TurnOn teszt

  • Írta: Lesroy
  • 2016. június 11.
Link másolása
Kétévnyi munka után készült el a TurnOn, amit PC-n és Xbox One-on is nyúzhatunk. Az orosz fejlesztők játéka sok újdonsággal nem szolgál, de egy aranyos kaland részesei lehetünk általa.

A Brainy Studiót 2013-ban alapították Oroszországban, Perm városában. Rövid pályafutásuk alatt 2014-ben megnyerték az ImagineCup játékfejlesztőknek szóló versenyt, és dobogós helyezést értek el az Adobe Design díjátadón is. Eddigi legnagyobb címükre, amivel 2014-ben besöpörték a fent említett díjat, egészen mostanáig várnunk kellett, ez lenne hát a TurnOn.

Képzeljük el, hogy egyszer csak megszűnik minden elektromosság a világban! Mi lesz velünk? Ezt a kérdést feszegeti ennek a négyfős stúdiónak a játéka, és mindezt egy nagyon aranyos és szerethető környezetben teszi.  A sztori szerint egy városka közelében meteorit csapódik a földbe, ennek következtében a település, Electricity teljes sötétségbe borul. Turnon, a kis elektromos szikra, aki az idegen objektummal együtt érkezik a Földre, küldetésének tekinti, hogy visszaállítsa a város áramellátását. A szikrának (bár engem inkább emlékeztet egy gömbvillámra) akad segítője is: egy tudós, Dr. Brain talál rá, és egyengeti útját a kaland során.

Az orosz kollégák játéka alapjaiban egy ugrálós, ügyességi játék, amiben elektromos vezetékek vonalán közlekedhetünk. Ezek általában kékkel világítanak, rajtuk mozogva kell a lehető legtöbb tárgyba áramot vezetni. Tehát alapjaiban balra, jobbra, illetve fel és le ugrálva tudunk haladni, de csak óvatosan, hiszen ha leesünk, azonnal a legutolsó általunk feltöltött generátorhoz (ellenőrzőponthoz) kerülünk vissza. Minden egyes pályán kék színű áramokat gyűjtögethetünk (a pirosakat elkerülve), illetve bónuszfeladatokat teljesíthetünk. Minél többet sikerül megcsinálnunk, annál jobb lesz a pálya végi eredményünk. A TurnOnban ezt három darab felgyulladó lámpa fogja érzékeltetni, amik teljesítményünktől függően fognak világítani.

Minden egyes pálya egy-egy apró sztorit mesél el: megfordulunk erőműben, vidámparkban, utcákon és lakóházakban, találkozni fogunk a városlakókkal is, akik örömükben ugrálnak és tapsolnak, amikor visszaadjuk nekik az áramot. Ezen kívül akadnak még főbb szereplők, akiket ideig-óráig kísérgetünk. Egyikük például egy srác, akit az útjába kerülő rosszarcú alakok elől kell megmentenünk, illetve magával a barátnőjével is találkozni fogunk, itt a feladatunk kettejük romantikus estéjének összehozása lesz. Akik gyűjtik az Xbox- vagy Steam-achievementeket, azoknak érdemes minden eszközbe, mikróba, légkondicionálóba, de akár házba vagy sima utcalámpába is újra áramot lehelni, hiszen minden hasonlóért pontokkal gazdagodhatunk.

A készítők próbálták feldobni az amúgy kicsit monoton, illetve szokványos játékmenetet: mosolygós kis szikránk két városrész vagy úgymond kerület között óriási villanypóznákon és vezetékeken keresztül közlekedik, ezeket a pályarészeket viszont zenére, pontosabban annak ütemére kell teljesítenünk. Sajnos azonban hiába jó a ritmusérzékünk, valahogy ez a két elem nem igazán van összhangban, ergo a játék kiforratlansága itt lesz a legszembetűnőbb. Az irányítás nem elég reszponzív a finom mozdulatokhoz, ami ezeknél a szekvenciáknál nagyon fontos lenne, előfordul, hogy nem érzékeli a neccesebb ugrásainkat és így heves asztalcsapkodás közepette zuhanhatunk a mélybe.

Ugyancsak frusztrálóak a főellenség-harcok. Első körben egy megbolondult drónnal fogunk összefutni, később már egy elszabadult villamost kell megállítanunk. Ebben az esetben is érzékelhetjük a TurnOn technikai elmaradottságát, de további nehézséget jelenthet a szöveges kommunikáció hiánya. Helyette gondolatfelhőket és képregényszerű elmesélést kapunk, ami bár illik ehhez a kalandhoz, néhány esetben nem igazán teszi egyértelművé a következő lépést.

Tovább rondítja az összképet, hogy a menürendszer kissé bugyutára sikerült, az egyik szemem pedig sír, a másik meg nevet, mert kiválaszthatjuk a magyar nyelvet a feliratozáshoz, de szerintem a négyéves unokaöcsém is jobban le tudta volna fordítani a játékot. Elvégre a loading felirat alatt nem rakodást értünk, legalábbis nem ebben a kontextusban, ejnye…

A kis büdzséből adódó megannyi technikai hiányosság ellenére kellemes élmény lett a permi csapat első komolyabb próbálkozása. Megfelelően adagolja a komplexebb pályákat és vezetékhálózatokat, ahol már nem lesz elég a kezdeti „nyílegyenesen menni és összesen hármat ugrani” megoldás. Lesznek bonyolultabb szituk, amikor meg kell találnunk a következő ponthoz vezető utat, mindezt akár különböző mozgó platformok aktiválásával. Nincsenek bénának ható logikai feladványok, nem érezzük őket soknak sem, a már-már művészi, rajzfilmszerű látványvilág és az egyedi színhasználat pedig gondoskodik az igazi „chill out” hangulatról.

Zene tekintetében sem igazán tudok belekötni a TurnOnba, hiszen kellemes zenei aláfestést hallgathatunk a gyűjtögetős-kapcsolgatós játékmenet során, és az ütemre ugrálós szakaszokban is. Minden egyes dallal megtalálták, mi illik az adott szituációba, ezzel kitűnő hangulatot teremve szinte minden pályának. Hallani fogunk laza jazzt, néhol bluest, de akár akusztikus hangszereléssel bíró dalokat is, amik mind-mind tökéletes választásnak bizonyultak a hangulat fokozásához.

A Brainy Studiótól tehát kaptunk egy rövid, de szeretnivaló és elgondolkodtató történettel bíró játékot, amit kiemelten a Föld órájára készítettek a lelkes műegyetemi hallgatók. A zöldfülűségükből adódó hibák és az olcsó megoldások miatt azonban nem hiszem, hogy bárkiben is mély nyomokat fog hagyni a TurnOn, ráadásul a kissé borsos, 15 eurós ár sem feltétlenül pozitívum. Kiknek ajánlom? Legfőképpen a gyerekekkel rendelkező családoknak, illetve azoknak, akik nyitottak magára a témára - ők biztosan jól fognak vele szórakozni.

A TurnOn PC-re és Xbox One-ra jött ki, mi az előbbi platformon gyűrtük.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...