Life is Strange 2: Episode 4 teszt

  • Írta: sirdani
  • 2019. szeptember 18.
Folytatódik a Diaz-testvérek kálváriája, melyben amilyen gyorsasággal haladunk a végső cél felé, pont olyan gyorsan kezd kicsúszni a talaj az interakció alól, és azon kapjuk magunkat, hogy játék helyett filmet nézünk. Sajnos egy unalmasat...

Figyelem, az írás spoilereket tartalmaz a negyedik epizódra vonatkozóan!

Persze azért annyira nem tragikus a helyzet, ebben az epizódban is találkozhatunk szinte minden olyan dologgal, amiért a franchise-t szeretjük, legyen szó akár a döntéseinkkel számtalan módon alakítható szituációkról, a hangulatos betétzenékről, a remek atmoszféráról, és az interaktív történetről. Csak hát igen… Ahogyan az előző epizód, úgy ez is érezhetően kezd minden téren kevesebb lenni. A folytatás hossza már alig éri el a három órát, ráadásul ha ebből levonnánk az átvezetőket, alig maradna 20-30 perc játékidő. És ebben a fennmaradó kevés időben is rengeteg olyan félresikerült megoldással, hibával vagy rosszul meghozott fejlesztői döntéssel találkozhatunk, melyek után elgondolkodhatunk, hogy ez a játék egyáltalán Life is Strange-nek számít-e még.

Ugyan a Life is Strange 2 még csak a második számozott epizódja a franchise-nak, ám az első résznek, illetve a Before the Storm és a The Awesome Adventures of Captain Spirit leágazásoknak hála azért a rajongóknak lehetőségük volt egy egészen konkrét képet kialakítani arról, hogy miről is szól ez a cím. Minden egyes korábbi részt végigjátszva bennem is kialakult egy ilyen kép, amihez viszonyítva az új alkotás teljesen más, és ez nem igazán válik a javára. De vajon miért és miben változtattak a korábban már telitalálatnak bizonyuló képleten?

Számomra a jelen epizód után vált egyértelművé, hogy mi is lehetett a Life is Strange 2 mögött meghúzódó ötlet, ami köré építették az egész játékot. A legnagyobb változtatás, hogy ezúttal egy konkrét főgonosz helyett inkább ideák és eszmék játsszák a főellenség szerepét, olyanok, mint például a rasszizmus, az előítéletesség és a fanatizmus. És az az igazság, hogy ez egy olyan ötlet, ami nem csak komoly relevanciával bír napjainkban, hanem még egészen izgalmasan is elsülhetett volna a dolog, hiszen egy ilyen témával foglalkozó, jól megírt játék számtalan játékosban ültethetné el az empátia és a kritikai gondolkodás csíráját, amitől pedig egészen biztos, hogy nem válna rosszabb hellyé a világ. A hangsúly azonban a „jól megírt” jelzőn van. Az új részről sajnos mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy egy jól megírt játék lenne.

A harmadik epizód brutális befejezése után Sean egy kórházban tér magához, ahol kap némi időt a felépülésre, mielőtt továbbszállítanák a rendőrgyilkossággal kapcsolatos tárgyalásra, hogy utána élete végéig egy sötét cellában sínylődjön ártatlanul. A helyzet drámaiságát csak tovább fokozza, hogy a fiatalabbik testvért, Danielt a rendőrség hiába keresi nagy erőkkel, egyelőre nyomát sem találják. A dolgok akkor vesznek igazán érdekes fordulatot, amikor Joey, a velünk mindig jó fej ápoló becsempészi a naplónkat, amiben egy üzenetet találunk Jacobtól, miszerint öcsénk vele együtt biztonságban van egy félreeső nevadai településen.

Le merném fogadni, hogy még a legnagyobb rajongók is alig emlékeznek már Jacobra, a májusban bemutatott harmadik epizód egyik jelentéktelen mellékszereplőjére, akivel az interakcióink 90 százalékát az tette ki, hogy segíthettünk neki tippet adni, mit írjon a húga születésnapi üdvözlőlapjára. Ha az arca még talán-talán beugrik, a vele kapcsolatos döntéseinket viszont közel lehetetlen felidézni, és ez talán eléggé erősen árnyalja a képet a tekintetben, hogy mennyire is játszik fontos szerepet egy-egy korábbi tettünk.

