Kao the Kangaroo teszt

A Kao the Kangaroo-sorozat a kétezres évek eleje óta nem hallatott magáról, ám most a lengyel Tate Multimedia úgy döntött, ismét elhozza nekünk a bokszkesztyűs kenguru kalandjait egy reboot formájában.

Szerencsére ez azt is jelenti, hogy nem szükséges ismernünk a korábbi etapokat, tiszta lappal indulunk neki az új játéknak. Ezúttal is a címszereplő fölött vesszük át az irányítást, vagyis a fiatal Kao bőrébe bújunk. A történet szerint Kao apja és húga eltűntek, miközben a vidéket ellepő rontás eredetét próbálták kideríteni, így a mi feladatunk az Örökkévaló kristályok semlegesítése mellett az ő megmentésük.

Nem véletlen, hogy magyarul írtam le a kristályok nevét, ugyanis a program a telepítést követően rögtön magyar nyelvű felirattal fogadott. Ez pedig tökéletes előfutára volt annak, amivel a leginkább nem tudtam kibékülni a teljes játékidő alatt: a Kao the Kangaroo nagyon ügyetlenül táncol a gyerekeknek és idősebbeknek szóló játékok határmezsgyéjén. Ez az identitásválság pedig minden elemében visszaköszön. Kezdve a karakterekkel. Komoly kihívást jelentett kitalálni - és igazából még mindig nem jöttem rá -, hogy mégis ki lehetett a célközönség akkor, amikor egy mondaton belül sikerül idézni a DOOM-ból és a Skyrimből, majd a következő mondatban a TikTok helyi megfelelőjéhez szelfiznek.

Ez a feloldatlan kettősség az elénk rakott világon és a pályatervezésen is kiütközik. A képeken is láthatjátok, hogy eleve gyerekbarát a grafika: színes világ, mókásan elnagyolt tárgyak, kedves antropomorf állatok. Ezzel persze önmagában még nem lenne semmi baj, ha maga a játékmenet is ehhez igazodna. Félre ne értsetek, a játék nem nehéz, egyáltalán nem az. De játék közben nehezen tudtam volna elképzelni, hogy egy fiatalabb gamer kellően el tudja magát navigálni a néha igen csak csavart pályákon. „Nincs ezzel semmi gond, akkor ez egy nekünk szóló játék mégis”, gondolhatjátok, de a feladványok, a kihívások és az ügyességi szakaszok messze nem ezt támasztják alá.

A Kao the Kangaroo egy vegytiszta collect-a-thon. Igaz, hogy erre a zsánerre amúgy sem jellemző a komoly kihívás, de ha nem sikerül lekötni a játékos figyelmét valamivel, akkor az önfeledt gyűjtögetés is hamar unalomba csaphat át. Sajnos itt ennek nagy esélye lehet. Egyfelől a halmozható tárgyak felhozatala igen csak szegényes. Minden ellenfél és szétüthető tereptárgy szórja magából a pénzt, amit aztán extra életekre vagy új ruhákra költhetünk. Pályánként pedig összeszedhetjük a K, az A és az O betűt, valamint jó pár nagy kék kristályt. És míg a betűk igen, addig a kristályok egyáltalán nincsenek elrejtve. Szinte mindig egy pár lépésre lebegnek a fő útvonaltól lekanyarodva, összeszedésük semmiféle kihívást nem jelent.

A pályák egyébként egy hubvilágból érhetőek el. Ezeknek a témái sem lettek túl egyediek: erdő, dzsungel, barlangok, havas hegycsúcs. A központi területből csak akkor léphetünk be egy pályára, ha elegendő Örökkévaló rúnát gyűjtöttünk össze. Ezzel is feldobhatták volna a játékmenetet, de ezek a rúnák - egy-kettőt leszámítva - pontosan elénk vannak lehelyezve, amerre mennünk kell. Sokszor még csak nem is egy bonyolultabb platformszegmens vagy rejtvény mögé tették, hanem egyszerűen az út közepére. Így az összeszedésük egy végtelenül mesterkélt terelgetésnek érződik.

Amivel még megpróbálták feldobni a játékmenetet, azok a különböző felszedhető elemi erők, bumerángok és láthatatlan platformok. A kesztyűnk képes magába szívni a tűz, a jég és a szél erejét. Ezzel ládákat és platformokat tudunk mozgatni, gépeket beüzemelni, és az ártó vízfelületeket befagyasztani. A probléma megint csak az, hogy kihívást ezek sem jelentenek. A bumerángok például automatikusan céloznak, és a láthatatlan platformok is bőven elég ideig lesznek láthatóak, ha megütjük a közelükben lévő kristályt. Megint csak: egy idősebb játékost aligha tudnak lekötni, de egy fiatal gyereknek lehet, hogy pont annyival összetettebb, hogy már nem tudja élvezni.

