Motorstorm RC teszt

  • Írta: barackostej
  • 2013. december 6.
  • motorstorm rc, teszt, vita
Link másolása
„Kicsi PS-re, kicsi Motorstorm” - gondolhatta a Sony, amikor kitalálta a sorozat legújabb tagját, a Motorstorm RC-t, melyben távirányítós kisautókat kell irányítanunk felső nézetből.

Nem tudni, hogy költséghatékonyságból döntöttek így, vagy tudatos megfontolás áll az ötlet mögött, de végeredmény nem is lett olyan rossz, mint ahogy hangzik. Be kell vallanom, erős fenntartásokkal ültem le a játék elé, mert úgy éreztem, hogy egy kiherélt Motorstormot tartok a kezeim között, aminek a címén kívül nem sok köze van az elődökhöz. Bár azt mondhatnám, hogy rosszak voltak a megérzéseim, de tényleg inkább csak nevében emlékeztet a sorozatra, sőt igazán még spinoffnak sem nevezném. Viszont amiért mégis pozitív csalódást okozott, hogy ettől eltekintve a játék meglepően jó és addiktív.



Az indítást követően, azonnal egy oktatópályán találjuk magunkat, ahol megtanuljuk az irányítás alapjait. A bal karral kormányozhatjuk az autót, a jobbal gázt adhatunk és fékezhetünk. Az elsőre fura irányítás könnyen megszokható és teljesen olyan élményt nyújt a Vitával a kezünkben, mintha tényleg egy távirányítós autó kontrollerét tartanánk. A Motorstorm RC tipikusan az a játék, amibe könnyen belejövünk, de ahhoz hogy a mesterévé váljunk, sokat kell gyakorolnunk. A fene se gondolná, hogy itt is figyelnünk kell az ideális ívre és a kigyorsításokra, mint valami F1-es játékban, pedig ha komolyabb sikereket akarunk elérni a világranglistán, érdemes ezekre is rágyúrni.



A játékban 8 járműkategória található 24 járgánnyal, melyekhez többféle festés is tartozik. Ahogy haladunk előre, úgy fogjuk megnyitni az újabb gépeket, de aki azonnal a teljes arzenállal akar kezdeni, némi pénzösszegért azonnal megkap mindent. A helyszínek az előző részeket idézik (a Pacific Rift dzsungelei vagy az Arctic Edge havas útjai), de konkrét pályákat nem emeltek át a készítők. A vonalvezetések ötletesek és elég kihívást nyújtanak, talán néha túl sokat is. A probléma az, hogy túl sok az ugrató, az alul- és felüljáró, melyek megzavarják az ember szemét egy felülnézetes játékban. Emiatt a négy kameranézet közül szerintem a legtávolabbival lehet a legjobban belátni pályát, ezzel viszont az a baj, hogy ilyen távolságból olyan kicsi lesz a járgányunk, hogy a különböző festések értelmüket vesztik, mert nem is látjuk őket.



A helyszínek teljesítésével medálokat szerezhetünk, maximum 3-at pályánként, majd adott számú medál összegyűjtése után nyílnak meg a jutalmak. A versenytípusok próbálják palástolni a viszonylag kevés pályát. A kínálatban versenyezhetünk az ellenfelekkel, az órával, de van driftelés és előzgetős móka is, ahol időre kell lehagynunk adott számú ellenfelet. A játék egyedül játszva pár óra után monotonná válik, viszont itt lép be a képbe az online mód. Bár hús-vér emberekkel nem versenyezhetünk, azonban a többi játékos „szelleme” folyamatosan velünk van. Ez játék közben úgy néz ki, hogy barátaink, vagy a világranglista közeli helyezettjeinek pályán való haladását egy nyíl folyamatosan jelzi, így mindig tudjuk, hogy mennyivel vagyunk mögöttük vagy előttük. Ettől lesz a játék igazán addiktív, hisz ahányszor belépünk, mindig látjuk, ha egy ismerősünk megdöntötte az időnket és a versenyszellem szinte rákényszerít minket, hogy visszaszerezzük a dicsőséget. Egy jól sikerült pálya után akár a barátaink orra alá is dörgölhetjük eredményünket, valamint felhívást küldhetünk "na, ezt döntsd meg” felkiáltással. Bár ahogy mondtam, az online rész, ami igazán kitolja a játék szavatosságát, azért jó lett volna valamilyen kompetitív többjátékos móka is.



Grafikailag a játék rendben van, nincs túleffektezve, így nem fognak a dolgok összeolvadni a távolabbi kameranézeteknél sem. Természetesen, ha az ember előtte látta a PS3-as verziót, észreveheti a hiányosságokat, de a játék attól még nem bántóan ronda és legalább stabil sebességet nyújt. Hangok terén a tipikus idegesítő távirányítós autó brummogásokat nyújtja, ez kinek előny, kinek hátrány. Zenei oldalról pedig a ma oly divatos dubstep dominál, ez megint csak ízlés kérdése, engem nem zavart, de mint mindig, kikapcsolható. Apropó PS3-as változat: a Motorstorm RC a cross-buy kategória jeles képviselője, így bármelyik verziót is vesszük meg, a másikat megkapjuk mellé.



A Motorstorm RC egy remek játék, az online rész miatt egész sokáig el lehet vele lenni és ha behúzza az embert, nehéz letenni. Viszont azt is figyelembe kell venni, hogy Motorstormnak még kis túlzással sem nevezhető, így aki a sorozatra jellemző játékmenetet keresi, nem itt fogja megtalálni. Azért remélem, egyszer egy, a sorozathoz közelebb álló játék is ellátogat majd a Vitára.

6.
6.
Arell
Nagyon klassz teszt! :)
5.
5.
biolencse
4.
4.
fojesz
#3: Új kolléga, szabadon választott próbacikk. Mostantól real-time dolgozunk. :)
3.
3.
biolencse
Hogy lehet, hogy még csak most teszteltétek? Jobb késôbb, mint soha, csak kicsit fura.
2.
2.
RangerFox
Ha ez az irányítás neked könnyű akkor nem tudom i a nehéz.. Na mindegy PS+ mellé ingyér megérte menni vele pár kört.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...