Hell Pie teszt

A pokolban hatalmas buli készül, hiszen a Sátán születésnapja szó szerint és átvitt értelemben is piros betűs ünnep, sajnos azonban az est fénypontjaként beharangozott imádott pitéje sehol sincs, és még a hozzávalóknak is lába kélt.

Egy véletlen félretárcsázás miatt a fenti probléma hősünk, Nate nyakába szakad, aki mit sem sejtve tengeti unalmas életét a rossz ízlés démonaként. A cégnél eléggé lenézik szegényt, hiszen mindösszesen csak a nyolcadik halálos bűnt képviseli, ezért mikor megcsörren a telefonja, és maga a Főnök Úr utasítja a pite beszerzésére, csapot-papot otthagyva rögtön elindul, hátha ezáltal sikerül kivívnia egy kis elismerést. Sajnos a könnyűnek ígérkező meló hamar bonyodalmakba ütközik, ugyanis a szakács még az alapanyagokat sem szerezte be, így aztán ránk hárul a feladat, hogy a poklon innen és túl összeszedjük a szükséges hozzávalókat, méghozzá még azelőtt, hogy a halálos parti kezdetét venné.

Az idő tehát sürget, ráadásul a recepthez tartozó bevásárlólista sem rövid, szóval minden segítő kéznek örülni kell, főleg akkor, ha az egyenesen a mennyországból érkezik. A szóban forgó kis angyalka Nugget, akivel már rögtön a kalandunk elején összefuthatunk, és miután a szarvunkhoz láncolják, nincs más választása, minthogy segítsen nekünk az ördögi tervünkben. Bár először eléggé debil benyomást tesz, valójában jóval hasznosabb, mint azt elsőre gondolnánk, hiszen mind a harcból, mind pedig a közlekedésből kiveszi majd a részét. Előbbi esetében a lánc másik végét megragadva agyonverhetjük vele a felénk özönlő ellenfeleket, míg utóbbinál csáklyaként megakaszthatjuk a levegőben, hogy ezáltal tovább libbenjünk egy távolabbi kiszögellésre.

Ez nem is véletlen, hiszen a Hell Pie egy ízig-vérig valódi platformer, méghozzá a jobb fajtából. A változatos helyszíneket egyszerűen élmény felfedezni, és sokszor azon kapjuk majd magunkat, hogy mindenféle indok nélkül, csak céltalanul szeljük át a pályákat újra meg újra. Ez leginkább a kreatív pályatervezésnek, valamint a piszok élvezetes közlekedésnek köszönhető, főleg, ha már előrébb haladtunk a sztoriban, és begyűjtöttünk pár komolyabb fejlesztést is. Dupla ugrás, vetődés, falon futás és többszöri levegőben himbálózás igyekszik a titkok utáni keresésre ösztönözni, ami egyrészt nagyon látványos, másrészt rendszerint ezeken az eldugottabb helyeken találhatjuk majd meg a fejlesztéshez szükséges alapanyagokat.

Ezek között több is akad, hiszen a konzervvel Nuggetet tömhetjük meg, aki egy hangzatos böfögéssel nyugtázza a jól eső cafatokat, míg a cuki, kis unikornisszerű lényekkel Nate juthat extra tulajdonságokat biztosító szarvakhoz. Mondjuk ehhez nem elég csak begyűjteni őket, hanem egy arra kijelölt oltárnál ki is kell tépnünk a fejükből a szarvat, hogy aztán azt feláldozva megkapjuk a hőn áhított képességeket. És itt, azt hiszem, elérkeztünk a játék egyik legmegosztóbb pontjához, a hangulathoz, illetve a dizájnhoz, ugyanis a Hell Pie semmivel sem finomkodik, és mindent kiforgat, amit csak lehet, méghozzá jókora 18 pluszos karika mellett.

Itt aztán minden van, amit csak el lehet képzelni, szándékosan túltolt brutalitás, groteszk és obszcén humor, polkorrektséget szembevizelő eszement szituációk tömkelege és betegebbnél betegebb megoldások, amik ha betalálnak, akkor garantáltan könnyesre röhögjük majd magunkat. Már maga a történet sem hétköznapi, de a készülő pitéből sem hiszem, hogy sokan kérnének repetát, főleg mikor mi magunk szedjük össze a belekerülő záptojást, legyektől hemzsegő lisztet, vagy épp az ürülékbe mártott tampont. Ez az elborult miliő pedig csak egyre durvább és durvább lesz, ahogy haladunk előre, szóval érdemes felkészülni, viszont, ha valaki velem együtt vevő erre a túltolt marhaságra, az garantáltan jól fog majd szórakozni.

