Impact Winter teszt

  • Írta: zoenn
  • 2017. június 26.
Egy meteoritbecsapódás következtében a Föld felszíne lakhatatlanná vált. Rideg tél köszöntött a világra, szerencse, hogy sikerült búvóhelyet találnod. Egy túlélőcsoport tagja lettél, de már úton a segítség. Harminc napig kell kihúznod valahogy.

A brit Mojo Bones csapata csupán öt főt számlál, és leginkább mobilos és handheld fejlesztésekben utaztak, így az eddigi legnagyobb projektjük az Impact Winter. A srácok más aspektusból szerették volna megközelíteni a túlélőjátékok műfaját - itt nem a céltalan nyersanyaggyűjtéssel telnek a játékórák, mindig történik valami, mindig tudjuk, mit kell csinálni. Az alapok tehát adottak a felfedezéshez, nem válik repetitívvé az egész, és gyorsan telnek a játékórák, a zsáner egyik kellemetlen hiányosságát sikerült a készítőknek egy tollvonással eltüntetniük. Az már más kérdés, hogy ezen kívül számos olyan apró dolog akadt, amitől a falra tudtam volna mászni.

A történetet tekintve nem erőltették meg magukat a fejlesztők, azért egy kicsivel összeszedettebb narratíva nem ártott volna. Az alaphelyzet rém egyszerű: a egy becsapódó aszteroida miatt új jégkorszak köszöntött a világra, akik nem voltak eléggé felkészültek, azok meghaltak, de akadnak túlélők is, mint főhősünk, Jacob Solomon, aki egy templomban talál menedéket pár társával együtt. A sztori elején egy titokzatos rádióadást fogunk, amely szerint a kimentésre harminc nap múlva sor kerül, így a helyzet nem is annyira reménytelen. A mi feladatunk az lesz, hogy életben tartsuk a brigádot a mentőcsapat érkezésééig. Egy hónap: nem tűnik soknak, de egy olyan világban, ahol soha nem látod a napfényt, az erőforrások is szűkösek, és sok az éhes száj, már elég nagy kihívásnak tűnik.

A kissé összecsapott, dögunalmas oktatómódon átrágva magunkat már tényleg szabadon eresztenek. Talán a legfontosabb, hogy a túléléshez biztosítanunk kell elegendő élelmet, vizet, éghető anyagot (meleget) és rengeteg kraftolható cuccot. Tartalékjaink nincsenek, így aztán minden nap meg kell látogatnunk a templomunk környékét, a fagyba burkolózó város, Nelson kietlen utcáit. A bejárható terep elég nagy, de egy idő után már memorizáljuk a főbb helyszíneket, mindig tudni fogjuk hova menjünk és miért.

A túlélőcsoportunk tagjai mindenben a segítségünkre lesznek. Ott van Blane, egy régivágású öregember, aki már felkészülten várta az apokalipszist – ha életben akarunk maradni, de nem tudjuk, mihez kezdjünk, kérdezzük őt! Az Ako-Lightnak nevezet droidunk mindenhova követ minket, mutatja az utat a térképen, és még fényt is ad. A meglelt nyersanyagokat pillanatok alatt ki tudja olvasztani a jégből, így válik ő a leghasznosabb társunkká. A robotot is fejleszthetjük Christophe segítségével, ő a csapat geekje. Jó érzés, hogy egy Wendy nevű öreg néni is a csapatunk tagja, a derék nagyanyó minden megtalált ehető anyagból finom ételt készít. Végül velünk van még Maggie is – a hölgy minden haszontalan limlomból új tárgyakat farigcsál, vagy a meglévőket javítja.

A helyzet tehát az, hogy két küldetés között folyamatosan dumcsizunk mindegyikükkel, meghallgatjuk panaszaikat és próbálunk békét tenni, amikor nagy ritkán hajba kapnak egymással. Ezen felül mindegyikük egy különálló küldetésszálat ad, így repertoárjuk is kibővül a végére, még hasznosabb cuccokat készítenek nekünk. Nem kell komoly feladatokra gondolni, rendszerint egy-egy specifikus nyersanyagot szeretnének magunknak, így legalább nem céltalanul bolyongunk majd a vadonban.

Egy-egy ilyen misszió után, vagy az érdekességek felfedezésénél ment egyet a játék, a visszaszámláló meglódul, és egyre közelebb kerülünk a megmeneküléshez. Ilyenkor kapunk tapasztalati pontot is, ám a szintlépéskor nem a saját karakterünket fejlesztjük, hanem úgynevezett a kapott „szerepeket” a társainkra oszthatjuk ki, amivel ők is aktívabban kivehetik a részüket a mindennapokból. Persze portyázni nem fognak helyettünk, de jó tudni, hogy legalább otthon kézben tartják a dolgokat. Minden ilyen szerepnek van egy pozitív és egy negatív hozadéka, utóbbi általában az, hogy hamarabb elfáradnak és megéheznek. Taktikázni lehet a szerepekkel, de komoly hatása nincs a játékmenetre.

A játék legnagyobb hátránya az, hogy könnyű. Mindig találunk elegendő élelmet. A baj inkább a gyatra irányításból fakad. A megjelenéskor még a szimpla kattintgatás és irányváltás is lehetetlen feladatnak bizonyult, ezt egy javítással sikerült mérsékelni, de még mindig nem az igazi. Másrészt jelen formájában a harcrendszer használhatatlan. Ha van fegyverünk, ki kell jelölnünk a derék farkast vagy medvét, majd lövünk. Az sajnos nem garantált, hogy célba találunk, de legalább felbőszítettük az állatot, aki aztán gyorsan belénk mar. Így aztán többször is padlót fogtam, mígnem hagytam a fenébe a missziót. 

Pedig a hátborzongató fagyos tájon való bóklászás roppant hangulatos lenne, a magány és a kilátástalanság érzése hamar ránk tör, folyton süvít a szél, önkéntelenül is megborzongunk. Utunk során találkozunk más túlélőkkel, akikkel kereskedhetünk is, és összességében az Impact Winter kisujjból kirázza a posztapokliptikus hangulatot. A Unity Engine pedig egyszerű, mégis szép látványt prezentál, csak azok a bitang hosszú töltései idők ne lennének. Az amatőr hibák orvoslása után bőven az ajánlott kategóriába fog esni a Mojo Bones alkotása, de most egyelőre minden leendő vásárlót türelemre intenék.

Az Impact Winter PC-re jelent meg, az Xbox One-os és a PS4-es változat várhatóan az év végén érkezik.

1.
KRAT0S
pc masterrace.....lollol

"az Xbox One-os és a PS4-es változat várhatóan az év végén érkezik."

Köszönjük de nem kérjük :nono: :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...