Alienware 17 laptopteszt

  • Írta: Daks
  • 2014. február 7.
  • alienware 17, hardver rovat, laptopteszt, pc
Link másolása
Brutális hardver, eloxált alumínium és magnéziumötvözetből készült ház, állítható színekben világító billentyűzet, 757.900 forintos ár. Ez az új Alienware 17 laptop, ami nem is a csúcsmodell. Van másfélmilliós gépük is.

1996-ot írtunk, mikor a Miami melletti Hammocksban két amerikai informatikus megalapította számítógépgyártó vállalkozásukat. Nelson Gonzalez és Alex Aguila hatalmas rajongói voltak az X-Aktáknak, ezért nem is volt kérdés, termékeik központi témája a földönkívüli életforma lesz. A céget Alienware-nek nevezték el, emblémájuknak pedig egy mandulaszemű idegent választottak, valami olyasmit, amivel Mulder és Scully is találkozott mindig. 


Az alapítás utáni évben jelent meg első saját építésű PC-jük, mely akkora siker volt, hogy a manapság Maximum PC néven ismert amerikai Boot Magazine a tesztgépet a cikk után vissza se akarta adni. Az Alienware ettől a pillanattól kezdve a játékosok első számú számítógépgyártója lett. 2002-ben ők készítették el a világ első, kifejezetten játékra tervezett laptopját, rá egy évre ők adták ki az első vízhűtéses sorozatgyártású számítógépet, a forradalom pedig itt nem ért véget, 2006-ban a Dell-hez csatlakozva övék volt az első gaming laptop, melybe dupla videokártyát szereltek. Az Alienware immáron tizennyolc éve forgatja fel meghökkentő teljesítményű és kinézetű gépeivel a világot, ebben pedig olyan konkurenciák se tudták őt megfékezni, mint a HP, az Asus vagy az Acer.


Az M17x volt az utolsó Alienware laptop, ami nálunk járt. A gép 2009 és 2013 között különböző méretekben, és konfigurációkban volt kapható, tavaly ősszel pedig megérkezett végre az új modell. A kijelző átmérőjétől függően egyszerűen Alienware 14, 17 vagy 18-nak nevezett gépek teljesen új külsővel hódítanak már, az irány viszont maradt a régi. Brutális hardver, és még annál is sokkal durvább design. A tesztkészüléket egy hideg januári délutánon kaptam kézhez, már rendeltük volna a futárt, mikor kiderült, hogy márka hazai képviselője közvetlenül a mi irodánk mellett van. Így történt az, hogy nagyjából 50 méter séta után úgy bedurrant a karom, mintha egy órát súlyzóztam volna, a hatalmas fekete doboz, melyben a laptop rejtőzik, tippre úgy 140 kilót nyomhat, az Alienware nem spórolt az anyaggal.


Pedig a kartonhalom nem rejt semmi különöset, egy gép és egy hálózati kábel van benne, akkora táppal, hogy ha steak lenne, InGennel ketten se tudnánk megenni, pedig nem szeretjük a köretet. De ennél sokkal érdekesebb a gép. A design sokat változott az előző generáció óta, a fedőlap eloxált alumínium és magnéziumötvözetből készült, tapintásra hideg, mint egy jéghegy, füstös szürke színe az új BMW-k feláras metálfényezésére emlékeztet, durva, mégis visszafogott. Már nincs meg az a sokszögletű Lamborghini Aventador stílus, mint régen, az új Alienware igazi laptopformát kapott, messziről csak a földönkívüli fej kéken izzó fénye, és a LED-csíkok emlékeztetnek rá, hogy egy gamer laptoppal van dolgunk. 


A kinyitás kétkezes munka, mintha csak egy atombunker rozsdás ajtaját kéne mozgásra bírnunk, belül pedig olyan minőség fogad, amivel a mindennapi életben talán soha nem is találkozhatunk. Az összhatás döbbenetes, a tapintás orgazmus-közeli élményt nyújt, a szerelmed érintése nem olyan finom, mint ez a laptop, hozzáérsz, és tudod, ő kell neked. A műanyagok finom, gumiszerű anyagból készültek, a billentyűzet halkan kattog csak, nem zajos, a gombokat pedig pont olyan erővel kell lenyomni, ami kényelmes, gyors játékot nyújt, egy mikronnal se jobban. A bekapcsológomb megnyomása után a gép gyönyörű színekben kel életre, a fedőlapon kívül világít a képernyő alatt lévő Alienware felirat, a teljes billentyűzet, a touchpad, és maga a gép is, körben.


