Paradise Lost teszt

Az alternatív történelemmel játszadozó Paradise Lost ígéretesnek tűnt a képek és az előzetes információk alapján, a végső produktumon azonban erősen érződik, hogy egy kezdő csapat munkájával van dolgunk.

A Paradise Lost a lengyel székhelyű, kissé zavarba ejtő néven futó PolyAmorous stúdió első játéka. Egy belső nézetes kalandjátékról – vagy ahogy a legtöbben csak emlegetik a stílust: sétaszimulátorról – van szó, melyben egy alternatív történelmi idősíkon kell egy föld alá épített náci bunkert felfedeznünk. Hatalmas rajongója vagyok az ilyen világokkal operáló cuccoknak, így azonnal magamra vállaltam a játék tesztelését, és bár az elvárásaim nem voltak túl nagyok, sajnos így is sikerült végül csalódást okoznia a címnek.

 

De ne rohanjunk ennyire előre! A történet felütése például kifejezetten érdekes és ötletes, még úgy is, hogy hamar egyértelművé válik, milyen játékokból merítettek ihletet a fejlesztők. A sztori szerint a második világháború nem ért véget 1945-ben, így a harcok egészen a ’60-as évekig tartottak. Ekkor a nácik az atombombát megkaparintva, a vereségtől rettegve szinte teljesen elpusztítják Európát, így egy kihalt, külvilágtól elzárt, nukleáris tél által sújtott tájjá változtatják az öreg kontinenst. A cselekmény nagyjából a bombák ledobása után két évtizeddel veszi kezdetét, irányított karakterünk pedig a 12 éves Szymon lesz, aki édesanyja halálától lesújtva járja a néhai Lengyelország romjait, és így talál rá a már fentebb is említett földalatti erődítményre. Itt hamar kiderül, hogy nem egy szűkös bunkerről van szó, hanem a nácik konkrétan egy barlangba vájt országot képzeltek el, melynek megvalósítása végül nagyon csúnyán félrement.

Az irányítást abban a pillanatban kapjuk a kezünkbe, ahogy Szymon belép a komplexumba, és szép lassan ereszkedünk egyre lejjebb az erődítményben. Mivel egy sétaszimulátorról van szó, ellenségekkel egyáltalán nem fogunk találkozni, tehát még az Amnesia-sorozatból megismert bujkálásra sem lesz lehetőségünk. Egyedül azonban nem leszünk, ugyanis hamar megismerkedünk a kizárólag rádión kommunikáló Ewával, aki Szymonhoz hasonlóan éppen csak betévedt a bunkerbe. A vele való beszélgetésekből és széthagyott dokumentumokból fogjuk megismerni, hogy mi is történt ebben a hatalmas földalatti városban.

A Paradise Lost legnagyobb hibája, hogy semmit sem kezd a fent vázolt alapfelállással. Sem a játékmenet, sem pedig a történet nem lép túl az első órában megismert alapokon. Az utóbbi években a stílus legjobbjai, mint a Gone Home, a Firewatch vagy éppen a zseniális What Remains of Edith Finch mind-mind próbálták ezt a végtelenül egyszerű játékmenetet feldobni ilyen-olyan ötletekkel. Izgalmas nyomozással, interaktív párbeszédekkel vagy éppen ötletes történetmeséléssel toldották meg az alapokat. Sajnos PolyAmorousnál semmi ilyesmivel nem álltak elő, így bizony az olvasható dokumentumokon és pár kapcsoló nyomkodásán kívül szinte semmilyen interakcióra nem lesz lehetőség, pedig ez a retrofuturisztikus világ szinte könyörög azért, hogy a játékos közelebbről is megismerje, de erre nem igazán adtak lehetőséget a fejlesztők.

Az egyetlen extra funkció, amivel szolgál a Paradise Lost, hogy itt-ott döntéseket hozhatunk a történet során, de egy gyakorlott játékos hamar rájön, hogy átverés az egész. Vagy nincs a választásunknak egyáltalán hatása a történet alakulására, vagy olyan apró lesz a végeredmény, hogy kár rajta komolyabban rágódni.

A cselekmény sajnos csak a játék feléig tart ki, onnan pedig szétesik. Olyan érzésem volt, mintha meglett volna az alapfelállás és a befejezés, a közepét pedig csak összecsapták volna a fejlesztők. A föld alá megálmodott árja ország az egyik legemlékezetesebb videojátékhelyszín lehetne, de a fejlesztők gépházakba, szűk irodákba, majd laboratóriumokba száműzik a játékost, amiket már ezerszer láttunk más címekben. Kifejezetten bosszantó, hogy mennyire szerettem volna megismerni ezt a világot, és végül mennyire nem adnak rá lehetőséget a készítők.

Sajnos technikailag sincs minden rendben a Paradise Losttal. Először is a fejlesztők érezhetően nyújtani próbálták a játékidőt, így hihetetlenül lassan történik minden a címben. Minden interakció mintha lassított felvételben zajlana, és már maga a sétálás is irritálóan lomha. A kedvencem a futás volt, ami egy hatalmas átverés, ugyanis a karakterünk nem kezd el futni a gombot lenyomva, csak a kamerával és az FOV-vel trükköznek a fejlesztők.

Látvány terén a cím felemás képet ad: művészetileg valami hihetetlen munkát tettek bele a készítők, abszolút hihető volt a számomra, hogy ez a földalatti náci világ így nézne ki, ha valóban létezne. A színválasztás és a helyszínek azonban hagynak némi kívánnivalót maguk után. Ahogy már korábban írtam, ritkán fogunk egyedi és érdekes épületeket és helyszíneket látni, ezek nagy része pedig a barna és a szürke különféle árnyalatában pompázik.

A játék alatt az Unreal Engine 4 működik, a bejáratott motor ellenére azonban rengeteg hibába futottam bele Xbox Series X-en. Az egész játék olyan felbontásban működik, mintha tudomást sem akarna venni arról, hogy már nem az Xbox 360-as érában vagyunk. Emellett elképesztően szörnyen optimalizált 30 fps-sel fut, ami mellé néhol egy-két másodperces inputkésés is befigyel. Továbbá kétszer is beakadt a karakterem a végigjátszás során, egyszer pedig nem indult el a továbbjutást biztosító párbeszéd. Azt már meg sem említem, hogy a felhasználói kezelőfelületet mind stílusban, mind pedig felbontásban több PS1-es játék is lekörözi.

Összegezzünk: sajnos a Paradise Lostot játszva olyan érzése támad az embernek, mintha a játék egy része a tervezőasztalon maradt volna. Nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy az alapfelállás és a készítők által megálmodott világ mennyire érdekes és izgalmas. Sajnos azonban nem tudtak mit kezdeni vele sem az írók, sem pedig a játékmenet megálmodói. A befejezés összecsapott és klisés, amiről mindent elmond, hogy hiába van négy lezárása a cselekménynek, ha ez igazából két, nagyjából egyperces videót rejt. Tizenpár euróért egyébként annyira nem szörnyű befektetés a Paradise Lost, de ha az érdekes felütés után hasonlóan izgalmas folytatásban reménykedsz, sajnos csalódni fogsz.

A Paradise Lost, PC-re, PS4-re és Xbox One-ra jelent meg. Mi Xbox Series X-en játszottuk.

1.
KopyAti
Hát kár érte, pedig cspázom ezeket a játékokat. A kedvencem a Ethan Carter! Na majd egyszer ákcióba
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...