Amnesia: Rebirth teszt

Az ódon várkastély és a disznós kaland után újabb résszel bővül az Amnesia-sorozat, és bár a frissen bevezetett sivatagos helyszín elsőre nem tűnk annyira félelmetesnek, higgyétek el, lesz mitől rettegni a sötétben!

A Frictional Games csapata annak idején még a Penumbra-sorozattal tette le a névjegyét, hogy aztán egy óriásit lépjenek előre az Amnesia: The Dark Descenttel. A rideg és sötét várfalak között játszódó történet hatalmas siker lett, az amnéziás Daniel kalandját pedig senki sem felejtette el, sőt, egyes momentumok a mai napig kísértenek, elég csak megemlíteni a menekülést a láthatatlan vízi szörny elől. A recept tehát működött, ráadásul a horrorhangulatot nem ócska jump scare-rekkel érte el, hanem magával az atmoszférával, valamint azzal, hogy a játékos fegyverek híján csak a bujkálásban reménykedhetett. A sorozat következő darabját, az A Machine for Pigset már a The Chinese Room készítette, és nem lett egy kifejezetten rossz játék, de a The Dark Descenthez nem sikerült felnőnie. Ezt követően a Frictional Games újra magához ragadta a gyeplőt, hogy a Rebirth képében valami olyat tegyen le az asztalra, amitől még az előd is megremeg.

Ahogy a bevezetőben már említettem, ezúttal nem egy ódon várkastélyban fogunk bolyongani, hanem az algériai sivatagban 1937-ben, azaz száz évvel a The Dark Descent eseményeit követően. Hősnőnk, Tasi Trianon épp egy repülőgépen utazik többedmagával, amely lezuhan, és a homoktenger kellős közepén találjuk magunkat. Az emlékeink elvesztek, társaink sehol, mi pedig egyedül vágunk neki a közeli romok és barlangok felfedezésének, hogy fényt derítsünk a történtekre, és közben újra megismerjük a meglehetősen sötét múltunkat. Természetesen a kalandunk során számos megpróbáltatással kell majd megküzdenünk, sőt, időnként még más dimenziókba is ellátogathatunk egy titokzatos medál segítségével, de ne aggódjunk, sosem leszünk teljesen magányosak - bár efféle társaságra szerintem senki sem vágyik igazán.

Miközben felfedezzük a földalatti járatokat és gyűjtjük az elszórt feljegyzéseket, időnként mindenképpen összetűzésbe kerülünk a helyi faunával. Sajnos a velük zajló bújócska az évek alatt nem lett gördülékenyebb, amire csak rátesz egy lapáttal a kissé esetlen mozgás, ráadásul olykor hiába bújunk el valami mögé, a szörnyek simán észrevehetnek minket, ha a játék úgy gondolja. Az esélyeinket persze növelhetjük, ha sötétben maradunk, viszont ezt sem szabad túlzásba vinni, mivel ebben az esetben megnő a félelemérzetünk, és ha túl magas szintet ér el, akkor különféle hirtelen bevillanó képek kíséretében szépen lassan megőrülünk. A játékban ugyanakkor meghalni nem lehet, ha ugyanis halálos sebet szereznénk, esetleg lezuhanunk a kiszögellésekről, akkor pár meglehetősen furcsa látomást követően ismét a korábbi helyzetünk közelében találjuk magunkat.

A sötétben bóklászás tehát nem túl egészséges, szerencsére azonban lesznek ellene fegyvereink, melyek kicsit megkönnyíthetik utunkat. Elsőként ott van a gyufa, amelyből korlátozott számú lehet nálunk, és amíg ég, korlátlan mennyiségben gyújthatunk meg fényforrásokat körülöttünk. Bár egyszerre nem hordhatunk magunknál több ezret, erre nincs is nagyon szükség, mivel a játék bőkezűen osztogatja, ha pedig valahol hiány van belőle, akkor érdemes felkészülni a közelgő rettegésre. Apró tipp: ha égő gyufával rohangálunk össze-vissza, akkor előbb kialszik, szóval csak óvatosan haladjunk a fényforrással a kezünkben! Szintén bevethetjük még a kicsit később megszerezhető olajlámpásunkat, amelyből ugyan idővel kifogy a nafta, de bármikor újratölthetjük, feltéve, ha találtunk hozzá üzemanyagot. Bár a fénye jóval komolyabb, mint egy magányos szál gyufának, cserébe vele nem élhetjük ki piromán hajlamainkat, szóval érdemes előre megtervezni, hogy mikor mit használunk.

Észrevehető, hogy a Frictional Games játékról játékra tolta el a tónust, hiszen míg a Penumbra elég gyakran ontotta ránk a különféle ellenfeleket, addig például az Amnesia részeiben már jóval kevesebb szörny elől kellett elrejtőznünk, cserébe viszont a történet jobban ki lett bontva. Ez végül a SOMA-ban csúcsosodott ki, ahol bár jelen volt a rettegés, sokkal nagyobb szerepet kapott a sztori, ezzel együtt pedig a főszereplő. Ezt követően nem meglepő, hogy a Rebirth még inkább a történetorientáltság felé mozdult el, így rengeteg feljegyzést találhatunk, sőt, a megannyi papíros között még különféle visszaemlékezéseket is átélhetünk, melyek egyre jobban rávilágítanak főszereplőnk sanyarú sorsára. Eközben a szörnyek elleni bújócska kissé háttérbe szorulhat, de nem kell aggódni, az olykor megjelenő dögök még mindig képesek ránk hozni a frászt, csak már nem olyan intenzitással, mint a régi szép időkben. Azért a menekülős akciók még mindig felpörgetik az embert, de nincs meg az az érzés, mikor 20-30 percet követően inkább kimész a friss levegőre, mert nem bírod a fejlesztők által megálmodott lelki terrort.