Az új szoftverrel ezernyi dolog állítható. Tizenkilenc színű skálán változtathatjuk a fényeket, külön színt adva a külső és belső logónak, a bekapcsoló gombnak, a billentyűzet egyes részeinek, és a touchpadnak, beprogramozhatjuk a numberikus billentyűzet fölött lévő négy funkciógombot, testre szabhatjuk az érintéses funkciókat, illetve kapunk teljesítményfigyelést is. Ez utóbbi figyeli merevlemezünk, memóriánk, hálózatunk és processzorunk terheltségét, mind a 8 magra külön, illetve kapunk egy AlienRespawn nevű alkalmazást is, mely az adatvesztéstől ment meg minket. Lehet ütemezett mentéseket csinálni, és pár kattintással készíthetünk rendszer-visszaállító lemezeket / pendrive-okat is, az alsó galériában mindkét szofverről csináltam egy csomó screenshotot, nézd végig, érdekes, hogy miket tudnak.


A szerkesztőségben járt példány a második legerősebb gép a 17-es sorozatban, ha jobbat akarunk venni, akkor 5000 forint híján már 1 milliót kell letennünk érte. Na nem mintha már ez se lenne elég brutális. A gép erejét egy Intel Core i7 4800MQ Haswell processzor alkotja, amit a mérnökök egy nVIDIA GeForce 770M 3GB GDDR5 videokártyával párosítottak. Ehhez járt még 16GB 1600MHz Dual Channel DDR3 memória, 750GB HDD, illetve 80GB SSD is, míg a képet egy 1920x1080 felbontású, 17.3 hüvelykes, tükröződésmentes WLED FHD IPS panel jeleníti meg. A kötelező laptopkiegészítőket nem is tudom, hogy ezek után van-e értelme felsorolni, 9in1 kártyaolvasó, 3MP webkamera, Bluetooth, WiFi, HDMI 1.4, VGA, mini DisplayPort, 3x USB 3, DVD Super Multi, Kensington zár, 64 bites Windows 7, csak az ujjlenyomat olvasó hiányzik, de nagyon. 


A konfiguráció bámulatos, és ha valami ezt meg tudja dolgoztatni, az nem más, mint a Futuremark. A ventilátor minden benchmarknál úgy százezer és egymillió RPM között pörgött, az ingyenes teszteket futtattam csak, viszont a számokat így bárki össze tudja mérni az otthoni eredményeivel. A PC Mark 7 Basic Edition az alap Windows funkciókat és multimédiás tulajdonságokat tesztelte le, összesen 543 pontot adva a gépnek, míg a PC Mark Vantage Basic Edition hagyományos változata 10465, az x64-es kiadása pedig 11400 ponton végzett. A PC Mark 8 Basic Edition teljes körű teljesítménytesztje a Home és a Work (Accelerated) felméréseket végezte el 3237 és 4139 pontos eredményekkel, a januárban kijött 2.0-ás verziót használd, a régi 1.2-es tök más számokat fog adni.


A tesztek második köre természetesen a játékoké. A 3D Mark három demója az erős középmezőny megugrásához volt elég, a Fire Strike 1.1 3371, a Cloudgate 1.1 15647, az Ice Storm 1.2 pedig 65359 ponton végzett, ami elképesztő egy laptoptól. De a többi verzió se okozott csalódást, a 3D Mark Vantage 19233 pontot kapart össze, míg a 3D Mark 11 5111 pontra értékelte a gépet, ő csak a hivatalos driverek nélkül, azokkal letesztelni nem tudtam, valami hibával mindig kidobott. Az első dolog pedig mi más is lehetett volna, mint a Steam és az Origin telepítése. A két nagy kiadó online áruházában nem találtam olyan játékot, ami egy kicsit is megakasztotta volna a gépet, természetesen az olyan dolgokat, mint a 8x Antialiasing el kell felejteni, de ezt leszámítva semmi se állhat az utunkba, az Alienware 17 egy jó három, öt évig tökéletes gamer PC lesz.


