Rustler próbakör

Grand Theft Horse alcímmel bevágtatott a Rustler korai hozzáférésű verziója, mely során gyakorlatilag egy középkori GTA-ba csöppenünk lovasrendőrös hajszákkal, fogatlopással, alkoholista lovagokkal és illegális bunyókkal.

A játék indítása után rögtön kapunk is egy élőszereplős intrót, melynek snittjei, szerkesztési módja, vágásai, zenéi és úgy általánosságban a komplett hangulata lényegében olyan, mint az 1997 óta futó Grand Theft Auto-széria zanzásított összefoglalója. És valamilyen szinten a Rustlert magát is így lehetne egy mondatban jellemezni, a játékban ugyanis megkapunk minden GTA-s közhelyt azzal a csavarral, hogy ezúttal egy középkori gengszter bőrébe bújunk. Ez összességében rengetegszer szül humoros helyzeteket, például a zsarukat ugyanúgy tudjuk lerázni lóháton, mint a GTA-ban a volán mögött ülve: behajtunk a legközelebbi autófestő műhelybe, ami jelen esetben egy ütött-kopott csűr, ahol kicserélik a piros lópokrócunkat kékre, és bumm, máris bottal ütheti a nyomunkat a yard!

És a legjobb, hogy a játék konkrétan tömve van az ilyen áthallásos poénokkal. Ugyanúgy színes karikákban lebegnek a felvehető fegyverek, ha meghalunk, akkor a kórház helyett a legközelebbi templom előtt születünk újra, bármelyik ló hátáról vagy fogat üléséből kirángathatjuk a civileket, és megfújhatjuk a járművüket. Az egyik legjobb geg a GTA legendás rádióinak középkori alternatívája; ha zenéhez támad kedvünk, akkor felbérelhetünk egy trubadúrt, aki lantjával végig a nyomunkban lohol, és népszerű popslágerek reneszánsz variánsaival próbál szórakoztatni bennünket. Ha pedig unnánk az aktuális playlistet, akkor nemes egyszerűséggel csak orrba verjük a muzsikust, és máris „rádióadót” cseréltünk.

A poénok forrása egyébként nem csak a Rockstar Games alkotásának a majmolásában merül ki, jócskán akadnak másféle popkulturális utalások is. Viszonylag hamar, ám szokásához híven teljesen váratlanul felbukkan például a Monty Python legendás spanyol inkvizíciója, mint ahogyan a Gyalog Galopp lovagjai is, a két példát pedig nem véletlenül választottam, ugyanis eléggé erőteljesen hatott a játékra a klasszikus brit humor. Egyértelmű, hogy a Postal szintjénél némileg szofisztikáltabb alkotással van dolgunk, de azért ezúttal sem érdemes valami túlságosan nagyívű vagy korszakalkotó paródiára gondolni.

A játékmeneti struktúra is erősen a GTA-ra hajaz, ezúttal is a birodalom egy kis szegletét fedezhetjük csak fel a játék elején, majd ahogyan haladunk a küldetésekkel, úgy egyre nagyobb területet járhatunk be. A sztori felépítése szintén hasonló, ahogyan egy iszákos tanyasi suhancként egyre mélyebbre merülünk a város bűnözői alvilágában, és egyre durvább arcok kérnek tőlünk egyre bizarrabb és veszélyesebb szívességeket, persze egyre nagyobb jutalmakért.

A szívességek teljesítéséhez pedig egészen jól egyberakott körítést kapunk; egy végletekig leegyszerűsített, ám relatíve kellemes harcrendszert, meglepően szórakoztató lovaglós és szekérvezetős mechanizmust, és mindehhez még egész korrekt fizikát, jó sok rombolható akadállyal. A bejárható térkép is egészen nagy és sokszínű lett, a falvaktól kezdve a mocskos utcákkal teli városokon át találhatunk itt mindent; elhagyatott kolostort, vidéki püspöki rezidenciát, hatalmas lovardákat és még horgásztavat is.

Interakciós lehetőségből és mellékküldetésekből is akad bőven, a lóversenyek és titkos ökölviadalok mellett például munkát vállalhatunk a termőföldeken is, ahol felülnézetből ekézhetünk. A városban is egész szép számmal fordulnak elő NPC-k, akik minden második pillanatban krákognak és odaköpnek a lábunk elé, vagy egy jókorát szellentenek, ami ideig-óráig még vicces, viszont reméljük, hogy a végleges verzióra azért sikerül több funkciót is belezsúfolni az alkotásba. Az alapok mindenesetre nagyjából adottak.

