Dark Souls II teszt

  • Írta: zoenn
  • 2014. március 11.
  • dark souls 2, ps3, teszt
Vérző sebekkel, sáros arccal, halálfélelemmel a lelkemben menekültem a bestia elől. Páncélingem darabjai a földre hulltak, mérhetetlen súlyt éreztem a lábaimban. Elkövettem egy hibát: hátat fordítottam a fenevadnak. Ez lett a vesztem.

Az első Dark Souls sokak szerint halálra volt ítélve egy olyan mezőnyben, ahol a The Elder Scrollsok és Dragon Age-ek számítanak mércének, amik persze jóval kevesebb kihívással kecsegtetnek, mint a From Software alkotása. Az előd voltaképpen a PS3-exkluzív Demon’s Souls szellemi folytatásaként vonult a köztudatba, immáron multiplatform címként, s nyugati stílusa ellenére embertelen nehézséggel tört utat a zsáner posványába belefáradt játékosok szívébe. A recept legyen bármennyire is maradi, halmozottan élvezetes – nem lepődtünk meg azon, hogy ebben a formában csak japán fejlesztők merték bevállalni az alkotást. A folytatás továbbra is könyörtelen, de kétségkívül csiszoltabb végeredményt hozott, pont úgy, ahogy az elvárható. A Dark Souls II egyetlen perc erejéig sem teszi szét a lábait, nem hajt fejet a modern trendek előtt. Ha korunk szerepjátékaiban a maximumra húztad a nehézséget, s azt hitted, hogy most kemény vagy, senki és semmi nem állíthat meg, nagyon tévedsz. Minden túlzás nélkül, a Dark Souls II-be beletörik a bicskád, s ha nem vagy elég kitartó, pincsikutya módjára szaladsz vissza a kedvenceidhez.


Az első rész nyilvánvaló hibája volt a kiszámítható, sablonos sztori. Látszik, hogy a folytatásra összekapták magukat az írók és sokkal érdekesebb végeredmény született. A látványos és végletekig komor bevezető animáció során az alvilágban találjuk magunkat, rongyokba bugyolált élőholtként. Felettünk az égbolt zavaros, sápadt fény vetül ránk, s mikor elindulunk a magas fűvel benőtt tisztáson, még fegyverünk sincs, így aztán ne is nagyon bonyolódjunk harcba a bozótosban lapuló farkasokkal, hiszen könnyedén vacsoraként végezhetjük. Szerencsére a közeli kunyhó menedékében rögtön találkozunk pár látnokszerű öregasszonnyal, akik kilétünk iránt érdeklődnek. Itt adhatunk nevet karakterünknek, kiválaszthatjuk a kasztot, majd részletekbe menően testre szabhatjuk kinézetét, bár korántsem annyira, mint más RPG-kben. Végül egy-egy ajándékot is választhatunk magunknak. Bár mindegyik fizimiska kissé ágról szakadtnak tűnik, itt nincsenek makulátlan arcú hősök, csak depressziós bajnokok, akikről bármikor feltétezhetjük, hogy perceken belül felvágják az ereiket. Én lovaggal kezdtem a kalandot, hiszen ez egy olyan osztály, amely a pajzzsal is remekül elboldogul. Az extra védelem meghálálja magát, persze a varázshasználók és a rugók is megtalálják számításukat.


