Beyond a Steel Sky teszt

  • Írta: gorien
  • 2020. augusztus 10.
Link másolása
Huszonhat évvel a Beneath a Steel Sky után újra visszatérünk Union Citybe Robert Foster és Joey oldalán. Az eredeti alkotók ismét egy izgalmas történetet tettek le az asztalra, miközben modern köntösbe öltöztették a klasszikus point-and-click játékot.

Egy klasszikust újra elővenni sosem kockázatmentes, még akkor sem, ha az eredeti alkotó teszi azt. A Revolution Software 1994-ben dobta piacra a Beneath a Steel Skyt, a disztópikus, cyberpunk világban játszódó point-and-click kalandjátékát, ami az elmúlt 26 évben kultstátuszt vívott ki magának. A fejlesztők (köztük Charles Cecil író és Dave Gibbons rajzoló) idén tértek vissza Robert Foster történetéhez.

A majdnem harminc év kihagyás a két játék között nagy idő. Nemcsak a technológia változott sokat, hanem az igények is, a folytatásnak már egy teljesen új közönséget kell megszólítania, mindezt persze úgy, hogy a régi játékosokat is visszacsábítsa. Ha a Beyond a Steel Skyt nézzük, egy látványos változás azonnal szemet szúr: nincs már többé oldalnézet, beköszöntött a 3D. A külsőségeket leszámítva az ígéret persze az, hogy olyan játékot kapunk, ami továbbviszi az első rész szellemiségét.

A Beyond a Steel Sky története tíz évvel a Beneath után veszi fel a fonalat – ezt egy jópofa, képregényes körítéssel mesélik el. Miután Robert Foster és robotja, Joey, felszabadították Union Cityt LINC elnyomása alól, előbbi visszatért a pusztaságba, hogy fogadott népével éljen, utóbbi pedig a városban maradt, hogy felvirágoztassa azt. Foster élete nyugodtan telik, amíg el nem rabolnak egy kisfiút, a nyomok pedig Union Citybe vezetik őt. A talpraesett kalandornak rá kell jönnie, hogy a metropolisz sokat változott, mióta maga mögött hagyta.

A nyomozás során Foster bejárja Union Cityt, újra összetalálkozik Joey-val, elkezdi felfejteni, mi is munkál a városbéliek sosem múló boldogsága mögött, és persze egy rakat fejtörőt is megold a játékos segítségével. Hiszen hiába az új vizualitás, a Revolution változatlanul egy point-and-click játékot készített. A Beyond a Steel Skyt az utóbbi évekből talán a Telltale alkotásaihoz hasonlíthatnánk irányítás és tálalás terén, de a felszínes egyezések ne tévesszenek meg senkit: ebben régimódian tényleg fejtörőket, és nem emberi kapcsolatokat kell megoldanunk.

Kétféle fejtörővel fogunk találkozni a játék során. Az egyik a hagyományos fajta: adott egy feladat, amit el kell végezni, ehhez pedig tárgyakat kell találnunk, és azokat valamilyen formában felhasználni az adott helyszínen. A legtöbb felszedhető holmit magunknál tartjuk, és többször is hasznosak lehetnek – ebben a prímet Foster feszítővasa viszi, ami már-már kínosan túl sokszor bizonyul a megoldásnak. Az eszköztár elég fapados, ha használni szeretnénk valamit, akkor egy oszlopban kell legörgetnünk, amit egyes esetekben (például a folyton mozgó, és így a hatókörünkből kisétáló karaktereknél) elég nehézkes tud lenni.