A rengeteg olvasás és rejtőzködés közepette akadnak fejtörők is, amelyek elég változatosra sikeredtek, hiszen olykor ágyúval kell továbbvezető utat robbantanunk, míg máskor a fényekkel kell játszanunk. Komoly agymunkára azért senki se számítson, cserébe viszont nem nagyon lehet elakadni, talán csak a nagyobb területek labirintusszerű kialakítása zavarhat be, de idővel mindig kilyukadunk a jó helyen. Ha esetleg mégis sikerülne megkavarodni, akkor a folyamatosan bővülő naplónk segíthet, de magában az inventoryban is kaphatunk tippeket a továbbjutással kapcsolatosan. A tónussal ellentétben tehát a játékmenet gerince nem igazán változott, azaz bárki, aki korábban már játszott akárcsak egyetlen játékkal a készítők életművéből, az rögtön otthon érzi majd magát ezen a kietlen helyen.

A játék grafikája nem éppen egy fáklyásmenet, hiszen míg olykor elképesztően jól néz ki, addig máskor szemet szúr a felemás kivitelezés. A sivatagi táj például lehengerlő, ahogy a nap sugarai elvakítják az embert, tényleg olyan, mintha a dűnék között rostokolna, ráadásul ez a remek fény-árnyék megvalósítás a mélyebb részeken is elvarázsolja az embert. Sajnos azonban a sötét sarkok nem véletlenül borulnak fekete homályba, időnként ugyanis olyan borzalmas textúrákkal találhatja magát szembe a játékos, hogy hozzájuk képest a szörnyek felüdülésnek hatnak. Ezt viszont érdemes a helyén kezelni, mivel a Rebirth a Penumbra-sorozatban is használt motor egy erősen módosított változatát használja, ami már több mint 10 éves. Így azért elképesztő, hogy a srácok mit hoztak ki ebből az őskövületből, ráadásul ennek hála a gépigény is meglehetősen barátira sikeredett.

Ezzel szemben a hangszekcióba már nem lehet belekötni: a szinkron tökéletes, a főszereplő kiválóan hozza a meggyötört, ugyanakkor céltudatos hősnőt, miközben számos megtalált feljegyzést annak írója olvas fel, így fokozva tovább a beleélést. Külön kiemelném még az átvezetőket, amelyek alatt elképesztően részletes, kézzel rajzolt képekben gyönyörködhetünk, kis időre magunk mögött hagyva a borzalmas valóságot. Az idill viszont nem tart örökké, amint visszatértünk a sötét járatokba, a különféle neszek gondoskodnak arról, hogy sehol se érezzük magunkat teljes biztonságban.

Az Amnesia: Rebirth ismét egy lépés abba az irányba, amit a Frictional Games csapata kijelölt magának az elmúlt pár évben. Ugyan a horrorelemek kissé visszaszorultak, és most már nem akarnak minden sarkon megkergetni minket, cserébe a történet és a főszereplő sokkal fajsúlyosabb lett, ami jót tett a sorozatnak. Azért még mindig van annyi interakció és rettegés, hogy ne lehessen szimpla sétaszimulátornak nevezni, viszont megértem azokat, akiknek ez már nem elég, és még több szörnyet, valamint lopakodást szeretnének. A Rebirth azonban nem csak a rettegésről és a kilátástalanságról szól, hanem egy nőről, aki akaratán kívül egy olyan helyzetben találja magát, amiből csak velünk együtt tud megmenekülni. Kérdés nélkül az idei év egyik legjobb horrorjátéka, és bátran oda lehet tenni a The Dark Descent mellé a polcra, jóval az A Machine for Pigs fölé.

Az Amnesia: Rebirthöt PC-n teszteltük, de emellett megjelent PlayStation 4-re is.

7.
Lizard0828
Lehet picit visszvettek a horror elemekből és történetorientáltabb lett a játék,de az állandó feszültség,a lélegzetelállitó atmoszféra és az ismeretlen kutatása,boncolgatása az egyik legjobbá teszi ebben a műfajban.
Köszönjük a Frictional-os srácoknak ezt az újabb eszméletlen, idegtépő és egyedi élményt amit elénk tártak ismét !
3.
rezy
Nem tudom, hogy nálam van e a probléma, gépigény szerint fixen hasítania kellene a gépemen, mégis folyton beröccen 30 fps környékére. Igaz nem mai a gépem, de pl a Hellblade, ami igencsak impozánsabb látvánnyal van felvértezve kb hasonlóan fut. Hátha megoldja 1-2 frissítés, remélem csak ez a gond... Még nagyon az elején járok, de a tesztek alapján érdekes utazás lesz :)
2.
Ganzer
Kedvelni akartam a játékot, de 1 óra után félretettem mert nem kötött le annyira. Pedig az előző részeket szerettem, de itt már ez az engine kevés, illetve nem hatott meg ez a visszaemlékezősdi, meg néhány cinematicot is elviseltem volna a kézzel rajzolt motyók helyett. De ez csak saját vélemény, akiknek bejön, jó játékot! :)
1.
joeperry
A játék jó, csak az a fura, hogy ugyanezzel a motorral a SOMA sokkal jobban nézett ki.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...