One Piece: World Seeker teszt

  • Írta: Shifty
  • 2019. március 20.
Minden idők egyik legnépszerűbb mangájából játékot készíteni merész vállalkozás. A történettel és a látvánnyal most sincs gond, a fő újdonságként beharangozott nyitott világban viszont kicsit mintha elveszett volna Luffy.

Az elmúlt egy évtized legnépszerűbb és legkelendőbb mangája, a több száz millió példányban értékesített One Piece már az animék világában is többször bizonyított, Monkey D. Luffy és a társaival alkotott Szalmakalaposok csapata azonban a Dragon Ballhoz vagy a Narutóhoz képest itthon mintha visszafogottabb népszerűségnek örvendene. Ráadásul amíg a Bandai Namco utóbbi két mangával már bizonyította, hogy képes kiváló adaptációkat is készíteni, addig a One Piece esetében mintha még mindig váratna magára a nagy áttörés, mert bár voltak korábban is egyéni próbálkozások és vendégszereplések, ezek többnyire nemigen ütötték meg a középszernél jobb minőséget. Ami azért is érdekes, mert a One Piece kalózvilága és annak szereplői hihetetlen egyedi és sajátos hangvételű élményt ígérnek, így a fejlesztőknek bőven lenne miből táplálkozniuk. Valahogy a mangára jellemző vagányság viszont eddig sosem köszönt még vissza.

Mostani tesztalanyunk, a World Seeker ezzel szemben kifejezetten biztatónak tűnt, hiszen egy teljesen nyílt világú kalandra invitálnak benne minket az alkotók. Ráadásul ez a zsáner remekül illeszkedik a One Piece kalózos körítéséhez. Azonban ha szűkösebb büdzséből kell dolgoznia egy stúdiónak, akkor annak bizony ára van, a játékmenet főbb elemeinek hiányosságai pedig pár órányi játék után ki is ütköztek. Sajnos a World Seekert sem kerülte el a nyitott világú játékok legfőbb ellensége, az önismétlés, így hiába kapunk egy teljesen új, de egyébként a manga eddigi cselekményébe jól illeszkedő, önálló történetet, hiába észveszejtően gyönyörűen mangaszerű a látványvilág, és hiába a kiadós fan service, ha közben a kihívások és a harcrendszer is ellaposodik, ráadásul már a játék első harmadában. De ne szaladjunk ennyire előre!

Monkey D. Luffy és kalóztársai azért járják a világot, hogy megtalálják Gol D "Gold" Roger, az egykori kalózkirály elrejtett legendás kincsét, a One Piece-t. Miközben a Kék-tenger és a Grand Line vidékén portyáznak, más értékes kincsekre is szemet vet a társaság. Így keverednek Prison Islandre is. Azonban hamar kiderül, valaki csapdát állított a Szalmakalaposok számára és szándékosan csalta a szigetre a legénységet. Luffyt el is fogják, de szerencsére a játék elején sikerül megszöknie, és nemhogy nem futamodik meg a rá leselkedő veszély elől, a maga módján inkább keresi a bajt. Úgy dönt, hogy társai megtalálása mellett segítő jobbot nyújt a sziget elnyomott lakóinak, akik egy közel egy teljes évtizede elhúzódó konfliktus eredményeként elnyomásban élnek. A hadsereg mindent és mindenkit ellenőrzése alatt tart, így az is a feladatunk lesz, hogy felszabadítsuk a sziget civil lakosságát.

Eiichiro Oda ezúttal is érdekes, fordulatos történetet hozott össze, miközben új szereplőket is bevezet, mindezt komoly fan service-szel megbolondítva. Alapvetően a rajongóknak ismerősek lesznek a sztori alkotóelemei, mert az elmúlt két évtized munkásságának alapjaiból lett összegyúrva, cserébe viszont sok újat nem mutat fel. Az említett új karakterek egyike a helyi lázadás csinos vezetője, Jeanne, míg a másik a Luffyra és csapatára szomjazó Isaac. Mindketten hozzák a mangára jellemző sajátosságokat, kellően árnyaltak és a hátterük is érdekes. Számomra viszont csalódást okozott, hogy a történet elmesélését szolgáló párbeszédek még mindig a statikus vonalon mozognak, a japán játékokra jellemző minimalistának is nehezen nevezhető szinkronmunkával karöltve. Vitathatatlan, hogy költséghatékony megoldás, de engem inkább kizökkentett és érdektelenségbe taszított ez a megközelítés, és a párbeszédek átugrásának hajlandósága is megugrik ilyenkor.

