A magyar illetőségű Zen Studios szerencsére már jó ideje nem csak a flipperjátékokra fókuszál, hanem olyan remek kis alkotásokkal is megleptek bennünket, mint a Castle Storm-sorozatuk, a Dread Nautical, vagy éppen az Operencia: The Stolen Sun. Legújabb játékuk - és tesztünk alanya is egyben - egy körökre osztott RPG, a Circus Electrique. Ez a program pedig egyszerre vegyíti a Darkest Dungeon-szerű harcokat egy cirkuszigazgató felelősségeivel.
Már most le szeretném szögezni, hogy a Circus Electrique egy összetett játék, méghozzá nagyon, ami talán nem is tesz mindig jót neki. De kezdjük az elején! Mint már írtam, az RPG-elemek és a harcok egy az egyben a Darkest Dungeonre hajaznak. Ez természetesen nem vétek, a jóktól lehet tanulni, ráadásul van a programnak annyi egyedisége, hogy ne lehessen egyszerű másolatnak tekinteni. Röviden arról, hogyan is néz ki egy ütközet: a négy főből álló csapatunk feláll egy vonalban egymás „háta mögött”, és az ugyanígy sorakozó ellenfelekkel küzd meg. A körökre osztott harc során a pozíciók rendkívül fontosak, hiszen bizonyos képességekkel csak bizonyos helyekről lehet bizonyos helyekre támadni.
Éppen ezért nagy szerep jut azoknak a képességeknek, amelyekkel magunkat, vagy ellenfeleinket tudjuk mozgatni. Például egy „sniper” karakterünk - jelen esetben egy tűzköpő - jól érzi magát a leghátsó pozícióban, onnan minden támadását be tudja vetni, és mindenkit tud célozni, de mihelyst kikerül onnét, csak egy-két képessége marad bevethető, és lehet, hogy csak az ellenséges csapat első emberét tudja támadni. Természetesen mi is élhetünk ilyen eszközökkel, ha van olyan emberünk aki képes mozgatni az ellent. Egy körben pedig mindenki csak egyszer cselekedhet, így ha valaki visszamozog az eredeti helyére, azzal ő be is fejezte a körét, és nem támadhat.
Természetesen minden karakternek van életereje, emellett viszont mindenkinek a második legfontosabb értéke a „lelkesedése”. Ezt az életerő alatt lévő kék sáv jelzi, és minél nagyobb, annál jobb bónuszértékeket kapnak a különböző képességek, ha pedig elfogy, akkor az adott karakter „elmenekül”. Ez szintén mindkét irányba igaz, megfelelő taktikával akár el is üldözhetjük az ellenfelünket, mielőtt az életerejét vinnénk nullára. Ezeken kívül pedig különböző támadástípusok is vannak - tűz, víz, villany -, amiknek hatását az adott harci körülmények befolyásolják.
Mindezeken felül akad egy Ámulatmérő. Ez gyakorlatilag egyszer bevethető szuperképességeket jelent. Minél jobban teljesítünk egy csatában, annál jobban töltődik az „ámulat”. Ez három szintig növekedhet, minek következtében az általunk előre kiválasztott képességek válnak elérhetővé. Ezek okozhatnak masszív sebzést, támogathatjuk vele a teljes csapatunkat, de jó pár egyéb hatást is kiválthatnak, hogy minél színesebb stratégiákkal vethessük bele magunkat az ütközetekbe.
Még a fent felsorolt elemeken túl is akadnak taktikai lehetőségeink, de egyfelől nem szeretném, hogy az egész teszt csak felsorolásból álljon, másfelől meg elég kijelenteni, hogy tényleg egy remek, szórakoztató harcrendszert hoztak össze a szakik. Rengeteg apró értékre, módosítóra, állapotra és változóra kell odafigyelnünk. Muszáj is lesz ezeket észben tartani, hiszen nagyon hamar nyilvánvalóvá válik, hogy már normál nehézségi fokozaton is igényli a játék a koncentrálást. Azonban nem kell megijedni, a három nehézségi szint látványosan eltér egymástól: azok is megtalálják a számításukat, akik a Háború művészetével fekszenek-kelnek, és azok is, akik csak az egyszerű szórakozás, esetleg a narratíva megismeréséért vennék elő a programot.
Bizony kapunk egy kerettörténetet is. Nem akarok sokat elárulni, úgyhogy legyen elég annyi, hogy a cirkusz megnyitása után Londonban eluralkodott a Téboly, emiatt a lakosok agresszívvá váltak, és egyéb rejtélyek is felütötték a fejüket. A történet szerint egy riporternőt kísérünk végig a városon - aki mellesleg a porondmester unokahúga - amolyan testőrként. A teljes történet, néhány jelentéktelenebb mellékszálat leszámítva, teljes angol szinkront kapott; már ezért is járna a piros pont, de ha valaki küzdene a nyelvvel, annak jó hír, hogy teljes magyar felirat is elérhető, így még könnyebben befogadhatóvá vált.
