Battlefield V: Firestorm teszt

  • Írta: Shifty
  • 2019. április 10.
Link másolása
Kicsit megkésve, de végre befutott a Battlefield V tavaly beharangozott battle royale-játékmódja, a Firestorm, ami ügyesen ötvözi az ismert alapokat a Battlefield-sorozat sajátos, egyedi elemeivel.

A PlayerUnknown's Battlegrounds felbukkanása óta meglehetősen zsúfolttá vált a battle royale-piac, ráadásul az eltelt közel két év alatt mások is megmutatták, mennyivel jobban lehet művelni a műfajt, mint ahogy teszi azt a PUBG. Időközben a Fortnite alaposan letarolta a terepet, de aztán februárban az Apex Legends áramvonalasította mindazt, amit eddig a hasonszőrű játékok külön-külön vonultattak fel. A sűrű mezőny azt is jelenti, hogy kifejezetten izgalmas újdonsággal már nehéz előrukkolni, ezért is volt meglepő húzás az Electronic Artstól és a DICE-tól, hogy a tavaly bejelentett Battlefield V mellett beharangozott helyi battle royale-játékmód, a Firestorm nem az alapjáték megjelenésével párhuzamosan, hanem csak most tavasszal jelent meg. Persze tavaly sem légüres térbe érkezett volna a játékmód, és az előző évben sem lett volna könnyű dolga, de a mostani megjelenés mintha kicsit megkésett lenne. Pedig nem az. Annak ellenére nem az, hogy több probléma is akad a játékmóddal, de közben egy sor olyan egyedi vonást is magáénak tudhat, amit jelenleg csak ő tud felmutatni, köszönhetően a Battlefield-sorozatból megörökölt alapoknak.

A Firestorm egy hatalmas, a Battlefield-sorozat eddigi legnagyobb térképénél, a Hamadánál is tízszer nagyobb helyszínen, a Halvoyon játszódik. Az igazság az, hogy csak sokadik kör után sikerült megkedvelnem a térképet, mert alapvetően nem sok emlékezetes helyszínnel rendelkezik. (Persze akadnak a jobb lootokat ígérő gócpontok, mint például a Pluto.) A Frostbite motornak köszönhetően viszont messze ez a leggyönyörűbb helyszín, az összes konkurens térképei közül. Hatalmas havas terepek, kisebb hegységek, dombok, füves, erdős részek, patakok, folyók teszik igazán változatossá és lélegzetelállító Halvoyt, ahova ha nem lenne éppen háború sújtotta övezet, még túrázni is szívesen elmennék. Egészen magával ragadó, ahogy a természet él, a madárcsicsergés, a folyók zúgása, a természet nyújtotta, semmihez sem hasonlítható csendes nyugalom furcsa kontrasztot ad a fegyverropogások, gránátrobbanások moraja között. Viszont kell hozzá egy kis idő, hogy felfedezzük rejtett szépségeit.

A hatalmas méretek azt is jelentik, ha nagyon szorít minket a tűzvihar közelsége, akkor érdemes a közelünkben lévő legelső járműbe belehuppanni. Ebben máris eltér legtöbb konkurensétől a Firestorm, hiszen itt egyértelműen tetten érhető a Battlefield-örökség, ráadásul a járművek többsége nem csak közlekedésre alkalmas, illetve azok működését, lőszerkészletét is menedzselnünk kell. Vagyis érdemes a járgányokat minden esetben indulás előtt megtankolni, illetve ha lehet, akkor megfelelő lőszer utánpótlást sem árt szereznünk. Ha a benzin vagy a lőszer kifogy, könnyű célpontokká válunk egy csata közben. Fontos megemlíteni, hogy a járművek is kategorizálva vannak, így nem mindegyikkel tudunk támadni, továbbá a tankok kijelölt garázsokban találhatóak csak meg, amiket hatalmas acélajtók védenek. Ezek kinyitása egyrészt hosszas folyamat, másrészt ilyenkor bekapcsol egy légvédelmi riadóhoz hasonló hangos szirénariasztás, amivel felhívjuk magunkra a figyelmet, így alapvetően inkább squadban érdemes csak a tankokkal foglalkozni.