A cselekmény beleélésében sajnos maga a helyszín sincs segítségünkre. Ugyan Prison Island hatalmas és változatos, de teljesen élettelen. Steel City, a játék legnagyobb városa fájdalmasan ötlettelen, üres és szürke. A világ lakói pedig többnyire csak azért vannak, hogy némi háttérinformációval szolgáljanak, esetleg rémunalmas, egy kaptafára felhúzott mellékküldetésekkel bízzanak meg minket. Erről érdemes külön is szót ejteni. A kihívások ugyanis alapvetően a gyűjtögetésre vannak felhúzva, viszont a játék világában mászkálva rengeteg lehetőségünk van jó előre betárazni a különböző gyűtjögetnivalókból. Ez pedig azt eredményezi, hogy ha fel is veszünk egy mellékfeladatot, azt azonnal teljesítjük is, hiszen szinte biztosan rendelkezünk az NPC által kért dolgokkal.

A küldetéstípusok egyébként is sablonosak, és ugyanarra a sémára épülnek. Elmegyünk A-ból B-be, ott kapunk egy megbízást, ami általában gyűjtögetést vagy valakinek a megtalálását, megvédését jelenti. Ez utóbbi is az őrületbe kergeti a játékost, mert ha megérkezünk a célterületre, akkor a játék elvesz minden segítséget és a térképen kijelöl egy nagyobb területet, amit bejárva kell megtalálnunk küldetésünk célpontját. Közben meg nem tudunk mást tenni, mint gyűjtögetni és ládákat nyitogatni. Néha belebotlunk majd olyan feladatokba, ahol lopakodni kell. Ez elsőre jópofának tűnik, hiszen ládákba bújva kell az őröket kicseleznünk, de hamar kiderül, hogy a megvalósítás pont olyan fapados, mint a játék összes mechanikája.

Luffy képességei menthetnék a menthetőt, de a harcrendszer a World Seeker minden egyes eleméhez hasonlóan elnagyolt lett. Hősünk a Street Fighterből ismert Dhalsimhoz hasonlóan gumiszerűen meg tudja nyújtani testrészeit, ami ugyan rengeteg lehetőséget kínál számunkra, legyen szó a gyorsabb, Pókemberszerű közlekedésről, vagy a harcokról. Alapvetően kétféle harci üzemmód közül választhatunk. Az Observer Haki inkább a fürgébb, agilisebb támadásokat, dodge-olást preferálja, míg az Armament Haki a hatékonyabb, erősebb támadásokat vonultatja fel, illetve ha megfelelő mennyiségű energiapontot bunyózunk össze, akkor egy komoly ulti képességet is aktiválni tudunk. Közben pedig a tapasztalati pontok gyűjtögetésével rengeteg extra képességet oldhatunk fel, köztük olyanokat is, amelyeknek alapból elérhetőnek kellene egyébként lennie (gyorsabb ládanyitogatás). Viszont a teljes harcrendszer lényegében egyetlen gomb nyomogatására korlátozódik. Ezzel még önmagában nincs kifejezetten nagy probléma, a gondot sokkal inkább a játék rosszul skálázott nehézsége adja, aminek eredményeként normál nehézségi szinten például alig sebződünk, cserébe a legütősebb ellenfelet is könnyedén, mindenféle taktikázás nélkül elintézzük. Egyszerűen nem nyújt kihívást a játék harcrendszere, ráadásul a sok-sok képesség között is bőven akad olyan, aminek kioldásával nem nyerünk semmit, így ez sem nyújt motivációt.

Emellett lehetőségünk van még tárgyakat és ruhákat készíteni. Előbbiekkel Luffy képességeit lehet skálázni, de igazából komoly mélysége ennek sincs. Ha sikeresen összetoboroztuk csapatunkat, akkor Sanji, a szakács segítségével küldetésekre küldhetjük a tagokat. A szakács által összeállított kajacsomagokhoz ugyanis nyersanyagokat kell gyűjtögetni, ezt pedig megteszik a Szalmakalaposok is. Végezetül pedig ott a Karma-rendszer, ami szintén nem nyújt komolyabb mélységet, így mindössze arról van szó, hogy az egyes karaktereknek speciális küldetéseket oldunk meg, közben pedig elmélyíthetjük kapcsolatainkat velük.

A One Piece: World Seeker igyekezett a nyugati konkurenciára hasonlítani. Elemeit olyan játékokból kölcsönzi, mint a Spider-Man vagy az Assassin's Creed, de a kivitelezés sajnos nagyon fapados lett. Hajtépős megoldások, amatőr hibák kísérik végig Luffy kalandját. Pedig adott volt minden. A játék története élvezhető, izgalmas, a játék háttérvilága és Luffy képességei is remek alapot nyújtanak ahhoz, hogy szórakoztató végeredményt kapjunk. Ehhez képest a harcrendszer csetlik-botlik, a történetmesélés még mindig a japán költségcsökkentő módszer alapján zajlik, Prison Island pedig annyira kong az ürességtől, hogy Luffy papucsától visszhangzik minden. A rajongók viszont jó eséllyel így is imádni fogják, és ez a játék alapvetően nekik szól. A mangát viszont nem a játéknak köszönhetően fogod megkedvelni.

A One Piece: World Seeker PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra jelent meg. Mi PlayStation 4 Prón teszteltük.

1.
hajbel
Miért nincs Metro Exodus teszt?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...