Brit toplista: aranyérmesként kezdett a Sniper Elite 5

  • Írta: gorien
  • 2022. május 30.
  • Toplista
Link másolása
A múlt héten megjelent a Sniper Elite-sorozat legfrissebb darabja, és a brit dobozos játékeladások toplistáján egyből az első helyet követelte ki magának.

A múlt héten megérkezett a Rebellion mesterlövész-kalandjainak legújabb felvonása, a Sniper Elite 5, az Egyesült Királyságban pedig egyértelműen vevők voltak rá az emberek, ugyanis a dobozos játékeladási toplista élén kezdett. Még úgy is, hogy 64 százalékkal kevesebb fogyott belőle, mint elődjéből 2017 februárjában, ami akkor az ezüstérmet csípte meg.

Azt persze ne feledjük, hogy azóta a digitális piac sokkal nagyobb teret nyert, míg a dobozos eladások számánál komoly tényező, hogy mennyire elérhetőek a különböző játékkonzolok. Annak ellenére, hogy Sniper Elite 5 nem PlayStation-exkluzív játék, leginkább mégis arra a platformra keresték – a példányok csupán 8 százalékát vették Xboxra.

Mivel a múlt héttől elérhetővé vált egy olyan csomag, amelyben a PS5 mellé Horizon: Forbidden West jár, a Guerrilla játéka ezen a héten is jól szerepelt, a Gran Turismo 7 pedig öt helyet ugrott előre egy 109 százalékos eladásnövekedésnek hála.

A sokáig aranyérmes Nintendo Switch Sports a harmadik helyen landolt, és kőkemény 1 százalékkal csökkentek az eladásai az előző héthez képest, ugyanakkor más Switch-címek iránt nőtt az érdeklődés: a hibridkonzol top 10-ben található exkluzívjai 17-21 százalékos növekedéssel büszkélkedhetnek.

Nem a Sniper Elite 5 volt az egyetlen új megjelenő a múlt héten, amely eljutott az első negyven hely valamelyikére. A switches The House of the Dead: Remake a 14. helyen kezdett, a Kao the Kangaroo a 26.-on, míg a My Little Pony: A Maretime Bay Adventure a 31.-en.

1. Sniper Elite 5
2. Horizon: Forbidden West
3. Nintendo Switch Sports
4. LEGO Star Wars: The Skywalker Saga
5. Gran Turismo 7
6. FIFA 22
7. Mario Kart 8 Deluxe
8. Pokémon Legends: Arceus
9. Minecraft (Switch)
10. Animal Crossing: New Horizons

4.
4.
crytek
#3: Többek között pl ezért is volna kár kinyírni a következő években a Bethesda és Cod címeket psre.... de ezt a MS majd úgyis mérlegeli mivel mennyit fog nyerni.
3.
3.
Animejetix
Ps5 játékeladások mindig jobbak lesznek mint az xboxé, hisz PS-re meg kell venni a játékokat. Logikus
2.
2.
gorien
#1: Kimaradt egy "nem", javítottam.
1.
1.
crytek
He?

"Annak ellenére, hogy Sniper Elite 5 PlayStation-exkluzív játék"

#2: Így már ok :)

Egyébként ez nem meglepő mert ki akarná megvenni xboxra ha ott a game passba?Ez mondjuk sok esetben bőven elrettentés is lehet az esetleges "mert jó akkor vegyük megtől" mivel ha tolja az ember azt hiszi a 3at tolja...vagy a 4et vagy a 2-t kb jelentéktelen a különbség. Boxos acsik alapján nagyon kevesen tolják még a game passban is. Jó friss cím és később még változhat, de akkor is
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...