Elképesztő, amit az Alienware művel. Tizennyolc éve megalkották a srácok a világ legjobb játékos márkáját, a presztízsükből pedig azóta egy hajszálnyi nem veszett el, aki DOTA2, League of Legends, vagy Starcraft II bajnokságra készül, azt a nemzetközi mezőny csak akkor veszi komolyan, ha Alienware laptoppal nevez a versenyre. Igen, drága. Kurva drága. De olyan, mint egy húszmilliós német autó. A töredékéért megkapsz bármit, ami nem csak, hogy elvisz ugyanoda, de még jobban is gyorsul, meg erősebb is a motorja. Ha viszont kipróbálsz egy vadonatúj BMW-t, Audit, vagy Mercedest, akkor tudod, hogy a minőség, a kidolgozás, és az érzés az, amit meg kell fizetned, és ha megteheted, akkor meg is fizeted. Kiába pedig vissza már nem ülsz többé.



Kapcsolódó cikkek

84.
84.
FrankBlack
Ja, érdemes megjegyezne, hogy ugye nekem van egy 27" monitorom, és egy 42" LED tv-m. mindkettő Full HD. Klónozva van a kép, és mindkettőn megy a pc képe, amikor játszunk. És hogy mennyire fontos, hogy mit ekkora távolságról nézel: sokszor előfordul, hogy ha a fotelben ülök, és úgy nézek egy játékot, akkor csak ámulok, és bámulok milyen gyönyörű a graf. Mert kb. 2-3 méterről nézem. Aztán sokszor amikor odaülök a gépe elé, a 27-es monitort kevesebb, mint egy méterről nézem, akkor meg már "húú de ronda"
A Legtöbb grafikai pc vs konzol vita alapja sokszor ez szerintem, mert a legtöbb konzol tulaj ugye fotelből, hátradőlve nagy tv-n játszik, és nyilván megvan a 2-3 méter távolság, esetleg nem is 106-os a tv, és nem is nativ 1080p, csak 720p.
Felbontások, és nézési távolságok:
http://logout.hu/dl/upc/2012-10/24646_tavolsagok.jpg
83.
83.
FrankBlack
#81: Pontosan erre gondoltam én is :) Valóban sok játékban van olyan beállítás, feature, ami nagyon zabálja a hardver erőforrást, és cserébe tényleg nem ad szinte semmi olyat, amit nem csak nagyítóval lehet észrevenni, vagy még azzal se. Meg van olyan is, hogy talán valamivel szebb, de nem éri meg, hogy cserébe a framerate megfeleződik pl. Pontosan kifejtetted azt, amit én is gondoltam erről :) Én is FXAA-t használok mindig pl. elég az :)

Szóval tényleg érdemes megnézni azokat a beállításokat, és ésszel állítgatni, mert igencsak a teljesítmény rovására mehet, és sokszor tényleg felesleges dolgok magasra álítása miatt. Vagy lehet tolni 2db. GTX780 Ti-vel SLI-be :))))

De azért sokszor előfordul az ellenkezője is: amikor sokan szarozzák a pc-s csúcs grafikát, és harsogják, hogy semmi értelme nincs, mert semmivel sem szebb, stb.
Mindezt csak azért mert ők nem látják a különbséget, vagy mert nekik tényleg elég az alacsonyabb minőség is. Nincs ezzel gond, csak én azt nem bírom, amikor ezért esnek egymásnak emberek, és vitatkoznak, meg sértegetik egymást, és köpködnek platformokat. Tudjuk jól, hogy a konzol vs pc vitákra gondolok.
76.
76.
lesik20
#75: Jó elismerem ő biztosan többet tud erröl. És most már sajnálom hogy ezért be akartam szólni neki...Tényleg hogy többet tudtok erröl. Csak rengeteg cikket gépkonfigot olvastam még 2013 őszén ahol sokan a Titánra esküdtek.
Valaki éppen 3 Titánt rakot bele a PC-jébe
http://www.reddit.com/r/buildapc/comments/1hflfa/build_complete_i73960x_3way_sli_titan_nzxt_h630/

