Onrush teszt

  • Írta: Daks
  • 2018. június 17.
Link másolása
A Sony bezárta a Driveclub és a Motorstorm játékokat fejlesztő Evolution Studiost, a srácok viszont nem adták fel, nem széledtek szét. Átigazoltak a Codemastershez, és kijöttek egy olyan autóversennyel, amit mindig is meg akartak csinálni!

Nincs az Onrush-ban olyan játékmód, ahol az számítana, hogy ki hányadikként ér célba. Adrenalinnal fűtött sárdagasztást, vérre menő lökdösődést, és észvesztő tempóban történő versenyzést viszont annál többet fogunk látni. A játékban a Föld legelszántabb pilótái küzdenek meg egymással, hogy hófödte hegyvidékeken és kopár sivatagokon átgázolva, pontokat szerezzenek maguknak és csapatuknak, így kerülve egyre fentebb az Onrush alvilágának képzeletbeli ranglétráján. A cél pedig mi más is lehetne, mint uralkodóként elfoglalni a minket megillető helyünken - a halhatatlanok között.

Az Onrush egy arcade stílusú, csapatorientált off-road versenyjáték, melynek egyediségét az adja, hogy csak új és sosem látott játékmódokat vonultat fel. A kupasorozat alatt négy különböző kihívásban kell folyamatosan, újra és újra bizonyítanunk, melyek mindegyikében az számít csak, hogy mit tettünk a csapat győzelméért, és hogyan segítettük a csapattársainkat. A játékmódok a Superstar névre keresztelt karrierben mutatkoznak be és teljesednek ki, de nyomhatjuk a futamokat még egyéni beállításokkal, illetve online is, melyből egyelőre csak a quick play mód érhető el. Osztott képernyő nincs, beállításokat megadni, hostolni, vagy ranked matcheket nyomni pedig egy későbbi update után lehet csak.

A négy versenytípus az Overdrive, a Countdown, a Switch és a Lockdown neveket kapta. A sor elejét nyitó Overdrive a legegyszerűbb és leggyorsabban megtanulható közülük, melyben úgy szerezhetünk pontokat, ha nyomjuk a nitrót, amikor csak tudjuk. Mindez persze nem ilyen egyszerű, nitrófeltöltéshez ugyanis mindenféle mutatványokat kell csinálnunk, ugratni és kilökni ellenfeleinket a pályáról, míg magát a versenyt az a csapat nyeri, amelyik háromszor össze tudja gyűjteni a célul kitűzött pontmennyiséget. De nem bonyolult a Countdown sem. Ez utóbbiban egy óra számol vissza folyamatosan, mindkét csapatnál külön-külön, másodperceket pedig úgy nyerhetünk, ha checkpointokon száguldunk át - és persze minden erőnkkel akadályozzuk, hogy az ellenfél tagjai is így tegyenek.

De nem kevésbé érdekes a Switch játékmód sem. Itt szintén két csapat száll versenybe egymással, ezúttal motoron kezdve, a cél pedig, hogy kilökjük az ellenfél tagjait a pályáról. A dologban viszont van egy csavar, akit kilöktek ugyanis, az egyre nagyobb, és erősebb autóval száll vissza a versenybe, hogy bosszút álljon korábbi gyilkosán. Így lesz mindig a vadászból üldözött, és fordítva, úgyhogy érdemes felkötnie a gatyát annak, aki sikeres akar lenni. Végül, de nem utolsó sorban pedig itt a Lockdown játékmód is. Ezt választva egy zöld kört kell folyamatosan üldöznünk a pályán, melyet utolérve néhány másodpercig meg is kell tartanunk, hogy csapatunk kapja érte a pontot. Az egész pedig mit sem érne megint szemétkedés nélkül: ha az ellenfél elkezdi uralni a kört, akkor többen rámenve elvehetjük tőle, vagy kilökhetjük őt belőle, és máris miénk a pont. Mekkora már ez is!

Bár a négy játékmód nem tűnik soknak, az újdonság erejének köszönhetően hihetetlenül el lehet velük szórakozni. A Superstar módban még különböző célokat is teljesítenünk kell a győzelem mellett, hogy megkapjuk a felajánlott maximális csillagot, például ki kell löknünk a versenyből egy előre megadott számú ellenfelet, vagy minél több másodpercet, illetve pontot kell szereznünk a csapatnak. Jópofa dolog pedig, hogy kiélezett helyzetben a játék sem türelmes velünk. Ha például túl sokáig megy az adok-kapok a két csapat között, és nincs győztes, akkor elindul egy visszaszámláló, ami rövidre fogja a verseny végét - na akkor indulhat el igazán a nagy hajrázás.