Az új világ Drangleic névre hallgat, Lordant már elhagytuk az első rész végén. Ha tovább lehet fokozni, a zord kietlenséget, akkor a Dark Souls 2 meg is teszi. Szinte magunkon érezzük, hogy minden fa mögül, minden barlangban és várromban a halál vár ránk. A kinti tereken a sápadt fény világít, a kazamaták mélyén, fáklyával a kézben minden sokkal elkeserítőbb. Míg korábban nekünk kellett rájönni a mechanikára, addig a második rész elején található járatokban rengeteg utalást és tippet találunk az irányításról és a harci fortélyokról, így nem kell vakon a végzetünkbe rohannunk. A játék, bár lineáris, többnyire nyitott pályákat járhatunk be, a szintek bonyolult felépítésűek, több érdekességet fedezhetünk fel, s egyúttal gyakorta találkozunk olyan ellenfelekkel, akiket kellő felkészültség híján képtelenek vagyunk legyőzni. Nem elég az alapokat megtanulni, semmire sem megyünk, ha nem sajátítjuk el az apró fortélyokat, ha nem jövünk rá a csaták ritmusára, ha ész nélkül vagdalkozunk, hamarosan elvérzünk. Így minduntalan hátrálni fogunk, s csak akkor viszünk be csapásokat, amikor arra lehetőség nyílik. Míg végigzongorázunk a tanulási görbén, az jó pár órába és ősz hajszálba fog kerül. Ettől eltekintve a játékban szabad kezet kapunk a helyzetek megoldására, rengeteget kísérletezünk, s végül, megannyi halál után a szerencse is ránk mosolyog. 


A tengerparton fekvő Majula városa szolgál a játék központi helyszínéül, itt még élnek emberek, akik főleg egy-egy kritikus pont előtt álldogálnak, s főként rébuszokban beszélnek, így figyelnünk kell, ha mondandójuk rejtett értelmét ki akarjuk hámozni. Természetesen a szintezéshez lelkek kellenek, több száz lény csak arra vár, hogy a másvilágra küldjük, még a legutolsó malac is képes arra, hogy halálra marjon.  A különféle statisztikák feltornászásán múlik, hogy legyen valamennyi esélyünk a sikerre. Szintlépéskor az erőnk növelése mellett az ügyességet is növelnünk kell, hogy hatékonyabbá váljon a kardforgatásunk, vagy célzásunk az íjjal. Habár a szintlépés sokkal ritkább jelenség, mint más szerepjátékokban, a rendszer is összetettebbnek tűnik, könnyen lehet, hogy egy elbaltázott pontkiosztás miatt botlunk teljesíthetetlen helyzetekbe. Ez egy ilyen alkotás, ha nem látod át az okot és az okozatot, jobb, ha bele sem kezdesz. Annyival könnyebb dolgunk van, hogy a szerencse kikerült a repertoárból.


Menteni és az Estus flaskát újratölteni (visszaállítja életerőnket) csak a tábortüzeknél tudunk, ha a következőig hátralévő szakaszon elpatkolnánk, kezdhetjük újra az egészet, s míg meg nem találjuk a holttestünket, addig még az addig összegyűjtött lelkekről is lemondhatunk. Az élőholt létforma nem leányálom: minden egyes elpatkolás után csökken az maximális életerőnk, s addig nem is állíthatjuk vissza teljesen, míg vissza nem változatozunk emberré. Ehhez pedig a meglehetősen ritka Human Effigy nevő tárgyra van szükségünk. Elvesztett életerőnket akár Life Gemekkel is visszaállíthatjuk, illendő tehát minden sarokba és ládába bekukkantani, mondanunk sem kell, ritkák, mint a fehér holló.


A játékban még egy nyamvadt térképünk sem lesz a tájékozódáshoz, a helyszíneket memorizálnunk kell, ha valahova vissza akarunk térni (és vissza is kell), akkor csak a természet adta tájékozódási képességeinkre hagyatkozhatunk. vagy rajzolhatunk egy papírra ceruzával. A Dark Souls II egy olyan cím, amely leginkább az apróságokat tekintve finomodott, a játékmenet érdemi része nem változott, nem lett könnyebb, s ez így van rendjén. Maga a felfedezés élménye is gyönyörködtet. Egy-egy pályán órákat is el fogunk tölteni, a fejlesztők tökéletesen kötik össze a világ különböző helyszíneit, az átmenet szinte észrevétlen. Adva van egy kastély. Szép, ódon, mohalepte kövekből rakott. Minél mélyebbre ereszkedünk alá, annál durvább nehézségekbe botlunk, persze nem kötelező keresztül-kasul bejárni az egészet, de akkor is úgy az igazi.