A másik, sokkal ötletesebb feladványfajta a hackelés. Rögtön a játék elején Foster hozzájut egy kütyühöz, aminek a segítségével feltörheti a MINOS-t, az egész Union Cityben jelenlévő operációs rendszert. Ha hackelünk, megjelenik előttünk egy folyamatábra, aminek egyes elemeit felcserélgethetjük – például hogy akkor engedjen át egy kapu, ha nincs engedélyünk belépni. Ezek kifejezetten összetett feladatok is lehetnek, amikor egyszerre több rendszerben kotorászunk, olykor pedig a térbeliséget is kihasználják, és mondjuk egy mozgó robottal kell információt az egyik helyről a másikra szállítanunk. Nem minden feltörhető gép képezi részét fejtörőnek, van, ami szimplán szórakozásra való – én például jót nevettem, amikor a gyerekdalt éneklő robot hangmodulját „kedvesről" „agresszívre" vagy „őrültre” cseréltem.

A fejtörők megoldása sosem túl bonyolult vagy nyakatekert, és az adott helyszínen mindig megtalálsz minden szükséges dolgot. A különböző karakterekkel beszélgetve kaphatsz tippeket a megoldáshoz, de ha az nem elég, van egy saját súgója is a játéknak, ami lépésről lépésre végigvezet. Egyetlen gondja, hogy néha nem jól méri fel, hol jársz a megfejtésben, így a félperces időkorlát mögé zárt tippek összidejét ki kell várnod, mire utoléred magad.

Ahhoz képest, hogy Union City milyen nagy, viszonylag korlátozott számú helyszínen járunk, és mivel nem Telltale-féle játékról beszélünk, nem mindenki azért van ott, hogy veled beszélgessen - csak a kevés kijelölt NPC-vel állhatunk szóba. A gépi karakterek hordozzák magukban amúgy a legtöbb bugot. Hajlamosak belecsúszni tárgyakba vagy átsétálni Fosteren – az egyik főbb karakter, Songbird, nálam a játékidő felét egy asztalban, majd az asztal fölött lebegve töltötte. A dialógusátvezetőkből is szokásuk eltűnni, esetleg végig hátat fordítani neked.

Szintén az emberi alakokon figyelhetőek meg a rosszul optimalizált grafika jelei is. A textúra időnként lassan tölt be (ez mondjuk az épületeken, tárgyakon is látszik), a vastag kontúros, cel-shaded dizájn pedig igazi szörnyszülötteket tud teremteni alacsonyabb grafikai beállításokon: bizonyos távolságból a karakterek arca ronda masszává olvad össze.

A bosszantó dolgok nem maradnak meg csak a háttérben. Ahhoz, hogy Foster interakcióba léphessen néhány tárggyal, egy specifikus helyen kell állnia – úgyhogy amint megnyomjuk a gombot, a karakter elkezd irányíthatatlanul toporogni a megjelölt pozíció felé. A dialógustárcsa sem a legátláthatóbb, nem mindig jelzi egyértelműen, egy-egy opciót kimerítettünk-e már. Szerencsére az összképet tekintve ezek a bugokból, téves programozásból eredő hibák csak kisebb kényelmetlenségek. Habár a megjelenés utáni időszakban többen panaszkodtak egy, a játékot lefagyasztó bugról is, én abba nem futottam bele – vagy szerencsém volt, vagy kigyomlálták azóta, ugyanis a fejlesztők mentségére legyen szólva, hogy gyakran patchelik a címet.

Amiben a Beyond a Steel Sky jól teljesít, az a történet és a szereplők. Az előző rész ismerete nem szükséges a játék élvezetéhez, minden lényegi információt megkapunk itt is – de a régi rajongóknak számtalan utalással és kikacsintással kedveskedtek a fejlesztők. A kisfiú elrablásának rejtélye végig érdekes marad, folyamatosan űz arra, hogy haladj még és juss el a nyomozás következő fokára. Hamar feltűnik még néhány cselekményszál, amelyek izgalmasan keverednek össze, és a legkülönfélébb karakterekkel foglalkoznak – némelyikük nem az, akinek elsőre látszik, sosem lehetsz biztos abban, mit is gondolj róluk.

