A kaliforniai Giant Sparrow csapata a művészi alkotásokra rendezkedett be, így a 2012-es The Unfinished Swan után sejteni lehetett, hogy a What Remains of Edith Finch is egy érzelmekre ható anyag lesz. Ha nagyon lecsupaszítjuk a játékot, könnyen rásüthetjük a sétaszimulátor kifejezést, ám ettől még ez egy elég hálás műfaj lehet, ha a fejlesztő egy olyan történetet kíván elmesélni, amit maga a játékos fejthet meg leheletvékony interakciók formájában. A belső nézet esetünkben teljesen indokolt, hiszen a játék olyan eszközökhöz nyúl, amelyek csak ilyen közvetlen formában működnek. Egy Telltale-féle interaktív filmként egyszerűen nem állná meg a helyét.

Edith Finch nem lehet büszke családjának történetére. Mikor nagyszülei Norvégiából az Egyesült Államokba költöztek, még élt bennük a remény, hogy sorsuk jobbra fordul. A jómódot bizonytalanra cserélték, de sajnos az átok itt is utolérté őket. Már csak Edith az egyetlen, aki él közülük, de a lány mindeddig távol maradt a családi fészektől. Most visszatér az üresen álló kúriába, és elhatározza, hogy kideríti, milyen szörnyű igazság lappant a Finch-família kálváriája mögött. Hősnőnk szépen végigjárja a kastélyt, megvizsgál minden árulkodó nyomot, és mindenről részletes naplót vezet.

Végre egy olyan játékkal találkoztam, melyben a ház felépítése és berendezése teljesen hihetően lett megvalósítva. Simán elhittem, hogy egykoron itt tényleg emberek éltek, első ránézésre minden normális, van nappali, konyha, ebédlő, dolgozószoba, valamint a családtagok hálószobái is a helyükön vannak. Eltekintve néhány zárt ajtótól, semmi nem utal a sorozatos tragédiákra. Egészen addig, míg rá nem találunk egy titkos folyosóra, amely Molly Finch szentélyébe vezet. A kislány sajnos tízévesen hunyt el 1947-ben. Itt kezdődnek a bajok.

A What Remains of Edith Finchben minden egyes szobához külön történet tartozik, melyek hangulatukban teljesen eltérnek egymástól, ahogy a tulajdonosuk szokásai és világlátása is. Ezek az apró sztoriszálak egy nagy egészet tesznek ki, szépen lassan kibontakozik a nagy titok, ami családunkat sújtja. Rengeteget fogjuk rokonaink feljegyzéseit olvasni, szerencsére az előrehaladás lineáris, így biztosan nem hagyunk ki semmit, az írók pedig tudatosan adagolhatják az információkat, kezdve az első bevándorló, az 1800-as években élt Odin múltjával.

Ahogy közelítünk a jelenkor felé, úgy válik valóságosabbá a megismert titok. Molly szála még teljesen a gyerekkori fantáziákon alapul, míg nagybácsink és bátyánk élete kevésbé rugaszkodik el a realitástól, amellett, hogy remekül visszaadják az adott évtizedre jellemző stílusokat. A család persze lassan belefárad a sorozatos tragédiákba, beletörődnek abba, hogy viszonylag fiatalon kell búcsút inteniük az evilági létnek. Ilyen teherrel a vállukon, abszolút érthető, hogy néhányan megőrültek – a játék azzal is megismertet minket, hogy mi zajlik egy ilyen beteg elmében, nem ritkán teljesen kizárva a külvilágot.

Az efféle látomások során úgy érezzük, mintha egy másik videojátékba csöppennénk – változik a grafika és néhol a játékmenet is. Egyszer egy hetvenes évekre jellemző horror-képregényben, máskor régi fakósárga fotók világában mászkálhatunk, remekül átadva azokat a fura élményeket, amikben a labilis rokonainknak része volt anno. Eddig nem nagyon volt még példa erre más sétaszimulátorokban, hatalmas dicséret jár a készítők kreativitásáért.

Ám hiába változatos a narratíva, nem sok kihívás van a játékban. A tárgyhasználatra csak elvétve lesz szükség, fejtörők gyakorlatilag nincsenek, pedig nagyon feldobták volna a játékmenetet, főleg ha témájukban az adott személyhez igazodtak volna. Nem beszélve arról, hogy a rövidke, 2 órás játékidőt is kitolhatták volna, ha nem adják „ingyen” az újabb és újabb rejtélydarabkákat.

Ha viszont félretesszük a műfaji kötöttségeket, akkor egy könnyfakasztó családtörténettel gazdagodunk, melyben az emberi érzések dominálnak: szeretet, kétségbeesés, gyász és egy csipetnyi, de annál erőteljesebb öröm. Nincsen egyértelmű tanulsága a What Remains of Edith Finchnek, rajtad múlik, hogy miként éled át és milyen következtetéseket vonsz le. Annyit azonban garantálhatok, hogy bizony nyomot hagy benned, ez pedig a legnagyobb dicséret, amit egy játék kaphat.

A What Remains of Edith Finch PC-re és PlayStation 4-re jelent meg. Mi a Sony konzolján teszteltük.