Főleg, mert a nagyjából tízórás játékidő alatt nem nagyon érünk majd rá unatkozni, ugyanis a készítők elképesztően kreatív pályákat álmodtak meg, amiket akár többféle módon is teljesíthetünk, így ajánlott később visszatérni hozzájuk, ha már beszereztünk pár extra képességet. Ezek között egyébként akadnak nagyobb, központi hubként funkcionáló területek, de lesznek kisebb, jóval lineárisabb szakaszok is, ami viszont közös bennük, hogy változatosak és teljesen más hangulatot árasztanak magukból. Mindegyik pályának saját kis identitása van, amire tovább erősítenek az egyedi ellenfelek, bossok, valamint a háttérben megbúvó dallamok is. Nincs két ugyanolyan megoldás, emiatt pedig folyamatosan hajt minket a kíváncsiság, hogy a legközelebbi megállóba milyen emeletes marhaságot álmodtak meg a Sluggerfly fejlesztői.

Mindehhez az őrülethez pedig remekül illik az animációs filmekre hajazó, kellően színes megvalósítás, ami még tovább növeli az összkép meglehetősen groteszk mivoltát. Ez kérem egy ízig-vérig felnőtteknek szóló mese, amiben vígan megférnek egymás mellett az elborultabbnál-elborultabb skinek (köztük nagy kedvencem, az Electric Callboy ikonikus dalaira utaló gúnyákkal), a fallikus szimbólumokkal ellátott papírfecnik, a vért okádó kávéautomaták, vagy épp a náciként viselkedő ürülékek. Mindehhez pedig egy egész baráti gépigény társul, de ha többet szeretnénk és rendelkezünk a megfelelő kártyákkal, akkor akár az RTX- és DLSS-támogatást is ráereszthetjük a pokol legmélyebb bugyraira.

Eddig csak áradoztam a játékról, de ha már úgyis az örök szenvedés bölcsőjében járunk, akkor essen szó pár olyan megoldásról, amiket megtapasztalva könnyedén Lucifer birodalmában érezhetjük magunkat. Az egyik ilyen a kamera, ami sok platformer esetében gondot okozhat, és hát sajnos itt sincs ez másként. Általában nincs vele nagy gond, de a szűkebb helyszíneken gyakran beleakad a falba, vagy a tereptárgyakba, ami igencsak felforgatja az orientációnkat, és ezen az sem segít, hogy szabadon forgathatjuk. Gondolom, ezen hívatott segíteni a belső nézet, ami jól működik ugyan, viszont egy bugnak köszönhetően sokszor nem tudunk kilépni belőle, így marad a jó öreg mentésvisszatöltés. Legalább a játék checkpoint-rendszere egész baráti, de így is kellemetlen, hogy efféle hibák miatt kell a menüben feleslegesen szüttyögnünk. Itt említeném meg a szétvert ládákból előkerülő, sokszor a textúrákba beleszoruló, így aztán felvehetetlenné váló kristályokat is, de szerencsére ezeket csak skinekre költhetjük, ráadásul elég könnyen farmolhatjuk őket.

Ezek a hibák azonban eltörpülnek a Hell Pie érdemei mellett, ami nemcsak egy piszok élvezetes platformer, hanem egy kellően elborult és meglehetősen groteszk agymenés, ahol sosem tudhatjuk, hogy milyen eszeveszett marhaságba fogunk belebotlani a következő alkalommal. Amikor már azt hinnénk, hogy ennél nem lehet nagyobb hülyeséget kitalálni, akkor jönnek a fejlesztők, és míg fogjuk a sörüket, valami olyat rittyentenek elénk, amire garantáltan nem voltunk felkészülve. Hihetetlen kaland ez, ahol egyre-másra kerülünk furcsábbnál furcsább szituációkba, miközben mi csak azt a fránya pitét szeretnénk valahogy elkészíteni és a Sátán elé szervírozni. Mondjuk a hozzávalók listáján végigszaladva, lehet, hogy nem étkezési célzattal rendelte meg tőlünk, hanem sokkal romantikusabb tervei vannak az Amerikai Pokoli Pitével.

A Hell Pie PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re, Nintendo Switchre, valamint PC-re jelent meg. Mi utóbbin teszteltük.

1.
1.
Extol
Szemes Sátán :-)

Komázom
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...