Ami viszont felettébb bosszantó az a kiszámíthatatlan nehézség; ha a golyóállómellény helyi megfelelőjét, vagyis a páncélsodronyt nem vesszük magunkra, akkor bizony egy-két legyintés után már padlót is fogunk. A harcrendszer pedig igaz, hogy mókás, viszont azért annyira nem aprólékos, hogy mindig mindent elsőre összehozzunk, gyakran igazságtalannak érezhetjük a vereségünket, karakterünk hajlamos beleragadni szinte mindenbe, és a rendőrök gyakorlatilag a lerázhatatlanság határát súrolják. Mindez pedig egészen kétségbeejtő tud lenni annak fényében, hogy a küldetések olykor egyáltalán nem rövidek, ám ha elbuknánk, akkor checkpointok és normális mentési rendszer hiányában mindig legelölről kell őket küzdenünk.

A fejlesztés mögött álló Jutsu Games csapatának az ugyanakkor dicsőségére válik, hogy látványosan próbálkoznak a projektet a legtöbb szempontból egyre hibátlanabbá és élvezhetőbbé polírozni. Például az Early Access-megjelenés óta folyamatosan érkeznek az újabbnál újabb frissítések, és az automatikus kamerakezelés finomra hangolásánál is érezni, hogy sokat rágódtak azon, hogy miként lehet mindig jól láthatóvá változtatni a játékteret.

Hasonló hozzáállás figyelhető meg az irányítással kapcsolatos beállításoknál is, hiszen amellett, hogy már minden gombot személyre tudunk szabni (ami azért a korai hozzáférésű indie felhozatalnál manapság kezd ritkaságszámba menni…), még többféle kísérleti séma közül is válogathatunk, szóval mindenki megtalálhatja azokat a beállításokat, amikkel a legkényelmesebben tud játszani. Ezek persze nem nagy dolgok, de talán jelzésértékűek, hogy a projekt még tényleg valódi fejlesztés alatt áll.

Összességében a hibák javítása mellett azt lenne a leginkább fontos átgondolni a fejlesztőknek, hogy muszáj-e ennyire mindent kisajtolni az általuk megkreált világból. Konkrétan a térképnek nem akad egyetlen olyan szeglete sem, ahova ne zavarna el minket valamilyen küldetés. Ez egyrészt eléggé lerombolja a szabad felfedezés örömét, másrészt viszont nagyon sok olyan megbízatást eredményez, amik egy kaptafára épülnek; menj el egy adott pontra, lopj el egy lovat/iktass ki egy embert, rázd le a rendőröket, és végül menj vissza a küldetést adó NPC-hez.

Mindezek miatt egyértelmű, hogy játékmenet szempontjából nem volt a fejlesztőknek annyi „mondandójuk”, mint a humor oldaláról; a lapos küldetések fénypontjai lényegében a poénokkal és utalásokkal tarkított átvezetők és párbeszédek. Ha pedig a játékot ebből a nézőpontból vizsgáljuk, akkor leginkább egy, az IMDB-n 7 pont körüli vígjáték-sorozathoz hasonlíthatnánk, amit ugyan közel sem kellemetlen nézni, és biztosan számos alkalommal el tudunk rajta mosolyodni, viszont garantált, hogy nem fogunk Khrüszipposz módjára belehalni a röhögésbe.

A Rustler jelenleg kizárólag PC-n érhető el, Early Access-állapotban.

2.
Nothing
Remélem, a "soundtrack"-ből nem marad ki a Bátor Sir Robin remix. :D
1.
markoci555
American Fugitive után ezt is szívesen kipróbálnám, az irányításra és kamerára kíváncsi leszek, meg a beakadásokra (pl nekimenni az emberkéknek szekérrel idegesítő lehet). Elsőre az a fura gömbszerűség nem jött be, amikor fák mögött van a karakter, de amikor sikátorban megy, akkor valahogy meg tudták oldani a kameradöntést...
Az első gta-knál elég kemény volt a halál, így nekem semmi gondom nem lenne egy szimpla küldetésújrakezdéssel.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...