És akkor még mindig nem írtam a harcokról, amely lényegében a támadás és kitérés gombok ész nélküli püföléséről szól. Ütéseinkkel nem is kell céloznunk, mindig a legközelebbi ellenfelet fogjuk eltalálni. Egyedül talán a lebegő szörnyek okozhatnak fejfájást, de ők is csak azért, mert a távolságok nem mindig mérhetőek fel jól, ez sajnos néhány ugrálós-platformos résznél is így van, nincs elég jó mélységérzet két elem között. Ezek miatt a főellenfelek viszont meglepően üdítőek voltak. A küzdelem velük olyan volt, mint amit ebben a műfajban elvárhatunk: kerülgetjük a támadásaikat, némelyiknél kihasználjuk a környezeti adottságokat, majd amikor elfáradnak pofozzuk őket amíg tudjuk. Csak ezeknél a bossoknál ragadták meg a kesztyű különböző elemeiben és a láthatatlan platformokban rejlő potenciált. Kár, hogy túl kevés túl későn.

Lehet, hogy túl szigorú vagyok a lengyel csapat játékával, de egyszerűen nem bírtam lerázni az érzést, hogy a fejlesztők sem tudták eltalálni, kinek is készült a Kao the Kangaroo. Története és karakterei egyértelműen a  kisebbeknek szólnak, de a pályatervezés már sokkal inkább „nekünk”. Esetleg a harcok lehetnek szórakoztatóak egy fiatalabb játékosnak. Maga a collect-a-thon gyűjtögetős része pedig végkép kicsúszott a kezükből: egy részét ezüsttálcán kínálják, másik részéért pedig alaposan körbe kell járnunk mindent. Ez a kettősség pedig végkép kényelmetlenné tette azt a csekély négy-öt órát amit vele töltöttem. Egy kistestvérnek vagy egy nagyobb gyerkőcnek jó bevezetés lehet, de akkor is jobb lesz, ha a közelben marad apu vagy anyu, vagy a nagytestvér.

A Kao the Kangaroo PC-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re és Nintendo Switchre is megjelent. Mi PlayStation 5-ön teszteltük.

6.
6.
Venefycus
#5: Nem követ a kamera annyira, amennyire te most szerintem gondolod, de a pályadizájn nem is követeli meg a tűpontos kezelést.
5.
5.
FrankBlack
A játék amúgy érdekes, 8 éves kislányomnak gondoltam. Jól látom, hogy a kamera automatikusan mozog, követi a karaktert, és nem a jobb analóg karral kell nekünk mozgatnunk?

A mancs őrjárat tetszett neki (PAW Patrol Mighty Pups Save Adventure Bay) de a Super Lucky tale már nem. Majd meglátjuk. A Streets of Rage 4-et viszont olyan jól nyomja, hogy lassan engem is lepipál. Ha egyedül megy sokszor S rank, egyes pályákat néha sérülés nélkül :O Apja lánya :)
4.
4.
Heldengeist
#3: Hogy szétcseszték a képeket az tényleg rossz, de az új dizájnnal amúgy funkcionálisan nincs baj, csak ronda. Hagytam már ott én is nem egy oldalt elbaszott dizájnváltás miatt és még itt vagyok.

Plusz azok is eltűntek, akiknek tetszett.
3.
3.
FrankBlack
#1: Szerintem az új design hatása inkább...

Én személy szerint nagyon sajnálom, hogy a blogoknál az új design szétcseszte a képek méretarányait visszamenőleg szinte minden blognál, és nem is javították azóta sem. Nekem ez nagyon elvette a kedvem. Még úgy is, hogy feltételezem új blog szerkesztésnél ez kiküszöbölhető azzal, ha olyan képet illesztek be amit nem kell átméretezni.
2.
2.
Gábor36
Engem megszívatott, hogy a tegnapi mentéseim eltűntek és az azelőttire dobott vissza, pályákkal korábban... Konkrétan annyi volt, hogy nem a főmenübe léptem ki, hanem a "kilépés a játékból" és erre a mentés (mert csak automata van) el lett felejtve. Köszönöm, töröltem is. Annyira egyáltalán nem jó, hogy több pályát újravigyek.
1.
1.
Heldengeist
Amúgy mindenki nyaral, vagy mi a here van? Egész májusban nem volt blog és a kommentek sem nagyon pörögnek a hírek alatt.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...