A harc nagyjából ugyanolyan, mint az elődben, nem kétséges, hogy a rajongók egy csapásra otthon érzik magukat, Már ha a húsdarálóban ilyen helyzet elképzelhető. Az elején elképzelhető, hogy az ellenfél helyett csupán a levegőbe csapunk – az újoncoknak nem kell megijedniük, nem ők a bénák, hanem a program ilyen. Ha türelmesek vagyunk, hagyunk időt a játéknak, akkor a sikerélmény sem marad el. Az ellenségek változatosságára nem lehet panasz, a japán elmék beteges szüleményeivel találkozunk a képernyőn, a fantasy klisék csak részben rontják az összképet - ráadásul a csontvázak és zombik nem csupán az XP-gyűjtés miatt fontosak, hiába vagyunk páncélban, képesek meglepetést okozni. Az M.I. nem ismer lehetetlent, kíméletlen, de egyben furamód igazságos. A fegyverünket képesek vagyunk két kézzel megmarkolni, s ha elég állóképességünk van, egyszerre akár négy fegyver is lehet nálunk.


A Dark Souls II tökéletesen reprezentálja azt az állapotot, amikor szinte magunkon érezzük, hogy egy senkik vagyunk, magányosak és esendőek. S hiába hívhatunk meg más játékosokat magunk mellé, még úgy is eléggé kiszolgáltatottak leszünk. Meg még úgy is, hogy részben, vagy ideiglenesen vissza tudjuk állítani az emberségünket – lényegében ez a játék egyik fő célja. Élő alakban életerőnk is nagyobb, mint oszladozó kriptaszökevényként. Nem beszélve arról, hogy élőholtként akár egyetlen ütésükkel is megölhetnek a drabálisabb rémségek. Apropó bossok! Ismét sikerült hátborzongató és hallatlanul sok HP-val megáldott teremtményeket megalkotniuk a japánoknak. Egy-egy feszes küzdelem után győzedelmesedni sokkal nagyobb sikerélményt nyújt, mint egy komplett játék végigjátszása. De komolyan!


Ha a single üzemmód nem lenne elég kemény, akkor a multiban megkapjuk a magunkét a többi játékostól. Hátba szúrnak, belopóznak a saját játékodba, akkor keserítik meg a hitvány életedet, amikor nem is számítasz rá. Saját magunkat sanyargatni a legnagyobb öröm, ami csak történhet velünk – nem hiába találták ki a szadomazo játékokat. Attól eltekintve, hogy a játék darkos művészeti stílusát szinte tanítani lehetne, sajnos a végleges változatban korántsem olyan minőségi fény-árnyékeffektekkel találkozunk, mint amiket a korábbi videókban láttunk. Az élmény és a hangulat viszont óriási, hasonlóan a szinkronhoz és hideglelős zenékhez. A nagy többség bizonyára az első próba után a sarokba dobja a Dark Souls II-t, a többiek pedig ezúttal is imádni fogják akár száz óra játékidő erejéig. A változások tényleg csak a játék javára váltak, belátjuk, kicsit jobban rávezet a dolgokra, de ettől még pimaszul vérszomjas produktum maradt, amely megtanít téged tisztelni az ellenségeidet és értékelni a legapróbb sikert is. Mert azokat nem adja ingyen a Dark Souls II, ez csak a legelhivatottabbak kiváltsága.