Már csak azért is, mert szólóban a tankok irányítása és azok fegyvereinek használata két külön feladat. Vagyis ha egyedül vállaljuk be egy lánctalpas irányítását, akkor a fegyverek használatához le kell állnunk, állást kell váltanunk a tankon belül. Ez rengeteg idő, és miután alapvetően a lootok között elég nagy arányban találunk antitank gránátokat vagy páncéltörőt, a tank nem nyújt megfelelően tartós védelmet.

Egy másik fontos örökség az épületek rombolhatósága, ami mondanom sem kell, már az alapjáték többjátékos módjában is egy komoly taktikai eszköz, a Firestorm módban viszont alaposan felértékelődik a jelentősége. Hiába húzódsz be egy épületbe, pillanatok alatt rád szakadhat a plafon, de ha hívunk egy tüzérségi tüzet, esetleg egy V1-es rakétát, akkor bizony kő kövön nem marad. És nem csak az ellenfél, a csapattársaid és te magad sem vagy ilyenkor biztonságban, nem úgy, mint például a PUBG-ben. Cserébe viszont az egész harcrendszer kap így egy plusz taktikai réteget, miközben a dinamika is megmarad, hiszen nem lehet arra hajtani, hogy majd meghúzzuk magunkat valamelyik épületben.

Az egyes körök indulása előtt ki kell választanunk egy karakterosztályt (Medic, Assault, Recon vagy Support), de nincs mögötte meghúzódó képességfa vagy bármi olyan, ami egyedivé teszi karakterünket. Egyszerűen csak külsőre mások a hősök, így teljesen mindegy, melyikkel indulsz csatába. A játékmód megörökölte a Battlefield-sorozatra jellemző jutalmazási rendszert, vagyis teljesítményünket díjazza a játék, de én nem vettem észre, hogy ennek bármi, a játékmenetre később gyakorolt hatása lenne. Most is vannak napi kihívások és minden, ami a kompetitív multiplayer módban megtalálható, így ez nem lesz a rajongók számára újdonság. Ami viszont szomorú, hogy vagy szólóban vagy négyfős squadban tudunk csak játszani, duóban például nem. Állítólag a Criterion és a DICE áprilisban behozza ezt a lehetőséget is, de csak korlátozott ideig, amit nemigen tudok hova tenni. Már csak azért sem, mert ha a squadot választjuk, akkor ha nem vagyunk meg négyen, akkor a játék automatikusan feltölti a helyeket idegenekkel, aminek egy csapat-orientált játékmódban nemigen látom értelmét. Vagy ha mégis van neki, akkor jó lenne, ha a voice-chat például működne rendesen, amire sajnos elég ritkán volt példa.

De a Firestorm legnagyobb problémája sajnos nem ebben gyökerezik, hanem a lootrendszerben, illetve az inventory menedzselésében. Három szín különbözteti meg, hogy milyen szintű loottal van dolgunk, viszont a kidobott tárgyak nem szépen elszórva, hanem egymást fedve jelennek meg, ami nagyon körülményessé teszi a felszedésüket. Ha végre sikerül felvenni egy fegyvert, akkor pedig számítsunk rá, hogy attól függetlenül, hogy volt-e benne lőszer, a játék magától mindig újratölti azt, ami szintén idő. Márpedig a battle royale-ban minden pillanat számíthat. És itt jön be a képbe a másik probléma, az inventory, ami jelenleg egy káosz, körülményes benne navigálni és menedzselni a felszedett tárgyainkat, kiegészítőinket. Gombok egész sorát kell lenyomni, hogy például kicseréljük páncélzatunk sérült elemét, visszatöltsük életerőnket vagy eldobjuk a táskánk feleslegessé vált tartalmát. Ez utóbbira a legjobb példa a lőszer, amiből összesen hat különböző típus van a játékban, a hátizsákunkban pedig mindegyikből nagyon limitált tár lehet, a játék viszont nem jelzi megfelelően, hogy a nálunk lévő fegyverekhez az éppen felvenni készült lőszer nem alkalmas (ellenpélda az Apex Legends).

