Ha déjà vutok támad a címtől, az nem véletlen, ugyanis egy évvel ezelőtt Sirdani kollégámnak is lehetősége nyílt kipróbálni az akkor zárt bétázó Roller Championst. Most, napokkal a megjelenés előtt, a Ubisoft ismét lehetőséget biztosított a sajtó munkatársainak és a tartalomgyártóknak arra, hogy belekóstoljanak a játékba, amely immár a végleges képét mutatja. Annyira, hogy amint éjfélt üt az óra, már ti is görkorcsolyát húzhattok.
A Roller Championsben egy olyan közeljövőben járunk, ahol a világ egyik legnépszerűbb sportága egy olyan extrém, csapatos görkorcsolyaverseny, amelyben két ellenséges csapat egy labdát próbál egy falra szerelt karikába juttatni – kicsit hasonlóképp, mint a közép-amerikai őslakosok rituális labdajátékából eredő ulamában. A nyaktörő sebességgel száguldó versenyzők csak akkor dobhatnak célra, ha a labda birtokában már egy teljes kört megtettek az ellipszis alakú arénában. Kockázatot is vállalhatnak azzal, ha több körig őrizgetik, így ugyanis több pontot ér a „gól” is, ellenben ha bármikor megszerzi a másik csapat a labdát, az addigi köreik is nullázódnak.
Első próbakörünk alatt a Rocket League-et hoztuk fel viszonyítási pontként, és nem véletlenül, hiszen a pörgős labdakergetés, a futurisztikus körítés hasonlatossá teszi a Psyonix nemrég free-to-playjé lett kocsis játékához is. Engem a teszt alatt azonban egy másik játékra is emlékeztetett: a Knockout Cityre. A Velan Studios a kidobósnak készítette el egy agresszív változatát, s ott, ahogy a Roller Championsben, szintén háromfős csapatok zsonglőrködnek labdákkal, a játék kötött passzrendszerrel üzemel – óh, és az is szintén ingyenessé válik hamarosan. Hozzájuk képest a Roller Champions legalább indulásból free-to-play lesz.
Egy rövid, fapados karakterkészítés és a tutorial elvégzése után már indulhatunk is a meccsekre, ahová vagy magunkkal viszünk egy csapatot, vagy beérjük azokkal a társakkal, akikkel a számítógép összesorsol. Teljesen mindegy, melyik arénába kerülünk, a Quick Match módban mindig ugyanolyan lesz a játékélmény. A stadionok előkerülését egyébként a rajongóbázisunk befolyásolja, itt ugyanis fanokat gyűjtünk tapasztalati pont helyett (ergo minél több van, annál nagyobb helyre van szükség), de ez csak vizuális változatosságot ad a játékhoz.
Az irányításhoz kissé hozzá kell szokni, de az alapok igazából hamar elsajátíthatók, ha pedig ráéreztünk a ritmusára, egészen magával ragadó is. A gyakorlás kedvéért egyébként egy parkot is biztosít a játék, amibe ráadásul a társainkat is meghívhatjuk – ennek már csak azért is örülök, mert sok alkotás még mindig nem szereti, ha közös a gyakorlótér.
Mivel görkorcsolyás sportról beszélünk, az alapvető, hogy mindig mozgásban vagyunk – persze, ha kell, akkor tudunk fékezni, illetve tipegni is, ha csak kis távolságok ügyeskedő megtételére van szükség. Sebességet úgynevezett pumpálással lehet nyerni, amikor a karakterünk leguggol, hogy súlyközéppontját alacsonyra helyezve a gravitáció gyorsítsa a lejtőkön. Ez lesz az egyik legfontosabb eszközünk arra, hogy tartsuk az iramot a többiekkel, és ez a ritmus, amit ki kell tanulnunk, ugyanis ha rosszkor kezdünk neki, inkább csak lelassítjuk magunkat.
Egyéb trükkökkel is gyorsulhatunk. Ha valakinek a szélárnyékában gurulunk, az nekünk többletsebességet jelent, de egy gombnyomással a társunktól is segítséget kérhetünk, hogy előre lendítsen minket. A harmadik lehetőség az uppercut, amihez nem kell segítség: ilyenkor kilövünk az ég felé, és ha jól helyezkedünk, akkor az arénát körbezáró erőteret is használhatjuk hatalmas sebesség nyerésére.
A guruláson túl természetesen a labdakezelés is fontos, ám ez jóval automatikusabb folyamat. A karakterünk magától felkapja a gazdátlan labdát, ha a közelébe kerül, passzolni pedig akkor tudunk, ha rálátunk egy társunkra – a passzt azonban nem befolyásolhatjuk, így rossz időzítés esetén akár bele is állhat egy ellenséges játékos. Természetesen tudunk manuálisan is dobni, amit még „felhúzni” is lehet, és vannak helyzetek, amikor egy efféle dobás még egy passznál is okosabb lépésnek bizonyul.
Labdát szerezni csak olyankor tudunk, amikor az nincs az ellenfél csapat birtokában. Próbálkozhatunk tehát a passzok lenyúlásával, de megpróbálhatjuk fel is lökni a játékosokat. A lökés szintén igényel egy kis tanulást, a rosszul időzített, túl nagy sebességgel végzett mozdulat ugyanis felboruláshoz is vezethet, ha pedig a földön fetrengünk, és még csak nem is találtuk el a labdát vivő játékost, akkor nem vagyunk a csapat hasznára. A lökés elől a labdás versenyző egyébként megpróbálhat kitérni, lehet ugrani is védekezésképp, de az ugrást és az uppercutot használhatjuk offenzíven is, hogy páros lábbal zuhanjunk bele az ellenfelekbe.