De visszatérve a történethez; Sean fejébe veszi, hogy meg kell szöknie a kórházból és a rendőrök markából, mivel ő a világon az egyetlen, akire Daniel számíthat. Az epizód legélvezetesebb része egyébként ez a szökés, mely során tényleg rengeteg megoldással próbálkozhatunk; kijuthatunk például az ápolónk segítségével, ezzel őt is besározva, vagy rátámadhatunk az ajtónk előtt strázsáló őrre, esetleg csöndben kiügyeskedhetjük magunkat az ablakon.

Miután egy lopott autóval meglógtunk a kórházból, először minket ér egy rasszista indíttatású atrocitás, mely során két redneck a saját kénye-kedve szerint aláz meg minket, később pedig egy, az útszélen miattunk lehúzódó kamionossal szemben viselkedhetünk előítéletesen, elutasítva ezzel az önzetlen segítségét. Alapból jó gondolat, hogy ezen jelenetek által megismerhetjük a hamis premisszákra alapozott előítéletek kétoldalúságát, viszont mindez a játékhoz nem igazán ad hozzá sokat; önálló jelenetként funkcionálnak, melyek aligha kapnak a későbbiekben fontos szerepet.

És ha már itt tartunk, ez a probléma áthatja a Life is Strange 2 összes eddigi epizódját, ugyanis annyi kisebb történetbe bonyolódtunk bele, annyi apróbb döntést hoztunk meg, és annyi idegennel kerültünk interakcióba, várva valamilyen befejezést, vagy tanulságot, hogy ezek lezárása már csak az idő rövidsége miatt is lehetetlen vállalkozás lenne az utolsó, ötödik epizódban. Az sem túl valószínű, hogy olyan hatalmas univerzumot hoznának létre a Life is Strange számára, melyben a későbbiek során mindenki megkapja majd a saját történeti szálát, mint ahogyan Chris a The Awesome Adventures of Captain Spiritben. Helyette sokkal esélyesebb, hogy mindez kizárólag Sean lelki folyamataira lesz hatással.

Csak hát ilyen formán a döntések többsége eléggé felesleges; néhány döntésnek csak rövid hatása van egy-egy átvezető erejéig (mint például a kórházi menekülés), egyes döntéseknél nehéz konzisztensnek maradni a nagy kihagyások miatt (például ki emlékszik arra, hogy mit mondott Jacobnak az előző rész során, a levélírás közben), az összes többi döntés pedig nem is igazán döntés, mintsem egy logikai szerepjáték, ahol próbáljuk kikövetkeztetni, hogy egy felelős báty az adott szituációban miként viselkedne.

Ez pedig el is vezet minket rögtön a következő problémához; döntéseink során már az első perctől kezdve felelősséggel tartozunk az öcsénkért, vagyis a játék indításától kezdve már rögtön egy konkrét szerepnek megfelelően kell viselkednünk, mivel a játék az alternatív döntéseket nem igazán jutalmazza. A 2015-ös Life is Strange-ben lázadó tiniként kezdtünk, és lényegében azt csináltunk, amihez csak kedvünk volt, és igazán katartikus élmény volt, ahogyan a játék végére hirtelen minden ártatlannak tűnő választásunknak szembesülhettünk a következményeivel. Itt viszont nem éljük meg ezt a szabadságot, a gyerekpesztrálás pedig a virtualitásban sem feltétlenül lebilincselő élmény.