A fejtörőket is sikerült a sztori szerves részévé tenni. Egyszer sem érződik, hogy egy-egy feladványt csak azért kell megcsinálni, mert még kellett a játékidőhöz. Amit meg kell oldanunk, az a cselekményhez szükséges. A játék korai szakaszában a puzzle-ök a mechanikák megtanulásának eszközei, később pedig kiszolgálják a sztorit, némelyik pedig igen ötletesre sikeredett. Egyszer például fel kell fedeznünk egy lakás minden zugát, hogy el tudjuk játszani a tulajdonosát egy kikérdezés során.

A Revolution szórakoztató szereplőgárdát rakott össze, akik minőségi szövegkönyvből dolgoznak. Talán a különféle robotok kapták a legjobb dumákat, különösképp Joey, aki egyfolytában évődik Fosterrel. Néhány karaktert (főleg gyerekeket) fárasztó lehet hallgatni, de általában a szinkronhangokra nem lehet panasz. A legtöbb humoros elem a párbeszédekből származik – részben abból eredően, hogy Foster nem tudja, miként megy az élet Union Cityben, de azért néha szándékosan is beszól ennek-annak. Igaz tehát, hogy kevés NPC-vel állhatunk szóba, de azok nem hatnak feleslegesnek vagy unalmasnak. A párbeszédek fricskáira pedig szükség is van, ugyanis a játék tematikája időnként azért elég komoly.

Maga Union City is önálló szereplő, érdekesnek és élettel telinek hat, ezért igazán kár, hogy milyen kevés helyet tudunk csak bejárni. Amit viszont igen, az szuperül van elkészítve, és akár a Piazzán, akár az iparnegyedben járjunk, átérezhető, mekkora világ tárul a szemünk elé. Csodás, virágzó település ez, de csak a felszínen, amit a Tanács vezet, akik LINC-et váltották Union City élén. Belefolynak mindenbe (egészen addig például, hogy mit igyanak az emberek), és ott teremnek bárhol, ahol a legkisebb zavar is támad, nehogy az a polgárok boldogságát fenyegesse.

Jó cyberpunk alkotáshoz híven bőven kapunk gondolkodnivalót is a játék során – az elégedettség, az irányítás, az alávetettség területén főleg. Kívülállóként Robert Fosternek hamar feltűnnek a visszásságok, a mindent tisztázó válaszok azonban nem jönnek hamar. Egy jó tíz óra van a Beyond a Steel Skyban, szóval kapunk bőven időt, hogy elmerüljünk a világában. Persze ha csak végigmenetelünk a sztorin, a leglényegesebb gondolatokat akkor is megkapjuk, de érdemes kicsit kalandozni, hogy mi mindent tartogat Union City és a polgárai. A felfedezés általában megéri – vagy a plusz információkért, amitől kikerekedik a sztori, vagy azért, hogy magunkat szórakoztassuk a hacker kütyünkkel.

A Beyond a Steel Sky talán nem fogja utolérni státuszában az elődjét, de mindenképp egy magával ragadó cselekménnyel felvértezett játék, ami képes megállni a saját lábán. A fejtörők és a történet szimbiózisban élnek egymással, sosem lesz elnyújtott vagy kínlódó, Union City gazdag világát pedig számtalan jópofa figura népesíti be. A legnagyobb problémát a technikai oldal gyengeségei jelentik, de az élményt nem képesek teljesen megkeseríteni.

A Beyond a Steel Sky Apple Arcade-re és PC-re jelent meg, a teszt az utóbbin készült.

13.
13.
crytek
Ha valakit érdekel a game ebben a csomagban olcsón be lehet szerezni.

https://www.humblebundle.com/games/control-narrative
9.
9.
Korábban én is a rajzos POP-ot akartam beszélni. Ha az a játék nem jó, vagy szar a grafikája, akkor ti repedt sarq-ak vagytok.
7.
7.
godach
#6: Én pl azt is azért kukáztam :/
2.
2.
#1: Az ilyeneknek általában el szokott készülni minden portjuk.
1.
1.
KopyAti
Ebből esetleg várható egy ps4 es verzió? Mert a Beneath nagy kedvenc volt, és most már csak netezésre alkalmas a pc m.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...