 

57.
Spectrum
10 ezer most a psn-en a ps4 verzió. A Bloodborne tetszik. Megéri ezt is megvenni?
44.
pierre le fou
röviden: nem olyan sötét és nehéz, mint az elődje, amit bánok, összességében viszont alig tér el tőle... azért tetszett.
37.
corolla71
Az első poár perc a játékból kommentárral:
https://www.youtube.com/watch?v=pHTVmiQik6c
35.
PAtr0n
Én nem tom hol voltam az utóbbi 8 napban, itt fortyogtam a levemben minden nap, hogy miért nincs még DS2 teszt it a GK-n, erre véleltlenül megláttam a főoldalon :D
Na de nagyon örülök, hogy nem lett butították le az első részhez képest, sőt még javult is bizonyos pontokon. A grafikát magasról letojom, nekem bőven jó volt az első rész egyedi képi világa, nem kell ide több. Jöjjön a PC-s verzió, és úgy néz ki hosszú időre megint nem fogok unatkozni. :)
34.
Venyó
Szerintetek érdemes lenne befektetni a Collector's edition-be?
29.
hedzsooo
#22: ...Lehet a "user score"-ra gondolt..., bár igazából az a pontozás is szubjektív vélemények alapján áll össze, szóval én sem értem igazán, h pontosan mire is gondolt az "objektív", meg "érdemi" jelzőkkel. Gondolom angol nyelvű, meg több oldal értékelése megtalizható ott egyben, azért jön be neki annyira. :) Egyébként a 13. komment/kommented teljesen korrekt volt szerintem is. :)
28.
drat576
Nekem az ebben a videóban lévő felvezető szöveg és az ehhez kapcsolódó hangulat hozta meg a kedvemet az egészhez.
http://www.youtube.com/watch?v=hgTsrTuOY-8
Remélem a PC-s verzió most nem lesz olyan igénytelen mint az első rész esetében volt.
24.
Raam989
Már elnézést, de a Dark Soulsnak kibaszott jó története volt, csak ahogy előttem is írták, nem volt az ember szájába rágva semmi. Volt egy egyszerű kerettörténet, amit bárki kitalálhatott volna és ezt megtöltötték annyi kisebb történeti szállal, hogy azt megszámolni sem lehet. Félmondatok, utalások és a közösség fantáziája gyártotta azokat a logikus teóriákat, amiből a játék története és világa felépült és kiteljesedett. Szerintem zseniális ez a megoldás, mert arra késztette az embert, hogy játék előtt és után a netet böngéssze, fórumokat olvasgasson és más játékosokkal megbeszélje a dolgokat, igazi közösség kovácsoló ereje volt és van a mai napig van is.

A Ds2 meg bejelentés óta gyűjtőiben elő van rendelve, szóval tűkön ülve várom a pénteket meg a futárt. :)
18.
gorbesz
#13: hibatlan leiras, ha mindenki csak ilyeneket irna, nem lenne sehol flame war. dehat olyan vilag nem letezik :D
17.
InGen
nem való mindenkinek :)
13.
InGen
Akinek nem tetszik a játék, vagy kétes gondolatai vannak, itt a véleményem, talán úgy érthetőbb lesz a Dark Souls.

A Dark Souls, habár ódivatúnak tűnhet, valójában egy rendkívül modern játékdizájn, ami sok tekintetben annyira új, és annyira eltér a megszokott RPG-sztenderdektől, hogy érthető, ha sokaknak furcsa, vagy elsőre nem érthető.

Egyrészt a Dark Souls nem nézi hülyének a játékost. Nem fogja a kezed, és nem tol az orrod alá tutorialokat még a játék közepén is, mint ahogy az ma divat. Ezen kívül a történetet sem jön oda elmesélni egy NPC, mint a BioWare-szerepjátékokban.

Itt egy teljesen újfajta történetmesélés van, ahol a környezet megfigyeléséből, és az elszórt apróságok összerakásából kell felépítened a dolgokat, ehhez pedig GONDOLKODNI és AGYALNI kell, illetve használnod kell a FANTÁZIÁDAT. A játékosok pedig egymásnak átadva a történeteket, megfejtett részeket, szépen összerakhatják az egészet, de senki nem fogja senkinek a szájába rágni, és nincsenek "végleges" megoldások, ugyanis pont az itt a lényeg, hogy több legyen a kérdés, mint a válasz.