Azt, hogy a város utcáit fedezzük fel, szó szerint kell venni, minden nap London térképét járjuk be csomópontról csomópontra haladva. Ezek a pontok jelentik a különböző interakciókat: van, hogy „kincsesládára” bukkanunk, új történeti elemeket fedezhetünk fel, valamiféle döntéshelyzetbe kerülünk, vagy egy újabb ütközetbe botlunk. A térkép előttünk teljesen fel van fedve, így előre eldönthetjük, hogy melyik úton szeretnénk haladni, visszafordulni ugyanis nincs lehetőségünk. A városnegyedek végén pedig egy főellenfélharc vár minket minden esetben.
A Circus Electrique másik legfontosabb aspektusa a cirkuszunk menedzselése. A sátrunk mellett több fontos épület is tartozik a cirkuszhoz. A vasútállomáson bérelhetünk fel új tagokat, a hálókocsikba küldhetjük embereinket gyógyulni, az iparosnál kraftolhatunk egyszer használható tárgyakat, a műhelyben pedig feloldhatunk vadiúj szuperképességeket. Minden épület szintje növelhető, de csak a cirkuszunk adott szintjéig, valamint ezek fejlesztéséhez alapanyagokra lesz szükségünk. Sőt igazából mindenhez alapanyagokra lesz szükségünk.
Kezdve a karaktereink fejlesztésével. A szintlépésük ugyan ingyenes, de csak a passzív tulajdonságaik változnak ilyenkor, külön alapanyagokból fejlesztjük a képességeiket egyenként. Nagy valószínűséggel nem fogjuk mind a hat képességüket egy szinten tartani, hamar el kell döntenünk, hogy egy-egy emberünknek milyen szerepet szánunk a harcokban. Ezeken túl előadói jellemzőiket is növelhetjük: ezeket a Móka, Ámulat, Izgalom, Kacagás négyese között kell elosztanunk, és az esti cirkuszi előadások megtervezése során válnak fontossá.
Minden napot az esti műsor megtervezésével kell kezdenünk. (Nem muszáj minden este előadást szerveznünk, de akkor elesünk azoktól az alapanyagoktól, amik a további sikereinkhez szükségesek lehetnek.) Először kiválasztunk egy műsortervet. Ezután a megfelelő műsorszámokba - előjáték, közjáték, főszám és utójáték - beillesztjük a megfelelő emberünket. Fontos, hogy őket ezek után harcba már nem vihetjük, viszont csak így tudjuk a „lelkesedésüket” növelni. Ráadásul a köztük lévő szinergiákra és kedvenc műsorszámukra is oda kell figyelnünk: például lehet, hogy a bohócunk kedvenc helye, az előjáték és nem szeret szabadulóművészekkel együtt dolgozni, akkor őt mindenképpen az első műsorszámba kell helyeznünk, közvetlenül utána pedig nem érdemes szabadulóművészt raknunk. Ezek mind az esti előadás sikerét szolgálják, aminek a függvényében kapunk több pénzt, alapanyagot és tapasztalatot.
Igazság szerint még így is kihagytam pár apróságot a játék leírásából, de talán ebből is látszik, hogy mennyi szinergia, lehetséges kombó, apró részlet akad, amire oda kell figyelnünk. És talán ez a legnagyobb elrettentő ereje a Circus Electrique-nek. Hiába működik minden eleme a játéknak, hiába szórakoztatóak a harcok és a menedzsment külön-külön, ha együtt már annyira összetetté teszik az egész élményt, hogy ez még a készítők figyelmét sem kerülte el. A körülbelül másfél órás tutorial után, mikor már fogtam a fejem, pont akkor jelent meg egy üzenet, hogy ha elveszve érezném magam, nyugodtan nyissam meg a kódexet, ott minden le van írva összegyűjtve.
Ez az önreflektív üzenet az, ami igazán kétségbeejtő lehet. Persze biztos vagyok benne, hogy bőven akadnak olyan játékosok, akik élvezik majd ezt a fajta összetettséget, komplexitást, de úgy érzem, hogy a nagy átlaghoz képest túltolták a rendszereket. Ha egy fokkal visszavettek volna, akkor sokkal bátrabban ajánlanám a játékot akárkinek, de így csak azoknak merem, akik ugyan olyan lelkesedéssel nyúzzák a menedzserszimeket, mint a körökre osztott RPG-ket. Ha te is ebbe a metszetbe tartozol, akkor viszont remekül fogsz szórakozni.
A Circus Electrique PC-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra, Xbox Series X-re és Nintendo Switchre jelent meg. Mi PC-n teszteltük.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.