Mindezen pedig az sem segít, ahogyan történet fonalát szőtték tovább. Nevadát járva ugyanis kiderül, hogy Danielt a helyi vallási szekta fogadta be, akik a különleges képességét a vallásos showbiznisz területén próbálják kamatoztatni. Daniel egy isteni csoda képében tetszeleg, és a feladata, hogy a teli tárcával érkező zarándokoknak lebegtessen egy keresztet, akik cserébe hatalmas összegeket hagynak hátra adományként. Érkezésünkkor megpróbáljuk felnyitni Daniel szemét, hogy a felekezet csak kihasználja, ám a hívők nem akarják elengedni az aranyat tojó tyúkot, így végül fegyverrel zavarnak minket el a templom területéről. A terv tehát kiszabadítani Danielt, melyben időközben nem csak Jacob lesz segítségünkre, hanem váratlanul betorpanó édesanyánk, Karen is.

Ezzel az egész szektás témával az a baj, hogy iszonyúan elcsépelt, és eléggé szűk teret enged a történet kibontakoztatásának. Hiszen egyértelmű, hogy a szektavezető elvakult és fanatikus, aki a hazugságoktól és az agressziótól sem hátrál vissza, ahogyan az is világos, hogy az öcsénket valahogyan ki fogjuk szabadítani, hiszen nyilván sejthető, hogy az ötödik epizód nem a Vatikánban fog játszódni, ahol Daniel számára tartanak tömjénezős körmenetet, miközben a Szent Sírt lebegteti a pápa feje felett.

Szóval búcsút mondhatunk az izgalmaknak, hiszen az első pillanattól már sejthető, hogy mi lesz a sztori vége, és ezt a szájbarágósan tálalt mondanivalóval csak tovább rontják. Jacobbal például akkor folytatunk egy őszinte és érzelgős beszélgetést a lelki életéről és a szülei által nem tolerált nemi identitásáról, amikor titkos orvosi dokumentumokat próbálunk elcsenni a szektavezér spéci zárral őrzött irodájából, és bármelyik pillanatban ránk törhetik fegyverrel az ajtót.

Ráadásul a két testvér anyukája, Karen, régebben még misztikus személyiségnek tűnt, sokat rágódhattunk azon, hogy vajon miért hagyta hátra a családját. Elképzelhetőnek tűnt, hogy esetleg benne is rejlik valamilyen szuperképesség, vagy ami még ennél is izgalmasabb, talán kapcsolódik valahogyan a története Arcadia Bayhez, Chloe és Max párosához, vagy a Blackwell Akadémiához. De nem. Most kapaszkodjatok meg; Karen egész egyszerűen csak ráunt a családos életre, váltani akart, és ezért hagyott hátra bennünket. Tehát eddig úgy néz ki, hogy a nagy titok az, hogy nincs is nagy titok.

Szóval összességében eléggé komoly problémák sújtják a Life is Strange 2 negyedik felvonását, és erősen kérdéses, hogy a zárással sikerül-e mindebből kilábalni. A korábbi Life is Strange-játékokhoz képest sokkal több drámát próbáltak belenyomorgatni a párórányi epizódba, melyek a visszájukra fordultak, és az ember az empátia és részvét helyett egyre inkább közönyt érez, ahogyan a testvérek meglovagolják a balszerencse-cunamit. Mindehhez ha hozzávesszük az ellaposodó és a politikai öndefiniálás oltárán túlságosan is sok mindent feláldozó történetírást, a kényszeredett döntési lehetőségeket, és a lassan unalmassá váló, egyre nehezebben szerethető karaktereket, akkor egyértelmű, hogy ezúttal az egész franchise leggyengébb felvonásával állunk szemben. Az a kevés pozitívum pedig, amit érdemes kiemelni a rész kapcsán, mind a látványhoz kapcsolódnak; a sivatagi felállás néhol tényleg egészen jól fest a képernyőn, és a vágások, valamint a virtuális operatőri munkák is lényűgözőek. De ez feltehetőleg egyetlen rajongót sem fog kárpótolni az időközben szinte teljesen elvesztett Life is Strange-feeling miatt.

A Life is Strange 2-t PS4-re, Xbox One-ra és PC-re adták ki, mi utóbbin teszteltük. A következő epizóddal külön cikkekben foglalkozunk majd, és csak az évad végén pontozunk. Az első epizódról írt tesztet itt, a másodikkal kapcsolatos meglátásainkat itt, a harmadikról szóló észrevételeinket pedig itt találhatjátok.

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...