A játék nem veszi el tőled az irányítást, holmi filmes-látványos átvezető jelenetek kedvéért. A Dark Souls arról szól, amiről egy játéknak szólnia kell: a JÁTÉKMENETRŐL.

Ehhez kapcsolódok, hogy az undead/human játékmenet, és az arra építő folyamatos multiplayer is zseniális és teljesen újfajta játékdesign. Hasonlóan a többiektől érkező figyelmeztetésekhez, és a vérfoltokhoz. Ezek mind-mind arra épülnek, hogy a játékosok egymásnak próbáljanak segíteni.

De ez az egész csak akkor működik jól, és akkor válik teljessé a játék nyomasztó, depressziós atmoszférája, ha emellett NEHÉZ. Ismételten csak: sajnos az utóbbi években el vagyunk szokva a nehézségtől, de a Dark Souls csak így válhat teljessé, és csak így áll össze a játékmenet egy egésszé. És ettől lesz olyan rohadtul jó érzés, ha sikerül teljesítened a kihívásokat, és legyőznöd a játékot.
12.
NECROSMOKE
Nekem még az Dark Souls I ( PS3 ) ott lapul a polcon a Demon's Souls mellett :)
Az utóbitt kiplatináztam. Nagyon jó volt. Kb. 90 óra kellett.
9.
Stormblast
Látom közben kedvenc streamereimet játszani ilyen játékkal, de ez már a 3. vagy 4. ugyanolyan játék aminek ránézésre csak a neve más, és nem áll másból mint kardozgatásból. És akkor még tök nehéz is. Azzal szenvednek, meg idegeskednek, hogy letudjanak duelezni egy szaros csontvázat. Fogalmam sincs miért jók ezek a játékok, szerintem nem érnek sokkal többet egy bénább mobil/tablet játéknál.
Pedig én aztán játszok mindenféle játékkal a simsen és a sportjátékokon kívűl, és nyitott is vagyok az újakra, de ezt nem fogom megérteni.
8.
Sun9us
Kövezzetek meg, de nekem nem tetszik a Dark Souls. Lehet, hogy hülye példával élek, (sőt biztos) de a tucat horror játékokhoz tudnám hasonlítani, amikben a játék első 1\3-a félelmetes, és hátborzongató, utána meg annyi ellenfelet küld a játék, hogy átmegy akció játékba, és pont a lényegét veszíti el. A Dark Souls is ilyen, hisz az ember leül elé, és kínlódik vele, szenved, a 20. próbálkozásra meg baromira frusztrált. Viszont valamilyen mazochista módon élvezi. De amint felveszi a játék ritmusát, az egész unalomba fullad. Nem leszek tőle ideges, és frusztrált, hisz tudom, hogy az előttem levő 3 dögöt nem tudom legyőzni, legalábbis elsőre biztosan nem. Támadok, hárítok, futok, futok, visszatámadok, hárítok, hárítok, futok, futok, és megint támadok. Elsőre igazi adrenalin löket, 200-adikra, meg már iszonyúan monoton, és unalmas. A "történet" pedig nem igazán segít, hogy folytassam, hisz egy másodpercig sem érdekel, hogy mi fog történni. A Baldur's Gate és az IceWind Dale játékok nehezek voltak, ez meg egy türelem, és ritmus játék. A második részt meghagyom annak akinek ez bejön.
5.
MadDragon
"kiszámítható, sablonos sztori" Hmm...érdekes, mert sokan szerették, hogy minimális volt mégis gazdag, ha jobban kutakodtál/elolvastad a tárgyak leírásait. Az igaz, hogy "kiválasztott" volt a karaktered, de ott már vége is a sablonosságnak szerintem, főként, hogy (kis spoiler) egyik befejezés sem örömteli.
1.
azureknight0715
Király:D Alig várom a pc megjelenést:D Aztán halálra fel :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...