A sok funkció ellenére a mozgás egészen gördülékeny, és ha visz a lendület, kifejezetten jó élmény is. Ahogy az előző próbakörünk idején is írtuk, a Rocket League-hez hasonló szabadság nem adatott meg, de bennem egészen pozitív képet keltett most, meglepően kézre áll az egész. Amire azonban a játék nem figyelmeztet, hogy a finomság épp olyan fontos, mint az erő. Az a játékos, aki nem tud hajtűkanyart végrehajtani, hogy felkapja a mögé eső labdát, vagy nem tud talpon maradni az öklelés után, könnyen hátrányba kerül olyan játékosokkal szemben, akik viszont elsajátítottak már ezeket a trükköket.
A teszt alapján azt tapasztaltam, hogy az ügyetlenség büntetése kifejezetten nagy: egy elbénázott felborításból lassan állunk fel, és elvesztettük minden sebességünket, míg az elbaltázott labdaszerzés vezethet gőzhengerszerű vereséghez is. Mint azt említettem, ha egy csapat több körön át birtokolja a labdát, több pontot is ér a karikába találás: egy kör után egyet, két kör után hármat, három kör után pedig ötöt. És öt pont kell a győzelemhez. Ha tehát egy erős, tapasztalt csapattal kerülsz szembe, akár egy perc alatt is kikaphatsz (eredendően hét percre van időzítve egy meccs).
A Roller Champions alapvetően a csapatjátékot bátorítja, de hiába mondja, hogy szólóban is lehet nyomni, ha nem tudsz együttműködni a többiekkel, abból jó eséllyel vereség lesz. Egy jól kommunikáló csapat óriási előny – hasonlót írtam a Knockout City esetén is, itt azonban úgy érzem, szinte létszükség ez. Az összehangolt passzok, az összekapaszkodással nyert lendületek vagy a koordinált együttmozgás (például hogy valaki ökleléssel takarítja a labdát vivő előtt az utat) győzelmet ér.
Még olyan trükkök is lehetségesek, hogy a csapat egyik játékosa megkerüli az ellipszist, és a másik végében várja passzra a labdát, amivel sokkal hamarabb lehet végezni a körökkel. Az ilyeneket azonban kommunikáció nélkül lehetetlen jól összehozni. A játék természetesen épp ezért kapott beépített chatfunkciókat, és még ha valaki nem akar mikrofont használni, akkor is tudja a meccsek alatt integetéssel jelezni, hogy passzot kér.
A fő játékmód mellett (amiből rangsorolt változat is van) minden szezonban kapunk majd különleges módokat is, ez a május 25-tel kezdődő előszezonban például egy 2v2-es felállás, illetve a „hot potato” lesz, amelyben a labda felrobban, ha túl sokat birtokolja egyetlen játékos. Ezekkel azonban a teszt alatt nem játszhattunk.
Mivel egy free-to-play játékról beszélünk, a Roller Champions sem lehet meg mikrotranzakciók nélkül. Vásárolni szerencsére csak kozmetikai elemeket lehet (felszerelést, emote-okat, góleffekteket), ám a játék egyelőre nem osztja bőkezűen a valutáját a fizetés nélkül játszó játékosoknak.
Az évadonként változó szezonbérlet két részből áll: az ingyen játszóknak és a fizetősöknek szólóból. Előbbi egy ponton túl már nagyon ritkán, öt szintenként ad valamit (ami lehet meghatározott jutalom vagy lootball, ami egy véletlenszerű holmit ad), míg utóbbi minden szintlépés után ajándékoz. A free tracken azonban – legalábbis az előszezonban – csupán 200 Wheelst kaphatunk, míg a premium track önellátónak ígérkezik, azaz ha egyszer befizetsz rá, mindig ki tudod váltani a következő szezonbérletet is.
A kozmetikai elemek egyébként nagyon sokat nem adnak hozzá az élvezethez. Vannak közöttük látványos vagy idétlen ruhadarabok, de meccs közben nehéz figyelni rájuk. A meccsek után pedig hiába lejtenek bugyuta ünneplőtáncot a nyertes játékosok, a karakterek élettelen arca minden örömöt kivesz a diadalból.
Egy év alatt lépett előre a Roller Champions, legalább a stabilitás tekintetében, ezúttal ugyanis nem futottunk szaggatásokba vagy fagyásokba. A játékélmény egészen lendületes, az irányítás kézre áll, különösen, ha elkap a ritmus, a színes világ és a válogatott zenék nagy hangulatot tudnak teremteni – ezek alapján mondhatnám azt, hogy van jövője a játéknak. Ám ahogy azt Sirdani is írta, nem feltétlenül látom egyelőre, hogy ez lenne az, ami majd tömegesen leköti a játékosokat, és félek, hogy ez is úgy jár, mint sok hasonló próbálkozás: egyszerűen csak kiürül.
Hiába izgalmas az alapgondolat, a gyengébben teljesítő vagy lemaradó csapatnak nem sok eszköze van a fordításra – bár nem vitatom el tőle, egy háromkörös gólszerzés mindig megnyeri a játékot, de az összehozásának kicsi esélye miatt szerintem inkább a ritkább pillanatok közé fog tartozni. A játék nem elég alapos a dolgok elmagyarázásában (például nem jelzi, hogy a kört, mindig az ellipszis első számú vonalától számolja, így akár majdnem körbe is mehetsz a pályán anélkül, hogy bármit is elértél volna), a rossz megmozdulásokból nem lehet elég gyorsan felállni, így pedig csak olyanoknak ajánlható tiszta szívvel, aki a kompetitív játékok minden hullámhegyét és hullámvölgyét élvezik.
A Roller Champions PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra jelenik meg, de visszafelé kompatibilitással PlayStation 5-ön és Xbox Series X/S-en is játszható lesz.
Kapcsolódó cikk
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.