Cserébe viszont a Battlefield-sorozat gunplaye köszön vissza, ami tükröz némi realitást, így aki az árkádosabb vonalon mozog, annak a PUBG-hez hasonlóan az itteni lövöldözés sem biztos, hogy be fog jönni. Minden fegyvernek megvannak a maga sajátosságai, amiket viszont nem külön felszedhető kiegészítőkkel, hanem a már említett különböző színű, de azonos típusú variánsokkal tudunk igénybe venni. Azaz ha rózsaszín MP40-ünk van, akkor azon már van scope, kisebbet rúg a fegyver és több töltény is pakolható bele, míg a kék színű mondjuk csak scope-ot tartalmaz. A lootok kapcsán érdemes megjegyezni, hogy az épületeken belül találunk széfeket, amelyek kinyitása komoly cuccokat ígér, illetve vannak utánpótlászónák, amelyeket bevehetünk és ha sikerül megtartanunk, akkor azért komolyan megjutalmaz minket a játék. Emellett lehetőségünk van jelzőpisztolyok jóvoltából különböző bónuszlehetőségeket is kérni, mint például a már említett tüzérségi tüzet vagy a V1-es rakétát. Említésre méltó még, hogy a játékmód megörökölte az Apex Legends pingrendszerét, igaz, sokkal sutább, fapadosabb módon. Tulajdonképpen elvesztette a valódi funkcióját, mert közel sem olyan dinamikus az itteni működés, mint amilyen a Respawn Entertainment játékában.

A Firestorm a hibái ellenére egy baromi szórakoztató módja a Battlefield V-nek. Hogy hosszútávon mi lesz a sorsa, az egyelőre kérdéses, hiszen amíg az Apex Legends vagy a Fortnite teljesen ingyenes, addig itt közel 30 dollárt kell fizetnünk az alapjátékért, ezt az áldozatot pedig nem biztos, hogy sokan meghozzák. A matchmakinggel egyelőre nem volt gond, pillanatok alatt összejöttek a 64 fős összecsapások, de ahhoz, hogy tartós legyen a Firestorm iránti érdeklődés, nagyon gyorsan ki kellene javítani a lootrendszer és az inventory bosszantó hibáit. Ha ez sikerülne, akkor a Battlefield-esszenciával vegyített battle royale-alapok szórakoztató egyveleget alkotnának. Ha viszont az árkádosabb élményt kedveled, akkor a Firestorm nem fogja most sem megkedveltetni veled a Battlefield-szériát.

A Battlefield V: Firestorm PC-n, PlayStation 4-en és Xbox One-on is elérhető. Mi PlayStation 4 Prón indultunk csatába.

Kapcsolódó cikkek

5.
5.
Lorthirash
#2: nem igaz pont ma jött ki DUO. nézd csak meg :)
4.
4.
shooter1234
#1: Ha belefutsz egy leárazásba, akkor megérheti. Régebben én is fél áron vettem, annyit megért nekem, gondolom azóta is volt rá hasonló akció, és lesz is.
3.
3.
Ruga
Jó teszt! Pont ezek a problémáim amiket felsorolt a cikk, az inventory borzalmas, macerás az egész lootolás.
2.
2.
pjoco
#1: Ha mostanság bejött a BR akkor érdemes lehet behúzni. Egyelőre csak solo és Squad mód van. Egyedül elég nehéz. Érdemes csapatban menni., de ne randomokkal.
1.
1.
godach
Engem soha nem érdekelt a BF multi, single terén pedig a CoD oda vissza elverte (hangsúlyozom számomra) a BF-et, így csak annyira érdekelt, hogy végigtoljam a kötelező kampányt és kész.
Viszont a BF1 kampánya nekem nagyon bejött, és ennek a Firestorm-nak az előzetese is. Közben rákattantam a PUBG és RoE párosra is, így csak emiatt a játékmód miatt elgondolkodtam a vételen. Sőt, lehet meg is teszem.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...