Vagy éppen ez: http://www.reddit.com/r/buildapc/comments/1c9m78/build_complete_1750_gtx_titan_mini_gaming_pc/

Tehát megint, sajnálom, tény hogy nem értek annyira hozzá.
Viszont ami kicsapta nálam a biztositékot az tényleg wolf-nak ez a kommentje

>300 rongyos PC nem PC ezt már kismilliószor elmondtam. Lehet vele Office-ban bohóckodni, meg internetezni, de játékra nem való...

Az én pécém monitorral eggyüt alig 80-90 000. Mivel tanuló vagyok (Nem hazudtam abban hogy programozást tanulok). Agusztustól Novemberig dolgoztam egy teves raktárban minden iskolan után hogy végre legyen egy alap gépem ami médiumba megy szinte minden játék

Erre ő meg olyat mond hogy 300 000 forintos pc nem is PC. Vaze 300 000 simán össze tudnék hozni már egy R9- 290es pct is hozzá illő ram-mal és procival

Bocs Von_Wolf elismerem gyerekes voltam de azért komolyan mondom figyelhetnél egy kicsit miket irsz.
És ne csodálkoz ha pár ember igy kiakadt
75.
75.
Harkov
#74: Azért állok ki mellette, mert igaza van. A Titánban olyan funkciók is vannak, ami csak a tervező kártyákra jellemző. A Titán a többi kártyához viszonyítva, nem a teljesítménye miatt drága, hanem a tudása miatt. Elsősorban nem játékra való, az más dolog, hogy egyesek arra használják.

Elismerem, a stílusán van mit javítani, de a technikai oldalát jól látja a dolgoknak.
74.
74.
lesik20
#73: Még egyszer elmondom. Nem azon akadtam ki mert lehordta Titánt. (Bár szerintem még igy is kurva nagy beszolás hogy "A titán nem játékra való")
Hanem amilyen egocentrikusan/nárcisztikusan/lenézően beszél.
De ha ezt te nem vetted észre és még ki is álsz mellete akkor gratula.
73.
73.
Harkov
#71: Össze vissza beszélsz.
"Arrol bezzeg kussolsz hogy maga aTitán mire képes."
Pont, hogy ő írta le valójában, hogy mire képes, te pedig csak sarat dobálsz. Benyögtél egy rakat teljesen felesleges dolgot, amik ráadásul multimédiás alkalmazások, nem sok köze van a játékokhoz.

"Basszameg el ne kezdjétek hogy van olyan játék ami NEM tudja kihasználni a Titan összes képességét mert itt hányom el magam. "

Grátiszként még össze is szarhatod magad, mert a 6GB memóriát semmilyen játék nem használja ki. Például.

Nekem is az a sanda gyanúm, hogy nem sok közöd van a számítástechnikához. Túrtál valamit a Googleban és most itt osztod az észt.
72.
72.
lesik20
#71: Söt könyörgöm, ne is válaszolj erre, szarj le engem, könyörgöm csak mégegyszer ne kelljen az egocentrikus irásodat látnom.
63.
63.
Hofi3
Kérnék egyet...persze ingyen :-P Az életben nem adnék ennyi pénzt egy sz*r gépért. Főleg laptopért.
60.
60.
lesik20
#56: Mégis miröl nincs fogalmam.

Azt látom hogy megint megannyi PC masterrace recskázik a gépére, és leszólja Sőt lenézi a másikét. Még jó hogy nem Hail hitlerrel köszönünk már egymásnak

59.
59.
lesik20
#55: Ahogy látom te az ironiát nem fogod.


1. Amit von_wolf említett, hogy egy Titan nem játékra való abban azért van valami. Tudod nem csak a ventilátorát lehet használni fingelfúvónak, mint ahogyan azt te hiszed

Tudom hogy sok mindenre használják...

