballagni a rendeltetési helyére. Időnként több kart kell helyes sorrendben meghúznunk egymás után, de a program itt is jól kiszűri a tévesztései lehetőségeket. Oké, az elődben sem kellett nagyon megerőltetnünk az agyunkat, főleg a Penumbrák után, de azért egy Barbie-játéknál komolyabb kihívásra számítanánk.  


A körítéssel nincs különösebb gond: a művészeti stílus elragadó, viktoriánus korabeli épületbelsők, steampunkos gőzgépek, torz vallási szimbólumok sora vár ránk a valóság és a képzelet közt biztos kézzel lavírozva, annak dacára, hogy a HPL Engine-en már látszik az idő vasfoga. A hangulatnak viszont a hanghatások ágyaznak meg leginkább: a tökéletes szinkron, a nyugtalanító zenék, a kicsapódó gőz éles hangja, lépteink alatt ropogó padló. fájdalmas sikolyok, gyermeki nevetések. Annak ellenére, hogy életveszélyben csak pár alkalommal leszünk, soha nem leszünk biztonságban, félni fogunk az ismeretlentől, saját belső képzelgéseinktől, a felismerés kegyetlenségétől, vagy csak egyszerűen a vizuális terrortól. E tekintetben tényleg nincs baj az alkotással.


Az Amnesia: A Machine for Pigsnek persze vannak érdemei is: a történetmesélés még kidolgozottabb, mint korábban, a vizuális stílus tényleg lehengerlő, attól eltekintve, hogy a játékmenet nadrágszíját még szorosabbra fogták. Talán, ha a Frictional is aktívan beszállt volna a munkálatokba, s a fájóan hiányolt lehetőségeket is meghagyják, kibővítik, akkor egy teljesen más végeredmény született volna. Utólag viszont könnyű okosnak lenni, a szokatlan horrorélményre, pontosabban szürreális körsétára vágyók számára még így is bőven ajánlható a cím, elvégre a disznók gépe minden elborultság ellenére egy olyan mementó, amibe érdemes belefeledkezni pár röpke órára. Reméljük, hogy az eredeti és a társfejlesztők hamarosan egy szilárd és friss próbálkozással rukkolnak elő, s nem nyalogatják játékuk sebeit, amiket az Outlast durván és mélyen ejtett rajta az idei küzdelemben.