A játékban elképesztő sebességgel száguldozhatunk, a tájak pedig egyszerűen gyönyörűek. Sok idő nincs elmerülni bennük, de a fenyőerdőkön átszűrődő fényeket, és a tengerparti naplementéket ilyen őrült tempó mellett is könnyen a szívébe tudja zárni az ember. És akkor még nem beszéltem arról, ahogy tavasszal virágba borulnak a rétek, ősszel hirtelen kitörő viharok nehezítik meg a versenyeinket, télen pedig bármikor leeshet a hó, merthogy a nappalok és éjszakák változása mellett ilyet is tud a játék.

A futamokon összesen nyolc járműkategória vesz részt. Valódi autómárkák és autótípusok nincsenek a játékban, helyette viszont mindenféle Mad Max-stílusú motorral, és egyénileg épített homokfutóval, terepjáróval, illetve sportautóval állhatunk rajthoz. Az autók mindegyikének egyéni képességei és tulajdonságai vannak, sok ellenfelet kilökve mindegyikkel lehet Rush módba kapcsolni, ami a nitróhoz hasonló, de annál erősebb és több ideig tartó lendületet ad nekik, egyetlen hátrányuk csak, hogy nem lehet köztük rendesen válogatni. Futamindításnál csak a nyolc kategória egy-egy előre beállított, általunk preferált járműveit mutatja a játék, ahhoz pedig, hogy ezt megváltoztassuk, külön vissza kell menni a főmenübe, és a Customize menüpontban újat állítani be. Ez mekkora hülyeség már, nem?

Nekem nem tetszettek még a versenyeknél megjelenő nyilak, kapuk, körök, checkpointok sem. Mindent mátrixos zöldben rajzol ki a játék, mintha egy idegen űrhajó vetítené oda őket, pedig annyi jó megoldást lehetne rájuk használni - zászlókat, füstölőket, vagy hagyományos táblákat. De ugyanilyen idegesítő az is, hogy vastag keret, meg logó mutatja, hogy ki melyik csapathoz tartozik, elég lett volna ezt fele ilyen feltűnően ábrázolni, valamint a képernyő is tele van mindenféle haszontalan ikonnal, kijelzővel, ami csak a helyet foglalja. Tudom, apró dolgok ezek, de a designt és az összképet akkor is rontják.

A játékélményből még levesz egy keveset az, hogy a kamerát nem lehet rendesen belőni. Az egyik nézet túl közel, a másik pedig túl messze van, ami bár megszokható, de elég kényelmetlen, és ha már itt tartunk, akkor megemlíteném a senkihez nem tartozó, mégis velünk versenyző botokat is. Ezek az ellenfelek lassabbak és bénábbak a két csapat játékosainál, akkor is, ha egyébként mindenkit a gép irányít, egy pillanat alatt le tudjuk őket előzni, vagy kilökni a pályáról, értelmük nincs sok, talán csak annyi, hogy a gyengébb játékosok is élvezzenek a játékból valamit. De ahhoz meg a nehézségi szinteken elég lett volna csiszolni még.

Ennek ellenére azt kell, hogy mondjam, nincs miért panaszkodni. Az Onrush mesterien köti össze az autóversenyek világát a multiplayer játékok legjobb jellemzőivel, az embernek sokszor olyan érzése van, hogy a járművek itt eszközök csupán, nem is játszanak főszerepet, és a lényeg a csapatjátékon, a fejlődésen és a közös szórakozáson van. A sikerhez ugyanazok a skillek és reflexek kellenek, mint bármilyen multiplayer FPS-hez vagy akciójátékhoz, a járművek - vagy hívjuk őket classoknak - nagyon ötletesek és tökéletesen kiegyensúlyozottak, és bár az online mód még nem mutatja a végleges formáját, már most az is kifejezetten élvezetes. Mondjuk az jó kérdés, ha már ennyire a közös élményre fókuszáltak a készítők, akkor miért pont azt hagyták félkészen - de hát ilyen a popszakma. Ha ki kell adni a játékot, akkor ki kell adni.

Az Onrush összességében egy jól kitalált és még jobban összerakott, szuper kis arcade verseny lett, melynek bár vannak hiányosságai, mégis remekül eltöltött órákat, heteket képes nyújtani. A Codemasters jól bevásárolt a srácokkal, az Evolution Studios fejlesztői mindig is tudták, hogy hogyan kell élvezetes, hangulatos játékot csinálni, és ez megint összejött. Ajánlom a megvásárlást, próbáljátok ki, nem fogtok csalódni!

Az Onrush PlayStation 4-re és Xbox One-ra jelent meg, valamikor később pedig jön PC-re is. Mi hagyományos Xbox One konzolon teszteltük.

2.
2.
mjsilvester
Somynak is sok esze van pont egy ilyen csapatot dobott utcára.
De úgy legalább xbox-os is lehet találkozni a fejlesztéseikkel.
1.
1.
JacoB
Komolyan nincs osztott képernyő??? Pedig a motorstormban az volt a legjobb ,hogy tudtunk négyen egyszerre játszani a haverokkal. Azóta is visszasírjuk azt a játékot :/
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...