Basszameg el ne kezdjétek hogy van olyan játék ami NEM tudja kihasználni a Titan összes képességét mert itt hányom el magam.
58.
58.
KőbányaKispest
"300 rongyos PC nem PC ezt már kismilliószor elmondtam. Lehet vele Office-ban bohóckodni, meg internetezni, de játékra nem való..."

- a hónap kommentje címet kiérdemelted. Remélem neked valami hét nyócázezres van, az már visszi a mincrafot lowon. Istenem te kockfejű aladár te... megmondtad a tutit a gép mögül.
56.
56.
greenmelon
#45: Maradnál csöndben inkább olyan dolgokról amiről fogalmad sincs... :)
55.
55.
FrankBlack
#45: Már bocsánat, hogy beleszólok, de
1. Amit von_wolf említett, hogy egy Titan nem játékra való abban azért van valami. Tudod nem csak a ventilátorát lehet használni fingelfúvónak, mint ahogyan azt te hiszed, hanem pl. vannak grafikusok, és 3D animáció készítők, meg HD videó utómunkák, amikhez az Nvidia kártyái, így pl. egy Titán nagyon is jó választás. De nyilván ezen kívül is vannak még biztos olyan munkák, amikhez ki lehet használni. De talán neked ezt jobban kéne tudni, mert te tanulsz két éve programozást, és műszaki infót, és te tudsz „pöppet” többet a pc-kről…

2. Említettél példának egy CPU+VGA párost, amit szerinted von_Wolf vett, mert „Inteles vibrátoral nevelték”. Hát én pont ugyan azt vettem nemrég, amit te leírtál. Azt írtad, hogy „azt az embert lássam aki tényleg ki tudja használni ezt.” Akkor én jelentkeznék, mert én ki tudom használni. HD videókat szoktam vágni, és amióta megvan az a CPU+VGA páros sokkal gyorsabb maga az editálás is, a renderelésről nem is beszélve. Ez utóbbinál ugyanis a CPU összes magja, minden szál folyamatos 100% kihasználtsággal dolgozik. Ezen kívül pedig vannak játékok is, amik kihasználják Ultra beállítások mellett. A grafikailag moddolt, tuningolt játékok pedig pláne kihasználják az ilyen hardvert. (ENB mod a Skyrim alatt+UHD textúrák, stb.) Az Nvidia physx technológiája is tetszik, nekem bejön. A Shadowplay pedig még beta állapotban is kiválóan működik, aminek köszönhetően nincs tovább szükség a hardveresen 1080p H.264-be rögzítős Capture+streaming kártyára, mert a Shadowplay, és egy ilyen Nvidia VGA pl. kitűnően rögzít, miközben a játék teljesítménye nem csökken (elsőnek én is azt hittem, hogy parasztvakítás, de nem :) Szóval én pl. meg vagyok elégedve azzal a CPU+VGA párossal, amit te említettél, és kihasználom. Az AMD+radeon meg lehet, hogy olcsóbb, és lehet, hogy teljesítményben is jobb (tehát ár-érték arányban), de én, és sok rendszergazda, akik mellett dolgoztam eddig többet szívtunk az AMD+Radeon konfigokkal, mint az Intel+Nvidia gépekkel. Nálunk a rendszergazda (és mások is) sokat tépik a hajukat a Catalyst miatt. A játékok terén is többet lehet olyat olvasni, hogy a radeon kártyával rendelkezőknek van x,y bajuk vele, míg az nvidia tulajoknak nincs semmi bajuk. Ezért többször van olyan, hogy „itt a patch a radeon kártyákkal rendelkezőknek a hibáikra”, mint nvidiára.

