Lovecrafti – ez a jelző jutott az eszembe amikor először hallottam a Dredge-ről. A ma már klasszikusnak számító horror író történeteiben visszatérő motívum a kozmikus, nem e világi rettenet, aminek a puszta látványa is már az őrületbe taszítja az embert, és rádöbbent minket, hogy a világ szempontjából mennyire kis jelentéktelen porszemek vagyunk. A Dredge pedig pontosan erre az önreflexív és hátborzongató feelingre építkezik, és még hozzá nem is akárhogyan!
A Black Salt Games hajókázós kalandjának nyitánya igen szűkszavú. Halászhajónkkal épp az új munkahelyünkre sietünk, azonban az éjszakai sötét és az átláthatatlan köd kombinációja miatt sziklának ütközünk. Szerencsére a helyi kisváros lakói kimentenek minket a vízből, sőt még egy új hajót is kapunk tőlük, de a szívességet vissza kell fizetni: halásznunk kell és eladni a fogásunkat a helyi kufárnak.
Ahogy törlesztjük az adósságunkat és egyre messzebb merészkedünk a kikötőtől, úgy lesz lehetőségünk egyre több és több fajta halat felfedezni, a sztori pedig gondoskodik róla, hogy egyre több és jobb felszerelésünk legyen. Így teszünk szert az emelőnkre, de kioldhatjuk a halászhálót és a rákketrecet is. Később fejleszthetjük a motorok számát, a horgászbotjainkat és a rakterünk méretét is. Semmi sem kötelező, az alap felszerelésünkkel és az emelőnkkel a fő küldetések teljesíthetők, a mellékküldetésekhez viszont szükségünk lesz új eszközökre, hogy a mélyebb vizekben is tudjuk halászni. Sőt saját magunkat is fejleszthetjük, ugyanis több mellékküldetés során jutalom gyanánt könyveket kapunk, amelyeket elolvasva passzív bónuszokhoz jutunk.
Maga a játékmenet is elvinné a hátán a játékot, azonban a történet és a hangulat az igazán jelentős. Előbbi viszot nagyon háttérbe szorul az elején. Ha nem figyelünk oda, a rövidke párbeszédek és a nyomasztó leírások között nehéz lesz megtalálni, hogy mi lenne a főszál. Talán egy hagyományosabb, szerepjátékosabb napló jobb lett volna, mint a hajókabin falára felragasztott kis cetlik, mondjuk, ez a megoldás idomul a játék hangulatához.
Hősünk halászás közben többször is foghat torz, groteszk halakat, az első gyomrából elő is kerül egy ereklye, amelyre a helyi gyűjtő is szemet vet. Tőle kapjuk majd a játék legfontosabb eszközét, az emelőnket, amivel nem csak a szori teljesítéséhez szükséges ereklyéket tudjuk felhozni a mélyből, de a felszerelés fejlesztéséhez szükséges alapanyagok java részét is ezzel szerezhetjük meg. A gyűjtő fog minket felruházni különböző természetfeletti képességgel is, és az általa adott küldetések révén fogjuk bejárni a szigetvilág minden zugát a bálnavadász falucska romjaitól kezdve a trópusi zátonyon és mangrove mocsáron át a vulkanikus vizekig.
Az egyes NPC-k, a környezet, az éjszaka megjelenő, nyugtalanító jelenségek és a sötétben sejthető iszonyat szintén szerves részét adják a történetnek. Ugyanakkor a narratíva nem fogja a kezünket, ha nem figyelünk oda, könnyen elveszíthetjük a fonalat, hogy mi miért történik, a sztori-elemeket nekünk kell memorizálni, az összefüggések megállapítása ránk vár. A kabinunkban olvasható cetlik segítenek ugyan, hogy hova kell menni és mit kell csinálni, valamint a játékbeli enciklopédiánk is folyamatosan bővül, hogy bármikor megnézhessük, melyik halat hol, milyen bottal és mikor tudjuk majd kifogni. Ám még ezekkel együtt is magunkra vagyunk utalva, mint egy magányos hajós a nyílt tengeren.
A Dredge egyik legfontosabb mechanikája a napszak változás és az idő múlása. Az időt folyamatosan nyomon követhetjük fent az iránytű mellett, az óra viszont csak akkor jár, amikor a hajónkkal mozgunk vagy ha halászunk. Ha megállunk a napfelkeltében gyönyörködni, akkor akár órákig is bámészkodhatunk. De azért ne számítsunk olyan látványos dologra, mint a Superhot esetében, itt a világ nem áll meg körülöttünk, a víz ugyan úgy hullámzik, az eső ugyan úgy esik. Amikor pedig lemegy a Nap, a köd is sűrűbbé válik, hiába a reflektor a hajó orrán.
Ha túl sok időt töltünk a sötétben, kapitányunk pánikba eshet, hallucinálhat, sőt súlyos esetben ezek a jelenségek nappal is megmaradnak. Ilyenkor nem árt pihenni egyet valamelyik kikötőben, hogy újult lelki békével vágjunk neki a következő napnak. Ez szép és jó, de az este felbukkanó szörnyek az óránktól függetlenül, szabadon mozognak, csakúgy, mint minden környezeti elem. Ilyenkor merülhet fel a kérdés, hogy ez a mechanika milyen szerepet tölt be a játékos dolgának megnehezítésén kívül? Ha pedig úgy döntünk, hogy a küldetések helyett a hajónk felpimpelésével foglalkozunk, akkor a pánik és az őrület hatásai kizárólag a tengeri rémségekkel történő harmadik típusú találkozások során jönnek elő, így pedig a játék horrorisztikus elemei a kaland végére kissé kifulladnak.
Mindent összegezve a Dredge viszont még így is egy kellemes lovecrafti élményt kínál a kétfajta befejezésével, a stilizált, enyhén képregényes grafikájával és a groteszk képi világával. A történet nem váltja meg a világot, de a műfaj rajongói elégedetten csettinthetnek majd, és a sztori a játékmenettel karöltve elegendő motivációt adhat, hogy eltöltsünk pár tucat játékbeli napot ebben a nyomasztóan szép világban.
A Dredge PC-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re, PlayStation 4-re és PlayStation 5-re és Nintendo Switch-re jelent meg, mi PC-n teszteltük.
Kapcsolódó cikk
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.