Szóval én stabilabbnak, megbízhatóbbnak tartom az Intel+Nvidia párost, és az nvidia ficsörjei amúgy is jobban tetszenek. De ettől még felőlem aztán mindenki úgy szeretheti az AMD+Radeon-t ahogy akarja, csak aki mégsem azt választja, az még nem biztos, hogy azért van, mert „intel vibrátoron nevelték”

Nekem soha nem volt pénzem ilyen cuccokra. Legtöbbször max. 50-60k körül vettem VGA-t, és a CPU-t is, tehát olyan középkategóriát. Most életemben először alakult úgy, hogy megengedhetek magamnak ilyen cuccot, és nem csalódtam. Tényleg van abban valami amit von_Wolf mondd, amikor a felső kategóriás cuccokról beszél. Ez tényleg minőség :)
51.
51.
akela_hun
Ennyit akkor se adnék érte ha gazdag lennék. a másik asztali gépből a töredék árból 100x jobbat lehet össze rakni. laptopot csak javíttatni lehet míg az asztali gépben ki cseréli az ember a rossz alkatrészt otthon.
50.
50.
spotixx
Nagyon brutalis!A "Egy 160 ezres asztali gép simán ütheti ennek a fos laptopnak a szintjét játékbeli teljesítményben." csak annyit hogy mondjuk bajnoksagod lessz es utazol 2000km-t a honod alatt a geppel....Ne aztali geppel hasonlitsd ossze hanem laptoppal....Az autos hasonlat tokeletes,nyomkodtam mar alienware gepet meg nyomkodtam 1900euros asus notit es bizony van kulonbseg baratom.Bocs az ekezetek miatt.
47.
47.
Teuton
#42: ahogy a sok ezer PS4 kékcsík-halálos "szarul rajtolt a sony konzolja" hírt követően kiderült hogy valójában nem ütik meg az 1%-ot se?

#43: Ahogy olvasom, a prohardver se hivatalos bejelentést közöl le, hanem egy "információink szerint" értesülést, ami vagy igaz lesz, vagy nem.
Remélem hogy igaz a hír és közelebb engedik a fejlesztőket a szilíciumhoz, de ez nem az amit elvártam volna egy "az MS most kúrta seggbe a DX12 bejelentésével komment után, főleg hogy az említett bejelentés nem történt meg.
38.
38.
Teuton
#37: Abban az esetben megköszönnék egy linket, mert egyelőre sehol nem látok semmit, se híroldalakon, se aggregátorokon, keresők se adnak semmit.
37.
37.
Stranger
#36: Már van hír, hogy gyün a köv. DX.

#12
Egy 160 ezres asztali gép simán ütheti ennek a fos laptopnak a szintjét játékbeli teljesítményben.
19.
19.
Stranger
#11: Asztaliból kb. 160ezres PC-vel meglehet ennek a játékbeli teljesítménye. De ez SSD és társai nélkül.
18.
18.
greenmelon
#14: "baszhatod az asztalit ha sokat kell utaznod..."

Ez az a rész, amit elmondhatunk ezerszer, a sok kretén akkor se fogja felfogni. :D
17.
17.
Pistisukos
16.
16.
Bobby Kotick
#14: "aminek a vonaton is vállalható kinézete van "
ja hát meg mit szólnának a hipster haverok Starbucksban
nem lenne elég menő
15.
15.
Bobby Kotick
#14: Gyanúsan olcsó...
Biztos valami bóvli
14.
14.
randall13
#11: baszhatod az asztalit ha sokat kell utaznod...

Az alienware laptopok meg valami kibaszott rondák. Ha ingyér hozzám vágnának egy ilyet, tuti eladnám és vennék egy Lenovot, aminek a vonaton is vállalható kinézete van és nem csinál diszkót a fényeivel az adott helyiségből.

Egy laptop nálam max 3 kilóig laptop. A "tesztből" ez mondjuk pont nem derül ki, de biztosan 4kg felett van a súlya. Ölbe tenni nem lehet mert 10 perc után amputálni kell a lábat. A gép hátulról önti magából a forróságot, egy radiátort röhögve megaláz. Összességében az Alienwareről elmondható, hogy túlnőtte a szimpla parasztvakítás fogalmát. Értelmes ember ilyen gépet nem vesz. És ezt nem az ára miatt mondom.

A teszt meg csak a szokásos "teszt", semmi érdemleges nem derül ki belőle, amit ne tudnék meg a kirakat előtt álldogálva fél percig. Ha elolvasom a gép specifikációját, már többet megtudtam abból a 15 sorból, mint ebből a cikkből.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...